Több napos komoly szmog után végre elérkezett a szél és ismét kitisztult az idő. Ráadásul a tiszta kék égen rendre takaros fehér felhők úsztak keresztül, amelyek még inkább megszépítették a mai látványt. Örültem, hogy ismét alkalmam adódott kimenni a városba, és meglehetősen sok idő után először egy új helyszínt is felkerestem. Tamás tegnap hazaindult, így sajnos az egyetemen már csak én maradtam magyarnak. Közben egy volt otthoni csoporttárs, Noémi éppen Pekingbe látogatott, szóval a mai délután Liboval és vele hármasban utaztam a városban.
A Tiananmen Tér déli végében található Előkapunál találkoztunk, hogy aztán kellemes sétával induljunk végig a Qianmen (Előkapu) Úton keresztül. A két villamosból csak az egyik közlekedett éppen keresztül az egykori észak-déli tengelyúton. Az úton végighaladva sok érdekességet lehet látni, azonban megvenni nem feltétlenül érdemes, mert az idelátogatók többsége turista, így aztán a különböző áruk és szuvenírek árai nem igazán alacsonyak. A helyszín egyébként a régi óváros egy másik műemlék jellegű övezete, ahol az útról különböző hutongok nyílnak, további üzletekkel.
A sétálóutcát elhagyva egy keveset busszal is utaztunk, hogy az egykori óváros határához érkezzünk meg. A Yongding Kapu (jelentése szabad fordításban az Örökké Stabil Kapu) és a kaputól a városba induló birodalmi főút ma is megtalálható. Ez a hajdani város déli városkapuja volt, és a széles tengelyút fut befelé a városba. Nagyjából ennek a mintájára építették később északi folytatásként az Olimpiai főutat. Itt is parkok, fák szegélyezik hosszában a széles utat, amely nyílegyenesen vezet be a városba és a távolban az Előkapu is tisztán kivehető. A Yongding Kapunál én is most jártam először, és szerencsére fel lehetett menni a kapura, így kivételesen sikerült felülnézetből is végigtekinteni Peking közepének észak-déli egyenes főútján. Bár a kapun belül csak régi fényképek és egy szuvenírbolt volt megtekinthető, inkább a kilátásért érdemes tehát felmenni.
A Kaputól délre helyreállították nem régen a kis teret, ám az egykori előkapuja így is hiányzik a helyszínnek. Marad a kis tér, ahol helyi kínaiak sárkányeregetéssel múlatták az időt, kihasználva a szelet. A kapu előtt meg két nagy kőoroszlán őrzi a várost. Aztán végigsétáltunk a fás parkkal övezett úton befelé a város irányába. Nagyjából másfél km van így kiépítve, majd ismét visszamentünk az Előkapuhoz, vetettünk egy pillantást a legmagasabb pekingi városkapura, a Tiananmen Tér déli határán fekvő Zhengyang kapura, és folytattuk utunkat tovább a történelmi óváros északi szegletébe.
A Desheng Kapuhoz érkeztünk meg, amelyen régen a városi őrjárat elhagyta Pekinget. Az északi városkapunak sajnos szintén már csak a fele van meg, a frontoldal mögött magasodó torony sajnos áldozatul esett az egykori városfallal együtt a modernizáció nevében történő lerombolásnak. A kapuba bemenni nem sikerült, mivel éppen felújítás alatt áll, de a kiírás szerint talán később erre is lesz mód, és mint a kínai pénzérmék múzeuma lesz látogatható. A helyszín ma egyébként forgalmas buszpályaudvar, így a kaput is szinte körbeállták a buszok. Közelebbről szemlélve pedig nekem az okozott rejtélyt, miért falazták be a kapun éppen magát a bejáratot. Amitől a Desheng Kapu inkább erődre, mintsem városkapura hasonlít.
Onnan dél felé besétáltunk a Houhai övezetbe, ahol a befagyott tó mellett tettünk hosszabb sétát. Egészen jó fényképeket lehetett készíteni az átúszó felhőkről. A tavat néhol korcsolyások vették birtokukba, egy ponton pedig kacsák úszkáltak egy éppen nem befagyott részen, ahol nyáron a csónakkölcsönző üzemel a kiírás alapján. A tó mellett valamivel hidegebb volt, de még így télen is szép látványt nyújtott a környék. A tavon túl feltűnt a Harang- és Dobtorony kettőse is, de odáig már nem sétáltunk el. Inkább átvágtunk még egypár hutongon, hogy aztán az egyik kis helyi étteremben megvacsorázzunk. Végül pedig elinduljunk hazafelé.
