A másik magyar, Tamás hamarosan haza fog menni, így ebben az utolsó hétben jöttek ki hozzá meglátogatni. Amíg Tamás minden nap idegenvezetőként járja Peking különböző helyszíneit, addig nekem is néhány nap alkalmam volt eddig csatlakozni a kirándulásokhoz az elmúlt napokban. Bár a szmoghelyzet elég súlyos volt, így vasárnap és hétfőn inkább nem nagyon mozdultam ki a kollégiumi szobámból. Szerencsére kedden már valamivel jobb volt a helyzet és tegnap már egészen tiszta lett az idő.
Így kedden a Nyári Palotába tartottam én is kirándulni, ami persze télen sajnos kevésbé látványos, mint a többi évszakban. Az egykori császárok nyári rezidenciája azt hiszem érthető, miért nem szolgált szállásul az udvartartásnak a téli hónapban. Az északi oldalon elhaladva az általam korábban zöld természettel és víztükrökkel tarkított látványosságai rendre befagytak és csupasz fák övezik. Csak az épületek jelenléte állandó. A kis víz melletti bevásárlóutca boltjai is szinte kivétel nélkül zárva voltak és csónakok sem szelték át a vizet. De az északi oldalon kellemes meglepetésemre már nyitva volt a felújított palotaegyüttes. Így a Nyári palota északi részén lévő hegyet már innen másztuk meg. A többi épülethez képest eltérő fehér-vörös színek által dominált északi oldali palota, amely feltehetően szintén templom lehetett hajdanán egészen egyedi építészeti stílust képvisel egész Pekingben, az eddig látottak alapján. Így örültem, hogy most ezt is szerencsém volt megtekinteni.
Egészen a hegytetőig lépcsőztünk, ahol a sárga-zöld színű sok kicsi Buddha cseréppel kirakott templom található, és innen indultunk a dél oldal felé, ahol a helyszín jelképének számító hatalmas buddhista torony található, benne egy sokkarú istenség szobrával. Lefelé aztán ismét vártak minket a lépcsők. A panoráma pedig a teljesen befagyott hatalmas tó volt, ahol most csónakok helyett a jégen sétáló emberek alkottak mozgó pontokat. Sajnos az idő nem volt teljesen tiszta, így a távolabb elhelyezkedő sziget csak elmosódottan látszott, ahogy a tó partjáról a hegyen fekvő épületek is. A tóparton végigsétáltunk egészen a nyugati végen található Márványhajóig, és aztán kelet felé a tóparton egészen le a tó közepén fekvő szigetig át a 17 lyukú hídon. A tó partján már hidegebb volt, mint fenn a hegyen, de szerencsére nem elviselhetetlenül.
Szerdán aztán korán indultunk a külváros felé, ahol immár teljesen tiszta időben a kék ég alatt folytatódott a túra. Szerencsénk volt, mert reggel indult közvetlen gyorsjárat a Nagy Falhoz, így 70 perc alatt megérkeztünk a Badaling falszakaszhoz, ami máskor több mint két órás utazást is jelenthetett volna. Itt felvonóval érkeztünk meg nagyjából a Nagy Fal közepére, és először felfelé indultunk. Egy ponton túl azonban nem lehetett tovább menni, de ez szerencsére a szakasz legmagasabb pontján volt csak, így felülnézetből lehetett gyönyörködni a hosszan kígyózó épületben, ahogy végighalad a bérceken. A hegyeket ráadásul fehér hó vagy ráfagyott jég is borította igazán télies hangulatot kölcsönözve az utazásnak. A legmagasabb pontot elérve aztán lefelé indultunk, egészen a völgy alján található kis erődig. Szerencsére bár volt szél, az nem erősödött meg túlságosan, így bár hideg volt, de nem fagytunk át a Nagy Fal megmászása során, noha közel másfél-két órát is eltöltöttünk a Falon.
Aztán már rendes buszokkal folytattuk az utat, mert az illegális taxikkal inkább nem akartunk utazni biztonsági megfontolásokból is. Így nagy szerencsénkre délután még éppen el tudtuk érni a Ming Császári Sírokat. Teljesen körbejárni a helyszíneket lehetetlen lett volna a fennmaradó pár órában, így kénytelenek voltuk a leghíresebb helyekre szorítkozni. Először a leggyakrabban látogatott Ding Mauzóleumot kerestük fel, hogy betekintést nyerjünk a Földalatti Palotába, ahol az egykori császárt örök nyugalomra helyezték, és akinek nyugalmát később csak a régészek merték megbolygatni. Megnéztük a császár és két császárnője kőtrónusát, illetve a nagy vörös koporsókat is. Illetve a sírhegyet övező várfoktól a szomszédos mauzóleumokra is tudtunk pillantást vetni. Délre a Zhao Mauzóleum, míg észak-keletre a Chang Mauzóleum sziluettje tűnt fel.
Utána ismét egy pár perces buszút következett, ahol egyben rálátás nyílt kicsit a völgyre is, ahol rendre egymás mellett sorakoztak az egyes mauzóleumok lélektornyai, a sírhegyek bejárataként. Így záráshoz közelítve már a Ding Sírnál is kevesen voltak, a Chang Sírnál, mely a legelső és legnagyobb épületek helyszíne pedig rajtunk kívül már szinte senki sem. Záróra volt, de mi még gyorsan körbe tudtuk járni a helyszínt, beleértve Kína legnagyobb faszerkezetes épületét is, mely a Chang Mauzóleum központi csarnoka. Ha így vesszük az első pekingi Ming császárnak holtában nagyobb palotája lett, mint életében volt. Kicsivel zárás előtt pedig már egy egész osztag biztonsági őr járt a nyomunkban, ahogy zárásként még ellenőrizték, hogy egyetlen turista sem maradt a helyszínen. Hazafelé pedig szintén rekordidő alatt, mintegy 70 perc, érkeztünk vissza Peking központjába. Tartalmas utazás volt, ami alatt önkéntes idegenvezetőként igyekeztem a többiekkel információkat is megosztani az egyes helyszínek épületeiről, történelméről.
