Lassan melegszik az idő Pekingben, mert amikor a hőmérséklet már-már eléri a 20 fok közeli napi maximumot, akkor jön egy újabb lehűlés és rendre visszasüllyed az idő 10 fok közelébe. Ennek ellenére az éjszakai fagyok elmaradása azért elhozni látszik a tavaszt, ahogy virágba borulnak a fák. A fű is lassan kizöldül, és remélhetőleg az elkövetkező hetekben a virágok mellett lassan a fák is zöldbe borulnak. A tavasz felváltja a téli kopár látképet. Áprilisban várhatóan a különböző növények virágzási ciklusai fogják majd váltani egymást, ami már kellemes kirándulási környezetnek ígérkezik.
Húsvéti ünnepnek nyoma sem volt itt, míg a Karácsony esetében a boltok legalább probálkoztak valamilyen szinten ünnepi hangulatot kelteni és imitálni az ünnepet, addig most ez teljesen elmaradt. Általában a kínaiak azt sem tudták, hogy most van Húsvét Ünnepe. Ami talán annak fényében is érthető, hogy itt a mai napon tartják a Qingming Ünnepet, amely hosszú hétvégét is jelent egyben. Nagyjából a Halottak Napjának kínai megfelelőjéről van szó, amely során az elődeikre emlékeznek az emberek szerte Kínában. A legtöbb külföldi hallgató meg kihasználhatja a hosszabb hétvégét utazásra a városon belül, vagy épp kicsit távolabb.
A szokásosnál rövidebb hét viszont elég megterhelő volt, hiszen több kisebb dolgozat és egy prezentáció után szerdán évközi vizsganap is esedékes volt a kötelező tantárgyakból. Tehát első évközi vizsgahétként az általános kínai és a szóbeli kínai tantárgyakból kellett vizsgáznom. A szóbeli kínai vizsgának volt írásbeli és szóbeli része is, míg az általános kínai vizsga egy hosszú írásbeli teszt volt. Remélem elfogadhatóan szerepeltem, legalábbis nem éreztem nagyon problémásnak egyik vizsgát sem. A következő nagyobb számonkérések majd április végén lesznek esedékesek, amikor a választható tárgyak évközi vizsgái kerülnek sorra.