Tamással és látogatóival elérkezett az utolsó utazási nap ideje, amikor ismét még egyszer kimozdultunk a városba. Erre az utolsó utazgatós napra ismét csatlakoztam az utazáshoz, hogy Peking történelmi belvárosa felé vegyük az irányt. A látótávolság ugyan a mai nap sem volt túl jó, de ez szerencsére most inkább a sok felhőnek és a kitartó hóesésnek volt köszönhető, mint kizárólag a szmognak. Így ráadásul a hóesés fehér lepellel takarta be az épületeket, és az utcákat is egy kis időre, bár az utcák esetében azért igyekeztek a helyiek minél hatékonyabban megtisztítani az utat a sok hótól. Én örültem a több órás havazásnak, és a hó által kínált különlegesebb látképeknek.
A történelmi Peking a mostani 2. körgyűrűn belül megtalálható helyet jelenti, de turista szempontból elsősorban ennek a területnek az észak-nyugati szeglete jelentős, amely alapvetően megőrizte a hajdani kis utcák és épületek hangulatát és látképét. Ahol rendre egyébként riksával való körutazásra próbálnak rábeszélni a kínaiak, de mi nem fizettünk be ilyen szórakozásra. Inkább keresztülsétáltunk a rengeteg kis üzlettel tarkított utcák mentén. A sok turista miatt ma már ennek az övezetnek a nagy része éttermek és boltok forgataga, amely kiszolgálni hivatott a sok turistát.
A mi utazásunk a Qing dinasztia fénykorában, 1777-ben épült Gong Hercegi Palotában kezdődött, amelynek jellegzetes zöld tetői inkább fehérre változtak a hó miatt. Bejártuk az egész rezidenciát, amely egyébként a legjobban megmaradt hercegi palota Kínában, vagyis ami nem a császár birtoka volt egykoron. Az épületegyüttes persze kisebb, mint a Tiltott Város vagy a Nyári Palota, de nem kicsi. Nekünk még így télidőben is két órás programnak bizonyult. A megannyi épületben ma elsősorban a kínai művészetek tárlatai találhatók meg, így volt szerencsénk megtekinteni sok különböző festményt. Viszont a hercegi trón épp nem volt a helyén, amit érdemes lett volna látni. A déli részt jártuk először körbe a lakóövezetekkel, és időről időre népes kínai turistacsoportok is elhaladtak mellettünk, a zászlóval felvezető idegenvezetővel az élen.
Aztán az északi parkövezet következett, ahol egészen érdekes látványt jelentett helyenként a még mindig zöldellő bambuszok, amint felül belepi őket a hó. Az északi rész azonban nem pusztán csak egy kert, számtalan épület is található benne, amik közül a legjellegzetesebb a négyzet alakú tavacska közepén álló pavilon. De akad egy magaslati pavilon is, ahonnan le lehet tekinteni, és ahol valami istenség szobrához lehetne imádkozni. A denevér formájú tavat ellepte a hó, így a jellegzetes forma nem volt kivezető ott jártunkkor. De hamar meg tudtuk nézni a nevezetes Boldogság írásjegyet, ami az első Qing császár: Kangxi kézírását utánozza, és aminek másolatait a legkülönbözőbb szuvenírek formájában vehetjük meg a helyszínen. Noha még az "eredeti" is másolat.
Aztán folytattuk utunkat az utcák között, elhaladva a Qianhai befagyott látképénél, amit most korcsolyázó kínaiak töltöttek meg élettel. Majd áthaladtunk a Qianhai és Houhai tavakat elválasztó hídon és pár újabb jellegzetes bevásárlóutcán haladtunk keresztül, ahol igen jutányos áron még egy kínai ingre is szert tettem. A többiek is vettek pár kisebb dolgot. Így érkeztünk meg a Harang és Dobtorony kettőséig. Először a Harangtoronyba mentünk fel a meredek lépcsőket megmászva, és néztük meg a benne található hatalmas harangot, valamint letekintve a történelmi belváros látképét, és fényképezhettük a hutongokat felülnézetből. Az épület bár nem magas, mégis az egyszintes kis régi épületek fölé magasodik, és megjelenésében látszik hogy szürke kőtéglákból építették.
A Harang és Dobtorony egyébként már az 1200-as években fő időmérőként szolgált, amikor még a mongolok uralták Kínát, és jelölték meg ezt a helyszínt fővárosnak. Sőt a Yuan dinasztia (mongolok) idejében az akkori város középpontjában állt ez a két torony, nem az északi szegletben. A Dobtorony vörös épülete ha nem is magasabb, de terebélyesebb szomszédjánál, és ugyancsak meredek lépcsők vezetnek fel. Másodikként néztük meg, hogy éppen időben legyünk a közel óránként megrendezett dobjátékhoz, amit megnéztünk és meghallgattunk a toronyban. Emellett néhány egyéb kiállítási tárgyat és sok nagy dobot is láthattunk. Az idő azonban nem volt olyan tiszta, hogy dél felé eltekintve a Jingshan tetején lévő pavilon, vagy a Beihai Park tetején lévő nagy fehér pagoda jól kivehető legyen. Inkább csak a homályban derengtek fel az épületek. Tisztán látni a közelebbi óváros kis épületeit lehetett.
