Minden út amely egyszer elkezdődik, véget is ér. Nincs ez másként ezzel a nagy utazással sem, amely elhozott a világ másik felébe, sokezer kilométerre otthontól. Az utolsó napok a kínai Új Év jegyében telnek. Az új év ötödik napján, pénteken kilátogattam a hajdani Nyári Palotához, azonban a Yuanmingyuan most ismét egy másik arcát mutatta meg. Újévi ünnepségeknek és vásárnak adott helyet. A piros szerencsetalizmánok és lampionok töltötték meg élettel a helyszínt, mert egyébként a természet végleg álomba merült a téli fagyok szorításában. Mostanra már a fű sem zöldellik sehol, a január elérkeztével végleg le kellett mondani a természeti környezet látványáról. Az újévi ünnepségek majd csak a tizenötödik napi záróünnepséggel érnek véget, ám azt már nem fogom Pekingben tölteni. Maradtak tehát az eddig újévi séták a városban. A Yuanmingyuan újévi ünnepségét felkeresni még érdemes volt, ami sokban sokban egy kitelepült vásárnak felelt meg.
Elérkezik a búcsúzás napja Kínától, Pekingtől, a feledhetetlen emlékek és helyszínek egész sorától, az itt megismert barátoktól, az eltelt hónapokban kialakult élet rutinjaitól, és általában mindentől. Csendesebben telnek ezek a napok, már nem indulok nagy felfedezőutakra. Januárban zömmel egyébként is a beltéri látnivalók felkeresése volt esedékes. Ha itt lennék tavasszal, akkor persze új helyszínek vonzanának a városban, az újjászülető természet idején. Ha... Bár rengeteg helyet kerestem fel, még nagyon sok jeles látnivaló akad a városban. Aki fogékony a jelenkori és általában a művészetek iránt, annak javasolt felkeresni a Pekingi 798 Művészeti Negyedet, a Kiállítási Csarnokot (az Állatkert mellett), és a Nemzeti Előadó-művészeti Központot (a Nép Nagycsarnoka mellett). További értékes történelmi helyszín lenne a Ming Császári Sírok Szent Útja, vagy a Tanzhe Templom, ami a legrégebbi buddhista templom egy messzi külvárosban. A sort biztosan és hosszan lehetne folytatni, és remélem egy nap viszontlátva Pekinget ismét új helyek megismerése felé vehetem az irányt, amikor időm engedi. Bár ittlétem alatt ellátogattam Harbinba és Xianba, ám Kína lenyűgöző városainak sora nagyon hosszú, ahova még érdemes lenne ellátogatni és körülnézni.
Most azonban marad a készülődés. Megvenni néhány holmit, amit még érdemes. Összepakolni az életet, amit itt kialakítottam és egy nagy bőröndbe zárva útra késszé tenni, hogy hazavihessem. Ennyi idő után már nehéz a búcsúzásra gondolni. Ez már régen több, mint egy vakáció, egy kis külföldi út az ismeretlenbe. Sok az emlék, köztük döntően szép emlékek. Az út előtt Peking egy város volt a sokból a Földön, amit talán a számai jellemeznek leginkább. A hazaút előtt Peking egy hely, amelyhez ezernyi emlék köt, és ahol barátok élik mindennapjaikat. Bár kínai tudásomat még sokat kell fejlesztenem, a végére egész elboldogulok a hétköznapi társalgás szintjén. Nehézségekkel persze, szóval bőven lesz még tanulnom mit. Nem csak a következő nyelvvizsgaszintig, amire beszereztem a felkészítő anyagokat, hanem azon túl is. Remélem a jövőben sikerül kínai tudásom is annyira kiművelni, hogy gond nélkül társalogjak kínaiakkal mindenféle témában.
Az út tehát végéhez közelít. Most és egyelőre egész biztosan. Végső soron azonban maga az út tanít ki minket azzá, akik vagyunk. A közben szerzett élmények és tapasztalatok, a mikéntek határozzák meg miként gondolunk és érzünk eredményeink és emlékeink iránt. Az út, amit bejárunk a miénk. A végén persze mindig akadnak eredmények, amik leírják kik vagyunk és mit értünk el. A kutatói ösztöndíj ténye nekem is belekerülhet az önéletrajzba, a közben született publikációk a publikációs jegyzékbe. A szakmai okok, amelyek idehoztak szintén meghozták a maguk eredményeit és majd hosszú távon mindezeknek a hasznossága és hasznosíthatósága is az idő próbája elé áll.
