Northern Capital: Beijing

Elérkezett a Karácsony ideje, amikor otthon mindenki a családjával ünnepel. Itt azonban a Karácsony gyakorlatilag csak a plázák és utcák bolti kirakataiban köszönt be, ott azonban több hétig is felcsendülnek a karácsonyi dallamok és elszaporodnak a Mikulások és Karácsonyfák mintái. Az ünnep Pekingben elsősorban az év végi vásárlásra ösztönzésről szól, hátha valamivel többen fognak ajándékokat venni és növelni ezzel a bolti forgalmat. Valószínűleg valamilyen hatása van is az akciónak, ha nem kopik ki a divatból. De igazi áhítattal elenyésző az esély, hogy találkozhatnánk. Ahogy Magyarországon sem vált ki igazi ünnepi hangulatot a Holdújév.

Az utóbbi napokban egyetemen a legnagyobb étkezde előtt kínai diákok Mikulás sapkában énekelnek kórusban karácsonyi dalokat, ami kicsit megeleveníti az ünnep hangulatát. Illetve a kínai diákok szoktak egymásnak kisebb ajándékokat is adni, de ez inkább a nyugati szokások imitálása, mivel az is rendszeres magyarázatra szorul, hogy a Karácsony a nyugati világban családi ünnep, és nem a barátokkal bulizásra kijelölt alkalom. Viszont más ünnep nem esedékes decemberben errefelé, így a Karácsony is alkalmat teremt baráti összejövetelekre. 

Az egyetemi órák nem szünetelnek Karácsony tiszteletére, a héten pontosan ugyanúgy vannak megtartva a különböző kínai tanórák, ahogy máskor is. Ami nekem pontosan ugyanolyan készülést jelent, mint bármikor máskor is. Szorgalmasan szótárazni a különböző tantárgyak különböző könyveit, hogy rendesen felkészüljek az éppen esedékes tanórákra, és mindig előrébb tartsak egy kicsivel a tananyagban, mint a tanóra. A Karácsonyról való megemlékezést az iskolában nekem az fogja jelenteni, hogy ajándékokat adok pár itteni barátnak, ismerősnek.

Fehér Karácsony mindenesetre nem lett itt az idén sem, bár az elmúlt egy hétben volt havazás, azonban a hó elolvadt és már csak néhány helyen a fehér jég emlékeztet arra, hogy az utcák havat is láttak nem is olyan régen. Peking egyébként is elég száraz levegővel rendelkezik, ami kevesebb csapadékot jelent. A múlt heti havazás után viszont végre nem borított mindent sűrű köd, így néhány havas képet is sikerült összehoznom az egyetemi parkban, mint téli emlék. Ha épp a szünetben lesz esedékes havazás, akkor talán más helyeket is sikerül hóval együtt fényképezni. Bár ez a tél szokatlanul hideg, és emiatt nem szeretek sokat a szabadban lenni. Gyakran -10 C-fok körüli a hőmérséklet, ami este ennél is kevesebb, és a nap derekán sem melegszik fagypont fölé.

Az idő sajnos nem igazán kegyes az utazáshoz az utóbbi időben, mivel a várost immár napok óta erős köd borítja. Hiába esett a hó és volt időszakosan nagyon szép a havas városkép, azonban a sűrű köd miatt ennek megcsodálása inkább a közelben lévő dolgok esetén volt igazán lehetséges. Néha kitisztul ugyan az idő annyira, hogy már-már élesebben látni a szomszédos toronyházat a kollégium ablakából, de ez is időszakos és nem tekinthető igazán tiszta időnek. Noha mások fényképei alapján a havas pekingi tájak is nagyon szépek, és bízom benne előbb vagy utóbb, elérkezik az alkalom, hogy saját fényképeket is készítsek több nevezetességről is hószezonban.

Ez volt az utolsó hét több diáktársnak is, akik valamilyen speciálisabb egyetemközi rendszer keretében jöttek a félévre nyelvet tanulni Pekingbe, így az amerikai és norvég diáktársak a hét végeztével hazaindulnak (talán éppen a mai nap), hogy otthon ünnepelhessék majd a Karácsonyt és az Új Évet. Itt nem várható ilyen ünneplés, még Karácsony napjaiban is óráink lesznek. A félév még eltart egy darabig, hogy aztán majd január közepén egy újabb sok vizsgával tarkított héttel érjen véget. Addig azonban marad a tanulás, még nagyjából egy hónapon keresztül. A novemberi évközi vizsgákat alapvetően jó eredménnyel zártam, a nyelvvizsga eredményére még viszont egy kicsit még várni kell.

A kevesebb feladatnak, elfoglaltságnak azért örülök, mert az októberi és különösen a novemberi nagyon erős munkatempó után ideje volt kicsit visszavenni, és bár ezek a napok sem telnek kizárólag pihenéssel, de legalább marad idő kipihenni magam, és a csökkenő stressz-szint mellett folytatni az itt tartózkodást. Ha ünnepnapok nem is várhatóak, de legalább kicsit lenyugodni látszik az állandó hajtás, ami az eltelt hónapokban jelentősen kivett belőlem. Aztán ha kitisztul a horizont, az idő és az elfoglaltságok tekintetében is, bízom benne, hogy ismét vár a város. Régi helyszínek új színben, és új érdekes látnivalók egyaránt. 

Elérkezett a tél, és így a szabadba már kevésbé érdemes kirándulásokat tenni. A héten éppen nincs tanítás az egyetemen, mert a kínaiul tanuló diákoknak ez a hét a kínai kulturális hét, aminek keretében részt lehet venni néhány foglalkozáson, illetve most zajlanak a kínait tanuló diákok versenyei is, ahol a korábban a tanárok és csoportok által legjobbnak ítélt esszék és beszédek kerülnek megméretésre egy több tagú zsűri előtt. Szintén ebbe a hétbe kapcsolódott egy kirándulási program is, ahol az egyik kínai tanár kíséretében ellátogattunk a Főváros Múzeumba.

Ebben a múzeumban korábban még nem jártam, így nekem is újdonságként hatott a hely. Az első érdekesség, miután az ember belép a múzeumba a hatalmas tér. Ami sajnos egyben olyan hatást is kelt, hogy az épület egy nagy doboz, és a nagy része üres. Viszont ne feledkezzünk meg a kínai épületek méreteiről sem, ami azt jelenti, hogy még így is nagy kiállítási felület áll rendelkezésre. A csarnokban hármaskaput is felállítottak, ami mellett elhaladva mozgólépcsők vezettek fel minket az épület nyugati oldalában található kiállítótermekhez. A tetejéről indultunk lefelé. Az 5. szinten a régi Pekinget bemutató tárlatokat sikerült megnézni, és nem a kiállításhoz tartózóan rengeteg mellettünk elhaladó tibeti népviseletes látogatót.

Aztán lefelé haladva a pekingi opera, a kínai porcelánok és a különböző buddhista szobrok kiállításai következtek a negyedik szinten. A harmadik szint zárva volt, és sajnos a földszinti és alapsori kiállítótermek is üresek voltak, ahol az időszakos kiállítások szoktak helyet kapni. Így maradt a második szint, ahol egy rövid kínai történelmi tárlat kapott helyet. Igazából persze nem annyira rövid, de összehasonlítva a Nemzeti Múzeum hatalmas léptékű ugyanilyen tárlatával, az egész igen kicsinek tűnik. Az alapsorban pedig egyetlen terem volt nyitva, ahol fényképek, festmények és kalligráfiák kerültek kiállításra.

Az épület keleti oldalában egy ferde torony foglal helyet, ami részben ki is lóg az épületből, és ezzel jellegzetes formát kölcsönöz a Fővárosi Múzeum épületének. A torony földszintjén valamilyen filmvetítős szoba kapott helyet, így tárlatokat a nagyjából a harmadiktól a hatodik szintig tudtam megnézni. Bár lehet mozgólépcsővel is utazni a szintek között, a spirális emelkedőn való felsétálást választottam. Ahol egyes szintek foglalkoztak a kínai festészettel, a bronztárgyakkal, a jáde tárgyakkal, és végül a buddhista relikviákkal. Az egész helyszín körbejárása nagyjából három óra volt, persze ha több rész is nyitva lett volna, akkor ez arányosan több lett volna. A kiállítási anyag nem rossz, de mennyiségében és gazdagságában is a Nemzeti Múzeummal nem igazán versenyezhet.

Az elmúlt pár hét sajnos nagyon kemény időszakot hozott. A hétvégéken rendre nem maradt időm kimozdulni, nemhogy hétközben. A december 2-i kínai nyelvvizsgára készültem nagyon sokat, és remélem tegnap sikerült teljesíteni a kitűzött célt. A megelőző próbavizsgák legalábbis rendre sikerültek, így bizakodom az eredményt illetően. Még akkor is, hogyha a valódi vizsgát elég nehéznek éreztem, és ezért nem számítok olyan jó ponteredményekre. Remélem valamivel a léc felett még így is sikerült teljesítenem, ha mégsem akkor január közepén ismét megpróbálom, és akkor majd csak sikerül. Megtettem, amit meg tudtam tenni, és hitem szerint alaposan felkészültem a vizsgára. 6 héten keresztül minden este felkészítő tanfolyamra jártam, és így még az egyetemi órák után este is mindig tanulással töltöttem az időmet. Illetve órán kívül is sokat készültem, tanultam.

A HSK 5 otthon már felsőfoknak számít, itt nagyjából az egyetemi középszintű csoportok tanulói jelentkeznek rá. Aztán a következő nagy akadály a több mint kétszer nehezebb HSK 6, és lehet az egyetemi felsőfokú csoportok valahol ott kezdődnek. A HSK 6 otthoni mércével a C2-es felsőfoknak felelne meg, amilyen szinten általában már vizsgázni sem lehet, mert az otthoni nyelvvizsgaközpontok standard felsőfokú vizsgája a C1-es, aminek a HSK 5 felel meg. Egy másik távlati cél a kínai szóbeli nyelvvizsga, amiből nincs 6 szint, hanem csak az otthon megszokott 3, és jó lenne a felsőfokot teljesíteni valamikor tavasszal.

Az elmúlt hét a nyelvvizsga mellett az esedékes egyetemi számonkérési hét is volt, amikor a két kötelező tantárgyból volt esedékes az évközi vizsga. Hétfőn egy beszédet kellett elmondani a szóbeli kínai órán, majd csütörtökön rendes vizsgát is írtunk az elmúlt hetekben tanult anyagból. Pénteken az általános kínai órán is vizsgáztunk, ami egy két órás írásbeli vizsgát jelentett. Szóval ezekre is kellett készülnöm az elmúlt időszakban, hogy rendesen szerepeljek a vizsgákon. Bár egyelőre csak a szóbeli kínain írt vizsga eredményéről tudom, hogy 75% lett. Ez nem túl jó, nem is rossz, majd a végső vizsgajegyet lesz érdemes még kivárni. A következő nagy vizsgahét majd január közepén lesz aktuális, amikor attól tartok egy héten belül tartanak vizsgákat a kötelező és a választható tárgyakból egyszerre.

Az elmúlt héten a tél is beköszöntött, szinte egyik napról a másikra a nappali közel 10 fokig melegedő időnek vége lett és a napokban már gyakorta alig melegszik fagypont fölé a hőmérséklet. Ez egyben megadta a kegyelemdöfést a még zöldellő fáknak is, amik szó szerint két nap leforgása alatt elveszették a lombkoronájukat. A fagyok nyomán jégfoltok tarkítják az utakat, ahol valaha egy kevés víz volt, és kopár fák szegélyezik mindenütt az utat. Hó hiányában a látvány különösen lehangoló, és nem kecsegtet érdemi utazások lehetőségével sem természetközeli helyekre. Az egyre nagyobb hidegben egyébként is kényelmesebb zárt helyen maradni.

Elérkezett a hétvége, és így lehetőségem volt egy kicsit megpihenni a rengeteg munka közepette. Teljesen tanulás és munka nélküli nap persze nincs, de hetente egyszer igyekszem nagyon kevés időt a kötelezettségekre összpontosítani és a nap nagyrészét inkább pihenéssel, kikapcsolódással tölteni, hogy visszanyerjem a szükséges szellemi frissességet, ami aztán a hét többi napján szükséges. Ezen a héten a mai nap sikerül így kiszakadnom egy kicsit a mindennapok mókuskerekéből és Liboval felkerekedtünk megnézni az Olimpiai Parkot.

Tavaly egyszer már tettem egy látogatást erre a helyre, de a modern Peking ezen látványossága azért megérne majd egyszer még egy alkonyati látogatást is, amikor a legendás épületek kivilágítva tekinthetők meg. A jó időnek hála most maradt a napvilágnál szemlélődés. A széles út, amely folytatja az egykori birodalmi észak-déli főutat, ám most egészen végigsétáltunk rajta, míg meg nem érkeztünk az északi részen található hatalmas parkhoz. Először persze a két legendás stadiont: a Madárfészket és a Vizes Kockát néztük meg kívülről. A belépők meglehetősen drágák, és így talán nem is véletlen, hogy míg a parkban nagy élet van, a stadionok jegypénztárainál alig van érdeklődés. A Madárfészekbe belépni majdnem 3000 Ft lenne. Bár talán egyszer majd ezt is beiktatom.

A hosszú úton néha vonatot formázó autók mennek keresztül, kínaiakat szállítva végig a grandiózus főúton. A szegélyező parkocskákban és az úton is sok ember megfordult még így késő ősszel is. Sok fényképárus is, aki pénzért helyben fényképez és fényképet nyomtat nekünk emlékbe a stadionokkal a háttérben. Mivel volt fényképezőgépem, így inkább azt használtam. A stadionokat elhagyva szomorúan állapítottam meg, hogy a tavalyi építési emlékmúzeum bezárt, és helyén hamarosan valamilyen üzlet fog nyílni. Egy ingyenesen látogatható emlékhely nem hoz pénzt, csak visz. De remélem egy nap azért visszatér a tárlat. Viszont új helyeket is felfedeztem, mint egy a szerintem a császársírok szent útját idéző kis teret: hármaskapuval, állatszobrokkal, toronnyal. Amihez még lovasszobrok is társultak. Egyszóval akad elég érdekesség ha vállalkozunk az Olimpiai Főúton való végigsétálásra.

Hosszan séta után érkeztünk meg egészen északon az Olimpiai Erdő Parkba. Összességében ugyanis mintegy 3 metrómegálló az út hossza. Bár mi már csak a bejárat közelében időztünk el egy ideig. Az Erdő Park a 2008-as Pekingi Olimpiához méltón hatalmas területet foglal magába. A bejárására bizton érdemes egy egész napot önmagában rászánni. De a késő ősz már kevésbé tartogat természeti szépségeket. Tavasszal annál ígéretesebb lesz visszalátogatni. Hiszen a kisebb dombokat és tavakat is magában foglaló óriáspark (amely még pekingi léptékben is nagynak számít) virágokkal és zöld természettel bizton szebb, mint ilyenkor, amikor a zöld színek erősen fogyatkoznak, és az őszi színes levelek zömmel lehullottak már.

Telnek a napok Peking mindennapjaiban. A november ráadásul különösen megterhelő időszakra sikerül, hiszen a megszokott órák mellé immár negyedik hete minden este plusz másfél óra kínai tanfolyam is társul. Mivel december legelején tervezek részt venni a HSK 5-ös kínai nyelvvizsgán, így beiratkoztam egy hat hetes tanfolyamra, amiből még közel két hét van hátra. Ez otthon a C1-es felsőfokú írásbelinek felelne meg. Remélhetőleg a nyelvvizsga sikerülni fog és egy időre nyugalmasabb időszak jön utána, és szabadabbak lesznek az estéim. A tanfolyam jó, a tanár ugyanaz, akihez tavaly is jártam a HSK 4-es felkészülés alatt. Nem is véletlenül tértem vissza az ő óráihoz. Az egyetemi nyelvvizsga felkészítő órák nem tűntek túl hatékonynak a kiírás alapján, hiszen hetente egyszer vannak, és ráadásul pár hetente a tanárok is cserélődnek. Jobbnak tartom a mindennapos felkészülést, ugyanazzal a már bevált tanárral.

Az elmúlt hétvégén emellett volt egy magyar zenei koncert is Kodály Zoltán emlékére. A Magyar Nagykövetségnek köszönhetően volt szerencsém részt venni az események, hiszen egyfelől tőlük értesültünk róla, másfelől kaptunk ingyenes belépőjegyeket is. A klasszikus zene egyébként is élvezhetőbb szerintem mint a modern zenék, és örültem hogy magyar énekesek előadásában magyar zenét hallhattam, bár a második felvonás, ahol már zenekarral és egy nagy kórussal is kiegészült az előadás a kínai előadók kerültek többségbe. Szóval üdítő színfolt volt ez, amely megidézte hazánkat itt a messzi vidéken.

Az egyetemi tanórák telnek a maguk rendje szerint, hetente 20 órában tanulok kínaiul, és szerintem ennek az intenzív tempónak köszönhetően jelentősen sikerült fejlődnöm az eltelt kicsit több mint két hónapban. Az első vizsgán eredményei alapján általában olyan 80-90% között tudtam teljesíteni, kivéve a hallgatási készség órát, ahol ez kicsit gyengébb. A lényeges mondjuk a nyelvvizsga eredménye lesz, nem az egyetemi vizsgák, ahol a bukást kell csak elkerülnöm, hiszen aligha fognak bárhova is beszámítani az itteni érdemjegyeim. Meg aztán november végén jön az újabb vizsgahét, két vizsgával. Szóval épp a nyelvvizsga, ugyanazon a héten az egyetemen is megmérettetik a tudásom.

A rengeteg kínai tanulás mellé társul még pár egyéb feladat is, és fontos tanulmányi feladatként a doktori disszertációm írása. Amit szintén most november elején tudtam újult lendülettel elkezdeni írni, ahogy megérkeztek a doktori kutatás eredményei. Szóval ahogy tudok elemzek és írok, ám ez nem egy pár napos munka, szóval el fog telni nem kevés idő, mire kikerekedik a disszertációm és egy leadható változat is elkészül. Persze reményeim szerint ez a tél végéig megtörténhet, hiszen január közepétől február közepéig nem lesznek egyetemi órák, és HSK vizsgalehetőség sem. Egyelőre viszont marad a napi 8-12 óra tanulás és munkálkodás, amely elég fárasztó, főleg legalább heti 6 napban.

Hétvégén is legalább egy napot készüléssel töltök, hogy ne maradjak le. Így aztán utazni nem sok időm maradt mostanában. Bár éppen ma sikerült visszalátogatnom a Ming kori városfalhoz, és készíteni újabb fényképeket a tiszta kék ég előterében. De ez egy másfél órás kirándulás volt a falnál, kihasználva, hogy ma szokatlanul tiszta volt az ég, a levegő, sütött a nap, és kellemesen enyhe volt az idő. Az ősz már eléggé a legvégét járja, egyre több a teljesen csupasz fa, amelyek mind jobban emlékeztetnek a tél feltartoztathatatlan érkezésére. Szerencsére fagy napközben nincs, és éjjel is alig megy fagypont alá a hőmérséklet egy kis időre. Jó volt picit kiszabadulni egy parkos történelmi helyszínre, lazítani egy kicsit a rengeteg teendő közepette. 

Egy fárasztó hét volt esedékes az iskolában, ahol a választható tárgyakból kellett vizsgáznom, de remélem megfelelő eredményem lesz a hallgatási készség illetve az üzleti kínai tárgyakból is. Miközben a héten alapvetően kellemes őszi idő volt, sajnos a hétvégére elérkezett a rossz idő. A tavalyi fél évben nem tapasztaltam olyan kellemetlenül rossz időt, mint ami ma délben szakadt rá a városra. Erős esőzés, lehűlés és mindez még széllel tetézve, vagyis házon kívül lenni rendkívül kellemetlenné vált, különösen estefelé, amikor már kisebb tavacskákat alkottak a pocsolyákat.

Azonban reggel még jó idő volt, ezért vállalkoztam egy utazásra, hogy ismét Peking egyik történelmi nevezetessége felé vegyem az irányt, bár alighanem hamarosan majd megint visszatérek oda, mert az eleredő eső sajnos jelentősen mérsékelte az utazási élményt, pedig most régóta és nagyon vártam már az alkalmat egy rendes kimozdulásra, a kemény munkával töltött hetek után. Végre felkerestem az egykor egész Peking történelmi belvárosát körbekerítő városfal utolsó még meghagyott darabját, amely ma a központi vasúti pályaudvar mellett fut mintegy másfél kilométer hosszan. A fal utolsó állásait nagyjából másfél óra volt megnézni, de ebben az eleredő esőnek is szerepe volt. A belépő olyan 360 Ft. A Városfal 500 évig kerítette körbe a birodalmi fővárost, és a Tiltott Várossal egyetemben a Ming császárkorban kezdődött az építése a középkor végén, amikor a harmadik Ming uralkodó Nanjingból Pekingbe tette át a birodalom fővárosát.

A kőtéglákból épült városfal egészen 1965-ig övezte a fővárost, túlélt két császári dinasztiát, a nyugati gyarmatosítókat, a császárság bukását, a japán megszállást és az azt követő polgárháborút. Túlélt mindent, csak a "modernizációt" nem élhette túl. Mégha számomra felfoghatatlan is, hogy alig több mint fél évszázada békeidőben ilyen léptékű és múltú műemléket hogyan lehetett szándékosan elpusztítani. Még akkor is, ha ma az egykori fal helyén a metróvonal és körút található. Tehát az utókornak maradt az emlékpark, amely az egykori keresztfal keleti szegletét jelenti, mert a fal nem csak a várost vette körbe, hanem a Tiananmen tér magasságában futott egy kelet-nyugat irányú keresztfal is, amelyből ma a város szívében maradt az Előkapu és a Zhengyang kapu. Itt ezen a kicsi, és még így is nagy területen láthatjuk a fal maradékát, amelyet azért már kikezdett az idő is. Bár szívből remélem, hogy időben ezt is restaurálják, mint annyi minden mást.

A fal mellett sétálva kellemes parkban járhatunk, fákkal, és gyalogösvénnyel és a fal időről időre megvastagodni látszik, ahol régen a kis bástyák álltak. A szürke kőtéglák alkotta falakat így kellemesen feldobja a természeti környezet közelsége. Még romjaiban is szép látnivaló az egykori fal. A fal végénél pedig egy múzeumot is találunk, amely az egyik egykori őrtoronyban található. Régen számtalan ilyen nagy őrtorony övezte a falat, ma már csak ez az egy, amelyiket a fal is övezi. Amit ha egyszer restaurálnak biztos sétára is alkalmas lesz, hiszen a fal vagy tíz méter széles, valóban aktív védműként funkcionált az egykor a falain szolgáló őrséggel együtt. A nagy őrtoronyban főként makettekkel az egykori városfalról, a történelem egy másik korszakából, amikor a fal még büszkén hirdette a város védelmét. Az építészeti stílus egyébként erősen a Nagy Falra emlékeztet, és a restaurált saroktorony alapján olyannak képzelem, mint ami ma is látható Xianban. Elvégre ugyanakkor épült, ugyanarra a célra, csak éppen nagyobb léptékben.

Tavaly már egyszer részt vettem a Peking Egyetemen szervezett Nemzetközi Kulturális Fesztiválon képviselni Magyarországot. Visszatérésemmel az egyetemre ismét én lettem az egyik szervezője a programnak, legalábbis magyar részről. Mivel a sok tízezer tanuló és ezernél is több külföldi diák között mindössze ketten vagyunk magyarok az egész egyetemen, így Tamással ránk maradt Magyarország képviselete a rendezvényen. Rengeteg előkészület előzte meg a szereplést, megvenni a szükséges dolgokat és ismét köszönet illeti a Magyar Nagykövetséget a sok támogatásért, amiben részünk volt a sikeres szereplés eléréséhez, hiszen ők biztosítottak számunkra nagy országzászlót, posztereket, szóróanyagokat és persze pusztán anyagköltségen sütöttek meg 500 palacsintát.

Már tavaly is jól szerepeltünk és ezt idén is sikerült fenntartani, és több dologban felülmúlni is. A bemutatkozó országok általában minél erősebb és jelentősebb országot képviseltek globálisan, annál gyengébben szerepeltek a fesztiválon. Hiába volt sok embere és pénze némely országnak, a teljesítményük még abszolút mértékben is gyenge volt, relatíve pedig annál is gyengébb. A legjobban most is pár Kínával szomszédos ország, mint Mongólia és Dél-Korea, valamint az iszlám vagy afrikai országok szerepeltek szerintem a világ tőlünk is messze eső részeiről. Még a legperiférikusabb, és szegényebb iszlám országok is nagyságrendekkel alkottak jobbat szerintem, mint a nagy "nyugati" hatalmak országai közül bármelyik. Sőt fájó módon Németország vagy Spanyolország még a szereplésig sem jutott el, megannyi itt tanuló honfitársuk dacára sem.

Európa képviseletében most is 3 ország képviselte az élbolyt: mi, illetve Svédország és Hollandia. Ahogy az tavaly is volt, és akik ráadásul idén a sorsolás folytán egészen közel is voltak hozzánk. Így a Magyarország Hollandia és Afganisztán között kapott helyet, és ott rosszul szerepelni különösen szembeötlő lett volna. Svédország pár hellyel odébb volt. A színpaddal szemközt ismét az egyik legjobb helyet szereztük meg. A színpaddal szemközi másik sorban a kínai delegációk mellett pedig Lengyelország is helyet kapott, akikkel igyekeztünk keresztbe hirdetni egymást a rendezvény alatt. Sok látogatót küldtünk hozzájuk, és valószínűleg fordítva is, bevetve regionális szóróanyagokat is, amik mindkét országot hirdették.

Idén névjegykártya nagyságú kivilágított Lánchíd képviselte az országunk, de sajnos hiába készültünk 500 matricával, a délelőtt folyamán így is elfogyott, ahogy a prospektusok is. A tömeg ugyanis óriási, és remélem sok kínai kedvelte meg, vagy legalább ismerte meg hazánkat. A standunk jól ki volt díszítve poszterekkel, zászlóval és rengeteg piros, fehér és zöld lufival. Nekünk volt a legtöbb lufink, és a gyerekeknek még osztogattunk is további lufikat. Sőt idén posztereket is osztottunk, és önkéntes alapon arcfestés is volt, nemzeti zászlót festve egyes látogatókra. A munkában még két önkéntes is segédkezett, valamint jöttek magyarok más egyetemekről is, és kilátogattak a végzős magyar szakos kínaiak közül is többen lektori kísérettel. Örültem, hogy ennyien megfordultak hosszabb rövidebb időre a rendezvényen.

A standon kívül Magyarország idén szerepelt a központi színpadi műsorban is, ahol két magyar lány énekelt magyarul. Nekik is külön köszönet az ország képviseletéért és a segítségért, hogy egy másik egyetemen tanulva átlátogattak hozzánk. Az ételfesztiválon is ott voltunk, és idén egy egész órán keresztül tudtunk ételt osztani a látogatóknak, mire az 500 palacsinta felszolgálásra került. Szóval a standon kívül is hírét vittük hazánknak a többi programhelyszínen is. Bár az egész nap alatt összesen sem fordult meg sok magyar a rendezvényen a létszámot tekintve, de mégis sokan eljöttek, beleértve itt dolgozókat, tanulókat és a követségünk kulturális titkárát is. Úgy hiszem mi valóban jó hírét vittük a hazánknak egy messzi ország messzi lakói közé. S itt valóban megvalósult a nemzeti összefogás az haza képviseletére, és a minél jobb szereplésre. 

A vizsgahétnek is vége lett, amikor először kellett számot adni egy komolyabb vizsgán az eddig tanultakról. Ez persze csak a 2 kötelező tantárgy, az általános és a szóbeli kínai vizsgáit jelenti, mivel két hét múlva fognak következni a választható tantárgyak évközi vizsgái. Remélem jól szerepeltem ezeken a vizsgákon, mert rendre előre felkészültem a tanórákra és a gyakorlófeladatokat is rendre mindig kidolgoztam időre.

A számonkérések után viszont jól esett végre kimozdulni a már megszokott városközpontból. Annál is inkább mert nagyon erős szmogköd telepedett rá a városra, aminek a belélegzése sem tűnt túl egészségesnek. Így Liboval és Tamással felkerekedtünk és a városhatárba utaztunk el. Noha a legtöbb kínai nem utazik még hétvégente sem, de az a kevés is zsúfolásig megtöltötte a külvárosba tartó buszokat, illetve autóval az utakat. Ezért a vártnál hosszabb idő után sikerült megérkeznünk a Ming Császársírok völgyébe, ahol úgy kellett keresztülszuszakolnunk magunkon a tömegen, amikor mi korábban leszálltunk.

Mivel elsőként mi nem valamelyik mauzóleumot néztük meg, hanem a Szent Utat, amely befelé vezet a völgybe és eredetileg az első ebbe a völgybe épített császári síremlékhez, a Changlinghoz vezet. Az út egy ötös kapuval kezdődik, de ott nem áll meg a busz, így azt csak az ablakból nézhettük meg most is. Ahogy a nagy piros hármaskaput is, mert egy kisebb megállónyi időbe telt mire a jegykezelő felfogta, hogy tényleg le akarunk szállni. Az átlagnál talán kicsit nagyobb, de amúgy szokványos hármaskaput így szintén csak a buszból és az útról visszatekintve láttuk. Viszont a lényeges részeket meg tudtuk nézni. Dél felől léptünk be a útra és befelé indultunk a völgybe.

Elsőként egy hatalmas táblatorony fogadott minket, benne egy hatalmas teknőssel amely a táblát a hátán hordozta és a torony négy sarkától távolabb pedig még négy oszlop is magasodott. Az idő még egészen kellemes volt, és a növények is egészen zöld színnel övezték a kőutat, bár néhol már színes levelekkel is találkozhattunk. A táblatornyot elhagyva következtek a különböző állatok az út két oldalát szegélyezve először ülő, majd álló helyzetben. Többek között oroszlán, elefánt, teve, ló és valamiféle sárkányszerűség is. Aztán az állatszobrokat emberek hatalmas szobrai váltották, akik a kínai császári udvar tanácsadóit, papjait, katonáit ábrázolták. Végül pedig a hármas sárkányos kapu, ahol a látogatási szekció véget ér, és mi buszra szállva indultunk tovább.

Onnan a Dinglinghez érkeztünk, és az idő most annyira jó volt, hogy a sírhegy oldalából egészen jó fényképeket lehetett készíteni a lassan pirosba boruló hegyoldalakról. Aztán lementünk a föld alá is, hogy a sír katakombáit is bejárjuk. Mivel ez a leginkább látogatott hely, turistacsoportok is szinte egymás nyakában járva haladtak folyamatosan keresztül a helyszínen. Mire feljöttünk a föld alól az idő már romlásnak indult és a köd elkezdte megülni a tájat. Szerencsére a belvároshoz képest még így is kisebb maradt. Szóval a szomszédos Zhaolingról még mindig tudtunk panoráma képet csinálni a Dinglingról és persze a körülötte lévő gyümölcsösről. Mivel a Zhaoling igazából egy kis faluban fekszik, így mindenfelé éppen beérett narancsszínű barackszerű gyümölcsöktől roskadó fákat is láttunk, amelyek övezték a helyet. Főleg mivel most a sírhegyet övező várfalon is körbesétálhattunk, mégha a sírhegybe lemenni nem is lehet.

Más volt most ősszel, és még alapvetően zöld természettől övezve látni az egykori dinasztia látogatható sírjait. Ahol korábban csak csupasz fákat is tetszhalott természetet láttam, most minden élő és zöld volt, gyakran ezekkel a narancsszínű gyümölcsökkel. Utazásunk végén pedig a Changlinghoz is ellátogattunk, mint legnagyobb központi sírhelyhez. A méretek tekintetében itt minden sokszorosa a többi sírhelyhez képest, az emberek apró pontokká válnak benne és még éppen a közelgő naplemente előtt sikerült végigjárnunk a helyet. A buszokkal egyébként nagy szerencsénk volt, perceken belül jött mindig egy, amikor a helyszínek között utaztunk, ami annál is nagyobb szerencse, mert ezek a buszok általában félóránként közlekednek. Szóval hosszú, de élménydús hétvégi kirándulásban volt részünk.

Pontosan egy évvel ezelőtt látogattam el a Pekingi Növénykertbe, és úgy hozta az élet, hogy az évforduló alkalmából visszalátogassak a helyszínre. Mivel Libo egyik jó barátja kapott ajándékba két belépőjegyet a parkba és a Trópusi házba, amit aztán nem akart vagy tudott felhasználni. A nagyon tiszta ég és a jó idő viszont adta a lehetőséget, hogy a természetbe kiránduljon az ember. Eredetileg persze még több résztvevője lett volna a kirándulásnak, azonban a többiek egyéb elfoglaltságok folytán lemondták a részvételt. Igazából a kínaiak nem egy kiránduló nemzet, a nagy részük legszívesebben a saját lakásának falai között lustálkodik hétvégén, esetleg együtt ebédel a barátaival, mivel enni egyébként is szükséges. A remény persze megmarad, hogy még a tél beállta előtt népesebb kirándulást is össze lehessen hozni.

A két jegyet viszont még így is ki tudtuk használni. Egyébként jó tudni, hogy bár a Trópusi Házba szóló jegy a legdrágább, azonban nem a legjobb. A körbejárós jegy a Wofo Templomba is érvényes, ráadásul 10%-kal olcsóbb is. Nekünk így viszont csak a Templomba kellett, meg persze a Lepkeházba, ahova mindig is külön jegy kell. Az időjárás és a ragyogó kék ég mellett az időzítés oka az volt, hogy most még szép zöld a táj és még jelentős mennyiségben találkozhatunk virágokkal is. Így a különböző virágágyások és virágszobrok látványa is emelte a látogatás értékét. Illetve az üvegházi nagy lepkék is még életben vannak ilyenkor, bár a szabadban is nagy néha még sikerült lepkét megpillantani. Ez részben a még kellemes őszi időnek is köszönhető.

Sárguló leveleket így alig lehetett még találni a Növénykertben , még a tavakon is zölden maradtak a tavi növények, és néha kifejezetten jó fényképekre nyílt így lehetőség a víz, a zöld természet és a háttérben a hegyek látványával. A nagy terület miatt pedig zsúfoltság sem érződött a helyen, hiszen a sok ember nagy területen oszlik meg, és az Illatos Hegy közelsége a tömeget nagyrészt inkább oda vonzza. Így aztán ketten bejártuk a helyet, noha az egészen északi erdős részekre már nem mentünk el. Megmaradtunk a kellemes mezők, gyalogösvények és ligetek által jellemezhető részeken.

A Wofo Templomban (jelentése a fekvő Buddha) most már befejeződtek a tavaly látott restaurációs munkák, így szokatlanul újnak ható templomba sikerült belépni. Néha határozottan a "frissen újrafestve" érzete kerített hatalmába, ahogy a különböző buddhista istenségek hármasai mellett haladtunk el. A szobrok is egészen újak voltak, vagy legalábbis újnak hatottak. A végső pavilonban lévő nagy fekvő Buddha istenség szobrán kívül a többi gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint bármely más templomba. Lehet valahol van is egy buddhista istenségeket tömeggyártó hely. A halak és teknősök pedig idén is hatalmas tömegben lakták az előtérben lévő kis medencét, ami kitölti a hármaskapu illetve a dob és harangtornyok közötti előteret.

A Lepkeház és a Trópusi Ház nem sokat változott, és az üvegház jellegük miatt ég melegebb uralkodott bennük. A kettő között pedig ismét virágszobrok népes kiállítása kapott helyett, amivel az arra járók előszeretettel fotóztatták magukat. Összességében tehát megéri idelátogatni, mert tényleg a zöld természetbe utazhatunk nem is olyan messze Peking sűrűn lakott részeitől. Frissebb levegőt, és kisebb tömeget megtapasztalni. Noha az oda és visszaúton számíthatunk tömegre a buszon, mert egy húszmilliós városban mégha a többség nem is utazik hétvégente, a kevés is nagyon sok tud lenni egy buszon.

Az egy hetes nemzeti ünnep jó alkalom volt nem a tanulással foglalkozni, bár ha számításba vesszük hogy rögtön 3 hét tanulás után jött az 1 hetes szünet, akkor a neheze majd ezután fog jönni iskolai fronton. A legtöbb időt egy északi utazás töltötte ki, Kína legészakibb tartományába: Heilongjiang-ba. Ott már erősen benne járunk az őszben, és a sárguló levelű fák is jócskán hullatják a leveleiket. De az idő még ott is kellemes volt, és nem fagyott éjszaka sem. Ráadásul a kevesebb ember előnye, hogy tisztább eget és nyugalmasabb környezetet is volt szerencsém látni pár napos ott tartózkodásom alatt. Az már egy másik kérdés, hogy 1-1 napot töltöttem oda és visszautazással. Az utazás egyébként jó alkalom a többi kínai utassal beszélgetni, ezáltal a nyelvet gyakorolni is.

A mostani alkalom után idén már nem remélhetem, hogy elhagyom Pekinget, hiszen szünet idén már nem lesz. Esetleg egy hétvége jelenthet alkalmat közeli helyekre. Karácsonykor is teljes lendülettel fognak zajlani a tanórák, mert majd a februári Holdújév fog itt ünnepnek számítani. Így a kínai vidékre tett látogatásnak ezért is örülök. A kínai kemény üléses vonatozástól pedig inkább óva intenék mindenkit, mert szerintem elég kényelmetlen módja az utazásnak, még akkor is, ha meglehetősen olcsó. A kínai vonatjegyek esetében egyébként sem az ár a probléma, hanem a beszerzési lehetőség.

A hosszabb szünetet egykori kínai tanóráim csoporttársai is kihasználták, akik eljöttek Pekingbe néhány napra körülnézni. Elmondásuk szerint felcserélték a vidéki tökéletes unalmat valami izgalmasabbra. Az alkalmat megragadva így egy közös kirándulásra is sor került. Igyekeztem rendes idegenvezető lenni Pekingben, noha én is csak vendég vagyok ebben a városban, és csak a utazgatások nyomán szedtem fel azt a helyismeretet, amivel rendelkezem. Az idő egyszerűen pazar itt Pekingben a szünet alkalmából, az ég teljesen tiszta, és szmognak sem látni nyomát. Szóval vétek lett volna az ilyen napokat csak a szobában üléssel tölteni és nem kimozdulni.

A többi magyarral együtt így ellátogattunk a Jingshan Parkba és a Beihai Parkba. Hiszen a birodalmi idők fővárosának középpontjában találhatók ezek a magaslatok, amik a tiszta égnek és levegőnek köszönhetően szép panorámával kecsegtetnek. Jó rálátás nyílik a Tiltott Városra, a régi belvárosi épületekre és persze távolabbra ott magasodnak a modern Peking toronyházai is. Kicsit madártávlatból van lehetőség megnézni a várost és fényképezni a látnivalókat. A jó időnek köszönhetően ráadásul még jelentős mennyiségű virágágyást és virágszobrot is van lehetőség látni. Az idő kellemesen meleg is volt, hiszen alapvetően pólóban is kényelmesen el lehetett volna lenni a nap derekán. Igazán nyárias az idő, noha foltokban már pár fa sárgulása előre vetíti az ősz érkezését is. Nekem nagy élmény volt más magyarokkal együtt kalandozni a város szívében, és remélem még később újabb alkalmakra is sort kerülhet. Beleértve, hogy én látogatok el más városba, talán egy hétvégén.

Elérkezett idén is az egy hetes nemzeti ünnep, amikor minden kínai elindul, hogy kihasználja a kellemes időt egy normális kirándulásra. A pekingiek vidékre, a vidékiek Pekingbe tartanak, olyannyira, hogy vonatjegyet gyakran már nem is lehet venni, mert elfogy. Esetleg lehet venni, de már csak a legrosszabb és leglassabb kombinációban. Szóval a megszokott tömeg már nem pusztán csak van egy városban, hanem intenzív mozgásba kezd. Októberben még kellemes az idő, ami valószínűleg a november megérkezésével elmúlik és akkor hónapokig csupasz fák, kiszáradó és eljegesedő tavak és a hideg fogja elejét venni a kellemes kirándulásoknak.

A szünet első napját vásárlással töltöttem. Mivel Kínában a ruházat alapvetően olcsó, ezért nem hoztam magammal túl sok ruhaneműt, bízva abban, hogy itt majd nem túl drágán be tudok szerezni sok mindent. A magam részéről az Állatkert melletti nagy ruházati piacot választottam, amely olcsóbb mint a turisták által szívesen látogatott Selyempiac (Wangfujin), vagy esetleg a Xidan. Az árú viszont nagyjából ugyanaz, bár itt nem fogunk sznob plázákba botlani, hogy a legújabb Zara márkaboltban szerezzük be tízszer annyiért a holmikat. A nyugati típusú plázákban úgysem lehet alkudni, az megmarad a helyi sznoboknak és a turistáknak.

Az alku pedig a kínai kereskedelmi kultúra sarokköve. Alkudni kötelező, különben biztosan ostobának nézik az embert több okból is. Egyfelől mert sokkal több pénzt fog elkölteni, mint az szerencsés lenne, tehát nem köt jó üzletet. Másrészt azért, mert az alku az adásvétel közös játéka, amelyben a nem alkudozó ezzel is kivonja magát a szokásokból megsértve az eladót. Hiába külföldi az ember, a kínai árus csak kínaiul beszél, így kínaiul is kell vele alkudozni. Ha elég jól csináljuk, akkor az árus képes lesz mérges arcot vágni, hogy kifosztottuk. Ennek azonban nem érdemes bedőlni, hiszen az üzlet megkötése kétoldalú, vagyis ő sem köteles eladni. Nem egyszer ezért nem is sikerült megállapodni egy adott ruháról az eladóval, de ez nem számít. Bolt van sok, és pazarolni a pénzt sem érdemes.

Ha az eladó mond egy árat, az a minimum, hogy ezt soha nem szabad elfogadni. Az ilyen piacon büszkén elmondhatom, hogy még soha, semmilyen dolgot nem vettem meg annyiért, amennyit az eladó elsőre mondott. A kérdés inkább az, mennyit tudunk alkudni. Ha kinn van nagy számokkal az ár, akkor se kérdezzünk rá, lehet-e alkudni? Az eladó szokásos válasza szerint nyilván nem, a gyakorlatban nyilván igen. Legfeljebb ilyenkor csak az ár negyedét fogjuk lealkudni, a máskor előforduló 50-70% helyett. Van amikor még meg is dicséri az árus alkudási képességünket, hogy milyen ügyesek vagyunk. Ez annak a biztos jele, hogy csak közepesen jól csináltuk. Elég sokat lealkudtunk ahhoz, hogy jó partnernek tekintsen minket, de "bosszantóan" se vágtuk alá az árat, mert akkor inkább mérges fejet vágna.

Az alkudozás lényege a tettetés. Az eladó megpróbál minket meggyőzni az árú híres és kiváló voltáról, miszerint még az általa eredetileg mondott árnál is sokkal többet ér az adott ruhadarab, csak most csak nekünk tesz szívességet a kedvezménnyel. A vevő részéről a legjobb stratégia a közöny, ha az eladó megszimatolja, hogy valami tényleg érdekel minket, már veszettünk is az alku játszmában. Bátran mondjuk a töredékét a kikiáltási árnak, aztán kezdjük közelíteni a két árat. Ez gyakran elég sok körön át húzódik, és néha tényleg nem lesz üzlet, hiszen az érdektelen vevő képének fenntartásához nem mehetünk vissza az eladóhoz később, hogy de mégis megvennénk. Arra azonban fel lehet készülni, hogyha közönyös arccal lassan továbbsétálunk az eladó mégis enged, és utánunk kiált egy alacsonyabb árral és folytatva az alkudozást, vagy elfogadva a mi ajánlatunkat. Szóval Kínában járva a rendes helyi piacon alkudni kötelező!

Messze messze Peking külvárosában, völgyeken és hegyeken túl fekszik a város legrégebbi buddhista temploma. Ennek építése még a Jin dinasztia idején történt a 200-300-as évek fordulóján, amikor Peking még messze nem volt a Kínai Birodalom fővárosa, ha ugyan akkortájt nagyobb volt bármely kisebb városkánál egyáltalán. Az utazás viszont a jelentősen külvárosi fekvés miatt közel két és fél óra volt, először az 1-es metró egyik végállomásáig, majd még nyugatabbra egy egész távolsági busz útvonalán keresztül végállomástól végállomásig. Még szerencse, hogy odafelé és visszafelé is 5 percen belül jött a busz, mert különben fél órás várakozás is elképzelhető lett volna.

A Tanzhe Templom meglehetősen nagy területen fekszik, és előtte egy kőpagoda erdő is található, ahova azonban jelenleg nem lehetett bemenni, így maradt néhány kerítésen túli fénykép befelé is kifelé menet, mindkét irányból megkerülve így a pagodákat rejtő parkot. A belépőjegy még diákigazolvánnyal is közel 1100 Ft-ba került, anélkül ez közel a duplája. Mintegy három óra alatt járható be a helyszín, bár egyes részeken épp felújításokat végeztek, így lehet szerencsés esetben kicsit többet is láthat az ember. Leginkább a patakokat hiányoltam, amik helyén most csak a kiszáradt meder volt látható mind a nyugati, mind a keleti szárny oldalán.

A Templom fővonalában most is egyre növekvő mérető pavilonok kaptak helyet, amik egy szürke belépőkapuval kezdődnek, majd befelé haladva növekednek. A kapun túl egyből fogad minket a két torony, vélhetően a dob és harangtornyok. A hely külön érdekessége viszont egy nagy központi belső tér, ami a legnagyobb pavilon előtt helyezkedik el, és a tágas térben néhány terebélyes fa is nyújtózik az ég felé. A legnagyobb pavilon után pedig még felkapaszkodhatunk a hegyoldalba is, hogy aztán a nyugati oldalsó szárny felé tudjuk folytatni a bejárást. A pavilonokban itt is temérdek aranyszínű buddhista istenség található, általában hármasával. Kivéve ha valahol valamely egyéb buddhista szentség magában fogad minket. A pavilonok előtt füstölő gyújtóhelyek, így az ember több helyen is felszálló füstpamacsokkal találkozhat. Az istenségek előtt pedig az elmaradhatatlan térdeplő zsámolyok. A kínaiak lelkesen térdepelnek, hajlonganak, füstölőt gyújtanak és imádkoznak.

A nyugati oldalon eljuthatunk a tigris barlangjába, mely állítólag régen segített megmenteni a templomot. Érdekességképpen imádkozhatunk is a tigrishez a barlangnál. Egyébként mind a nyugati, mind a keleti oldalszárny végében a templomnegyedtől kicsit távolabb található egy-egy Guanyin szentély, ahol gyermekáldásért lehet imádkozni. A nyugati oldalhoz tartózó további épületek felé még elhaladtam egy hatalmas bambuszokkal teli kert mellett, majd további imádkozóhelyekre bukkantam. Pénzért harangot is kongathatunk, vagy épp halszobrot simogathatunk. Egyiket sem tettem, ahogy nem lévén buddhista az aranyszobrokhoz sem imádkoztam. Viszont megcsodáltam a régi épületeket, ahol nagynéha egy-egy szerzetes is felbukkan.

A keleti oldalon szintén további szentélyek találhatók, a sárkányforráshoz vezető út viszont le volt zárva, így maradt a többi istenség lakhelye. Kezdve a pénz, gazdaság szentélyével, ahonnan eljuthatunk egy másik istenséghez, aki a boldog párkapcsolatokért felelős. Majd itt is lehet gyermekáldásért is imádkozni. A szentélyek funkciójára erősen utaló jeleket találhatunk, mint antik nagy pénzmotívum, piros szívek egy párral és végül csecsemők. Sőt még a híres Qianlong császárnak is akad szentélye. Örülök, hogy sikerült ezt a helyet is felkeresnem, mert a belvárosi ködöt elhagyva ráadásul nagyobb szép hegyoldalakban is lehet gyönyörködni tele zöld erdőkkel és kék éggel. A hely egyébként is alapvetően csendes, nyugalmat sugároz. A kínaiak békésen imádkozhatnak isteneikhez. Ottjártamkor ráadásul más fehér ember sem járt arra, de máskor biztos vagyok benne, hogy turisták is felkeresik ezt a helyet.

Zajlik a második hét. Naponta általában 4 órát töltök tanórán, és másik 5-t töltök legalább szótárazással, leckeírással és általában az órákra készüléssel. Az intenzív kezdés remélem meghozza a hozzá fűzött eredményeket. Az már biztos, hogy legalább időlegesen megelőztem a könyvek átnézésében a tanóráim, és mivel már nincsenek ismeretlen szavak a szövegekben és feladatokban, sokkal jobban értem a tananyagot és hatékonyabban tudok részt venni az órákon. Viszont ez a rengeteg órán kívüli készülés sok energiám elveszi, és nem tudom sikerül-e hónapokig kitartani.

Elkezdődtek a választható tárgyak órái is. Az üzleti kínai egyelőre nem tűnik különösebben nehéznek, de könnyűnek sem. Azt hiszem ezzel a kurzussal jól eltaláltam a szintemnek megfelelő órát, ahol szakmai szókincset is elsajátíthatok. Bár középfokú könyv 2 szinten is van, mi egyből a nehezebbet tanuljuk. Mondván az első kötet túl könnyű lenne. Kínai hallgatási gyakorlaton úgyszintén a középfok nehezebb könyvével kezdtünk, ez esetben viszont lehet nem ez lesz annyira szinthez való. Az új szavak nehezek, túlságosan is nehezek. A szöveg nagyrészt még a válaszok kiszótárazása mellet sem érthető. Foszlányokat szedtünk össze kollektíven is, mint csoport. A tanár első lépésként lejátszotta az első szöveget, és mi tippeltünk a válaszokra. Azt hiszem a csoportátlag alig lesz jobb, mint az ABCD tesztek valószínűségi átlaga a jó válaszra. Ha jobb lesz egyáltalán. Szóval azt hamar megtanultuk, hogy a tudásunk gyenge, persze ez mindig csak viszonyítás kérdése. Lehet ezen a kurzuson a középfok első kötetével kezdeni hasznosabb lett volna.

Aztán eljött a hétvége, és aktív munkával telt a délelőtt. Az idő ködösen indult, de szerencsére délutánra a köd már oszlani kezdett, és bár nem lett igazán tiszta az idő, de elfogadhatóvá vált egy szabadtéri kiránduláshoz. Így Tamással felkerekedtünk és ellátogattunk délután a Mennyek Templomához. Ez a hely nem túl kicsi, nem túl nagy, egy délutáni kirándulásnak megfelelő. Noha már mindketten jártunk ezen a helyen, azért jó volt ismét elidőzni a történelmi épületek sokasága mellett. Újabb fényképekkel gyarapítani az eddig gazdag gyűjteményt. Turista meg akadt bőven sok is, főleg a három kiemelt helyszínen, ahogy a Mennyek Templomától kiindulva sétáltunk délnek a főfolyosón a kisebb kupolás épületet is magába foglaló Visszhang Falig, majd a háromszintes Mennyek Oltáráig.

Ekkor már kezdett fogyatkozni az időnk, mert 17.30-kor bezárják ezeket a történelmi helyeket és csak a parkövezet marad nyitva estig a látogatók előtt. Azonban még éppen különösebb rohanás nélkül tudtuk megnézni a kevésbé látogatott nyugati részeket, a kis Palotával és a Zeneművészeti kiállítási csarnokokat. Aztán ahogy ezek a bezártak még éppen megnézhettük az ikerpagodát kifelé menet. A rózsakerteken éppen dolgoztak, így azokat nem tudtuk megnézni. De jó volt kicsit kimozdulni az egyetem közeléből.

Egy hete tart a tanév, és az első hét még viszonylag könnyebbnek volt mondható. Akadtak további adminisztrációs teendők, mint például a tartózkodási engedély, de szerencsére ilyen dolgokból mind kevesebb marad. Helyette egyre jobban a tanulás kerül az előtérbe. Esetemben már csak azért is, hiszen eddig sikerült az órákra mindig előre készülnöm, kiszótáraznom az ismeretlen szavakat. Bár ez nagyon sok időmet elveszi, de így legalább már közel mindent megértek az órákon, és talán hatékonyabban tudok tanulni kínaiul. A szótárazással talán szavakat is sikerül megjegyeznem.

Hetente 20 óra kínait tanulok, ami 10 idősávot jelent. Mindig duplaórák vannak, és egy napra legalább 2, legfeljebb 6 óra tantermi óra jut. Az első héten már volt szerencsém megismerni a 2 kötelező tantárgyammal. Az egyik az általános kínai, ami 8 órát tesz ki. A 9 szintből itt a 4. szintre kerültem, ami épp még a középfok alatt lenne egy kevéssel. A másik kötelező óra a szóbeli kínai, ami heti 6 órában fut, és itt az 5. szintre kerültem, ami a középfokot jelöli. A két óra egyébként nehézségben jól illeszkedik a mostani tudásomhoz, és így remélem hatékonyan tudok fejlődni. Már meg kell jegyeznem, a Magyarországon megszokott szintekhez képest az itteni szintek mások. Van középfokú nyelvvizsgám, és otthon már a felsőfokú kínai csoportba jártam egy ideig, és ez itt az alsó-középszintnek felel meg. Az itteni felső szint meg szerintem otthon talán nem is létezik, illetve talán a felsőfokú nyelvvizsga megléte a beugró szintjük.

Pénteken volt a választható tárgyakra jelentkezés. Otthon ez internetes kattintgatást jelentett volna a megfelelő tárgyakra és kurzusokra. Itt hosszas sorban állás és papír alapon történő jelentkezés volt, ahol a felvett kurzusról kaptam egy bizonylatot és a tanár aláírta a tárgylistámon a tantárgyát. Bár általában a tárgyválasztás diáktársaim elmondása szerint itt is elektronikus, a kínai tanulmányokig még nem jutott el a modernizáció. Esetleg az esetenként fél órás sorban állás szándékos, hogy egyből lehetőségünk legyen megismerkedni leendő csoporttársainkkal. Párral így már összeismerkedtem, bár kínai helyett legfeljebb az angolt gyakoroltam velük. A tárgyfelvétel után aztán újabb könyveket vettem, a felvett tárgyakhoz.

A héten így már nekem is lesz kínai hallgatás, ahol feltehetően gépi szövegeket fogunk hallgatni. Ez alapszinteken (1-3 szintek) kötelező tárgy heti 4 órában. Igaz, alapszinten nincsenek választató órák. Középszinten (4-6 szintek) választható tárgy heti 2 órában. Viszont tudom hogy a hallgatási megértésem fejleszteni kell, szóval felvettem a tárgyat. A másik választható tárgyam a kínai üzleti nyelv, ami eddig tanulmányaim és képzettségeim függvényében adta magát. Így heti 4 órában majd üzleti nyelvet fogok tanulni középszinten. Bízom benne a választott tárgyaim beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, és januárra sokat tanulok belőlük. Aztán a következő félévben ismét más tárgyakat kell kinézni, mert egy régebben itt tanuló diáktárs elmondása szerint ezek csak egy félévre szólnak, és nem folytatódnak. Azt pedig kétlem, hogy fél év alatt annyit fejlődnék, hogy az itteni felsőfokú csoportok valamelyikébe kerülve a választható tárgyak listája is megváltozzon.

Peking városközpontjától valamivel messzebb helyezkedik el az egykori katonai gyár helyén a 798-as művésznegyed. Majdnem egy órás buszozással jutottam el idáig átszállás nélkül, hogy aztán megérkezzek a helyszínre. Néhány felüljáróra kitett hirdetés szerint épp a jövő hétvégén valamilyen rendezvényt is láthattam volna. Egyébként itt meglepően sok kínai volt, a külföldi turisták száma viszonylag kevés maradt, de azért akadtak azok is.  Ez is a modern Peking egyik arca, mi születik a város jelenében.

Az egész hely engem sokban hasonlított a budapesti romkocsmák és a kiállító galériák valamilyen keverékére, ahol a romkocsmákba illő épületeket, szokatlanul össze vissza rendezett tereptárgyak között az épületekbe belépve mindenféle művészek kiállításait nézhetjük meg, és természetesen általában vehetjük is meg. Bevallom mivel a kortárs művészetnél a klasszikus művészetet általában többre értékelem, így nem vettem meg semmit a lehetséges dolgokból, mert bár némelyiket még mulatságosnak vagy érdekesnek is tartottam, de nem terveztem erre költeni a pénzemet. Maradt tehát a barangolás az egykori gyárüzem épületei között.

Az utcákon meghökkentőnek szánt szobrok, a falakon graffitik tették még művésziesebbé (elvontabbá) a helyet. Merítve a kínai kommunista párt történelmi figuráiból és emblémáiból éppúgy, mint minden másból is. Állítólag az itt összegyűlt művészek nagy része nem is kínai, bár munka közben épp nem sikerült megfigyelnem őket. Maradtak tehát az alkotások, és némelyik még az én szépérzékem szerint is jó alkotásnak sikerült. Fényképezni hol lehet, hol nem, erre általában a táblák és az eladópultosok felhívják a figyelmet. A negyed persze egyben egy hatalmas piac is, ahol mindezen tárgyak megvételén túl vehetünk sablonosabb szuveníreket, vagy kereshetünk egy éttermet is. Mivel a kínaiak nehezen vagy egyáltalán nem bírják szerintem az étkezés megvonását vagy pár órán túli elhalasztását, így az étkezők forgalma garantált.

Szóval akit érdekel a kortárs művészet és a romkocsmákba illő hangulat, annak különösen ajánlott egy napot, fél napot itt időznie, hiszen Pekinghez méltóan ez a hely sem éppen kicsi.

Még tart a kellemes idő, és még a szmog sem tért vissza Pekingbe. Most a nyárias időben lesz szerintem érdemes a természetbe kirándulni. Ezen a héten még tanítás sincsen az egyetemen, mivel az órák majd csak jövő héten kezdődnek el. Ügyintéznivalók azért akadnak, és a kínai nyelvi szintfelmérő vizsga éppen ma volt esedékes. Remélem megfelelő csoportba kerülök az eredményem alapján, hogy aztán a leghatékonyabban tudjak kínaiul tanulni az elkövetkező félévben.

Ma egy jóbarátommal látogattam el Peking egyik természeti látványosságának számító helyére: a Lila Bambuszkertbe. Azt azonban nem tudtam megfejteni, hogy miért lila, hiszen egyetlen lila bambusszal sem találkoztam. Viszont ez egy olyan hely, amit ilyenkor érdemes felkeresni igazán. Éppen virágoztak a tavi lótuszok és a bambuszok is szépen zöldeltek szerte a hatalmas parkban. Bár kétségtelen, hogy ősszel is még szép lesz ez a hely, és a megannyi fa majd sokféle színben lesz látható, de az igazán burjánzó zöld természettel most lehetett találkozni. Egészen hatalmas bambuszokat is találhatunk itt, és egy jó kínai parkhoz híven helyenként zene csendül fel a bambuszligetek közül. A zene helyenként egészen kellemes klasszikus kínai dallamokat jelent, máskor a zajtól megkülönböztethetetlen pekingi opera hangjait.

A hely az Állatkert szomszédságában található, és hasonlóan nagy területet foglal magában. Több nagyobb tó is található a helyen, amelyek két kisebb szigetet fognak közre. Mindenfelé virágok és persze bambuszok ékesítik a parkot. A belépés ingyenes és ellentétben sok másik jellegzetes turista célponttal itt hatalmas tömeg sem fogadott minket. Pedig ezt a helyet is a nevezetes látnivalók listájáról néztem ki, ahova tavaly nem jutottam el. Még lehet majd visszajövünk erre pihenni a természetben, mert tényleg nagyon kellemes hely a sok vízfelülettel és növényzettel, amiknek hála a levegő is egészen jó. Ha van rá pénzünk akkor csónakázni is lehet a tavakon, bár ezt ott jártunkkor elég kevesen tették meg. Megjegyzem elég drága is lenne.

A park határán túl persze látszódik, hogy ez a hely Peking központja felé található, hiszen toronyházak magasodnak mindenfelé a láthatáron, sőt még a Médiatornyot is megpillanthatjuk a fák felett, hiszen az sem található innen túl messzire. A sétányok mellett a klasszikus kínai pavilonokkal is találkozhatunk, és az ismertető alapján van amelyik már századok óta áll. Ezt ránézésre igazából nem lehet eldönteni, melyik mikor épült. A keleti oldalon pár kis tavacskában még horgászó kínaiakra is figyelmesek lettünk. Bár kétlem, hogy nagy kapás elé néznének. Szerintem vagy már minden halat kifogtak, vagy az okos túlélők eszén ma sem fognak túljárni. A nagyobb tavakban egyébként halakat is láttunk, de ott nem horgásztak.

Mivel inkább a körülnézésen volt a hangsúly, így alig több mint két órát voltunk a parkban, de szerintem egy fél vagy egész napos lazításnak is megfelelő a hely. Talán majd később erre is sor kerül. Este az eső is visszatért, így jó levegőre számítok a következő pár napban is, és hétvégén esetleg ismét sikerül valahova ellátogatni.

Fél évvel a kínai nagy utazás után bizonyossá vált, hogy egy még hosszabb útra indulók vissza Kínába. Augusztus 29-én felszálltam a repülőgépre és Qataron keresztül egy nappal később megérkeztem Pekingbe. Sok minden ugyanolyan, hiszen ismét ugyanabban a városban, és ugyanazon egyetemen fogom eltölteni az időmet. Most tanulmányi ösztöndíjjal jutottam ki a Peking Egyetemre. Tavaly a tanulmányisok javasolták, hogy pályázzak meg kínai nyelvi tanulmányi ösztöndíjat, ha az egyetemen akarok nyelvórákra járni. Most így tettem, és remélhetőleg egy hét múlva már elkezdődik a nyelvi képzés. Amikor hazajöttem februárban még nem sokban fogadtam volna magammal, hogy fél év múlva ismét ugyanoda térek vissza. A jövőre nehéz felkészülni azt hiszem, de bízom benne, hogy hasznos és jó időszak elé nézek.

Túl a magyar láthatáron, ezen a távoli helyen, ahol 6 órával van kevesebb, mint otthon. A szmog és a meleg is változatlanul a város sajátossága maradt, így a nyár és az ősz fordulóján. Mondjuk a qatari meleghez képest ez semmi, ahol éjjeli 1-kor is 40 fokkal izzik a levegő, és csak a klímaberendezésnek köszönhető, hogy élhető a repülőtér. Inkább nem gondolok bele, mennyire barátságos hely lehet a sivatag nappal. Megérkezve még a szobám és az asztalom is ugyanaz, mint tavaly volt, beleértve a szingapúri szobatársamat. Bár ezek az egybeesések nem a véletlennek, hanem az előzetes ügyintézésnek köszönhetők. Így már lesz valamennyi állandóság a változások mellett, amelyek bizonyosan jellemezni fogják az elkövetkező majdnem egy évet itt Pekingben.

Szombaton a regisztrációra is sor került, miután pénteken hasztalan próbálkoztunk ezzel másik itt tanuló magyar diáktársammal: Tamással. Maradt a kora reggeli kelés és érkezés 8-ra a campus átellenes oldalára. A tavalyi rutinhoz hasonlított minden. De most nem kötöttek bele az egészségügyi papírjaim egyikébe se, és ezzel egy fél napos kórházi kitérőt úsztam meg. Hanem fizethettem közel 2000 Ft-ot, hogy nyomtassanak egy kék kínai orvosi papírt a tartózkodási engedély kérelméhez a nálam lévő fehérek helyett. Mivel idén a nemzetközi Konficiusz Intézettől kapom az ösztöndíjat, így be kellett fizetnem egy kisebb vagyont egészségbiztosításra, amit majd visszakapok a tanulmányi ügyintézőtől. Viszont új bankkártyát már nem kellett csinálni, használhatom a tavalyit. Egy halom papírmunkát már letudtam, de a jövő héten még bőven ki fog jutni az adminisztrációs programokból.

Elkezdtem a magammal hozott ajándékok kiosztását is, de még csak az elején járok ennek a folyamatnak. A szobatársam és egy itteni jóbarátom már kapott Budapest látképes bögréket, de azt hiszem sok ismerős még csak ezután fog megérkezni. Bízom benne másfél héten belül mindenkivel sikerül találkoznom és felvenni a kapcsolatot, meg aztán közös programokat szervezni. Várnak az új és más távlatok a horizonton innen.

Pekinget elhagyni végül nem sikerült olyan gördülékenyen, mint ahogy az várható lett volna. A hazaindulásom tervezett napján ugyanis a légitársaság törölte a járatait, és így kényszerűen egy hotelben kellett vendégeskednem nekem is a többi utashoz hasonlóan. Bár szállást, ebédet és vacsorát kaptunk, azonban haza mégsem jutottunk a tervezett időpontban. Az eredeti kora délutáni indulás helyett maradt a másnap hajnal, amikor 6-kor már a buszra felpakolva mentünk a reptérre. Ráadásul egyik kedves kínai barátom is elkísért a reptérre, így a felmerült komplikációk az ő idejét is rabolták. Végül aztán február 1-én hazajöhettem. Az egész napot a repülőgépen töltve, amihez még egy átszállás is hozzá tartozott. Este így már családi körben voltam, akik eljöttem elém a budapesti repülőtérre.

23 hét, amit voltam kinn Pekingben. Minden bizonnyal sokáig fog még az emlékezetemben élni ez az időszak. Nagyon sok helyen jártam, sok emberrel ismerkedtem meg, új tapasztalatok és emlékek egész sora köt most már Pekinghez. Ha mérlegre teszem a kinn töltött időt, akkor sokszorosan megérte ellátogatnom a világ másik felére. A nagy utazásnak sajnos egy időre vége van, az elkövetkező napok és hetek már nem szólnak Peking újabb és újabb nevezetes vagy érdekes helyszíneinek meglátogatásáról. Amikor februárban kínai barátaim visszatérnek a Campus falai köz, én már nem leszek ott. Az új félév már nem a Peking Egyetem falai között talál, a hónapok alatt megszokott épületek között.

Szeretném remélni, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy eljutottam Kínába illetve Pekingbe. Hanem valamikor a jövőben, ha nem is feltétlen ugyanennyi időre, de még alkalmam lesz ismét a most megismert helyeket felkeresni, a most megismert emberekkel találkozni, feleleveníteni a múltat és persze újabb programok és kirándulások által továbbírni a most megkezdett személyes történetet Kína felfedezéséről. Még nagyon sok érdekes hely van Kínában, amit megérné majd egy napon felkeresni, és nagyon sok kedves arc van előttem, akiket örömmel látnék viszont. Az emlékeken túl tovább járni ezt az utat is.

Az élet most ismét Budapesten folytatódik, ami egészen biztosan más lesz mint az elmúlt hónapok. Más feladatok, más kihívások egy már megszokottabb közegben. Az én utam most itt folytatódik, és pár hónap múlva ismét mérleget lehet vonni mennyiben és miben bizonyul kínai tapasztalataim fényében mindez jobbnak, rosszabbnak, másnak, érdekesnek, és a többi.

Minden út amely egyszer elkezdődik, véget is ér. Nincs ez másként ezzel a nagy utazással sem, amely elhozott a világ másik felébe, sokezer kilométerre otthontól. Az utolsó napok a kínai Új Év jegyében telnek. Az új év ötödik napján, pénteken kilátogattam a hajdani Nyári Palotához, azonban a Yuanmingyuan most ismét egy másik arcát mutatta meg. Újévi ünnepségeknek és vásárnak adott helyet. A piros szerencsetalizmánok és lampionok töltötték meg élettel a helyszínt, mert egyébként a természet végleg álomba merült a téli fagyok szorításában. Mostanra már a fű sem zöldellik sehol, a január elérkeztével végleg le kellett mondani a természeti környezet látványáról. Az újévi ünnepségek majd csak a tizenötödik napi záróünnepséggel érnek véget, ám azt már nem fogom Pekingben tölteni. Maradtak tehát az eddig újévi séták a városban. A Yuanmingyuan újévi ünnepségét felkeresni még érdemes volt, ami sokban sokban egy kitelepült vásárnak felelt meg.

Elérkezik a búcsúzás napja Kínától, Pekingtől, a feledhetetlen emlékek és helyszínek egész sorától, az itt megismert barátoktól, az eltelt hónapokban kialakult élet rutinjaitól, és általában mindentől. Csendesebben telnek ezek a napok, már nem indulok nagy felfedezőutakra. Januárban zömmel egyébként is a beltéri látnivalók felkeresése volt esedékes. Ha itt lennék tavasszal, akkor persze új helyszínek vonzanának a városban, az újjászülető természet idején. Ha... Bár rengeteg helyet kerestem fel, még nagyon sok jeles látnivaló akad a városban. Aki fogékony a jelenkori és általában a művészetek iránt, annak javasolt felkeresni a Pekingi 798 Művészeti Negyedet, a Kiállítási Csarnokot (az Állatkert mellett), és a Nemzeti Előadó-művészeti Központot (a Nép Nagycsarnoka mellett). További értékes történelmi helyszín lenne a Ming Császári Sírok Szent Útja, vagy a Tanzhe Templom, ami a legrégebbi buddhista templom egy messzi külvárosban. A sort biztosan és hosszan lehetne folytatni, és remélem egy nap viszontlátva Pekinget ismét új helyek megismerése felé vehetem az irányt, amikor időm engedi. Bár ittlétem alatt ellátogattam Harbinba és Xianba, ám Kína lenyűgöző városainak sora nagyon hosszú, ahova még érdemes lenne ellátogatni és körülnézni.

Most azonban marad a készülődés. Megvenni néhány holmit, amit még érdemes. Összepakolni az életet, amit itt kialakítottam és egy nagy bőröndbe zárva útra késszé tenni, hogy hazavihessem. Ennyi idő után már nehéz a búcsúzásra gondolni. Ez már régen több, mint egy vakáció, egy kis külföldi út az ismeretlenbe. Sok az emlék, köztük döntően szép emlékek. Az út előtt Peking egy város volt a sokból a Földön, amit talán a számai jellemeznek leginkább. A hazaút előtt Peking egy hely, amelyhez ezernyi emlék köt, és ahol barátok élik mindennapjaikat. Bár kínai tudásomat még sokat kell fejlesztenem, a végére egész elboldogulok a hétköznapi társalgás szintjén. Nehézségekkel persze, szóval bőven lesz még tanulnom mit. Nem csak a következő nyelvvizsgaszintig, amire beszereztem a felkészítő anyagokat, hanem azon túl is. Remélem a jövőben sikerül kínai tudásom is annyira kiművelni, hogy gond nélkül társalogjak kínaiakkal mindenféle témában.

Az út tehát végéhez közelít. Most és egyelőre egész biztosan. Végső soron azonban maga az út tanít ki minket azzá, akik vagyunk. A közben szerzett élmények és tapasztalatok, a mikéntek határozzák meg miként gondolunk és érzünk eredményeink és emlékeink iránt. Az út, amit bejárunk a miénk. A végén persze mindig akadnak eredmények, amik leírják kik vagyunk és mit értünk el. A kutatói ösztöndíj ténye nekem is belekerülhet az önéletrajzba, a közben született publikációk a publikációs jegyzékbe. A szakmai okok, amelyek idehoztak szintén meghozták a maguk eredményeit és majd hosszú távon mindezeknek a hasznossága és hasznosíthatósága is az idő próbája elé áll.

A huszadik században már csak két kínai uralkodó tiszteletére emeltek mauzóleumot. Az egyiket 1908-ban Guangxu császárnak, aki az utolsó előtti Qing császár volt. Elődeivel ellentétben azonban azt a mauzóleumot vasból és bronzból emelték az utókornak és ma a nyugati Qing Császári Sírok között található. A másikat 1977-ben Mao Zedong elnöknek a Tiananmen Tér közepén. Mert noha Mao nem viselte a császári címet a kommunista Kína első embereként sokban mégis a kínai császárok sorába illik. Egyesítette Kínát és véget vetett a polgárháborúnak, mint több korábbi dinasztia alapító kínai császára, és uralkodása idején a Tiltott Város volt a közigazgatás szíve ugyanúgy, mint a megelőző két dinasztiának évszázadokig.

A Sárkány Évének első látogatási napján utam az Elnöki Mauzóleumba vezetett. Noha a belépés érvényes azonosító igazolvánnyal ingyenes, de a csomagmegőrző közel 300 Ft-ba került. Talán szükségtelen megjegyeznem, hogy erre a helyre többszörös biztonsági ellenőrzés után, és meglehetősen szűkkörű holmival lehet belépni. Többek között a fényképező eszközök minden létező típusa is tételesen tiltva van, így erről az látogatásról fényképek nélkül maradnak az emlékek. A bejutásig azonban hosszú sort kellett kiállnom. Lassú lépésben haladva közel két órán át tartott mire elértem a bejáratot. Ezen a napon messze nem én voltam az egyetlen látogató, hanem kínaiak további ezrei, tízezrei választották ki idelátogatásra. Nehéz szavakban leírni, ahogy a Tiananmen teret csigavonalba kanyarodva is megtölti a tömeg a bejutás felé araszolva. A tömegnek ezt a léptékét már tényleg csak az értheti, aki valaha járt itt, mert még kínai viszonylatban is felfoghatatlan.

Ha a Tiananmen teret egy pillanatra, mint uralkodói mauzóleumot fogjuk fel, akkor nehéz nem észrevenni a hasonlóságokat. Északról dél felé haladva a Nemzeti Zászlótól délre egy kétoldali falakon állandó vetítés zajlik, amely a Zászló felől nézve kialakítja a Kaput. Középen azonban nem egy hatalmas teknős tartja a kőtáblát, hanem a Népi Hősök Emlékműve alkotja az ég felé törő obeliszket. Emögött helyezkedik el maga az Emléképület, amely sokban megfelel a Császári Sírok központi pavilonjának. Bár nem fából készült. Kétszintes díszlépcsők emelik meg az épületet és korlátokkal a bejárat is három részre tagolódik. Az előcsarnokban az uralkodó: Mao Zedong fehér szobra fogadja a belépőt. A legtöbb kínai fehér virágot is elhelyezett a szobor előtt, amit szigorúan a helyszínen lehet csak megvenni. Majd a mögötte lévő teremben haladhatunk el a felravatalozott és balzsamozással ma is életszerű Mao mellett, akit az üvegfalon túlról nézhetünk meg. Bár itt nincs sírhegy, azért a hatást erősíti a Lélektornyokra is emlékeztető Zhengyang Kapu délnek tekintve. Valószínűleg a most leírt párhuzamok nem a véletlen művei, hanem az Elnöki Mauzóleumot és a ma ismert Tiananmen teret kialakító építészek tudatos munkája.

A két órás sorban állás után a folyamatos haladás érdekében nagyjából 5 percet lehet eltölteni benn, szintén lassan végighaladva a helyszínen. Mindenhol katonai és rendőri biztosítás mellett, akik egyben a folyamatos haladást is biztosítják. A kijáratnál pedig maoista emléktárgyak egész választéka vásárolható meg. Aztán még tettem egy kis sétát a téren és környékén, de a Qianmen út olyan szinten megtelt emberekkel, hogy üres férőhelyet alig láttam benne, így lemondtam egy újabb vásárolgatás és nézelődés lehetőségéről. Inkább hazatértem.

Elérkezett a kínai Új Év, és a mai naptól beléptünk a Sárkány Évébe, amely a kínai állatövek közül a legjelentősebb és a legszerencsésebb évnek számít. Azt meg majd mindannyian meglátjuk egy év múlva, hogy ez nekünk személy szerint valóban így alakult-e. A kínai párok egyébként a gyermekek születését is előszeretettel időzítik a Sárkány évébe, így Kína népessége biztosan az átlagosnál nagyobb születésszám elé fog nézni ebben az évben. A Holdújév ráadásul azért is jelentős alkalom, mert nagyjából megfelel egy összevont Karácsony és Új Év Ünnepnek ha ezt magyar szemmel nézzük. A legtöbb ember ha teheti ilyenkor hazatér a családjához, hogy együtt köszöntsék az új esztendőt, illetve ajándékokat adjanak egymásnak. Ebben hasonlít a Karácsonyra, az esti petárdák, tűzijátékok egész tömegében pedig az Új Évre. Hiszen aki csak teheti igyekszik minél több pirotechnikai eszközre szert tenni és maga is növelni a fény és hangjátékot éjszaka.

Vasárnap volt a Nyúl évének utolsó napja, amikor visszalátogattam a Jingshan hegyre. Az idő nagyon tiszta volt, így egész Peking a szemem elé tárulhatott, ahogy a város tömege a végtelen messzeségek felé nyújtózott el minden irányba. A hegynek ráadásul jelentősége van, hiszen a régi birodalmi főváros főtengelyén helyezkedik el. A hegy tetején álló pavilonból észak felé tekintve a Dobtorony pillantható meg. Nyugatra a Beihai Park nagy fehér pagodája. Délre fordulva pedig hirtelen szemünk elé tárul a Birodalom szíve: a Császárváros. Hirtelen felülnézetből láthatjuk be a Tiltott Várost, sőt a jó időnek köszönhetően még a Tiananmen Teret is. Pazar kilátásban volt tehát részem, és készítettem néhány fényképet is a hegytetőről. Én itt búcsúztam el a kínai óévtől délután, a pekingi panorámára letekintve.

Este a hideg és a nagy távolságok miatt nem töltöttem szabadban az éjszakát, hiszen éjszaka nincs közlekedés. Az ablakomból figyeltem, ahogy egyre másra tűzijáték rakéták fénye villant az éjszakában. Kínai barátaimnak is sikeres és boldog új évet kívántam telefonon, akik érthetően Pekingtől távol a családjukkal töltötték az ünnepet. Bár az ünnep egy hetes munkaszünettel párosul. A Sárkány Évének beköszöntére bizonyosan lélegzetelállító rendezvények is akadtak a belvárosban, de én beértem a kínai családok magánrendezésű tűzijátékával. Ez utóbbi is fényárba borította éjszaka Pekinget, különösen éjfél tájban tombolt a fényvihar és töltötte meg az estét a petárdák és rakéták hangja. Örülök, hogy ezt is megéltem. Élőben látni miként fogadják a kínaiak az új évüket.

Aztán ma reggel, az Sárkány Évének első napján egy barátom tanácsára a Houhai övezetbe tartottam, ami a Dob és Harangtornyoktól nyugatra, a Gong Hercegi Palotától északra található a régi városfalon belül. A Beihai-tól északra ugyanis még találhatók további kisebb tavak, noha a Beihai jelentése kínaiul Északi Tenger. De ettől északra található a Qianhai (Előtenger), Houhai (Utótenger) és végül északnyugatra a Xihai (Nyugati Tenger). Barátom azonban tévedett a reggeli újévi ünnepségeket illetően, ugyanis a Xihai majd a Houhai partján végigsétálva szinte néptelen utcán haladtam keresztül. Szemlélődhettem a kínai sikátorokban, ahol bezárt boltok akadtak csak. Néhány kínai a vastag jeget kihasználva korcsolyázott a tavakon. Ritkábban riksán utazó turisták haladtak el velem szemben. A hely azonban nem volt ünnepségektől hangos, sőt inkább elhagyatottnak tetszett. Ahogyan egész Peking jóval néptelenebb most, mint máskor. Érezhető, hogy a város kiürült a családjukhoz hazatérők távollétének napjaiban.

A Houhai így korcsolyázók, néhány lékhorgász és egy népes kacsaraj birtoka lett az új év első napjának délelőttjén. A Qianhai már népesebbnek mutatkozott, de ez elsősorban a nagyszámú korcsolyázni kilátogató kínainak volt betudható, hiszen ünnepségnek itt sem akadt nyoma. Így befordultam az itteni kínai sikátorok (hutongok) egyik kiemelt bevásárló utcájába nézelődni. Az utcában bár a térkép jelölt egy kis templomot, az azonban zárva volt, ahogy a boltok egy része is. De határozottan a nyitott boltok és a népes nézelődök alkották a legélettelibb közeget a mai délelőtt. Bár nagy vásárlást nem folytattam, a nézelődéssel azért múlattam az időm. Majd legvégül a Dob és Harangtornyok mellett és között áthaladva búcsút vettem Peking történelmi belvárosától. Az újévi nézelődés mellet pedig belül ott van a remény, hogy nekem is sikeres és boldog évet hoz a Sárkány Éve! 

A Holdújév folytán Peking népessége már nagyon érezhetően megcsappant. Az egykor dugókról jellemző utak némelyike már szinte kihaltnak látszik. Reggel ellátogattam még egy kínai órára. Tegnap a kínai tanárunk hazatért az ünnep alkalmából, így kénytelen voltam egy másik csoportban eltölteni a pénteki és szombati nyelvórákat. Aztán felkerekedtem várost nézni. Az Előkapuhoz (Qianmen) tartottam, ahonnan a birodalmi főváros észak-déli tengelyén fekvő Qianmen úton sétáltam végig. Ezen a birodalmi tengelyen helyezkedik el észak felé haladva a Qianmen út, a Tiananmen tér, a Tiltott Város, a Dob és Harangtorony, majd végül a Olimpiai Stadionok és parkok. A nevezetes sétálóutca még most is viszonylag népesebb volt, hiszen az egyik leghíresebb bevásárlóutcáról van szó. Igaz én csak néhány képeslapot vettem. Egyben először találkoztam villamossal Pekingben, amik a sétálóutcán keresztül közlekednek, kizárólag turisztikai szenzációként. Egyébként a húszmilliós városban egyetlen villamossal sem találkozni.

A végcélom azonban a Mennyek Templomát körülvevő park melletti Természettudományi Múzeum volt. Az épületet szintén a kommunista Kína kikiáltásának tizedik évfordulójára adták át, mint az új Peking egyik jelentős alkotását. Bár a korábban felkeresett Tiananmen teret övező épületpároshoz képest ez kisebb épület. Ismeretterjesztő filmekben gyakran hallunk kínai dinoszaurusz leletekről, ám sajnos ebből nagyon kevés kapott helyet ebben a múzeumban. Így a várakozásokkal ellentétben mindössze egyetlen kiállítóteremben akadtak dinoszaurusz csontvázak, és annál több helyet foglaltak el a rekonstrukciók. A főként gyerekekből álló közönség számára valószínűleg így sokkal érdekesebb a múzeum, de nekem inkább sajnálatos volt a leletanyag szegénysége.

A dinoszauruszokat felvonultató csarnokok mellett rengeteg más teremben találkozhatunk kitömött állatokkal. Nagyon sok fajta állat kipreparált példánya található, köztük rengeteg olyan ami nem is Kínában őshonos, és némelyik még az állatkertben sem található meg élő formában. Illetve rekonstrukciós ablakok az egyes élőhelyekről, amiben az állatok eredetileg élnek. Szóval az állat és növényvilág gazdag választéka kap helyet a múzeumban, bár összességében hangsúlyoznom kell hogy nem egy hatalmas múzeumról van szó, így kicsit felszínesebb nézelődés mellett másfél óra alatt bejárható az egész tárlatokkal felszerelt területe. Az időszakos kiállításra a bálnák világáról már nem látogattam el, megelégedtem a 300 Ft-os általános belépővel.

Élő állatokkal egyedül egy kreatív sarokban találkoztam, ahol üvegházaikban néhány fajta rovar időzött. De ezek feltehetően inkább a gyerekek kreatív munkálkodáshoz használt terem díszítéseként szolgáltak elsősorban. Az igazán szokatlan elem a múzeumban számomra az emberkiállítási övezet volt. Hamár kipreparált állatokkal tele van a múzeum, a fajok hosszú listájából bizony maguk az emberek sem maradtak ki. Így eredetiben láthatjuk a magzatok fejlődési fázisait, az emberi szerveket, és a többi. Itt sem kizárólag szorítkoztak tehát makettekre és modellekre a tárlatok kialakítói. Összességében azonban ez a múzeum mégis gyerekszemmel lehet érdekesebb, mint az a látogatók összetételéből látszódott is. 

Kína történelmi fővárosa felé vettem az irányt egy fizetett turistaút keretében. Nem szívesen tértem volna vissza úgy, hogy ide nem jutok el. A hely meglehetősen híres, egykor ez volt Kína fővárosa. Így aztán a történelmi műemlékek egész sora található a városban. Ez az expedíció is nagyon messzire vitt Pekingből, hiszen 12 órás vonatozást követően érkeztem meg Xian-ba. Külföldi diákokból álló csoportunk mindössze négy fős volt, rajtam kívül még egy koreai és két német diáklány voltak alkalmi útitársaim, bár az egyik német igazából kínai volt. Ez néha igen hasznosnak bizonyult, lévén az idegenvezető angol nyelvtudása a nullával volt egyenértékű. Meg egyébként is más kínai turistákkal együtt utaztunk érkezésünk után. Szóval az utazási iroda szervezése hagy némi kívánnivalót maga után, amiért nem bírtak angol idegenvezetőt szerződtetni egyik napra sem. Bár az első napi idegenvezető megtette, ami tőle telt és magyarázott rendesen a helyszíneken. Amiből semmit sem értve mindig elbarangoltam fényképezni. Bár az erős köd sajnos szintén rontotta a látogatás élményét, és a fényképezni sem volt jó alkalom. Korábban sokáig tiszta volt az idő, erre pont akkor romlott el, mikor végre megérkeztem. Hatalmas pech! Mert nagyon sok, és nagyon híres látnivalóról készíthettem volna csodás képeket, erről az alighanem életre szóló kirándulásról.

Először a Földalatti Palotába mentünk, ami Kína első császárának Qin Shi Huangnak az egykori sírhelyét volt hivatott felidézni makettek és viaszbábuk segítségével. Az alkotók munkája igazán részletgazdag. Fényképezni viszont tilos volt, és bár ezt a szabályt párszor sikerült ugyan kijátszanom, de a rossz megvilágítás miatt gyenge minőségű képeket hoztam csak össze, abból is csak mutatóba párat. A hely felidézte a sírhegyet, a katakombákat, a sír és az Agyaghadsereg készítését. Majd egy boltba tettünk kitérőt, ahol a helyi szokványos szuvenírek és jáde faragások voltak kaphatók. Sok pénzért persze, de ellentétben a múlt hónapban meglátogatott jáde műhellyel, itt semmi egyéb érdekesség nem akadt, mint a bolt megnézése. Ezután tértünk be egy közeli étterembe ebédelni, ahol a xiani különleges tésztát is megkóstolhattuk. Ez egy marhahúsos, krumplis tésztát jelent. Olyan hosszú és széles tésztával, amit pálcikával ember meg nem bír enni. Lehet ez is az ételkülönlegesség része, hogy aki képes ezt pálcikával megenni, az teljesített egy ügyességi próbát.

Délutáni programunk a HuaQing Medencénél folytatódott. Ez igazából persze egy medencékről híres palotát jelent. Meglehetősen régi, középkori medencék és fürdő romjai pillanthatók meg a kiállítási pavilonok belsejében. Még a Tang dinasztia idejéből, akik 618-907 között uralták Kínát. A medencék egészen jó állapotban megnézhetőek, ám sajnos a télre való tekintettel a központi fürdő része felújítás alatt állt, és a hideg miatt egyébként sem lett volna ajánlatos vízi élményekbe bonyolódni. Nyáron viszont egészen biztos sokkal szebb látványt nyújt a fürdőpalota együttese. Maradt tehát néhány melegvizes forrás megnézése a helyszínen és a palota bejárása. Köztük Chiang Kaishek a Kínai Nemzeti Párt vezérének lakhelye és főhadiszállása. Ami önmagában is meglepő, hiszen a kommunista győzelem után a portréját is levették a Tiananmen Kapuról, hogy azt máig is Mao arcképe díszítse. Így Taiwan-t leszámítva, a többi kínai tartományban aligha örvend nagy népszerűségnek.

Innen buszoztunk Xian legnevezetesebb látnivalójának helyszínére, Qin shi Huang legendás nyughelyét felkeresni. Ami Kína és világszerte is a legendás Agyaghadseregről híres, mint az ókori világ egyik legmonumentálisabb és jelentősebb alkotása. Az egész sírhely, ami egy egész hegyet jelent, nem látogatható. Ásatási pavilonokban láthatunk részleteket az egykori sírhelyből. A központi első lelőhely az ahol oszlopokban áll maga az Agyaghadsereg. Őrzik a legendás császárt immár több mint kétezer-kétszáz év óta. Az egykor festett életnagyságú szobrokról a festés ugyan lekopott, de a szobrok ma is ott sorakoznak. Megfogyva bár, hiszen sok összetört a idők során, de rendületlenül. A második lelőhely egy föld alól feltárt erődre emlékeztetett, ahogy a hagyományos kínai tetők, és helyenként a falak is megmaradtak. Valamint itt került kiállításra néhány legendás harcos szobra is, akit ezen a helyen találtak meg a régészek. A harmadik, és egyben legkisebb lelőhelyen mindössze néhány további harcos és ló szobra várt minket. Ehhez múzeumi övezethez még egy filmes csarnok is kapcsolódik az egyik oldalon és egy kiállítási csarnok a másikon. A kiállítási csarnokban pedig a két legendás harckocsi várja a látogatókat, amik kicsinyített változata szinte minden boltban kapható és amiket én is megvettem. A hely lenyűgöző, és szerencsére lehet fényképzeni is, bár a beltéri fényviszonyok miatt jó képekhez nagyon jó kamerára lenne szükség. Ma is grandiózus emlékműve az egykori császárnak, aki valaha egyesítette Kínát. Lábjegyzetben az igazság kedvéért megjegyzem, azért ő volt az első császár, mert az elődei királynak nevezték magukat, és dinasztiák egész sora uralkodott őelőtte is Kína felett.

A szállás meglehetősen kényelmes hotelben várt minket egy hosszas hazaút után. Vacsorára beértem az utcai árusoktól vett ételekkel, amiket ott helyben sütnek meg. Majd másnap kora reggel új idegenvezetővel és más helyszíneken folytatódott a város felfedezése. A változatlanság kedvéért erős körben, és csak kínaiul beszélő idegenvezetővel, ha ugyan nevezhető annak. Mivel jószerivel csak a sofőrt dirigálta, az egyes helyszínekre megérkezve pedig megmondta mikor érjünk vissza és mindenki mehet, amerre kedve tartja. Beleértve a belépők megvételét, ami szintén ránk maradt. Szóval meglehetősen gyenge szereplést mutatott, és a szűk időkorlátok miatt gyakran jelentősen hozzájárul a köd miatt amúgy is gyenge látogatási élmény további rontásához.

A reggel első állomása a Dayan (vadliba) Pagoda teréhez vezetett. Ahol a lehető legmesszebb álltunk meg a Pagodatemplom bejáratától. A téren kínaiak végezték reggeli formagyakorlataikat, amik megértek némi nézelődést. Ám a szigorúan kapott egy órából, legfeljebb felet tudtam a templomegyüttes megnézésével tölteni. Ahova a belépő is 900 Ft volt, és még további 600 lett volna maga a pagodatorony. Ám erre végképp nem maradt időm, lévén a híres templomot így is futólépésben jártam körbe, hogy igyekezzek minél több részletet megnézni. A meredek lépcsős piramisra emlékeztető pagodát leszámítva azonban a buddhista templomok szokásos formáival találkoztam. Bár itt szürke volt a harang és dobtorony a bejárat és a főoltár közötti tér két oldalán. Valamint fehér falak fogadtak a pagodát övező épületek esetében, mélybarna fakeretekkel. A pekingi vörös színeknek itt nyoma sem volt. Az arany Buddhák persze itt is ugyanolyanok voltak. Ha egyszer visszajutok a városba, remélem a Pagodatoronyra is marad majd időm.

A Pagodatemplom erőltetett bejárása már csak azért is szívfájdító, mert utána hosszas időpazarlás következett egy minden újdonságot nélkülöző jáde boltban. Persze minden amit láttam, a köd és az idő rövidsége ellenére is hatalmas élmény. A bosszantó mégis az, hogy lehetett volna többet is, elvégre elég pénzt kifizettem, hogy ne bolti bemutatókra pazarolják az értékes látogatási időmet az idegenvezetők valami kusza kínai üzleti kapcsolat érdekei miatt, amik viszont turistaként cseppet sem érdekesek. Főleg úgy, hogy ezen bolton szinte bármelyik árucikkét olcsóbban megvehetem Xian bármelyik vásárlóutcájában. Ahogy képeslapokat, kártyákat, és két agyagszobor szettet vettem is az út alatt a korábban említett lovaskocsikon túl.

Délután egy órát tölthettünk a Ming Városfalnál. Xian ugyanis arról is nevezetes, hogy talán itt utolsóként megmaradt a Ming dinasztia idejéből származó középkori városfal is, ami körbeöleli az óvárost. A hatalmas erődrendszer körbejárására bizton nem lett volna elég idő, de így is megnézhettük az egyik hajdani főkapu párost, amik egy kis udvart fognak közre. Valami elképzelése lesz az embernek, milyen lehetett annak idején Peking városfala, és erődrendszere, amiből mára csak a kapuk maradtak. A kettős kapunál néhány ostromgép és ágyú is kiállításra került. Illetve én még elsétáltam a közel saroktoronyhoz is a rendelkezésre álló időmben. Mérhetetlen kontrasztot megtapasztalva, ahogy a falon belül falusi házak udvarain kakasok kukorékolnak a saroktorony egyik oldalán. A vizesárok túlpartján pedig legalább húsz-harminc emeletes toronyházak törnek az ég felé. Ez is Kína, ám a Ming fal saroktornyán tapinthatóvá válik a különbség új és régi, és általában a társadalom rétegei között. Noha azt gyanítom csak idő kérdése, hogy a falusi házikók és a lakói is a fejlődés áldozataivá váljanak az óvárosban.

Az utolsó állomás aztán a városközpont volt, ahol a bevásárlóutcák mellett a nagy tér két oldalán a város Harangtornya és Dobtornya helyezkedik el. Ezek is szürke kőépületek, ám méretűkben jóval hatalmasabbak egy közönséges templomi toronynál. Bár Xian Harangtornya a híresebb, amit ma egy körforgalmi gyűrű is körbevesz, de látvány tekintetében itt is a Dobtorony érdekesebb, ugyanúgy mint Pekingben. Külföldi diáktársaimmal elsőként a Dobtornyot kerestük fel, ahova felsétálva rálátás nyílik az egész térre, míg a fal mentén hatalmas dobok sorakoznak. A belső kiállítási csarnokban pedig régi kínai dobok tekinthetők meg. A második emeletet jelentő kilátó térben fényképezni nem lehet, de további érdekességeket is láthatunk. Majd a téren átvágva majdnem ugyanez ismétlődik a Harangtoronyban is. Ám ott mindössze egy nagy régi harang vár minket az első emeleten, és porcelánok a második emeleten. Marad tehát a tér látványa, ami ottjártamkor a köd miatt nem jelentett sokat. A két torony is igen homályosan látszott a másikból szemlélődve.

A kapott majdnem két óra itt is elégtelennek bizonyult a Főtér, a tornyok és a sétálóutcák régi Kínát idéző hangulatú nézelődésére és vásárolgatásra egyszerre. Maradtak tehát a tornyok 900 Ft-ért diákbelépővel. Ha egyszer magam szervezve jutok el ide vissza, akkor biztos, hogy itt is több időt töltök el. Az időpazarlást meg megint érezhettük, hiszen két órával előbb értünk a vasútállomásra. Maradt tehát az unalmas várakozás az állomás várótermében, a bolti séták és alkudozás helyet. Ami megint egy fél napos hosszú út követett vissza Pekingig. Nagy utazás volt, és nem tudom valaha visszajutok-e még ide. Bár valahol belül remélem igen, és lehetőleg pár nyári ködmentes napon. Mindenesetre Xian is olyan hely, amit látni kell! Nagyon sok érdekes helyszínnel gazdagodtam ezen kínai expedíción. Megérte eljönni, és mindezt a saját szememmel is látni.

A számomra lassan legendássá váló 4-es metró vonalán jártam ismét további látnivalók nyomában. Az Állatkert mellett ugyanis találhatunk pár további érdeklődésre számot tartó helyszínt. Az egyik magában az Állatkertben található, ami a Pekingi Akvárium. Ám ez az épület Kína legnagyobb vízi élővilágát felvonultató kiállítóépülete. A belépő közel 4000 Ft, ennek ellenére szerintem érdemes ellátogatni az épületbe. Sok olyan vízi állatot láthatunk, amit otthon egészen biztosan nem. Sajnos a fényképek nem igazán adják vissza, hogy a trópusi folyók halait bemutató nagyteremben némelyik hal a látogatóknál is nagyobb. Általában azt hihetjük, hogy a folyóban úszkáló hal ha nagy is, azért mi nagyobbak vagyunk. Aki útba ejti ezt a helyszínt, az leszámolhat az ilyen illúziókkal. Igazi óriásokkal találkozhatunk az egyik nagy akváriumban. Meg persze sok más érdekes, színes halfajtával a trópusi őserdő mintájára felépített teremben.

Innen jutunk el a központi csarnokba, ahonnan a további látogatási területek nyílnak és ahol az elengedhetetlen szuvenír és giccs parádé megvásárlására is lehetőségünk nyílik, ha nem sajnáljuk ilyesmire a pénzt. A magam részéről nem vettem semmit. Utamat a tengeri halak és élővilág kiállítási övezetében folytattam, ami az Akvárium központi részében kap helyet. Akadnak mozgólépcsők, amik felett üvegplafonon át nézhetjük meg az elúszó halakat és rájákat. Illetve ők is megnézhetik a turistákat, bár valószínűleg már elég megszokott és unalmas látványt nyújthatnak a látogatók, akiknek nagy része gyerek és azt őket kísérő szülők. De ugyanitt találkoztam ember méretű óriásteknőssel, kisebb és nagyobb tengeri halakkal, valamint medúzákkal, amik egészen bámulatos látványt alkotnak. Mintha vízi szellemeket látnánk, ahogy a vízben lebegve foszforeszkál némelyikük.

Emellett akadnak magyar szemmel igazi újdonságok is a további kiállítási területen, hiszen delfinekkel otthon nemigen találkozunk. Itt azonban több fajta delfin is megfigyelhető, ahogy egymást és magukat szórakoztatják, hol lassan, hol gyorsan cikázva a medencékben. Valamint akadnak még cápák is, bár nem a vérszomjasnak látszó fajtákból. A tengeri rákok némelyike esetében a méret megint csak élőben látva igazán döbbenetes. Hatalmas példányok is tanyáznak néhol, amik egy gyerek méretével vetekednek. Szóval sok olyan állattal találkoztam, amivel odahaza esélyem sem lenne. A Föld nagyobbik része egyébként is víz alatt található, nem csoda, hogy az állatvilága is sokkal változatosabb. Közel két óra alatt jártam körbe a helyszínt, de ha persze minél több kisebb akváriumnál állunk le nézelődni, annál hosszabb lehet ez az idő.

Innen az Állatkerttel szemközti helyre tartottam. A bevásárlóközpont mellett ugyanis található egy sokkal érdekesebb látnivaló is. Megvallom a csillagászat egyik kedvenc tudományos témaköreim egyike, így lehet csak nekem bírt nagyobb jelentőséggel a Pekingi Planetárium felkeresése. Noha nem mentem be se 3D-s, se 4D-s kínai vetítésekre, ám a kiállítócsarnokok bejárása önmagában is érdekes élmény volt. 300 Ft ellenében közel egy órán át barangoltam a helyen. Először a régi A épületben, majd az modern B épületben. A csarnokok megvannak töltve a csillagászattal kapcsolatos érdekességekkel, ismeretterjesztő modellekkel, vetítésekkel, és helyenként más kiállítási tárgyakkal, mint egy műhold, antik csillagászati szerkezetek vagy meteorit darabok. Bár a látogatók többsége itt is gyerek volt, szerintem felnőttként is érdekes bejárni a helyet, ha érdeklődünk valamelyest a természettudományok, különösen a csillagászat iránt. Nagyon színvonalasan kialakított komplexumról van szó.