Vasárnap lehetőségem adódott egy rendezett sítúrán való részvételre egyik itteni diáktársam jóvoltából, aki a jelentkezést elintézte. Jelentős csoport gyűlt össze, hiszen két teljes buszt megtöltöttek a résztvevők. Korán kellett kelni és indulni, hiszen még célirányos busszal is közel két órába telt, mire elértük a sípályát. Ez a Nagy Fal badalingi szakaszától még további 25 km utat jelentett a Shijinglong sípályáig. De nagy várakozásokkal indultam neki ennek a napnak, hiszen még soha nem síeltem, így a mai nap a kipróbálás jegyében is zajlott. Megkaptam a legnagyobb sícipőt, ami a helyen kölcsönözhető volt, de még így is az egyik alkalmazott segített rögzíteni a lehetséges maximumon. Aztán kimentünk a hóra. Bár a tegnapi csekély hó már rendre elolvadt, de a sípályán pótolták a havat, hogy az embereknek legyen lehetősége a téli sportokra is.
A síelés alapjainak megtanulásával telt a délelőtt, ami egynéhány bukás után azért elvezetett oda, hogy a tanulópályán már végig tudtam menni bukás nélkül. Illetve úgy-ahogy megtanultam kanyarodni is a csekély lejtőn lefelé menet. Izgalmas órák voltak, ahogy kitapasztaltam miként lehet a síléccel közlekedni, akár lejtőn felfelé is, valamint lejönni a lejtőn. A havat egyébként is szeretem, és itt legalább akadt belőle rendesen. Néha fényképeznem is sikerült, részben a pályát, részben a szűkebb csapatunkat, ami fenti diáktársam és még további két barátját jelentette. Velük töltöttem a napot. Déltájban beiktattunk egy ebéd szünetet is, és egy kisebb pihenőt. Az órákon át tartó síelés bizony fárasztó tud lenni, bár szerintem nem vészesen fárasztó, ezért hasznos pótolni az energiákat.
Délután már a haladó pálya alján folytattuk a gyakorlást, ami valamivel meredekebb lejtőt jelentett, ahol egyenesen lejönni még teljes fékkel is biztos bukást jelentett a megállíthatatlan gyorsulás folytán. Amit az első három lesiklás alkalmával volt szerencsém kitapasztalni, és némi havat is lehozni magammal, ahogy kéz és lábbedobással állítottam meg magamat. A profiknak ott voltak a felvonók, amik a nagy sípálya közepéig, illetve tetejéig is felvitték a síelőket. A sípálya felső része viszont jelentősen meredekebbnek látszott, így oda első alkalommal nem merészkedtem fel. Inkább elkerültem a balesetveszélyt. Az alsó szakaszt viszont a kezdő bukások után kitapasztaltam annyira, hogyha nem is túl elegánsan, de bukás mentesen tudjak lejönni rajta. Ez életem első síeléses kalandjaként bőven jó volt. Délután 4-kor aztán leadtuk a kikölcsönzött holmikat ls nem sokkal később a buszok visszaindultak a városba. Valószínűleg nem csak a mis kis csapatunk fáradt el annyira, hogy többet-kevesebbet átaludjon a hazafelé buszozás óráiból. Ráadásul be is sötétedett útközben.
Nagyon jól éreztem magam, és örültem, hogy ezt is kipróbálhattam pekingi tartózkodásom hónapjai alatt. Majd megérkezve elbúcsúztam a többiektől, mert még egy másik barátommal vacsoráztam együtt, mielőtt késő este elértem a szállásomat.
