Messze messze Peking külvárosában, völgyeken és hegyeken túl fekszik a város legrégebbi buddhista temploma. Ennek építése még a Jin dinasztia idején történt a 200-300-as évek fordulóján, amikor Peking még messze nem volt a Kínai Birodalom fővárosa, ha ugyan akkortájt nagyobb volt bármely kisebb városkánál egyáltalán. Az utazás viszont a jelentősen külvárosi fekvés miatt közel két és fél óra volt, először az 1-es metró egyik végállomásáig, majd még nyugatabbra egy egész távolsági busz útvonalán keresztül végállomástól végállomásig. Még szerencse, hogy odafelé és visszafelé is 5 percen belül jött a busz, mert különben fél órás várakozás is elképzelhető lett volna.
A Tanzhe Templom meglehetősen nagy területen fekszik, és előtte egy kőpagoda erdő is található, ahova azonban jelenleg nem lehetett bemenni, így maradt néhány kerítésen túli fénykép befelé is kifelé menet, mindkét irányból megkerülve így a pagodákat rejtő parkot. A belépőjegy még diákigazolvánnyal is közel 1100 Ft-ba került, anélkül ez közel a duplája. Mintegy három óra alatt járható be a helyszín, bár egyes részeken épp felújításokat végeztek, így lehet szerencsés esetben kicsit többet is láthat az ember. Leginkább a patakokat hiányoltam, amik helyén most csak a kiszáradt meder volt látható mind a nyugati, mind a keleti szárny oldalán.
A Templom fővonalában most is egyre növekvő mérető pavilonok kaptak helyet, amik egy szürke belépőkapuval kezdődnek, majd befelé haladva növekednek. A kapun túl egyből fogad minket a két torony, vélhetően a dob és harangtornyok. A hely külön érdekessége viszont egy nagy központi belső tér, ami a legnagyobb pavilon előtt helyezkedik el, és a tágas térben néhány terebélyes fa is nyújtózik az ég felé. A legnagyobb pavilon után pedig még felkapaszkodhatunk a hegyoldalba is, hogy aztán a nyugati oldalsó szárny felé tudjuk folytatni a bejárást. A pavilonokban itt is temérdek aranyszínű buddhista istenség található, általában hármasával. Kivéve ha valahol valamely egyéb buddhista szentség magában fogad minket. A pavilonok előtt füstölő gyújtóhelyek, így az ember több helyen is felszálló füstpamacsokkal találkozhat. Az istenségek előtt pedig az elmaradhatatlan térdeplő zsámolyok. A kínaiak lelkesen térdepelnek, hajlonganak, füstölőt gyújtanak és imádkoznak.
A nyugati oldalon eljuthatunk a tigris barlangjába, mely állítólag régen segített megmenteni a templomot. Érdekességképpen imádkozhatunk is a tigrishez a barlangnál. Egyébként mind a nyugati, mind a keleti oldalszárny végében a templomnegyedtől kicsit távolabb található egy-egy Guanyin szentély, ahol gyermekáldásért lehet imádkozni. A nyugati oldalhoz tartózó további épületek felé még elhaladtam egy hatalmas bambuszokkal teli kert mellett, majd további imádkozóhelyekre bukkantam. Pénzért harangot is kongathatunk, vagy épp halszobrot simogathatunk. Egyiket sem tettem, ahogy nem lévén buddhista az aranyszobrokhoz sem imádkoztam. Viszont megcsodáltam a régi épületeket, ahol nagynéha egy-egy szerzetes is felbukkan.
A keleti oldalon szintén további szentélyek találhatók, a sárkányforráshoz vezető út viszont le volt zárva, így maradt a többi istenség lakhelye. Kezdve a pénz, gazdaság szentélyével, ahonnan eljuthatunk egy másik istenséghez, aki a boldog párkapcsolatokért felelős. Majd itt is lehet gyermekáldásért is imádkozni. A szentélyek funkciójára erősen utaló jeleket találhatunk, mint antik nagy pénzmotívum, piros szívek egy párral és végül csecsemők. Sőt még a híres Qianlong császárnak is akad szentélye. Örülök, hogy sikerült ezt a helyet is felkeresnem, mert a belvárosi ködöt elhagyva ráadásul nagyobb szép hegyoldalakban is lehet gyönyörködni tele zöld erdőkkel és kék éggel. A hely egyébként is alapvetően csendes, nyugalmat sugároz. A kínaiak békésen imádkozhatnak isteneikhez. Ottjártamkor ráadásul más fehér ember sem járt arra, de máskor biztos vagyok benne, hogy turisták is felkeresik ezt a helyet.
