Northern Capital: Beijing

Sok idő telt el amióta másodszor is megérkeztem Pekingbe, hogy egy tanulmányi ösztöndíj keretében a kínai nyelvtudásomat fejlesszem. Teltek múltak a napok, hetek, hónapok és lassan véget ér a közel egy éves nagy utazás a messzeségben. Azt hiszem a nyelvtanulási projekt jól teljesült, hiszen ezidő alatt megszereztem a legmagasabb Kínában letehető általános kínai nyelvvizsga szóbeli és írásbeli részét is, ráadásul az egyetem választható tárgyai nyomán egy éven keresztül még az üzleti kínai nyelvet is volt szerencsém tanulni. Talán a jövőben az üzleti kínai nyelvvizsgák megszerzése lesz a következő lépcsőfok. Természetesen a kínai nyelv tanulását szeretném folytatni, hiszen anyanyelvi közegben élve jól érzem, bőven lehet még hova fejlődni az idők során.

Azzal az érzéssel készülök elhagyni a várost, mely immár másfél évig volt otthonom, hogy egy nap biztosan visszatérek. Nem tudom előbb, avagy utóbb, de szinte bizonyosan nem utoljára jártam itt. Az itt eltöltött sok idő alatt, a város amolyan második otthonná vált a nagyvilágban, ahol már jól kiismerem magam, és ha úgy adódna akár idegenvezetőként elszegődve másoknak is meg tudnám mutatni, szerintem mik az igazán érdekes pontjai. A város, amely tele van turisztikai látnivalókkal, látványosságokkal és helyszínek tucatjaival, amelyeket egy életben egyszer megéri látni, felkeresni. Az első, majd a második ösztöndíjas ittlétem alatt sok helyet felkerestem már, sokat láttam és tapasztaltam, azonban még mindig nem állítanám, hogy mindent láttam, amit látni érdemes. A helyeket, amiket az első féléves ittlétem alatt már nem volt időm felkeresni, a mostani egy évben felkerestem, és e blogon igyekeztem be is mutatni. Sőt, megannyi helyet újból is felkerestem és körülnéztem.

Szeretek Pekingben kirándulni, amikor éppen tiszta az idő, és mivel a hatalmas város televan látnivalókkal, mindig akadnak ötletek merre induljak. Ha még itt lennék pár hétig, talán már nem mennék új helyekre, de az első ittjártamkor látott helyek közül visszanéznék néhányhoz. Ha az élet úgy hozza, hogy később még huzamosabb ideig elidőzöm a városban, akkor persze mindezidáig nem látott külvárosi látványosságok felé is elindulnék a városhatáron belül, a belvároson messze túl. Érdemes lenne egyszer látni a Zhoukoudian barlangjait, ahol a Pekingi Előemberek maradványai találhatók, a város legszebb természeti látványosságaként számontartott Jingdong Kanyont, vagy a Nagy Fal Simatai illetve Jinshanling szakaszait, hogy csak pár kiemelkedő helyszínt említsek.

Az idei visszatérés egyben a korábban kötött barátságok ápolását is segítették, és köszönet mindeni itteni barátomnak, hogy megosztották velem az idejük és velem tartottak e távoli utazásomban. A tanév végével azonban mindannyi iskolai jóbarátom számára a diplomaszerzés ideje érkezett el, így jövőre lesz aki itt marad Pekingben, míg mások a messzeség felé veszik az irányt. Egyikük éppen Magyarországra, de talán legmesszebbre a szobatársam kerül: az USA-ba. Mindenesetre bizakodom, hogy nem végleges a búcsú, és az ahogy továbbhalad az idő, úgy néha megszűnik a távolság és ismét találkozunk. Valószínűleg nem olyan gyakran látjuk egymást viszont, ám nem is egy életre szól a búcsú.

A tanulási időszak véget ért, és ahogy minden kalandnak kezdete is van, úgy vége is. Néha akad ugyan folytatás, de előbb-utóbb tovább kell lépni. Ahogy én is elhagyni készülök Pekinget a héten. Hiszem, hogy hasznos volt ez az év, sokat tanultam és tapasztaltam, nem jöttem vissza Pekingbe hiába, de a jövőben már inkább a megszerzett tudás hasznosításáé a főszerep.

Itt ér véget az út!

Az elmúlt hónapban az egyik leggyakrabban reklámozott esemény Pekingben a 9. Nemzetközi Kertkiállítás, amely májustól novemberig várja a látogatókat egy elképesztően nagy területen, több tucatnyi külföldi kiállítási képviselettel és legalább 60 különböző kínai tájegységre jellemző jellegzetes kertekkel, épületekkel. Gyakorlatilag egész Kína képviselve van egyetlen helyen, az adott tájegységekre leginkább jellemző építészeti stílusokkal és kertekkel egyetlen hatalmas szabadtéri megaparkban. Liboval nem sokkal a nyitás után, már 9 óra tájban elérkeztünk a helyszín 1-es kapujához, ami a legközelebb esik a metróvonalhoz. A 14-es metrót is gyakorlatilag a nyitás előtt adták át, és jelenleg egyetlen célja, hogy a helyszínt összekösse a várossal.

Elsőként így a víziföldek tájképéhez érkeztünk meg, ami nekem egyetlen hatalmas rízsföldre emlékeztett, ahogy a szabályos négyzetes vízterekben zöldeltek a növények. Aztán a Kertkiállítás nemzetközi szekciójában folytattuk az utunkat, amely inkább egyfajta képviselete volt megannyi külföldi országnak. Külföldiek árultak az adott országra jellemző szuveníreket, azonban az adott országra jellemző kert csak elvétve akadt ebben a kiállítási blokkban, többnyire a képviselet megállt a jellegzetes építészeti stílusban emelet házikónál. Azonban egy francia és egy arab kastély életnagyságban került felépítésre a helyszínen. Noha egyenlőre a beltér még nem lett kialakítva, de a külső látvány már így is lenyügőző. A nemzetközi szekció azonban mindössze egyetlen blokkja a helyszín megannyi blokkja közül és a többi helyszínen már Kína különböző tájaival ismerkedhetnek a látogatók.

Egy kis kitérővel még a kínai űrprogram és a futurisztikus kert is képviselve volt, amit gyorsan megnéztük. Majd elkezdtük bejárni a különböző városokra jellemző kertek rekonstrukcióit. Bár néhány kert megtekintése után el is érkeztünk a Központi Kiállítócsarnokhoz, aminek belsejében megannyi színes virág fogadja a látogatót. Különösen a mindenféle színekben megtekinthető orchideák szemet gyönyörködtetőek, de természetesen érdemes a többi virágot is megszemlélni. A Csarnok középső terme ráadásul üvegtetővel borított, így az ember szinte a szabad levegőn érzi magát, miközben valójában továbbra is a beltérben mozog. Más termek is találhatók, ahol természetfotókkal, a virágokhoz kötődő lakberendezéssel, kőfaragványokkal és persze szuvenírekkel is találkozhatunk.

A nagyobb léptékű kínai kertek kialakítása a Központi Kiállítócsarnoktól északnyugatra kezdődnek, és sok turista igazából innen, a 3-as kaputól kezdi csak meg az utazását a hatalmas Kertbirodalomban. A különböző kertek csoportosításakor probáltam valamilyen rendezőelvet megállapítani, azonban ez nem sikerült, hiszen a megannyi blokk igazából nem a földrajzi tájegységek megoszlását követi, így gyakran az itt egymás mellett kialakított kertek a valóságban akár relatíve messze lévő helyeket is képviselhetnek. Egyes blokkok inkább több relatíve kisebb keretet foglalnak magukban, ahol mondjuk egy nagy kertesház adhatja a méretek viszonyítási alapját. A kertekhez kapcsolódóan pedig nagyon gyakoriak a vízfelületek, nem egy helyen a mesterséges kis források és vízesések is, amik a nagy melegben segítettek kicsit elviselhetőbbé tenni a hőséget. Egyben a vízfelületek szebbé is varácsolják az egész helyszínt, ahogy a vízen visszatükröződnek a különböző épületek és fák sziluettjei.

A kertesházak méretét azonban jelentősen meghaladó kiállítási szekciók is megtalálhatóak a Kertkiállítás területén, amely közül a legnagyobbak már egy kisebb tó körül kerültek kialakításra, így inkább hatnak valamilyen kisebb kínai palotának. Az egyes blokkokban tehát nagyobb, esetleg központi helyet elfoglaló bemutatókert megteremti a saját maga légkörét, ahogy rendszerint egy tó körül felépített egységes építészeti stílus bemutatja az adott tájegységet. Megelevendnek a délkínai vizivárosok is, és a jellegzetes épületek így a természet zöldjében különösen kellemes kirándulóhelyet jelentenek, és az ilyen helyszíneken általában népes kínai turistacsapatok pihengetnek. A Chengdu kertben pedig két valódi pandával is találkozhatunk, melyek így képviselik Sichuan tartományt. 

Az egyes blokkokat középen egy út választja ketté, ahol bérelhető minibuszok szállítják a turistákat egyik blokkból egy másikba. Bár szerintem gyalogszerrel sokkal érdekesebb végighaladni a megannyi látnivalón. Az út mellett sorakozik több növényekből kialakított szobor is, amelyek közül nekem talán a zöld Nagy Fal tetszett a leginkább, de megelevendnek más épületek is másai is. A középső út mellett kapnak helyet a büfékocsik, de emellett rendes éttermek is találhatók, amik egyikében mi is ebédeltünk beiktatva egy rövid pihenőt déltájban.

A kültéri látnivalók mellett rendre felbukkannak beltéri kiállítóterek is, amiből egy kisebb faragványokat bemutató csarnokban mi is megfordultunk, valamint megnéztük a Kertépítészeti Múzeumot is, ahol az első tárlat a kínai kertépítészet történetét mutatja be röviden. A Múzeum igazi érdekessége azonban az, hogy valójában rendre beltérben kerültek kialakításra olyan kisebb, egy adott területet képviselő kertek, amelyek a kültéren is megtalálhatóak. Azonban itt mindez egy üvegtetőn át bevilágítva egy nagy épület belsejében. Még a vízfelületek is visszaköszönnek a beltérben. Az aulában pedig az egykori Yuanmingyuan terepasztala kapot helyet, mint a valaha épített egyik legnagyobb kínai kertegyüttes. Mivel ide már a múzeumi zárórakor érkeztünk el, így bár sokat megnéztünk, de nem mindent.

A Kertkiállítás északnyugati szegletében folytattuk az utunkat, ami egy erdőpark. Lépcsők vezetnek fel a dombokra, mivel ez a terület már nem sikterület. A zöldellő erdők által közrefogva aztán további épületek lettek elkészítve, amelyek közül a legjelentősebb egy hatalmas pagodatorony. Egyben az egész Kertkiállítás jelképének is választott Yongding Pagoda, feleleveníti a hatalmas kínai buddhista építészet remekeit, azonban azt gyanítom méreteiben lehet nem csak megközelíti, hanem meg is haladja azokat. A hatalmas torony a helytető közelébe épített templomegyüttes szívében tör az ég felé. Noha bemenni nem lehetett, meglehet a belső kialakítás még jelenleg is folyamatban van, azonban kívülről is impozáns látványt jelentett a fehér-barna színekben tetsző hatalmas torony, ami szinte mindenhonnan látható méretei és elhelyezése folytán. Emellett a többi erdőbéli épület aprónak hat, noha pusztán csak rendes házakról van szó.

Nem mentünk el egészen a park végéig, bár a térkép még jelzett pár épületet arra is, hanem inkább leereszkedtünk a dombokról és az utat követve jutottunk vissza a kertkiállítási blokkokhoz, ahol még egy kevés időnk maradt nézelődni, hiszen eddigre már az egész park az aznapi záráshoz közelített. Így a pandákat is már csak az üvegen belesve láthattuk, mire megtaláltuk őket az 5 órás épületzárás után. Aztán délután 6 órához közelítve távoztunk, hiszen a belépőkapukat összekötő buszok csak 6-ig közlekednek, amikkel gyorsan visszaérhettünk a metróhoz. Így is meglehetősen elfáradtunk a nap végére, pedig még ennyi eltöltött idő dacára sem láttunk mindent, még jelentős rész maradt le. A Kertkiállítás méreteiben egyszerűen olyan hatalmas, hogy nekünk több mint 8 órás kirándulás alatt sem sikerült körbejárni. Noha ennyi idő alatt azért nagyon sokat láttunk így is.

Vasárnap ismét részt vettem a HSK 6-os nyelvvizsgán, hogy egy több mint két órás vizsga keretében számot adjak a kínai nyelvtudásomról. Izgulnom szerencsére azonban már nem kellett túlságosan, mivel nem kis meglepetésemre előtte éppen sikerült lekérdeznem a májusi ugyanilyen vizsgám eredményét, hogy sikerrel teljesítettem a HSK 6-os vizsgát. Pedig nem fűztem reményeket az egy hónappal ezelőtti vizsga sikeréhez, így külön is örültem neki, hogy sikerült teljesíteni a szintet. Ezzel megszerezve a legmagasabb írásbeli kínai nyelvvizsgát is, ami otthon a C2-es felsőfoknak feleltethető meg, vagyis a szokásos C1-es felsőfokhoz képest még magasabb szintet képvisel. A tanév végén tehát mind a szóbeli, mind az írásbeli legmagasabb nyelvvizsga birtokában hagyhatom el az iskolapadot. Természetesen tudásban még bőven lesz hova fejlődni a jövőben is.

Aztán elérkezett az utolsó iskolahét, amikor már nem voltak tanórák, azonban a különböző tantárgyakból még rendre hátravolt egy vizsga, így a héten még továbbra is bőven akadt tanulnivaló felkészülni az egyes tantárgyi vizsgákra. Elsőként hétfő reggel 10-kor a kínai Üzleti Szaknyelv vizsgája volt esedékes, ami szerintem most átlagosan sikerült. Örültem, hogy végig a tanév folyamán volt szerencsém gazdasági kínait is tanulni, hiszen ez nekem szakmába illeszkedő kurzusokat jelentett. Talán idővel lesz szerencsém külön üzleti kínai szaknyelvből is vizsgázni, hiszen a lehetőség adott hozzá, mégha idén az általános kínai nyelvvizsgákra összpontosítottam is.

Kedden épp nem volt esedékes vizsga, és a szép időt kihasználva tettem egy kis sétát a Hold Oltára Parkban, ahol megannyi műemléképület maradt fenn, ám éppen maga az oltár már nem megtalálható, és az oltár körüli négyzetes falon a kapukat is befalazták. Összességében tehát egy kellemes park, és műemléképületekből sincs hiány, de a helyszín nem tekinthető központi látványosságnak. Aztán szerdán 8-tól a Kínai Történelemből vizsgáztam, amely érezhetően nem tartozott a könnyű vizsgák közé most sem. A kurzus nekem sokat segített Kína kulturális megértésében, és megtapasztalni milyen nem elsősorban kínai nyelvet, hanem kínaiul szakmai anyagot tanulni.

A választható tárgyak után következtek a kötelező tantárgyak vizsgái. Csütörtökön 10-től az Általános Kínai Nyelv, ahol szerintem most is csak legfeljebb átlagos eredményt tudtam elérni, mert a felsőfokú egyetemi csoport már érezhetően képvisel nehezebb szintet, mint a múlt félévi középfok. Főleg, hogy két köztes szintet ugrottam a szintfelmérő vizsga nyomán. Végül péntek 10-től a Szóbeli Kínai Nyelvből vizsgáztam, ami egy írásbeli teszttel kezdődött, majd egy kb 5 perces szóbeli résszel folytatódott. A vizsga után pedig együtt ebédeltünk, mint nyelvi csoport. Ha nem fejezném be a tanulást, akkor a mostani felsőfok 1 után, az egyetemen van 2-es és 3-as szint is tovább mélyíteni a nyelvismeretet. A legmagasabb szintet képviselő felsőfok 3-as könyveket be is szereztem, hogy lehetőség szerint később tovább bővítsem kínai ismereteim.

A tanév ezzel véget ért, eljutottam a lezárás pillanatáig. Tavaly, amikor ideérkeztem, még nagyon messzinek tűnt ez a pillanat. Úgy hiszem sokat tanultam, sikerült megállnom a helyem a különböző nyelvi csoportokban. Az általános nyelvvizsgákből megszereztem, amit meg lehet szerezni. Eljutottam a záróvonalig, és most úgy hiszem elérkezik az idő, hogy továbblépjek. Kilépve az iskolapadból, előre egy ma még bizonytalan jövő felé. A nap, amikor majd elhagyom a várost, most már nagyon közelinek érződik. Az itt és most ezekben a hónapokban kellemes bizonyossággal töltött el, biztos volt hogy itt vagyok és merre tartok. Szemben az ott és majd, a szülőföld ma még megannyi kérdőjellel jellemezhető világához képest, ahová visszatérek hamarosan.

Pekingben a Nagy Fal számos szakasza látogatható, és ezek közül az egyik nevezetes szakaszhoz jutottam el a szerdai nap folyamán. Mivel a kínaiak a Sárkányhajó Fesztivál miatt szabadnapot engedtek, és így nem kellett órára menni, így Liboval és még legalább tíz másik ismerőssel együtt vágtunk neki egy turistabusz fedélzetén elindulva a Nagy Fal meghódításának. Amely része sajnos tömegközlekessel csak nagyon körülményesen megközelíthető. A Huanghuacheng, amelynek jelentése a Sárga Virágok Fala a Nagy Fal egy igen különleges szakasza Pekingben és nem is véletlenül hívják a Vizi Nagy Falnak. Ugyanis a hegyek bércein végigfutó erődítményrendszer ezen a szakaszon kisebb tavak mellett, és ami igazán meglepő némely tavakon keresztül is haladt.

Ez a szakasz a késő középkorban épült a Ming dinasztia idején, megerősített védelmi állásként az esetleges mongol fenyegetés ellen. A Nagy Fal több helyen a tavakon keresztül haladt végig egykoron, azonban sajnos ezek a kényes részek az évszázadok múlásával mára leomlottak. Ez a Nagy Fal szakasz ezért is eltérő a korábban látogatott szakaszoktól, mert a helyreállítása csak részlegesen történt meg, így bár maga a fal meg lett erősítve, de a tavak a mai napig elválasztják egymástól az egyes szakaszokat, ráadásul a Fal felépítményei sem kerültek a látogatási övezet központjában újraépítve, így korlát és tornyok nélkül amolyan útként kanyarog a fal a hegytetőn. Ami nekem inkább a félelmetesnek hatott, noha kétségtelenül a Nagy Fal tetejéről bámulatos felülnézeti kilátás nyílik a helyre. Páran így a Falon mentek végig, én beértem a a mellette kanyargő földúttal, ahonnan időről időre léptem csak fel a Falra a feljárópontoknál.

A hegytetőn lévő Falon állva kék tavak, a tavakat övezi zöldellő hegyek és ott jártunkkor még a kék ég és a fehér felhők együttes látványa nagyon szép természeti látképet tárt elénk, amelyet tovább színesített a zöldellő hegy bércein végigfutó Nagy Fal látványa, amelynek a látogatási szakasztól távolabb eső részein a tornyai is állnak, és így szinte sértetlennek hat a védmű panorámaképe. Azonban, ahol épp nem fut végig a Nagy Fal, a természeti látkép már önmagában lenyügöző a környező hegyek felé tekintve. A szintkülönbség a tavaknál nem volt túl nagy, és csónakot is lehet bérelni, hogy az ember a Nagy Fal tövében hajókázhasson, ha épp erre támad kedve. Egy rövidebb motorcsónakos tó-átszelést mi is beiktattunk a napi programba.

Kellemes kirándulás volt ez a természetbe, némi műemléknézéssel egybekötve. Noha a turisztabusz megkötése folytán csak négy óránk volt körülnézni, és így természetesen nem jutottunk el az igazán távoli helyekig, de az igazán egyedi tóba nyúló Nagy Fal részeket így is felfedezhettük. Örülök, hogy eljutottam Peking ezen szegletébe is.

A szombati idő igazán tiszta volt, a nyugati szeleknek köszönhetően a levegő szinte teljesen kitisztult arra a napra és így egy nagyon kellemes kirándulási napnak nézhettünk elébe. Liboval és egyik volt egyetemi csoporttársával indultunk el délután, hogy látogatást tegyünk a Nagy Kilátás Kertjébe, amely az egykori városfalon belül a délnyugati sarokban található, noha már csak a vizesárok emlékeztet arra, hogy valaha ott magasodott a városfal. A Nagy Kilátás Kertje pedig inkább újkori nevezetesség, még akkor is, ha teljes mértékben a császári időket eleveníti fel. A néhány évtizede épített park és annak épületegyüttese az egyik legjelentősebb kínai regény, a Vörös Szoba Álma helyszínének tökéletes rekonstrukciója.

A hely így egyben a Vörös Szoba Álma Múzeumként is nevezetes, noha nem nevezném múzeumnak a csázsárkori rezidenciák sokaságát, amelyek a ligetes parkban vannak szerteszét. A könyv televíziós sorozatként történt adaptációját is itt forgatták annak idején. Mindenhol régi stílusban épült pavilonok, a könyv egyes szereplőinek lakhelyei kerültek a történetnek megfelelően tökéletes hitelességgel felépítve. Sajnos ezt a klasszikus kínai regényt nem olvastam, így nekem megmaradt az egykori kínai nemesség életét bemutató rezidenciák érdekességeként a helyszín. Ahol nem csak bútorokkal, hanem az egyes szereplők bábuival is találkozhatunk, ahogy azok regénybeli életük valamely pillanatában megelevenednek. Laikusként tehát bepillantást enged a nemesi életbe, az öltözködésbe, és hogy hogyan élettek régebben a kínaiak.

A megannyi rezidencia mellől a jelentősebb vízfelület sem hiányozhat, amin már egészen jelentős tavi lótusz is megtalálható volt a nyár elérkezésének hála. A meleg időben pedig a tóparton hűsölni egyébként is kellemes programnak bizonyult, hiszen az útvonalunk rendre visszatért a park középpontjában található tóhoz, ahogy bejártuk az egyes könyvbéli szereplők lakhelyeit. A tiszta idő ráadásul jó alkalmat biztosított a fényképezéshez is. A virágágyások némelyikében rózsák is virágzottak, de feltehetően a virágszezon ciklusos, mikor éppen mennyi virággal találkozhatunk. A központi tavon pedig kacsák is úszkáltak, a tóban pedig viszonylag nagyobb halak is felbukkantak néha. Szerencsére ilyen helyen nem engedik a belépőket horgászni, így a természet békésen élhet.

Nagyjából az egész délutánt ott töltöttük, ahogy házról házra jártunk a vízparton. Mivel kisebb csatornáknak hála vízfelülettel szinte mindenhol találkozhatunk. Egyik helyen egy kisebb buddhista templomot is építettek, ahol már jelentős mennyiségű boldogsághozó piros talizmánt is felaggattak az eddigi látogatók. valamint kosztumos beöltözésre és fényképezésre is rendre alkalom nyílik, akinek ehhez támad kedve. Bár mi ezúttal nem éltünk a lehetőséggel, hogy magunk is a régi Kína hangulatába idomulva fényképezkedjünk a helyszínen. Összességében nagyon hangulatos és kellemes kirándulás volt, mintegy négy órás sétálással a Vörös Szoba Álmának világában.

A hétköznapok kiegészültek egy HSK kínai nyelvvizsga felkészítő kurzussal is, hogy ha júniusban megint nekifutnék a 6-os szintnek, akkor már eséllyel induljak a nyelvvizsga megszerzéséért. Így hétköznap néhány hétig elfoglaltabb leszek a szokásosnál, hiszen az egyetemi órák mellett járok nyelviskolába is képezni magam. Miközben a folyamatos kisebb évközi számonkérések sem maradnak el, hogy folyamatosan teszteljék a tanórákon a tanulásunkat. Az intenzív tanulás mellett persze remélem hétvégenként rendre lesz lehetőségem kicsit pihenni, meg kimozdulni és várost nézni.

Ezen a hétvégén szombaton volt viszonylag jobb idő, bár igazán tiszta idő nem lett. Mindenesetre Liboval kihasználtuk az időt, hogy legalább egy fél napos kisebb kirándulást tegyünk. Így jutottunk el a Régi Csillagvizsgálóhoz, amely az egykori pekingi városfal egy bástyájának tekinthető, amely szerencsére ma is látogatható. A kőből épített torony mellett meg kiállótcsarnokok és szabadtéri kiállítótér is kapcsolódik a helyszínhez, amely bepillantást enged az egykori kínai csillagászatba. Annak történetébe, és nemzetközi kapcsolataiba egyaránt. Bár a nagy sárkányos szerkezetek működéséről sejtelmem sincs, miként lehetett velük a csillagokat tanulmányozni, hiába van kiállítva belülök jópár szerte a helyszínen. 

Több mint fél évezredes történelmével ez a világ egyik leghosszabban működő csillagvizsgálója is egyben. Noha ma már a város fényszennyezése szerintem nem tenné lehetővé az aktív használatot. Érdekesség, hogy itt a kaput nem két oroszlán, hanem két sárkány szobra őrzi az erődtorony tövében. Aztán fel lehet menni a torony tetejére, ahonnan viszont csak a környező utcák toronyházaira nyílik kilátás, a többit kitakarják a közeli épületek. A tetőn pedig újabb hatalmas szerkezetek tekinthetők meg. A helyszín meg nem túl nagy, egy óra alatt kényelmesen mindent meg lehet nézni. Ha sietősebb, akkor szerintem nagyjából fél óra alatt is körbejárható minden.

Innen indultunk tovább a közel negyedórás sétára található Nap Oltára parkhoz, amely ingyenesen látogatható a követségi negyeden belül. Így aztán közpark jellege ellenére is több külföldit látni, feltehetően a közeli követtségek alkalmazottjait és családját. A helyszín nagyjából pont akkora, mint a Föld Oltára, azonban itt a négyzetes oltárt csak egy köralakú kerítés határolja. Sajnos különbelépő ellenében sem látogatható maga az oltár, így csak a közeli buckáról lehet bepillantani és fényképeket készíteni. A nagy hármaskapuk mellett a többi császárkori épületrész vagy felújítás alatt állt, vagy adminisztrációs övezet, így maradt a park körbejárása. Amely kis mesterséges dombjaival, tavacskáival egészen kellemes ligetet alkot az egykori császári oltárépület-együttes körül. Látni is sok helybelit, akik itt gyűlnek össze szórakozni, találkozni és eltölteni az idejük. Mivel ráértünk, mi is közel két órát időztünk el a parkban, a műemlékrészek megtekintése mellett.

Május közepén esedékes volt a Konfucius ösztöndíjhoz adott HSK kínai nyelvvizsga lehetőség is, így ingyenesen vehettem részt a HSK 6-os írásbeli vizsgán és a szóbeli középfokon. Szerencsére márciusban sikerrel teljesítettem a szóbeli felsőfokot, így a szóbeli vizsgának nem sok tétje maradt. Az írásbelinek annál inkább, mert ez a legmagasabb vizsgaszint, és legalább sikerült valamennyi tapasztalatot gyűjtenem a vizsgáról. Abban nem nagyon bízom, hogy már most sikerült átmennem, mert meglehetősen nehéz volt a vizsga, lényegesen nehezebb mint a tavaly év végén teljesített 5-ös szint. De az elért pontszám valamennyi visszajelzéssel majd szolgál, hol állok most a nyelvtanulásban.

Az elmúlt héten a nyelvvizsgát évközi tanulmányi vizsgák is követték az egyetemi tanrendben, amikor az általános kínai és a szóbeli kínai második évközi vizsgái váltak esedékessé. Így a héten maradt a sok tanulás, készülés és végül a vizsgázás a két kötelező tantárgyamból. Így most egy ideig megint nyugalmasabb mederben fog folyni az egyetemi tanulás, hogy aztán majd június végefelé ismét minden tárgyból legyen egy tanévzáró vizsga, amire nem keveset kell majd készülni előre láthatóan. A tanulás persze addig sem áll meg, és bízom benne minden héttel kicsit fejlődök a kínai nyelvtudás területén.

A hétköznapok megannyi tanulása után a hétvége sajnos nem kedvezett a szabadidős programoknak, mintha az időjárás cinikus humorérzéke folytán éppen most hétfő reggelre lett tiszta és szép idő, amikor már elszálltak az esélyek, hogy egy újabb tavaszi kirándulásra indulhassak. Szombaton nagy szmodköd borította a várost, és a szél is csak az esti órákra mérsékelte a légszennyezést, hogy aztán vasárnap a páratartalom legyen olyan magas, amitől átható ködbe burkolozzon a város, és ismét ne lehessen semmit látni. Vasárnap délután aztán a nagyon erős szél már inkább porviharokat keltett a városban. A hétnöznap tiszta idő, épp a hétvége szabad napjaira vált semmivé, és célzottan tette tönkre az idő csak azt a két napot. Remélem a következő hétvégével több szerencsém lesz!

A hétvége egyben tiszta időt is hozott a szelek felerősödésével és így már pénteken tiszta lett az idő, ami kitartott a hétvége hátralévő részében is. Kicsit sajnálom, hogy nem inkább a hét elején volt ilyen tiszta 3 nap, kedvezve a Hunorral közös kirándulásoknak. Azonban a jó időt veszni hagyni így is vétek lett volna, hiszen a tavasz végével még nem elviselhetetlen a meleg, még mindig találhatók nagyobb mennyiségben virágok, ahogy éppen más fafajok kezdenek virágzásba, és mindez a tiszta levegővel együtt igazán csábító egy kirándulás szempontjából.

Így szombaton Liboval felkerekedtünk, hogy egy általa még nem látott, de régóta látni kívánt helyszínt keressünk fel. Ez pedig Badachu, a nyolc templom hegye. Délután egész végig tehát hegyet másztunk, egyik templomtól a másikig, ahogy haladtunk végig a hegy mentén található zarándokösvényen. A felfelé út képe több helyen is jelentősebb változást is mutatott, mivel az elmúlt másfél évben is továbbépítették a hegy templomai közül párat és hozzá a gyalogösvény is terebélyes úttá változott a hegy alsó szakaszán. Kezdésként a hegy tövében lévő három, egymáshoz közeli templomegyüttest néztük meg, benne a helyszín jelképének számító hatalmas zöldtetős pagodával, aminek a belsejébe azonban már nem állt sor odaérkezésünkkor. Maradt a kívülről való szemlélődés és fényképezés.

Aztán elindultunk felfelé a hegyre, ahol a negyedik templomhoz most egy teljesen új széles lépcsősor vezetett fel, aminek tövében hatalmas oroszlánok szobra őrködtek. Illetve újonnan épített harang és dobtornyok is helyet kaptak a lépcsősor végénél. A templomnak csak az előteréig jutottunk, mivel éppen imádság zajlott a belső téren, és így a turisták nem nyertek bebocsátást ennél jobban. Az út innen egy széles ösvényen haladt felfelé, a korűbbi lépcsős gyalogösvényt lezárták, hiszen mellette jelenleg is nagyobb szabású építkezés zajlott. Az ötödik templomhoz így egy lankás és széles út vezetett fel. Bár jó pénzért libegővel is fel lehet jutni a hegy tetejére.

Azonban a hegy felsőbb szakaszai továbbra is változatlan, meredekebb és keskenyebb turistaútvonalat jelentettek. Így értük el először a hatodik templomot, ahol egy kisebb étkezést is beiktattunk, majd a hegy tetején található hetedik templomot. A hegytetőről pedig igazán pazar kilátásban lehetett részünk az alant elterülő zöldellő hegyekre, és Peking látképére, amely hatalmas méreteivel beleveszett a horizontba. Bár egyes markáns és magas épületek jól kivehetők maradtak, mint a TV-torony, vagy az egyetem melletti Acélipari vállalati toronyház, vagy még messzebb, már már a horizonton az Olimpiai Erdőparknál épülő hatalmas kilátótorony.

Egy másik gyalogösvényen ereszkedtünk le a hegyről, hogy aztán a kijárathoz képest jobbra fordulva a nyolcadik templomot is felkeressük, amely érkezésünk idején már zárt pavilonokkal fogadott bennünket. Pedig még kicsivel délután 5 előtt járt az idő, nem tekinthető túl késeinek. Így még vethettünk egy oldalpillantást a hegyre, meg kívülről megnézhettük az utolsó helyszín épületeit is, majd késő délután elindultunk hazafelé. Jó kirándulás volt a természetbe, mert bár az út kis templomokat érintve halad, a helyszín sok tekintetben inkább egy kellemes erdei kirándulás, hegymászás.

Vasárnaptól viszont Pekingre ismét elkezdett érdemben rátelepedni a szmogköd, de legalább az első héten végig nem volt igazán zavaró a szmoghelyzet. A kilencedik napon így Hunorral a Kínai Kisebbségek Kulturális Parkjába látogattunk el, ahol szerencsére viszonylag közeli épületek sorát néztük meg, illetve több kisebbségi előadáshoz is volt szerencsénk látogatásunk ideje alatt. Mivel a helyszín nem igényelt nagy látótávolságot, így a szmoghelyzet sem rombolta le teljesen a napi program látnivalóit. Egész délután sétáltunk a nagy kínai skanzen épületei között, megnézve a különböző tájegységekre jellemző házakat. Mivel kicsit későn indultunk, így teljesen már nem is jártuk be, az amúgy igen tartalmas helyszínt. Aztán pedig a mellette fekvő olimpiai térre is kinéztünk, de a hatalmas Madárfészek és Vízeskocka stadionok látképében már zavaró volt a szmog, így nem sokat időztünk a helyszínen.

Hétfőn aztán annyira rossz lett a légszennyezés mértéke, hogy inkább szünetnapot tartottunk. Az átható ködben sokat egyébként sem láttunk volna a pekingi látnivalókból. Bár délután közepére valamelyest kitisztult az idő, így utólag visszanézve pár órát lehet megérte volna mégis utazással tölteni még vacsora előtt.

A tizenegyedik utazás nap Hunor születésnapja is volt egyben. Korán keltünk, mert a külváros felé vettük az irányt. A Ming Császári dinasztia sírvölgyébe utaztunk el, hogy aztán körbejárjuk a lehetséges látógatható helyszíneket. Először a Szent Úton sétáltunk végig, a bevezető nagy vörös hármaskaputól végig a különböző állatok és emberek alkotta szoborpárosok mentén. Majd kivártunk egy buszt és a Ding Mauzóleumba mentünk el, amely a leglátogatottabb császársírhoz híven most is sok turista érdeklődésére tartott számot. Megnéztük a kiállítótereket is, meg természetesen a Földalatti Palotába is lesétáltunk, hogy betekintést nyerjünk az egykori császár végső nyughelyébe. Ebédelni a Zhao Mazóleum melletti faluban sikerült, találva egy helyi kocsmát. Majd ebéd után mentünk el a következő császári sírhoz is. Sajnos itt az oldalsó kiállítótereket épp felújították, és a sírhegyet körülvevő várfalra sem sikerült kisétálni. Utolsó állomásként a Chang Mauzóleumot kerestük fel, amely az első pekingi Ming császár sírjaként egyben a legnagyobb is, eredetileg a Szent Út is oda vezet. Itt az előtérre néző pavilon állt felújítás alatt és sajnos a sárkányos táblatornyot sem tudtuk megnézni, de szerencsére az igazán érdemi épületeket mindenhol meg tudtuk nézni. A nap végén pedig a városba visszaérkezve Liboval kiegészülve ünnepeltük meg Hunor születésnapját egy étteremben.

Az utolsó tizenkettedik napon az időjárás kisebb esőkkel nehezítette a turázást, ami miatt néha fedett helyekre kellett húzodnunk, amíg elállt a kis eső. Elsőként a Jingshan dombra mentünk fel, és néztünk körbe Peking óvárosa felett, amely most eléggé ködbe borkolozott a láthatáron. Viszont rengeteg szép virágot is volt épp szerencsénk látni a helyszínen az időzítésnek köszönhetően. Egy ebéd után utána átmentünk a szomszédos Beihai Parkba, ahol végignéztük a központi szigetet, felsétálva a nagy fehér pagodához és onnan körültekintve a környéken. A tavat ezuttal nem gyalogszerrel kerültük körbe a tóparti ösvényen, hanem áthajóztunk rajta. Így érkeztünk meg az északi parton található császárkori épületekhez, és néztük meg a buddhista istenségek szobrainak helyet adó pavilonokat és a kilenc-sárkány falat. De pár helyszín, talán az esők miatt, éppen nem volt látogatható, mégha nem is az igazán fontosak közül. A parkok után még az óvárosban nézelődtünk pár szuvenírboltban, majd befejeztük az utazást.

Ma, a tizenharmadik nap reggelén nem maradt más hátra, mint kikísérni Hunort és párját a repülőtérre. Az út itt ér véget, egyelőre legalábbis egészen biztosan. Bár még nagyon sok mindent érdemes lehetett volna megnézni a városban, de ami igazán különleges és jelentős látnivaló Pekingben, azt hitem szerint körbejártuk, az rendelkezésre álló időhöz mérten. Talán egy nap még visszatérünk és akkor talán nem állunk meg csupán Pekingben, hiszen Kína egy hatalmas ország, rengeteg hatalmas látnivalóval, amit érdemes lesz felkeresni!

A szmogtól nagyjából teljesen mentes idő sajnos szerdán már nem tartott ki, de szerencsére még túlságosan súlyossá sem vált az állapot Pekingben. Az ötödik nap délelőtt nem utaztunk el sehová sem, hanem délután folytattuk Hunorral és barátnőjével a város felfedezését. Ellátogattunk a Gong Hercegi Palotába, amelyet közel 3 óra alatt jártunk körbe, bepillantást nyerve egy nem császári rezidencia kinézetébe. Bár a lakónegyed épületei és kialakítása sokban hasonlatos a Tiltott Városban tapasztalhatóhoz, ahogy pavilonok fognak közre négyzetes tereket. A palotakert viszont egy kellemes ligetként szolgál. Nem sokkal zárás előtt jöttünk csak ki, és mentünk tovább a CCTV-toronyhoz, ami a kínai központi televízió tornyaként magasodik a város fölé. Naplemenete környékén érkeztünk, így még napvilágnál néztünk körbe a városon felülnézetből, de mire bejártuk a toronyban található kiállításokat és megvacsoráztunk, addigra lement a nap és hazafelé már a kivilágított tornyot tudtuk megnézni.

A hatodik nap aztán kimentünk a külvárosba, hogy együtt másszuk meg a kínai Nagy Falat. A legkönnyebben megközelíthető Badaling szakaszhoz látogattunk ki, mert így is jelentős mértékű utazás kellett a helyszín felkereséséhez. Felmentünk félútig felvonóval és onnan kapaszkodtunk fel a meredek lépcsőkön tovább a legmagasabb toronyig. Aztán visszafordulva leereszkedtünk a szakasz alján található erődig. Egy ebédet is beiktattunk, mielőtt kora délután visszaindultunk Peking belvárosába. A hosszas buszozást követően érkeztünk meg a Desheng Kapuhoz, ahonnan még ellátogattunk a Dob- és Harangtorony kettőséhez. Felülnézetből is pár pillantást vetve a régi kínai lakóépületekre, a hutongokra. A Dobtoronyban pedig az aznapi utolsó dobelőadást is megnéztük és meghallgattuk, majd zárással együtt elindultunk haza.

A hetedik nap a kínai spirituális élet jellegzetes helyeihez látogattunk el. Így reggel először a Yonghe Lama Templomban jártunk, amely Peking legnagyobb tibeti buddhista templomba, és ehhez illeszkedve jelentős számú látogatóval találkozhattunk benne. Befelé haladva egyre nagyobb pavilonok és bennük buddhista istenségek szobrai kaptak helyet. A helyet pedig áthatotta a füstölők illata, amit az istenekhez imádkozó kínai látgatók gyűjtottak meg szerte a templom szentélyeinél. Onnan az utcán átkelve érkeztünk meg Konfucius Templomába, ahol a központi téren tizenegy táblatoronyban hatalmas teknősök hátán hatalmas táblák tanúskodtak a múlt nagyjainak tetteiről. Az épületekben körbe pedig kiállításokat volt szerencsénk megtekinteni. Az épületegyüttes nyugati oldala a Birodalmi Hivatalnokiskola, ahol a központi tér közepén vizesárokkal övezve egy hatalmas pavilont találtunk, benne egy trónszerűséggel. A szélső épületekben pedig a hajdani kínai oktatás és vizsgáztatás témájában láthattunk kiállításokat. Egy ebédszünetet követően ismét átkeltünk az uton észak felé, és így érkeztünk el a Föld Oltárához. A nagy park műemlék részeit szerencsére gond nélkül be tudtuk járni, de kellemesen kialakított kínai parkövezetbe nem jutottunk be, mert valamilyen rendezvény miatt a rendőrség lezárta. Így maradt a két színtes négyzetes oltár és az olyan kapcsolódó épületek megnézése, mint a harangtorony.

A nyolcadik napon folytatva az előző napi programot a Mennyek Templomába látogattunk el, amelyben kék kupolás épülete egyben Peking szimbolóuma is. Szinte mindenhol találkozni az épület jellegzetes formájával és képével a plakátokon. A park egyben Peking egyik legnagyobb parkja is, ahova a kínaiak rendszeresen kijárnak találkozni, így különböző zenélő kínaiak mellett láthattunk sakkozó vagy kártyázó lakosokat is. A műemlékek sorában megnéztük a központi épülethármast, így a Mennyek Temploma után a Vízhangfalat és a második kisebb tornyot is, majd az Ég Oltárát, amely a legnagyobb császári áldozati oltár. Minden irányban hármaskapuk övezik és háromszintes a köralapú építmény.A központi épületeket elhagyva a park nyugati felében megnéztük az Önmegtartoztatás Palotáját, ahova a császár elvonult a szertartások levezénylése előtt meditálni. A hangszermúzeumba viszont már nem mentünk be, inkább még megnéztük a virágkerteket és a kettős pavilont, mielőtt visszaindultunk.

A tavaszi szünet elérkezése egyben a virágzások és a nyári melegek elérkezésével is együtt járt. Mindenhol színes foltokban virágok ékesítik a várost. Illetve jóbarátom, Hunor is most érkezett meg párjával együtt Pekingbe, hogy együtt fedezzük fel a kínai főváros megannyi érdekes helyszínét. Szóval rögrön az érkezés utáni délután rövidebb sétát tettünk a Yuanmingyuan-be, ahol a hatalmas vízfelületek mellett mindenhol zöldeltek a növények és virágok is szép számmal színesítették a hatalmas parkot. De műemlékként bejártuk a hajdani Nyári Palota romjait is, amelyek itt találhatóak. A hosszú utazásuk után ez a program adta magát, hiszen közvetlenül a Peking Egyetem mellett található, így utaznunk is alig kellett. Valamint a tóparti séta a természetben elég pihentető program.

A második nap aztán már rendesen elkeztük az egész napos kirándulások sorát. Mivel az időjárás jelentés esőt jósolt, így a Pekingi Állatkertbe mentünk el, mivel ha esett volna az eső, akkor a Óceániárium kiváló fedett csarnokos programnak ígérkezett volna. Az eső elmaradt, így zavartalanul tudtuk körbejárni a hatalmas parkot, benne megszemlélve megannyi fajta állatot. Teljesen be sem tudtuk járni, pedig legalább 8 órát töltöttünk el az Állatkertben. Így Hunorék először láthattak olyan egzotikusabb állatokat, amik otthon nem is láthatóak. Ezek közül a panda a leghíresebb, de a fehér tigris, vagy a delfinek megnézése sem lehetséges magyar állatkertekben. Egyes helyeken ugyan lehetett volna etetni is az állatokat, de erre inkább nem áldoztunk plusz pénzt. Minden kiállatóteret így sem láttunk, olyan hatalmas maga az Állatkert is.

A harmadik nap az idő rendkívül tiszta lett, és ezt arra használtuk ki, hogy ellátogassunk a Nyári Palotába, ahol a rendkívül tiszta idő alkalmat adott a hegyekkel szegélyezett nagy tó teljes panorámáját belátni. Itt is nagyrészt sikerült mindent megnézni, de teljesen természetesen ezt sem sikerült, hiszen Pekingben olyan hatalmasak az egyes műemlékek, hogy egyetlen nap gyakorlatilag kevés kényelmes sétával teljesen bejárni azokat. Szintén mintegy 8 órát töltöttünk el a körülnézéssel, és így igazán lényeges látnivalóról már nem maradtunk le. Bár sajnos a Márványhajót éppen most újítják fel, ami így kiesett a megnézhető látnivalk közül, de a hegy megannyi templomépülete és köztük a hatalmas központi torony, valamint az elbüvölő látkép a helyszín fő látványossága. Megnéztük a hegy északi oldalánál is a belső kertet és a víziutcát is. A nap végén pedig eljutottunk a tó közepén lévő szigetre is, átsétálva a 17 lyukú hídon, melyet megannyi különböző oroszlán szobra díszít. Tartalmas nap volt, annyi bizonyos.

A jó idő kitartott a negyedk napra is, amikor a Tiltott Városba látogattunk el. 7 órás látogatási idő alatt először felmentünk a Tiananmen Kapura, hogy felülnézetből vessünk egy pillantást a Tiananmen Térre, majd folytattuk utunkat befelé az egykori császári rezidenciára. Sajnos itt már több helyre nem jutottunk el az idő szűke miatt, pedig egészen záróráig benn voltunk. Így is megnéztük azért a porcelánkiállítást, az óragyűjteményt és a Nemzeti Galériát is. Viszont itt éppen a központi hatalmas palota épülete volt felállványozva, amit igen sajnáltam, hiszen ez a Tiltott Város legfontosabb jelképe. A nap erősen tűzött, és így mi is igyekeztünk a többi látogatóval együtt minél inkább árnyékban maradni. Hirtelen lett ennyire meleg Pekingben. Gyakorlatilag elérkezett a nyár. Az épületekből megnéztük a legtöbbet, amit időnk engedett, de a helyszín hatalmas kiterjedése szinte lehetetlenné is teszi, hogy egy nap alatt minden szegletébe eljussunk a Tiltott Városnak. Bízom benne, a lényeget így is láthattuk.

Telnek a napok és az idő egyre kellemesebb tavaszba fordul. Egymás után kezdenek el virágozni a különböző fajta fák, és így szinte mindig látni valahol virágokat az út szélén, a parkokban. Miközben egyre több a zöld természet is, sőt lassan már minden fa visszanyeri a lombkoronáját is. Az idő már nem túl hűvös, de még nincs itt a nyár sem, hogy igazán meleg idő legyen. Szóval igazán kellemes ez az évszak, a sok színes virággal és az enyhe időjárással. Szerencsére szmogködök is ritkábban sújtanak le a városra, mint télen, bár Peking jellegéből adódóan egyes napokon azért visszatérnek.

A virágzó természetet kihasználva látogattunk el Liboval és egy másik kínai barátommal a Nagy Ébredés Templomába, amely egy közel ezer éves buddhista templom a külvárosban, de még nem nagyon messze a belterületektől sem. Elsősorban azért, mert a hegy oldalában található templom ismertetője egy virágkiállítással kecsegtetett április vége felé. A leírás azonban tévedett, mert bár valamennyi virággal, virágzó fákkal találkoztunk a templomban is, de kiállításnak nyoma sem volt. Ennek ellenére a látogatók száma viszonylag sok volt, noha külföldivel egyáltalán nem találkoztam látogatásom alatt. A templom viszonylag híresebb Pekingen belül, de ezek szerint elsősorban a hazai közönség érdeklődésére tart számot.

Diákigazolvánnyal kb 360 Ft-ért lehetett belépni, és nagyjából másfél óra alatt jártuk körbe az épületegyüttest. A bejárat után egy medencében halak úszkáltak, ami felett egy kis kőhíd ívelt át. A belépő udvaron azonban mind a négy sarokban egy kis torony kapott helyett, vagyis a megszokott jobb és baloldali harang és dobtorony kettőse itt duplán került felépítésre. Aztán egyre nagyobb és a kinézet alapján egyre régebbi fából ácsolt pavilonok követték egymást a templomegyüttes fővonalában, bennük megannyi buddhista istenség szobrával. Amik lefényképezési tilalmát mindegyikben teremőr felügyelte. A pavilonok ránézésre meglehet tényleg évszázadok óta állnak már a helyükön. A fővonal végén egy hátsó udvar is helyet kapott, aminek közepén egy nagyobb fehér pagoda állt. Szintén a hátső kertben találkozhattunk pár valóban ezer éves szoborral is, mint egy kőoroszlán, vagy egy táblát tartó kőteknős.

Kis körbejárás és fényképezgetés után a baloldali szekcióban folytattuk utunkat dombról lefelé. Ahol azonban vallási célú épületekkel nem, üzleti célúakkal annál inkább találkoztunk, mint teázó, étterem és egyéb kiszolgáló egységek. Bár szerencsére az egyik ksebb udvaron éppen virágzó fákkal is találkoztunk, amiket érdemes volt megszemlélni, különösen a nagy méretű fehér virágaik miatt. A templomegyüttes baloldai szekcióját pedig nem lehetett látogatni, feltehetően a fogadó kapott ott helyet, ami a kiírás alapján igen drága szálláshelyként szolgál. A templom bejárata előtt pedig utcai kirakodóvásárral is találkoztunk, ahol elsősorban szuveníreket és ételt lehetett beszerezni.

A Qingming ünnep hosszú hétvégéje alkalmat adott a kezdődő tavaszban kirándulni, elhagyva Pekinget. Liboval, egy jóbarátjával Maomao-val, és egy diákjával Catherine-nel négyen indultunk útnap péntek éjjel Datong irányába, amely a szomszédos Shanxi tartomány fővárosa. Kora reggel érkeztünk meg, majd kitérőt tettünk a hotelbe, lepakolni a nem szükséges holmikat. A kiránduláshoz megállapodtunk az egyik helybeli taxissal, hogy fix tarifa ellenében egész kirándulásunk alatt legyen a sofőrünk, és így jelentős időt takarítottunk meg eljutni egyik nevezetességtől a másikig. Mivel a történelmi látnivalók szinte kizárólag a városközponttól messze találhatók, és a költségeket megosztva korrekt összegért jártuk be Datong és környékének nevezetességeit.

Először közel másfél órás utazással a Xuankong Templomot kerestük fel, amely az egyik jelentős buddhista zarándokhely, a Heshan hegy oldalában található. Mivel előző nap némi hóesés is volt, így útközben a hegyek csúcsain még mindig fehérlett valamennyi hó. Sok felhő volt az egén, és jelentős széllel is szembesültünk. Viszont a levegő tiszta volt, ami felüdülést jelentett Peking után, és összességében jó időnk volt az utazás alatt. A Xuankong Templomba, még diákigazolvánnyal is közel 2300 Ft volt a belépő, féláron. Nagyjából egy óra alatt jártuk be a hegy oldalába épített templomot. Haladni a tömegre tekintettel sorbanállás szerűen lehetett. A helyet mintha ráragasztották volna a hegy oldalára, és az alacsony korlátok mellett időnként elfogott a tériszony, ahogy a mélységbe alátekintettem. A fából épített templomban különböző Buddha szobrok kaptak helyet az egyes fülkékben. Érdekes helyszin volt, ahogy a templom szinte rásimult a hegyoldalra.

Innen a külváros másik szegletébe indultunk, hogy egy óra múlva megérkezzünk a Yingxian Fatoronyhoz, vagy ahogy általában hívják egyszerűen a Fatoronyhoz, amely egész Kína legrégebbi fából épült épülete. Közel egy évezrede áll már a helyén, bár a mellette található kisebb templomegyüttes még ennél is régebbi. Különösen kiváncsi voltam a helyre, mivel korábban a kicsinyített másolataival mind a Világparkban, mind a Nemzeti Múzeumban és a 798-as Művésznegyedben is találkoztam. A torony fölémagasodott a környező régi stílusban épült utcáknak. Az emeletekre azonban nem lehetett felmenni, így csupán a földszinten lévő hatalmas Buddha szobrot tudtuk belül megtekinteni. A torony mögött, északra található a régi kis templom három épülete, amelyben további buddhista istenségek kaptak helyet. Az arra járó kínai turisták pedig átszellemülten imádkozhattak hozzájuk. Engem elsősorban a magas és hatamas torony látképe ragadott meg, ahogy hátterében fehér felhők úsztak a kék égen. Féláron kb 1000 Ft-ért jutottam be látni az eredetit közelről is.

Aztán visszatértünk Datong központjába, ahol a történelmi óváros található. Jelenleg is nagy erőfeszítésekkel építik újra az egykori történelmi városrészt, mely a széttagolt Kína egyik időszakában a Wei dinasztia fővárosa volt. Az óvárost már így is egy teljesen újraépített városfal övezi, amely pontosan olyan, mintha valóban a Ming-kor óta mindig is ott állt volna. Igazából a történelem egy rövid pillanatát leszámítva (amikor lerombolták), ott is áll. Itt inkább visszafordulni látszik a modernizáció. A Dobtorony már újra áll, és a Harangtorony építése is folyamatban van, ahogy az új épületek elbontása és a történelmi látkép helyreállítása is folyamatos. 10 év múlva talán már teljesen visszatér a történelmi hangulat a város ezen szegletébe. Felkerestük a birodalmi idők 9 Sárkány Falát, mely mintául szolgált a később épített Beihai Park és Tiltott Város beli 9 Sárkány Falaknak. Ez a fal azonban régebbi, mintegy 6 évszazada áll már a város szívében. Az első nap végén még beiktattunk egy vacsorát, aztán igyekeztük kipihenni magunkat holnapra.

A második nap szintén kora reggel indult, szintén közel egy órás utazással értük el a Yungang Barlangokat, amely egész Kína szerte az egyik legjelentősebb hatalmas kőből a hegy oldalába faragott Buddha szobornak is helyet ad. Emellett számtalan kisebb barlangban további tízezer szám találhatók buddhista istenségek szobrai, ahogy közel ezer évvel ezeleőtt belefaragták őket a hegyoldalba, a barlangokkal egyetemben. A helyszín bejárata után oszlopokat tartó elefántok egész sora vezet egy aranyfához, majd a hídon átkelve a központi buddhista templomhoz. Amely azért különleges, mert cölöpökön áll egy kis tó kellős közepén. Az épületek szerintem nagyon szép, tradicionális kínai stílusban épültek, az egyes pavilonokban hatalmas Buddha szobrok kapnak helyet, hármasával. Sőt itt még pár szerzetest is alkalmunk adódott látni.

A központi templom elhagyása után következnek a barlangok, amelyekben a megannyi buddhista istenség szobra is helyet kap. Szint gyakran hármasával elhelyezve őket egy kis fülkében. Sajnos az idő, és az emberek pusztítása már nyomot hagyott a helyen, teljesen ép faragványokat csak kisebb részben lehet látni. Bár bizakodásra ad okot, hogy felújítások itt is zajlanak. Egyes barlangokban egészen hatalmas szobrok is helyet kapnak, amelyek mellett az ember olyannyira eltörpül, hogy a tenyerükben is könnyedén elférne. Így az egészen apró, már már díszítőelemnek vélt apró faragványoktól az óriásokig minden méretben találkozhatunk szobrokkal. Diákigazolvánnyal fél áron kb 2600 Ft a belépő, és nekünk olyan két és fél óra jutott bejárni, mielőtt haza kellett indulnunk, de lehet kicsit többet is megéri itt elidőzni. Visszasétálva a kijáratnál pedig szuvenírboltok egész sora található, ha valamilyen emléket is magunkkal vinnénk. Bár alkudni ajánlott, az általam vett emlékérme így lett 300 helyett 10 jüan. Végül várt minket déltájban a hazaút, búcsút kellett vennünk Datongtól, hogy hazainduljunk. 

Lassan melegszik az idő Pekingben, mert amikor a hőmérséklet már-már eléri a 20 fok közeli napi maximumot, akkor jön egy újabb lehűlés és rendre visszasüllyed az idő 10 fok közelébe. Ennek ellenére az éjszakai fagyok elmaradása azért elhozni látszik a tavaszt, ahogy virágba borulnak a fák. A fű is lassan kizöldül, és remélhetőleg az elkövetkező hetekben a virágok mellett lassan a fák is zöldbe borulnak. A tavasz felváltja a téli kopár látképet. Áprilisban várhatóan a különböző növények virágzási ciklusai fogják majd váltani egymást, ami már kellemes kirándulási környezetnek ígérkezik.

Húsvéti ünnepnek nyoma sem volt itt, míg a Karácsony esetében a boltok legalább probálkoztak valamilyen szinten ünnepi hangulatot kelteni és imitálni az ünnepet, addig most ez teljesen elmaradt. Általában a kínaiak azt sem tudták, hogy most van Húsvét Ünnepe. Ami talán annak fényében is érthető, hogy itt a mai napon tartják a Qingming Ünnepet, amely hosszú hétvégét is jelent egyben. Nagyjából a Halottak Napjának kínai megfelelőjéről van szó, amely során az elődeikre emlékeznek az emberek szerte Kínában. A legtöbb külföldi hallgató meg kihasználhatja a hosszabb hétvégét utazásra a városon belül, vagy épp kicsit távolabb.

A szokásosnál rövidebb hét viszont elég megterhelő volt, hiszen több kisebb dolgozat és egy prezentáció után szerdán évközi vizsganap is esedékes volt a kötelező tantárgyakból. Tehát első évközi vizsgahétként az általános kínai és a szóbeli kínai tantárgyakból kellett vizsgáznom. A szóbeli kínai vizsgának volt írásbeli és szóbeli része is, míg az általános kínai vizsga egy hosszú írásbeli teszt volt. Remélem elfogadhatóan szerepeltem, legalábbis nem éreztem nagyon problémásnak egyik vizsgát sem. A következő nagyobb számonkérések majd április végén lesznek esedékesek, amikor a választható tárgyak évközi vizsgái kerülnek sorra.

Március második hétvégéjén Liboval Shangdong tartományban tettünk látogatást, legalábbis az egyik tengerparthoz viszonylag közelebb eső falusi szegletébe. Az idő arrafelé már-már elérte a tavaszt, bár az éjszaka még ott is hidegnek bizonyult, ráadásul éppen látogatásunk idején heves szelek tomboltak. Összességében azért örültem, hogy egy időre sikerült elszakadni ismét a nagyvárosi környezetből, és elidőzni a vidéki Kína egy másik szegletében. A rövid kimozdulást aztán követték a pekingi mindennapok, és a hét elején tapasztalt jó idő hamar átadta helyét a mindent elborító szmogködnek. A remény, hogy a hétvégén talán sikerül kimozdulni, a múlté lett. Helyette maradt a tanulás. A következő hétvégén se érkezett lehetőség kimozdulásra a rossz idő miatt. Sok idő telt el a szmogköd alatt, ami meghatározóvá vált az idei télen. 

Ahogy Magyarországon is nagy havazás köszöntött be március közepén, mindez Pekingben is csak pár napot váratott magára. Szerdán ritka és egyben gyönyörű hólepel borította be a várost, ahogy megült a hó a fákon és a háztetőkön. Szó szerint fájt s szívem, hogy mindez hétköznap és ráadásul a legtöbb órával elfoglalt napomon esett meg. Azt hiszem szinte pótolhatatlan lehetőségről maradtam le a teljesen hétköznapi iskolai kötelezettségek helyett, hiszen mind a Tiltott Városról, mint a Nyári Palotáról ilyenkor képeket készíteni életre szóló élmény lehetett volna. A nagy alkalom azonban elolvadt nagyrészt még aznap, a havas csoda egy délelőtt élte igazán páratlan szépségét. Félek egész életemben talán nem adatik meg még egyszer a lehetőség, hogy a tavaszi hólepel és a tiszta kék ég együttesét megörökítsem Pekingben. Az idő melegszik, hóra nincs már esély idén, de az ilyen kiadós tavasz eleji hó egyébként is ritka az egyébként elég száraz időjárású Pekingben.

A tanulás zajlott menetrend szerint, szinte kitöltve minden létező időt. A mai vasárnap pedig elérkezett egy újabb próbatétel ideje, amikor a kínai szóbeli felsőfokú vizsgára mentem el, de úgy érzem saját tudásom alatt szerepelve elég gyengén szerepeltem. Még szerencse, hogy ez a vizsga ismételhető. Eredmény meg majd egy hónap múlva derül ki, aminek fényében újrajelentkezem, avagy sem. A késő délutáni időpont, a pihenés nélküli napok nem kedveztek számomra. Ahogy az sem, hogy a jó idő, a tiszta idő is elérkezett és lélekben már elvágyódom kimozdulni a betondzsungelből. Talán a következő hétvégén már kedvező lesz a helyzet.

Az új félév is elkezdődött és lassan a második hét is a végéhez közelít. Ez általában sok felkészülést és tanulást hozott, ahogy mindig minden tárgyból előre átnéztem a szükséges fejezeteket, vagy még többet is. Igyekszem alaposan felkészülve bemenni az órákra, és ezért átolvasni a tankönyveket és néha gyakorló feladatokat is előre megoldani. Legalább napi 8 órát eltöltve tanulással, hol a tanórákon, hol azon kívül. Az viszont látszik, hogy ez a félév is nehéz lesz, sok új ismeret vár elsajátításra. Aztán remélem a félév végére ez majd a kínai nyelvtudásomban is érdemi fejlődést fog tudni eredményezni.

A kötelező tárgyak most is az általános kínai és a szóbeli kínai nyelvi órák, amelyek összesen heti 12 óra tantermi tanulást jelentenek, mindkét tárgyból 6-6 órában. Igazodva azonban a felsőfokhoz, itt már összetettebb anyagok találhatók a könyvekben és a szóbeli kínai tanár ráadásul általában sok házi feladatot oszt ki. Szerintem kicsit túl sokat is. A mostani héten pedig elkezdődtek a választható tantárgyak kurzusai is. Szerencsém volt a választható tárgyak felvételénél a sorban állással, hiszen mindkét kiválasztott tárgyat sikerült felvennem, noha két népszerű választható tantárgyról volt szó, jelentős mértékű túljelentkezéssel. Részben szakmai indíttatásból folytatom az üzleti kínai tanulását, a felsőfokú üzleti szaknyelvvel, emellett most a második választható tárgyam a kínai történelem lett, amely mellett főleg személyes érdeklődésem döntött. A választható tárgyak felsőfoknál már fele részben kulturális ismereti tárgyak, nem pusztán nyelvi készségfejlesztő kurzusok. Ezek további 4-4 órával egészítik ki a heti terhelést, amelynek eredményeként ismét heti 20 órában tanulok kínaiul. Bár tantermen kívül tanulással együtt szinte biztos hogy a heti 40 órát is túllépem.

Az új félévben minden tanárom lecserélődött, amelyet sajnálok, hiszen az elmúlt félévben megkedvelt tanárok és csoporttársak között szívesebben folytattam volna a tanulást. A tanárok mellett a csoporttársak is alapvetően lecserélődtek, kevés az ismerős arc a tantermekben. Az órarend szerkezete is némileg módosult, és szerencsére lyukasóráktól mentes lett a választhatók felvétele után is. A legnehezebb nap a szerda, míg a legkönnyebb a csütörtök lett az órák számát nézve. Változnak az idők, bár a tanulás változatlanul megmaradt.

Pekinget lassan utolérte a tavasz, amely nagy napi hőingások mellett melegszik. Néha már majdnem 20 fok is van, miközben az éjszakai fagyok továbbra sem fejeződtek be teljesen. Talán március utolsó harmadára lesz teljesen fagymentes az idő, hogy végre a növények is megérezzék a tél végét. Távlati tervekben pedig ott motoszkálnak a kirándulások tervei. Amikor felerősödik a szél, akkor pedig olykor a szmog is eloszlik néhány napra. Sajnos a szmogtól ködös idők még nem értek véget, rendre tapasztalható a városban.

A Holdújév a végéhez ért a mai nappal, amikor a kínai új év 15. napja is letelt, így Liboval egy egyetemi csoporthoz csatlakozva még ellátogattunk egy holdújévi programra Peking külvárosában. Sajnos az elmúlt napok tiszta időjárása a múlté lett, és ma mindent elborított a sűrű szmogköd megint. A látótávolság erősen lecsökkent és sajnos még a városközponttól távolabb sem lehetett a kék égbolttal találkozni. Látogatásunk helyszíne a holdújévi ünnepségek egyik kiemeltebb helyszíne volt, a Sárkány Tavasz Temploma, amely közel ezer éves buddhista templom, noha igazán fejlődésnek csak a közelmúltban indult a jelenlegi vezető szerzetes irányítása alatt, aki önkéntesekkel a mai napig fejleszti a templomot, így építési munkálatok látogatásunkkor is látszottak.

Jelentős fejlődése ellenére azonban a Sárkány Tavasz Temploma ma sem tekinthető igazán hatalmas templomnak, bár lehet ez csak újabb néhány év kérdése. A Holdújévi ünnepségek alkalmából hatalmas műanyag lótuszokkal találkozhattunk a templomegyüttes több pontján, valamint a fákra aggatott pici piros lámpásokból is sok akadt. A Holdújév ma utolsó napja, ugyanis a lámpás fesztivál. Emellett ingyen ételosztás is folyt, és bár több más látogató is figyelmünkbe ajánlotta a lehetőséget, végül nem álltunk sorba ételért egyik lehetséges helyen sem. Inkább nézelődtünk. A pavilonokban a mindenhol máshol is látható buddhista istenségek szobraival találkozhattunk, azonban itt nem voltak fényképezést tiltó táblák mindenütt. A pavilonok között pedig örökzöld fákkal is jócskán lehetett találkozni.

Egy helyi diák és önkéntes volt az idegenvezetőnk, aki körbevezetett minket a templomegyüttesben, ahol időnként megálltunk fényképezgetni is. A bejárati pavilon után egy ezer évet megélt kis kőhíd ívelt át egy most kiszáradt folyó medre felett, majd körbenéztünk az újabban épült részekben. Ezek többnyire belülről nagyon jól felszerelt modern helységeket jelentettek, a központi toronyban hatalmas imatermet is láthattunk, ahol megannyi sárga pamlagon máskor valószínűleg megannyi kínai térdel imádkozni az egyes istenségekhez. Egy másik épületben a mai dolgozószoba irodára emlékeztető helyszínét is megnézhettük, végül pár ismertető videót is a jelenlegi főpapról. Tavasszal, amikor kizöldül a táj, vélhetően a folyó is hömpölyög medrében és lehetőleg szmog sem takarja el a szomszédos hegyek panorámáját, egészen biztosan lenyűgöző látvány lehet ide kirándulni. Hiszen a templom maga is egy természetvédelmi parkban található.

Este idén utoljára Pekinget ellepték a házi tűzijátékok, hogy ezzel is köszöntsék az új esztendőt. Holnap már nekem is kezdődik a második félév, és az ünnepek után visszatérnek a hétköznapok. A szintfelmérő vizsga alapján a felsőfok alsó csoportjába kerültem, ami a 9 szintből a 7. szint, tehát még 2 szint van ennél feljebb is. Remélem megfelelő lesz a nehézségi szint, a csoporttársak, a tanárok és eredményesnek bizonyul majd az újabb félév kínai tanulás.

Hosszú távollét jellemezte az idei Holdújévet, amikor minden kínai igyekszik hazatérni, hogy a családjával együtt köszöntse az új esztendőt. A sárkány éve letelt, és beköszöntött a kígyó éve. A különböző díszítések esetében tehát a tavalyi sárkányminták helyett idén a kígyóminták domináltak, beleértve a szezonálisan kapható különböző ajándéktárgyakat is. Február elején én is elhagytak a nagyvárost, hogy a vidék felé induljak. A kiürülő Pekinget magam mögött hagyva Liboval, Noémivel és Libo még három külföldi diákjával: Kai, Neil és Gabriella tartottunk észak felé. Hosszú utazás után érkezve meg a legészakibb tartományba: Heilongjiang-ba (jelentése a Fekete Sárkány Folyója). Libo szülőfalujában ért minket utol a Holdújév, amit a falu táncházában ünnepeltünk.

A napok folyamán különböző szervezett programok is voltak, amik közül a Majiang nevű társasjáték bizonyult a legnépszerűbbnek. Szerintem egyben igen összetett játék is volt, miképpen kell kigyűjteni a kis táblákat a győzelemhez. Néha elég sokszor sikerült nyernem, máskor egyáltalán nem kedvezett a szerencse. A kínai sakk és kártyajátékkal is elütöttük az időt, de arányában nem olyan sokat. Játékok mellett a papírhajtogatás és papírvágásra is volt egy alkalom, valamint a Gabriella angol foglalkozást is tartott néhány falusi gyereknek a faluházban. A legmozgalmasabb program a téli halászat volt, ahol inkább csak nézőként fényképezhettük hogy a vidéki kínaiak hogyan fognak halat a befagyott folyó jegének feltörése után. A mély hóban még a traktor is elakadt egyszer odafelé menet. A kifogott halak eléggé kicsik voltak, és bár ott ezek este terítékre is kerültek, mi viszonylag keveset ettünk meg belőlük.

A Holdújév első és ötödik napján különösen sok étel került terítékre, az Új Év tiszteletére. Köztük az ilyenkor hagyományos ételnek számító jiaozi-vel, ami kis töltött tésztatáska megfőzve. Az ételek a falun egyébként sokkal jobb ízvilággal rendelkeznek, mint a bolti termékek a városban. A csillagokat is tisztán lehetett látni az égbolton, és nappal a kék ég fogadott minket a szmogtól szürke levegő helyett. Emellett az északi világ szépsége a rengeteg hó, amely fehér lepel alá vonta az egész tájat. Élveztem az ott töltött napokat, fényképekben is megörökíteni a túlzsúfolt város után az emberibb Kínát. Petárdák azért itt is előkerültek, hogy hangosan jelezzék az Holdújév alatt az ebédet minden házban, és hogy hangosan köszöntsék a helyiek a Kígyó Évének kezdetét.

A másik három külföldi diák egyenesen Pekingbe tért vissza, miután ők még a falura érkezés előtt elidőztek pár napot Harbinban. Libo, én és Noémi még pár napot hazafelé maradtunk Harbinban. Ahol még egy napig nagyjából Libo öccse és családja is velünk tartott. Mivel a hotel, ahol megszálltunk a városközpontban volt, ezért az érkezés estéjén és másnap délelőtt a történelmi városközpontban tettünk sétát. Ezt a részt még az oroszok építették, amikor időlegesen elfoglalták Kínának ezt a szegletét. A téren tipikus orosz épületek fogják közre a Szent Szófia Templomot, amely kívülről igazi mintadarabja az ortodox templomoknak. A falak mellett és a falakon pedig népes galambraj köröz, vagy használja ki, hogy a turisták kukoricával etetik őket. A galambok annyira megszokták már az embereket, hogy nem ritkán szó szerint tenyérből lehet etetni őket. A templom belülről azonban lényegében üres, semmi keresztény berendezés nincs benne, helyette rengeteg turista, a falakat beborító fényképek és néhány makett fogadott bennünket bemutatandó a harbini építészet remekeit.

Pár utcát továbbsétálva következett a történelmi főutca, amely közepén idén is különböző hó és jégszobrok kaptak helyet. Azt utcát pedig jellegzetes orosz stílusú épületek szegélyezték. A hó is esett egy kicsit. Megvolt az igazi harbini hangulat, majd délre visszatértünk a szállásra, mivel Libo öccséék hazaindultak, mi pedig továbbindultunk a Boldogság Templomába, amely egyike Észak-Kelet Kína legjelentősebb buddhista templomainak. Közben a hóesés is erősödött, így látogatásunk ideje alatt már szakadt a hó, és emiatt a fényképek is ködösre sikerültek, hiszen az erős hóesésben a kamera sem boldogult már olyan jól. Az templom nyugati oldala nagyon hasonlatos volt a már eddig látott buddhista templomokkal, ahogy különböző pavilonokban mindenféle istenségek szobrai kaptak helyet. Térdelő vagy épp füstölőt gyújtó kínaiakkal, akik ezen istenségekhez imádkoztak. A nyugati felén azonban hatalmas oszlopok és egy hatalmas Buddha szobor is helyet kapott egy téren, amit különböző pavilonok öveztek. A tornyoknak is kicsit más formája volt, mint délebbre és a háznagyságú szobor is rendkívüli látnivalónak bizonyult.

Alkonyatkor érkeztünk meg a téli Harbin legjellegzetesebb látnivalójához a Jég és Hókiállításhoz, ahol jégből és esetenként hóból építettek fel jópár épületet. Alkonyatkor ráadásul a világítást is bekapcsolják és ilyenkor különböző színekben pompáznak a jégszobrok és épületek. Egészen lenyűgöző látványban volt részünk, mialatt körbejártuk a helyszínt és gyönyörködtünk a különböző alkotásokban. Nagyon sokat azonban nem tudtunk itt időzni, mert az idő eléggé hideg volt, különösen ennyi hó és jég között. Ezt a helyet nagyon megérte felkeresni és megnézni. Este sok látogató is volt, akik feltehetően szintén a kivilágítás miatt időzítették későre a látogatást. Egyes jégépületekben pedig étkezni is lehetett. Nekem nagyon tetszettek a kivilágított jégpaloták, amelyek egyedi színt visznek az északi télbe, és amely miatt Harbinban a tél számít a főszezonnak. Az utcákon is megannyi jégszobor található ilyenkor, és még pár kisebb helyszínen további kiállítások is találhatók hóból és jégből.

Utolsó nap csak este kellett hazaindulnunk, azonban a délelőtt elment a vonatjegyek elintézésére. Délután a tartomány legmagasabb épületét kerestük fel, a Sárkánytornyot, amely Harbin TV-tornya, és ahonnan a tiszta időben körültekinthettünk a városon felülnézetből. Az épület aljában pár kiállítás is helyet kapott, így egy szegletben természettudományos érdekességekkel, egy másikban a dinoszauruszokkal ismerkedhettünk. Mindkettő érdekes volt, míg az előbbiben inkább játszani lehetett, a másikban a kövületeket nézegetni. Majd felmentünk a kilátótoronyba. Rengeteg piros szalagot helyeztek már el a korábbi látogatok a korlátra csomózva a boldogság reményében. Meg szépen körültekinthettünk a városon felülnézetből. Letekinthettünk a toronyházakra, és az időben is szerencsénk volt, hogy tiszta időnk volt. A torony fedett körfolyosóin pár más kiállítási tárgy is akadt, amit megnéztünk. Kifelé menet pedig mi is megpörgettük a szerencsekeret. Így most nekem is és Libonak is van egy boldogság piros szalagja az egyik sárkány szobrán a fogadócsarnokban, miután helyben nyertünk egyet-egyet.

Aztán ideje volt felvenni a csomagokat és elindulni a vasútállomásra. A repülőtérhez hasonlatos, nagyon modern kelet állomásról indult a vonatunk vissza Peking felé. Búcsút kellett vennünk az északi tartománytól, hiszen az utazás egy időre itt véget ért. Sok érdekeset láttunk, és biztos akad még felfedezni való később is.

Hosszú szmogköddel sújtott idő után erős szelek érkeztek, amik tegnap végig jellemezték az időjárást. Így a látási viszonyok és a levegő általában véve is nagyon jó lett egy kiránduláshoz. Kihasználtuk az alkalmat Liboval és Noémival és a városközpontban tettünk látogatást a péntek folyamán. Az Előkaputól indultunk, hogy a téren keresztülvágva eljussunk a Nép Nagycsarnokába, amely Kína parlamentje. Szerencsére sikerült bemenni körülnézni a látogatóknak fenntartott részen, amely azonban jelentősen el is tért attól, amit első ott jártamkor nézhettem meg. A tárgyalótermek közül sajnos csak kettőt sikerült megnézni, ami kevesebb volt, mint tavaly. Az egyik éppen látogatható tárgyalótermet viszont eddig nem is láttam. Szép piros színek domináltak benne.

Aztán haladtunk körbe az emeleten és ezúttal szépen berendezve lehetett látni mind a nagy üléstermet, mind a bankett termet, tehát ezeket is megnéztük magunknak. Közben fényképeket is készítettünk magunkról az épület jellegzetes hátterével. A termekbe most sem lehetett besétálni, amit a biztonsági őrök hada is felügyelt, akiket gyakorlatilag majd minden 10 méteren lehetett látni. Maradt a betekintés az épületbe. Végül ismét visszasétáltunk a földszintre, ahol most üresen volt látható a sajtótájékoztató terem. Az előtérben még megnézhettük a Mennyek Templomának kicsinyített másolatát, mielőtt kiléptünk az épületből. A lépcsősorról azért még kifelé menet jó kilátás nyílt az egész Tiananmen Térre.

A parlament épülete után az attól nyugatra található épület felé tartottunk. Az utca túloldalán egy még ilyenkor is zöld parkkal körülvett hatalmas szürke buboréképület rajzolódott ki, a Nemzeti Előadóművészeti Palota. Az épületet 2007-ben adták át, és Peking legmélyebb építésű épülete az ismertető szerint. Egyben az egyik modern pekingi látványosság, nem is véletlenül, hiszen valóban építészeti remekművel van dolgunk. Funkcióit tekintve nagyjából a magyar Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája és az Operaház egybevont hatalmas komplexumának feleltethető meg. Az óriásbuborék hatására külön ráerősít, hogy az épület még így télen is vizesárokkal van körülvéve. A víz és a hatalmas szürke épület együttese igazán szép látnivaló, hátterében pedig a Nép Nagycsarnoka is feltűnik az utca túloldaláról. A fényes zürke borítást pedig helyenként üvegablakok váltják fel, megtörve a monoton külsőt. Mivel az épületet a víz teljesen körbeveszi, így a bejárat is lesüllyesztve található. Igaz, most csak a bejárati csarnokig mentünk be, de napi jegy ellenében (kb 1000 Ft) bejárható az épületegyüttes.

Egy közbeiktatott ebédet követően visszasétáltunk a Tiananmen Térre, ahol most először nem csak kívülről, hanem belülről is megnéztem, megnéztük a tér déli végét jelentő Zhengyang Kaput belülről. A karzatról kissé felülnézetből tudtunk rálátni Mao Mauzóleumára szemközt, illetve a Nép Nagycsarnokára nyugat felé, és a Nemzeti Múzeumra kelet felé a tér két oldalán, és a torony másik oldaláról pedig az Előkapura nyílt kilátás, ami anno a Zhengyang Kapu íjásztornyaként szolgált, és a városfal is összekötötte őket egy udvart formázva ott, ahol ma körút található. A kapu tornyába belépve a különböző kiállítások voltak láthatók, de ezekben domináltak az eladásra kínált szuvenírek. Amik szépségét nem vitatom, ám sok történelmi vonatkozása csak a kiállított fényképeknek maradt. Ráadásul a tér felőli oldalra kitekinteni a négy szint egyikéből sem lehetett, noha reméltem felülnézetből látni a teret.

A Tiananmen téren délről indultunk észak felé, és haladtunk el Mao Mauzóleuma mellett elsőként, aminek vonalából visszatekintve jól fényképezhető volt egyszerre a Zhengyang és az Előkapu. A mauzóleum túloldalán északon nyílt kilátás szemből a két teret határoló nagy épületre a Nép Nagycsarnokára és a Nemzeti Múzeumra. A tér közepén pedig a Nép Hősök Emlékművének obeliszkje magasodott. A szél erősen fújt a téren, így igyekeztünk gyorsan haladni, a hét kivetítőt elhagyva a tér északi végéhez. Ahol az Országzászló lengett az erős szélben, mi pedig fényképeket készíthettünk a Tiananmen Kapuról egy út távolságra szemből. Majd az aluljárón átkelve már megérkeztünk a Tiltott Város elővárosához.

További együttes képet tudtunk csinálni közelebbről a Tiananmen Kapuról, majd a át is mentünk befelé rajta. A jegypénztár ugyanis a mögötte található téren van. A táskákat le kell adni, de szerencsére kamerát szabadon fel lehetett vinni a kapura, amely a szokatlanul tiszta idő nyomán pazar kilátást biztosított a Tiananmen Térre. A kapu tornya egy hatalmas csarnok, amelyben szintén találhatók történelmi fényképek, de turistaként a leginkább sárga huzatos faszékekkel szegélyezett három kis tárgyaló látszik igazán érdekesnek. Maoista szuvenírboltból hiába van három is a kapun, nem vettünk semmi ilyesmit. Gyönyörködtünk a térre adódó kilátásban, amely hatalmas méreteivel apró pontokká varázsolja a rajta nyüzsgő emberek sokaságát.

Az út legvégén az Elődök Templomába terveztünk még bejutni, azonban pont a mai nap zárva volt. A parkba váltott belépő után így sajnos az igazán érdekes történelmi épületegyütteshez nem sikerült bejutni, csak az előtte lévő kis hidakkal átívelt vizesárokig. Az előtéren lévő emberek számából ítélve ma sokan maradtak hoppon hozzánk hasonlóan. A Elődök Templomát szegélyező park maga télen kevésbé színes látványosság, noha az örökzöld cédrusok legalább színt visznek a helyszínbe. Rövid itteni kitérő után tehát hazaindultunk.

Az utolsó városkapuknál tartott kirándulás szép időjárása hamar a múlté lett. A szmog ismét lecsapott a városra, hogy fehérré színezze a levegőt, amitől nem lehet rendesen látni sem. Szóval ilyen időben nem érdemes kimozdulni kirándulni, mert gyakorlatilag esély sincs semmit látni a városból, ráadásul egészségileg is erősen ártalmas lenne hosszabb időt tölteni a szabad ég alatt. A tavalyi télen rendre kék ég jellemezte a várost, és elvétve akadt rossz idő. A tavalyi kellemes télnek azonban idén nyoma sincs, egy héten jó ha egyszer látni a kék égboltot, a többi napon a nap is csak homályosan hunyorog a szmogtenger felett valahol a messzeségben. A helyzet tragikus, és magyar viszonylatban gyakorlatilag leírhatatlan, mert az idei pekingi tél légszennyezési átlaga többszöröse az otthoni legrosszabb napoknak is.

Szabadba kirándulni tehát nem javasolt, így marad a kollégiumi szoba, ahol minden nap tanulgatok kínaiul, hogy ne kopjon meg a félév során megszerzett tudás. Lassan végigvettem a félév tankönyveiben az órákon be nem fejezett fejezeteket is, így napi másfél-két órákat foglalkoztam a kínai tanulással. Tegnap pedig kisebb kirándulást is tettem Noémival a Pekingi Planetáriumba. Ez közel két órás programnak bizonyult, mialatt bejártuk a különböző tárlatokat az égbolt nyomában, amit itt és most szabad szemmel úgy sem lehetne látni. A régebbi A épület a budapesti Planetáriumhoz hasonlatos, aminek közepén kupola alakú vetítőterem található, azonban az épület két szárnyában kiállításokat is megnézhetünk. Az egyikben a a Föld mozgásával kapcsolatos modellek mozognak, a másikban különböző a világűrrel kapcsolatos képek kiállítása kapott helyet. A látogatók zömmel gyerekeket kísérő szülők voltak, és a mindenféle vetítések így gyanítom a gyerekeket célozza meg elsősorban.

Innen mentünk át a sokkal nagyobb B épületbe, amely már igazán modern üvegpalota és kiállítótér. Három szinten különböző kiállítások tekinthetők meg itt is, de emellett további három vetítőteremmel is fel van szerelve. Két vetítőterem az első emeleten található, és jószerivel ott nem is találkozni más érdemi látnivalóval. Pár konzolos játékkal is találkoztunk ugyan, de ezek se kötöttek le igazán. A földszinten a Nap, a Hold és a bolygók kapnak főszerepet, ahogy mindegyiknek egy külön kis helyszín szolgál bemutatásul. A Holdon még virtuálisan utazhatunk is egy holdjáróval, amit ott jártunkkor is gyerekek vezettek. A holdjáró elé vetítve a haladáskor látható képet, ami természetesen egy kínai zászlós kínai holdbázisról indul. Az alapsorban egy vetítőterem mellett mai műholdak és antik csillagászati eszközök egyaránt megtalálhatók voltak a kiállított tárgyak között.

Szerintem a Planetárium itt igazán érdekes hely, nem egy unalmas múzeum hangulatát kelti. A kiállítások gyakran interaktívak, és látszik az egész helyszínen, hogy elsősorban a tudományos ismeretterjesztést a szórakoztatással ötvözve akarja megvalósítani. Egy kicsit virtuálisan is elutazhattunk a messzeségekbe, hamár itt helyben a közelségekbe elutazni nem lett volna túl érdemes. Aztán remélem egyszer majd csak eloszlik a szmogköd és nem csak pár napra lehet kitekinteni az égboltra, vagy a különböző helyszínek látképére.

Több napos komoly szmog után végre elérkezett a szél és ismét kitisztult az idő. Ráadásul a tiszta kék égen rendre takaros fehér felhők úsztak keresztül, amelyek még inkább megszépítették a mai látványt. Örültem, hogy ismét alkalmam adódott kimenni a városba, és meglehetősen sok idő után először egy új helyszínt is felkerestem. Tamás tegnap hazaindult, így sajnos az egyetemen már csak én maradtam magyarnak. Közben egy volt otthoni csoporttárs, Noémi éppen Pekingbe látogatott, szóval a mai délután Liboval és vele hármasban utaztam a városban.

A Tiananmen Tér déli végében található Előkapunál találkoztunk, hogy aztán kellemes sétával induljunk végig a Qianmen (Előkapu) Úton keresztül. A két villamosból csak az egyik közlekedett éppen keresztül az egykori észak-déli tengelyúton. Az úton végighaladva sok érdekességet lehet látni, azonban megvenni nem feltétlenül érdemes, mert az idelátogatók többsége turista, így aztán a különböző áruk és szuvenírek árai nem igazán alacsonyak. A helyszín egyébként a régi óváros egy másik műemlék jellegű övezete, ahol az útról különböző hutongok nyílnak, további üzletekkel.

A sétálóutcát elhagyva egy keveset busszal is utaztunk, hogy az egykori óváros határához érkezzünk meg. A Yongding Kapu (jelentése szabad fordításban az Örökké Stabil Kapu) és a kaputól a városba induló birodalmi főút ma is megtalálható. Ez a hajdani város déli városkapuja volt, és a széles tengelyút fut befelé a városba. Nagyjából ennek a mintájára építették később északi folytatásként az Olimpiai főutat. Itt is parkok, fák szegélyezik hosszában a széles utat, amely nyílegyenesen vezet be a városba és a távolban az Előkapu is tisztán kivehető. A Yongding Kapunál én is most jártam először, és szerencsére fel lehetett menni a kapura, így kivételesen sikerült felülnézetből is végigtekinteni Peking közepének észak-déli egyenes főútján. Bár a kapun belül csak régi fényképek és egy szuvenírbolt volt megtekinthető, inkább a kilátásért érdemes tehát felmenni.

A Kaputól délre helyreállították nem régen a kis teret, ám az egykori előkapuja így is hiányzik a helyszínnek. Marad a kis tér, ahol helyi kínaiak sárkányeregetéssel múlatták az időt, kihasználva a szelet. A kapu előtt meg két nagy kőoroszlán őrzi a várost. Aztán végigsétáltunk a fás parkkal övezett úton befelé a város irányába. Nagyjából másfél km van így kiépítve, majd ismét visszamentünk az Előkapuhoz, vetettünk egy pillantást a legmagasabb pekingi városkapura, a Tiananmen Tér déli határán fekvő Zhengyang kapura, és folytattuk utunkat tovább a történelmi óváros északi szegletébe.

A Desheng Kapuhoz érkeztünk meg, amelyen régen a városi őrjárat elhagyta Pekinget. Az északi városkapunak sajnos szintén már csak a fele van meg, a frontoldal mögött magasodó torony sajnos áldozatul esett az egykori városfallal együtt a modernizáció nevében történő lerombolásnak. A kapuba bemenni nem sikerült, mivel éppen felújítás alatt áll, de a kiírás szerint talán később erre is lesz mód, és mint a kínai pénzérmék múzeuma lesz látogatható. A helyszín ma egyébként forgalmas buszpályaudvar, így a kaput is szinte körbeállták a buszok. Közelebbről szemlélve pedig nekem az okozott rejtélyt, miért falazták be a kapun éppen magát a bejáratot. Amitől a Desheng Kapu inkább erődre, mintsem városkapura hasonlít.

Onnan dél felé besétáltunk a Houhai övezetbe, ahol a befagyott tó mellett tettünk hosszabb sétát. Egészen jó fényképeket lehetett készíteni az átúszó felhőkről. A tavat néhol korcsolyások vették birtokukba, egy ponton pedig kacsák úszkáltak egy éppen nem befagyott részen, ahol nyáron a csónakkölcsönző üzemel a kiírás alapján. A tó mellett valamivel hidegebb volt, de még így télen is szép látványt nyújtott a környék. A tavon túl feltűnt a Harang- és Dobtorony kettőse is, de odáig már nem sétáltunk el. Inkább átvágtunk még egypár hutongon, hogy aztán az egyik kis helyi étteremben megvacsorázzunk. Végül pedig elinduljunk hazafelé.

Tamással és látogatóival elérkezett az utolsó utazási nap ideje, amikor ismét még egyszer kimozdultunk a városba. Erre az utolsó utazgatós napra ismét csatlakoztam az utazáshoz, hogy Peking történelmi belvárosa felé vegyük az irányt. A látótávolság ugyan a mai nap sem volt túl jó, de ez szerencsére most inkább a sok felhőnek és a kitartó hóesésnek volt köszönhető, mint kizárólag a szmognak. Így ráadásul a hóesés fehér lepellel takarta be az épületeket, és az utcákat is egy kis időre, bár az utcák esetében azért igyekeztek a helyiek minél hatékonyabban megtisztítani az utat a sok hótól. Én örültem a több órás havazásnak, és a hó által kínált különlegesebb látképeknek.

A történelmi Peking a mostani 2. körgyűrűn belül megtalálható helyet jelenti, de turista szempontból elsősorban ennek a területnek az észak-nyugati szeglete jelentős, amely alapvetően megőrizte a hajdani kis utcák és épületek hangulatát és látképét. Ahol rendre egyébként riksával való körutazásra próbálnak rábeszélni a kínaiak, de mi nem fizettünk be ilyen szórakozásra. Inkább keresztülsétáltunk a rengeteg kis üzlettel tarkított utcák mentén. A sok turista miatt ma már ennek az övezetnek a nagy része éttermek és boltok forgataga, amely kiszolgálni hivatott a sok turistát.

A mi utazásunk a Qing dinasztia fénykorában, 1777-ben épült Gong Hercegi Palotában kezdődött, amelynek jellegzetes zöld tetői inkább fehérre változtak a hó miatt. Bejártuk az egész rezidenciát, amely egyébként a legjobban megmaradt hercegi palota Kínában, vagyis ami nem a császár birtoka volt egykoron. Az épületegyüttes persze kisebb, mint a Tiltott Város vagy a Nyári Palota, de nem kicsi. Nekünk még így télidőben is két órás programnak bizonyult. A megannyi épületben ma elsősorban a kínai művészetek tárlatai találhatók meg, így volt szerencsénk megtekinteni sok különböző festményt. Viszont a hercegi trón épp nem volt a helyén, amit érdemes lett volna látni. A déli részt jártuk először körbe a lakóövezetekkel, és időről időre népes kínai turistacsoportok is elhaladtak mellettünk, a zászlóval felvezető idegenvezetővel az élen.

Aztán az északi parkövezet következett, ahol egészen érdekes látványt jelentett helyenként a még mindig zöldellő bambuszok, amint felül belepi őket a hó. Az északi rész azonban nem pusztán csak egy kert, számtalan épület is található benne, amik közül a legjellegzetesebb a négyzet alakú tavacska közepén álló pavilon. De akad egy magaslati pavilon is, ahonnan le lehet tekinteni, és ahol valami istenség szobrához lehetne imádkozni. A denevér formájú tavat ellepte a hó, így a jellegzetes forma nem volt kivezető ott jártunkkor. De hamar meg tudtuk nézni a nevezetes Boldogság írásjegyet, ami az első Qing császár: Kangxi kézírását utánozza, és aminek másolatait a legkülönbözőbb szuvenírek formájában vehetjük meg a helyszínen. Noha még az "eredeti" is másolat.

Aztán folytattuk utunkat az utcák között, elhaladva a Qianhai befagyott látképénél, amit most korcsolyázó kínaiak töltöttek meg élettel. Majd áthaladtunk a Qianhai és Houhai tavakat elválasztó hídon és pár újabb jellegzetes bevásárlóutcán haladtunk keresztül, ahol igen jutányos áron még egy kínai ingre is szert tettem. A többiek is vettek pár kisebb dolgot. Így érkeztünk meg a Harang és Dobtorony kettőséig. Először a Harangtoronyba mentünk fel a meredek lépcsőket megmászva, és néztük meg a benne található hatalmas harangot, valamint letekintve a történelmi belváros látképét, és fényképezhettük a hutongokat felülnézetből. Az épület bár nem magas, mégis az egyszintes kis régi épületek fölé magasodik, és megjelenésében látszik hogy szürke kőtéglákból építették.

A Harang és Dobtorony egyébként már az 1200-as években fő időmérőként szolgált, amikor még a mongolok uralták Kínát, és jelölték meg ezt a helyszínt fővárosnak. Sőt a Yuan dinasztia (mongolok) idejében az akkori város középpontjában állt ez a két torony, nem az északi szegletben. A Dobtorony vörös épülete ha nem is magasabb, de terebélyesebb szomszédjánál, és ugyancsak meredek lépcsők vezetnek fel. Másodikként néztük meg, hogy éppen időben legyünk a közel óránként megrendezett dobjátékhoz, amit megnéztünk és meghallgattunk a toronyban. Emellett néhány egyéb kiállítási tárgyat és sok nagy dobot is láthattunk. Az idő azonban nem volt olyan tiszta, hogy dél felé eltekintve a Jingshan tetején lévő pavilon, vagy a Beihai Park tetején lévő nagy fehér pagoda jól kivehető legyen. Inkább csak a homályban derengtek fel az épületek. Tisztán látni a közelebbi óváros kis épületeit lehetett.

A másik magyar, Tamás hamarosan haza fog menni, így ebben az utolsó hétben jöttek ki hozzá meglátogatni. Amíg Tamás minden nap idegenvezetőként járja Peking különböző helyszíneit, addig nekem is néhány nap alkalmam volt eddig csatlakozni a kirándulásokhoz az elmúlt napokban. Bár a szmoghelyzet elég súlyos volt, így vasárnap és hétfőn inkább nem nagyon mozdultam ki a kollégiumi szobámból. Szerencsére kedden már valamivel jobb volt a helyzet és tegnap már egészen tiszta lett az idő.

Így kedden a Nyári Palotába tartottam én is kirándulni, ami persze télen sajnos kevésbé látványos, mint a többi évszakban. Az egykori császárok nyári rezidenciája azt hiszem érthető, miért nem szolgált szállásul az udvartartásnak a téli hónapban. Az északi oldalon elhaladva az általam korábban zöld természettel és víztükrökkel tarkított látványosságai rendre befagytak és csupasz fák övezik. Csak az épületek jelenléte állandó. A kis víz melletti bevásárlóutca boltjai is szinte kivétel nélkül zárva voltak és csónakok sem szelték át a vizet. De az északi oldalon kellemes meglepetésemre már nyitva volt a felújított palotaegyüttes. Így a Nyári palota északi részén lévő hegyet már innen másztuk meg. A többi épülethez képest eltérő fehér-vörös színek által dominált északi oldali palota, amely feltehetően szintén templom lehetett hajdanán egészen egyedi építészeti stílust képvisel egész Pekingben, az eddig látottak alapján. Így örültem, hogy most ezt is szerencsém volt megtekinteni.

Egészen a hegytetőig lépcsőztünk, ahol a sárga-zöld színű sok kicsi Buddha cseréppel kirakott templom található, és innen indultunk a dél oldal felé, ahol a helyszín jelképének számító hatalmas buddhista torony található, benne egy sokkarú istenség szobrával. Lefelé aztán ismét vártak minket a lépcsők. A panoráma pedig a teljesen befagyott hatalmas tó volt, ahol most csónakok helyett a jégen sétáló emberek alkottak mozgó pontokat. Sajnos az idő nem volt teljesen tiszta, így a távolabb elhelyezkedő sziget csak elmosódottan látszott, ahogy a tó partjáról a hegyen fekvő épületek is. A tóparton végigsétáltunk egészen a nyugati végen található Márványhajóig, és aztán kelet felé a tóparton egészen le a tó közepén fekvő szigetig át a 17 lyukú hídon. A tó partján már hidegebb volt, mint fenn a hegyen, de szerencsére nem elviselhetetlenül.

Szerdán aztán korán indultunk a külváros felé, ahol immár teljesen tiszta időben a kék ég alatt folytatódott a túra. Szerencsénk volt, mert reggel indult közvetlen gyorsjárat a Nagy Falhoz, így 70 perc alatt megérkeztünk a Badaling falszakaszhoz, ami máskor több mint két órás utazást is jelenthetett volna. Itt felvonóval érkeztünk meg nagyjából a Nagy Fal közepére, és először felfelé indultunk. Egy ponton túl azonban nem lehetett tovább menni, de ez szerencsére a szakasz legmagasabb pontján volt csak, így felülnézetből lehetett gyönyörködni a hosszan kígyózó épületben, ahogy végighalad a bérceken. A hegyeket ráadásul fehér hó vagy ráfagyott jég is borította igazán télies hangulatot kölcsönözve az utazásnak. A legmagasabb pontot elérve aztán lefelé indultunk, egészen a völgy alján található kis erődig. Szerencsére bár volt szél, az nem erősödött meg túlságosan, így bár hideg volt, de nem fagytunk át a Nagy Fal megmászása során, noha közel másfél-két órát is eltöltöttünk a Falon.

Aztán már rendes buszokkal folytattuk az utat, mert az illegális taxikkal inkább nem akartunk utazni biztonsági megfontolásokból is. Így nagy szerencsénkre délután még éppen el tudtuk érni a Ming Császári Sírokat. Teljesen körbejárni a helyszíneket lehetetlen lett volna a fennmaradó pár órában, így kénytelenek voltuk a leghíresebb helyekre szorítkozni. Először a leggyakrabban látogatott Ding Mauzóleumot kerestük fel, hogy betekintést nyerjünk a Földalatti Palotába, ahol az egykori császárt örök nyugalomra helyezték, és akinek nyugalmát később csak a régészek merték megbolygatni. Megnéztük a császár és két császárnője kőtrónusát, illetve a nagy vörös koporsókat is. Illetve a sírhegyet övező várfoktól a szomszédos mauzóleumokra is tudtunk pillantást vetni. Délre a Zhao Mauzóleum, míg észak-keletre a Chang Mauzóleum sziluettje tűnt fel.

Utána ismét egy pár perces buszút következett, ahol egyben rálátás nyílt kicsit a völgyre is, ahol rendre egymás mellett sorakoztak az egyes mauzóleumok lélektornyai, a sírhegyek bejárataként. Így záráshoz közelítve már a Ding Sírnál is kevesen voltak, a Chang Sírnál, mely a legelső és legnagyobb épületek helyszíne pedig rajtunk kívül már szinte senki sem. Záróra volt, de mi még gyorsan körbe tudtuk járni a helyszínt, beleértve Kína legnagyobb faszerkezetes épületét is, mely a Chang Mauzóleum központi csarnoka. Ha így vesszük az első pekingi Ming császárnak holtában nagyobb palotája lett, mint életében volt. Kicsivel zárás előtt pedig már egy egész osztag biztonsági őr járt a nyomunkban, ahogy zárásként még ellenőrizték, hogy egyetlen turista sem maradt a helyszínen. Hazafelé pedig szintén rekordidő alatt, mintegy 70 perc, érkeztünk vissza Peking központjába. Tartalmas utazás volt, ami alatt önkéntes idegenvezetőként igyekeztem a többiekkel információkat is megosztani az egyes helyszínek épületeiről, történelméről.

Az új év után egyből folytatódtak az órák, de már csak három napig tartott a tanév tanórákkal rendelkező szakasza. Az utolsó tanórák is rendre elkövetkeztek a különböző tantárgyakból, és a csoportok is búcsút mondhattak a mindennapos tanulásnak. Megszoktam már az órákra járást az elmúlt hónapokban, így kicsit azért nehéz szívvel válok meg ezektől a hétköznapokat kitöltő és mindig ismétlődő heti rutintól. Néhány fényképet is készítettem az utolsó órákon. Több fényképet különösen a szóbeli kínai utolsó óráján, ahol a tanár a kínai teákkal és az ahhoz használt hagyományos felszereléssel ismertetett meg minket a kínai kultúra jegyében. Érdekes volt, mégha nekem már sok újdonságot nem is jelentett. Megkóstoltunk 5 különböző kínai teát, és aztán készültek csoportképek is. Csoportkép az általános kínai órán is lett, ahol egy csokor virágot is adtunk a tanárnak munkája elismeréseként.

A hétvége főleg csak arra volt elég, hogy utoljára átismételjem a félév közben tanultakat. Hétfőn délelőtt ugyanis egymás után két vizsga is esedékes volt. Reggel 8-tól az üzleti kínai vizsga vette kezdetét, ahol a nyelv mellett azért az üzleti ismeretek is helyet kaptak a vizsga anyagában. Aztán 10-től a hallgatási készség vizsga jött a megszokott feleletválasztós kérdésekkel és a kötelező énekléssel, mint vizsgaelemmel. Egyedül én választottam klasszikus kínai zenét, még a császári időkből, a többiek megmaradtak a modern idők zenéinél. A hallgatási készség mondjuk a legkevésbé fog hiányozni a félév tantárgyai közül, az üzleti kínai inkább.

Ismét pár nap szünet időt adott a további készülésnek, ami alatt ismét újabb tantárgyak és tananyagok átismétlése is minél magasabb szintű betanulása vált lehetségessé. Csütörtök 8-tól az általános kínai vizsgával folytatódott a vizsgahét, ahol remélem jól szerepeltem, mert eddig ez volt a legerősebb tantárgyam a félév folyamán és jó érzés lenne most is jól szerepelni. Péntek 8-tól a szóbeli kínai vizsga vált esedékessé, amely egyben az egyetlen szóbeli vizsgát is jelentette. Mindenkire jutott kb. 10 perc, és szerintem jól sikerült ez a vizsgám is. A vizsga után pedig egy csoportképpel és egy csokor virággal ennek a tanárnak is csoportosan köszönetet mondtunk a félévért.

Az első tanulmányi félév ezzel véget ért. Hiányozni fog a félév, a heti órára járás rutinja, a találkozások a különböző csoportok csoporttársaival és tanáraival. Bár egy részükkel lesz esély a következő félévben is találkozni. Szerintem az általános kínai, a szóbeli kínai és az üzleti kínai tanárok jó munkát végeztek, sokat és jól tudtak megosztani a tudásukból. E tárgyakból a könyvekre se igen lehet panasz, jól illeszkedtek a középfokú csoportok nyelvi szintjéhez. Remélem a következő félévben is hasonlóan jó tanáraim lesznek, és még nagyon sokat sikerül elsajátítanom a kínai nyelvből.

Elérkezett 2012. év vége, és 2013. év kezdete. Az egyetemen valamely érdekes okból Karácsony utolsó napján, vagyis december 26-án szervezték a külföldi cserediákok újévi ünnepségét. A meghívó alapján, amely részletes programot nem tartalmazott, így eredetileg azt hittem, hogy karácsonyi ünnepség. Aztán a helyszínen kiderült, hogy mégsem, hanem már az új évet ünnepeljük kicsit előre. A program egyébként az egyetem óvódás csoportjának zenés-táncos bemutatójával indult, ami szerintem egészen érdekes volt. De biztos rengeteg munka volt betanítani erre a műsorra megannyi kínai kisgyereket. Aztán különböző külföldi cserediákok léptek fel, amiből nekem leginkább a koreai diákok bűvészmutatványai tetszettek. A program mellett pedig volt svédasztalos vacsora is, és a végén sörívási verseny. A ki tud minél hamarabb meginni egy üveg sört versenyt aztán két japán srác nyerte, akik meglepően hamar teljesítették a feladatot.

Pár nappal az év lezárulta előtt üzembe álltak az idei évben menetrend szerint átadott metróvonalak is. Így a várost behálózó földalatti vasútrendszer még tovább bővült. Csak a 2012-es év végi átadások során elkészült egy teljesen új metróvonal, amely a 6-os számot viseli a rendszerben és kelet-nyugat irányban szeli át a várost, nagyjából párhuzamosan a tőle délre fekvő 1-es vonallal. Ez önmagában van legalább olyan hosszú, mint a leghosszabb budapesti metróvonal. De jelentősen kibővült a 10-es vonal is, amely a korábbi félkörív után, immár két megálló hiányában a második metrókörgyűrűt jelenti Pekingben. A maradék két megállóra kicsit még várni kell. Csak a bővítés szintén meghaladná az otthoni leghosszabb metróvonal mértékét. Emellett befejezték a 9-es vonal második felét, és hosszabb lett a 8-as metróvonal is. Szóval itt így néz ki a metróépítés, több metró kerül átadásra évente, mint ami Budapesten összesen van metróvonal. Lehet ezt így is.

Az Óévet aztán Liboval búcsúztattuk az Olimpiai Parknál, ahol naplemente előtt nem sokkal érkeztünk és búcsúztunk el az év utolsó napjától. Majd megvártuk ahogy a sportstadionok kivilágítása megjelenik. Most először sikerült saját szememmel látni a kivilágított épületeket, és fényképezni az alkonyatkor még világosban a már világító épületeket. A Madárfészek pirosban, a Vizeskocka kékben pompázott az év utolsó estéjén. Nem messze onnan egy neonfényekből álló Karácsonyfa is állt, és rendre akadtak emberek, akik fényképeztették magukat a különböző színekben váltakozó fával és az előterében a Télapó szoborral. A hideg idő miatt viszont túlzás lett volna bevárni az éjfélt, vagy akár csak túl hosszan időzni a téli éjszakában. Így estére már hazatértem kollégiumi szállásomra. Hatalmas ünnepséget itt majd a kínai Holdújév fog jelenteni, nem a naptári évforduló.

Kiderült a HSK 5-ös nyelvvizsgám eredménye, amivel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Egyfelől örülök, hogy átmentem, de éppen csak 1 ponttal. Ugyanez okból vagyok kicsit csalódott is, hiszen a korábbi tesztvizsgák alapján 70-75%-os eredményt vártam magamtól, nem 60%-ot, azt is úgy, hogy igazából a 3 vizsgarészből 2 maradt valamivel a léc alatt. Persze józan ésszel azt is tudom, hogy a mostani vizsga nehezebb volt az átlagosnál, így már ez is sikernek könyvelhető el. Remélem az idő múlásával majd a vizsga sikerének öröme marad csak, hogy aztán erőt merítve és tovább készülve nekivágjak a HSK 6-os vizsgának, amely a tavaszi egyik fő cél.