Northern Capital: Beijing

A félév véget ért, ahogy a vizsgaidőszak is véget ért a megelőző héttel az egyetemi campus falai között. Ez pedig nekem sajnos azt is jelentette, hogy népes környezetem fogyatkozásnak indult. Karácsony előtt mindössze páran távoztak kínai barátaim közül, köztük egyik kínai nyelvgyakorló társam és barátom, akivel egyszer az Illatos Hegyet jártam meg, és egy másik barátom akivel együtt utazgattam az ősz folyamán a városban felfedezni Pekinget és legalább négyszer indultunk együtt útnak a városban, például a Tiltott Városba vagy a Mennyek Templomába. Az igazán látványos út az egyedüllétig azonban csak az elmúlt héttel kezdődött meg, amikor valóban véget értek a vizsgák, amikor a félév valóban véget ért és kínai diáktársaim, barátaim rendre befejezték a félévet. Nekik ez csak a félév befejezését jelentette, ami a közelgő Holdújév jegyében a gyors hazaindulást is magával hordozta.

Hónapok teltek el, és a kezdeti ismeretségek barátságokká alakultak. Sok embert ismertem meg, többet is mint amire kezdetben számíthattam. Egy héttel ezelőtt aztán szingapúri szobatársam is nekivágott a hazafelé vezető útjának éjféltájban. Nagy bőröndjét maga után gurítva távozott, és nem tudom valaha viszont látom-e még. Búcsúzóul kaptam pár ajándékot, például az országa jelképéül szolgáló oroszlánt plüss változatban. Remélem egy nap lesz szerencsénk ismét találkozni, talán ellátogat magyar városokba is. Egyedül maradtam a kollégiumi szobára, és esténként hazatérve immár senki nem fogad.

A hét második felére minden napra jutott már egy búcsúzás, búcsú a tollaslabdázó barátoktól egy csütörtöki vacsora keretében, akikre a városgazdaságtan órán tettem szert, és akikkel annak idején együtt kerestem fel az Etnikai Kulturális Parkot. Bár végül úgy hozta az élet, hogy még egyszer külön-külön mindkét barátomat viszont láttam szombaton. Egyikükkel még ellátogattam a Ming Császársírokhoz, a másikkal véletlenül találkoztam vacsorázni menet. Ő is a guruló bőröndjét húzta kifelé az egyetem falai közül. Távoztak, miként sokan mások is. Minden alkalommal amikor az egyetem falai közé lépek, velem szemben néhányan holmijukat felpakolva éppen távoznak. Lassanként néptelenedik el a város a városban, és a campus lassanként szellemvárossá alakul. Ám barátaim távozása valahogy egészen más. Az ember megérzi a hiányukat, hogy az élet most nélkülük folytatódik.

Pénteken este itteni legjobb barátommal is elérkezett a búcsúzás napja. Ma is előttem van első közös utunk, amikor még az iskolai kirándulás keretében ellátogattunk a Nagy Falhoz. Egy nagy utazás első helyi utazása barátokká tett minket. A segítőkészsége, ahogy a regisztráció napjaiban igyekezett megtalálni a keresett itteni tanárt, akitől az ajánlásomat kaptam. Aztán még akadtak közös útjaink Pekingben is: Beihai Park, Yonghegong Templom, Yuanmingyuan romjai. Az októberi nemzeti ünnep alatt a párját is sikerült megismernem. Ha időnk engedte, akkor együtt vacsoráztunk az egyetemi menzán. Gyakori helyünk volt egy kicsi fehér étkezde, ahol főleg rizsételeket lehetett kapni. Barátom távozásával a menza is bezárta kapuit a téli szünetre, pedig a helynek is jelentősége volt. Itt ettem először miután repülővel megérkeztem a városba, itt vacsoráztam majd minden este, és végül a félév utolsó közös fényképe jóbarátommal szintén ide kötődött.

Az új hét kezdetével bezárt ebédjeim gyakori színhelye is, ahol a kínai tésztákat ettem előszeretettel. Különös tekintettel a tojásos-paradicsomos tésztára. Maradt tehát néhány egyéb menza, bár azokat kevésbé kedveltem meg az itteni hónapok alatt, és lehet azok is bezárnak idővel. Kedvenc helyeimtől azonban kényszerű lett a búcsú, februárban fognak csak újranyitni. Vasárnap legrégebbi kínai barátomtól is búcsút vettem. Vele még magyar földön ismerkedtem meg, és magyar szakosként ő volt az egyetlen itteni barátom akivel saját anyanyelvemen is beszélgettem néhanapján miközben én a kínait, ő a magyart gyakorolta. Meg persze vele is akadtak közös utak is a nagy utazásban, elsőként az Állatkertbe, de ő is részt vett a Beihai és a Yuanmingyuan "felfedezésében" is.

Ahogy vasárnapra jutott még egy utolsó síelés is a városgazdaságtan óra egy másik kedves diáktársával. Bár sok helyet kerestem fel egyedül, mégis mennyi és mennyi kedves pillanat köt egyes helyszínekhez, amiket nem egyedül látogattam meg. Felfedezőtársaim, akik velem tartottak Peking egyes szegleteibe, akik az elmúlt hónapokban meghatározták az ittlétemet, akikkel együtt teltek a mindennapok. Köszönet illeti mindannyiukat a közös pillanatokért, amik feledhetetlen emlékként élnek tovább! Hiszem, hogy a búcsú csak időleges, és egy nap viszontlátom valamennyiüket, legyen ez az idő akár rövid, akár hosszú. 

Vasárnap lehetőségem adódott egy rendezett sítúrán való részvételre egyik itteni diáktársam jóvoltából, aki a jelentkezést elintézte. Jelentős csoport gyűlt össze, hiszen két teljes buszt megtöltöttek a résztvevők. Korán kellett kelni és indulni, hiszen még célirányos busszal is közel két órába telt, mire elértük a sípályát. Ez a Nagy Fal badalingi szakaszától még további 25 km utat jelentett a Shijinglong sípályáig. De nagy várakozásokkal indultam neki ennek a napnak, hiszen még soha nem síeltem, így a mai nap a kipróbálás jegyében is zajlott. Megkaptam a legnagyobb sícipőt, ami a helyen kölcsönözhető volt, de még így is az egyik alkalmazott segített rögzíteni a lehetséges maximumon. Aztán kimentünk a hóra. Bár a tegnapi csekély hó már rendre elolvadt, de a sípályán pótolták a havat, hogy az embereknek legyen lehetősége a téli sportokra is.

A síelés alapjainak megtanulásával telt a délelőtt, ami egynéhány bukás után azért elvezetett oda, hogy a tanulópályán már végig tudtam menni bukás nélkül. Illetve úgy-ahogy megtanultam kanyarodni is a csekély lejtőn lefelé menet. Izgalmas órák voltak, ahogy kitapasztaltam miként lehet a síléccel közlekedni, akár lejtőn felfelé is, valamint lejönni a lejtőn. A havat egyébként is szeretem, és itt legalább akadt belőle rendesen. Néha fényképeznem is sikerült, részben a pályát, részben a szűkebb csapatunkat, ami fenti diáktársam és még további két barátját jelentette. Velük töltöttem a napot. Déltájban beiktattunk egy ebéd szünetet is, és egy kisebb pihenőt. Az órákon át tartó síelés bizony fárasztó tud lenni, bár szerintem nem vészesen fárasztó, ezért hasznos pótolni az energiákat.

Délután már a haladó pálya alján folytattuk a gyakorlást, ami valamivel meredekebb lejtőt jelentett, ahol egyenesen lejönni még teljes fékkel is biztos bukást jelentett a megállíthatatlan gyorsulás folytán. Amit az első három lesiklás alkalmával volt szerencsém kitapasztalni, és némi havat is lehozni magammal, ahogy kéz és lábbedobással állítottam meg magamat. A profiknak ott voltak a felvonók, amik a nagy sípálya közepéig, illetve tetejéig is felvitték a síelőket. A sípálya felső része viszont jelentősen meredekebbnek látszott, így oda első alkalommal nem merészkedtem fel. Inkább elkerültem a balesetveszélyt. Az alsó szakaszt viszont a kezdő bukások után kitapasztaltam annyira, hogyha nem is túl elegánsan, de bukás mentesen tudjak lejönni rajta. Ez életem első síeléses kalandjaként bőven jó volt. Délután 4-kor aztán leadtuk a kikölcsönzött holmikat ls nem sokkal később a buszok visszaindultak a városba. Valószínűleg nem csak a mis kis csapatunk fáradt el annyira, hogy többet-kevesebbet átaludjon a hazafelé buszozás óráiból. Ráadásul be is sötétedett útközben.

Nagyon jól éreztem magam, és örültem, hogy ezt is kipróbálhattam pekingi tartózkodásom hónapjai alatt. Majd megérkezve elbúcsúztam a többiektől, mert még egy másik barátommal vacsoráztam együtt, mielőtt késő este elértem a szállásomat.

Egy hónappal ezelőtt egy turistaút keretében már sikerült a Ming Császári Sírok központi mauzóleumát bejárnom, azonban a Ming Mauzóleumok kiterjedése ennél sokkal nagyobb. Hiszen valóban egy egész völgyet töltenek meg a különböző síremlékek, amelyek valójában persze az elhunyt császárok túlvilágra szánt palotái. Egyik itteni barátommal végre találtunk egy buszt, amely elvisz erre a helyszínre. Tehát lényegesen olcsóbban jutottunk el megnézni a helyet, de közel két órás utazás volt mire megérkeztünk a külvárosokon túlra. Ráadásul tudni kell, hogy a tömegközlekedés keretében üzemelő busz is mindössze óránként egyszer közlekedik, tehát nagyon érdemes figyelni az órára és nem lekésni. Az induláskori enyhe hóesés viszont adott némi fehéres színezetet a mai kirándulásunknak, bár délutánra el is olvadt.

A busszal elsőként a Ming Sírok közül a turisták által leginkább látogatott helyet kerestük fel. Dingling ugyanis az egyetlen olyan Ming Császársír, ahol maga a sírhegy is bejárható, tehát le lehet jutni a katakombákba, ahol az egykori kínai császár végső nyughelye található. A mauzóleum többi jellegzetes része azonban nagyrészt elpusztult az évszázadok során. A hármashídja kicsit messzebb található a bejárattól, ami mögött a nagy táblát hordozó kőteknős a szabadban áll. Tehát a valamikor torony lepusztult felette, és a központi pavilonnak is csupán a talapzata emlékeztet a helyére. Építészeti látnivalóként így marad a Lélektorony, amely közvetlenül a Sírhegy előtt magasodik. A katakombák meglepően kis területet jelentenek, mindössze öt nem túl nagy csarnokból láthatunk négyet, és abból is mindössze kettőben akadnak érdemi látnivalók. Ott viszont megnézhettük eltemetett piros dobozokat, és ami leginkább figyelemfelkeltő, az a központi csarnokban található kőből faragott császári trón és további két császárnéi trónus. Szerencsére fényképezni is szabadon lehet, bár a képminőség nem lett a legjobb. Az egyéb kiállítási tárgyak központi pavilon hiányában egy oldalsó kiállítási pavilonban láthatók, ahol egy korona és császári ruházat is megtalálható.

Bár a helyszínek messze vannak egymástól, közlekedés mégsem igazán köti össze az egyes Ming mauzóleumokat. Útitársammal így negyedórás gyaloglás után érkeztünk meg a Dingling-től valamivel délnyugatra található Zhaoling-hez. Rövid út nincs, így kerülőre kell készülni, így lesz az egyébként öt perces útból legalább tizenöt. Talán ez a hely jelképezi leginkább a talán átlagosnak nevezhető Ming Császársírt. A bejárat után a kőteknős tornya mögött található a hármashíd, majd egy kisebb tér mögött a központi csarnok. Az itteni épületek méretei még egészen emberi léptékben számolhatók. A fából ácsolt központi csarnokban a császári lakoma elevenedik fel, amint a hosszú asztal mentén három kabin kap helyet, amiből a középső lehetett a császáré. Valamint pár egyéb kiállítási tárgyat is megnézhetünk. A csarnok mögött egy hármaskapu, egy díszkapu és végül a Lélektorony magasodik a hely fölé. A toronyba felsétálva pazar oldalsó kilátás nyílik Dingling-re, amely így hirtelen egészében megtekinthetővé válik. De rálátásunk nyílik magára a Zhaoling-re is.

Innen már egy közel negyven perces sétával tudtunk csak eljutni a Ming Sírok völgyének középpontját adó Changling-hez. Miután visszautasítottunk egy nem hivatalos taxist, mivel sajnáltunk volna további pénzt szórni az út lerövidítésére, amikor már közel félúthoz jutottunk. A hely nem változott, méreteiben messze felülmúlja a másik kettőt és mivel a központi pavilonja is óriási, így aztán múzeumként is bőven akad benne látnivaló. Bár most nem volt olyan tiszta az idő, hogy a Lélektornyából be lehessen látni az egész völgyet. Maradt tehát a hely közös bejárása és fényképezkedés a jellegzetes pontoknál. Ezzel meg is néztük, amit meg lehetett nézni, hiszen bár 13 Ming Császársír található a völgyben, mindössze ez a 3 van nyitva a látogatóközönség előtt. A helyszínek közötti sétákkal is három, három és fél óra alatt bejárható a helyszín. A belépők ráadásul ismertetőszövegekkel ellátott képeslapok, amiket azonban helyszínenként kell megváltani. Dingling és Changling diákbelépővel volt kb 600 Ft, míg Zhaoling anélkül 750. De megéri ellátogatni ide, hiszen ez Peking egyik legnevezetesebb látványossága és a világörökség AAAAA besorolásában találhatók.

Felfedezőútjaim következő állomása visszavezetett a Tiananmen Térre, de ma a keleti oldalon elhelyezkedő Kínai Nemzeti Múzeumot kerestem fel. Ezt a helyet is régóta meg szerettem volna már nézni, de az ilyen beltéri nézelődéseket inkább a télre halasztottam és kihasználtam a melegebb őszi napokat a szabadtéri látnivalókra. Az egyes országok nemzeti múzeuma általában is érdekelnek, hiszen általában itt nagyon széleskörű és sok látnivalóban lehet részünk, ha van türelmünk bejárni a múzeumokat. Nincs ez másként a Kínai Nemzeti Múzeummal sem, hiszen ez a világ egyik legnagyobb múzeuma. Eredetileg szintén a Népköztársaság tizedik évfordulójára épült az ország főtere mellé. Aztán egy jelentős felújítást és kibővítést követően tavaly tavasszal nyílt meg ismét a látogatóközönség előtt. Az épület jellegzetesen a kínai kommunista építészet jegyében készült, így jelentős hasonlóságot mutat a Nép Nagycsarnokával is a tér túloldalán. A belső terek azonban már egy nagyon modern épületet tárnak elénk. A hatalmas csarnokokban az ember mindössze apró pontnak érezheti magát. A belépés után tehát a lelki hatás máris megvan, ami a hely nagyságát hivatott kiemelni.

A belépés egyébként ingyenes, bár elvileg van valamilyen napi kvóta hányan kereshetik fel a múzeumot. Érdemes délelőtt menni, már csak azért is, mivel itt aztán tényleg egy egész napra elveszhet az ember. Nekem közel négy és fél óra után lett elég a nézelődésből, de alaposabb szemlélődőknek egy egész nap sem lesz elég. Itt még átfutni is órákba telik a kiállításokat. A központi nagycsarnokból nyílik a Központi Kiállító Csarnok, amiben a Kommunista Párt diadalmas hatalomra jutásáról nézhetünk meg egy festménykiállítást néhány szoborral. Ezután a második emeleti második központi csarnokba mentem megnézni az antik Kína és antik buddhista tárgyú kiállítást. Nagyon szép fémedények, kő és nemesfém szobrokkal találkozhatunk a kiállítás során. Sajnos a fényképezőgépek használata csak vaku nélkül megengedett tekintettel a műemlékvédelemre, így nagyon sokat láthatunk, de a fényképek gyakorta életlenek maradnak, vagy csak sokszori próbálkozásra sikerül egy elfogadható képet készíteni a kiszemelt kiállítási darabról. Szerencsére a megvilágítás elég jó a tárgyak megörökítéséhez, ha éppen szerencsénk van.

A nagycsarnokok mentén mind az északi, mind a déli szárnyon további tematikus kiállítások találhatók a földszinten, az első és második emeleteken. Bár ottjártamkor nem mind volt nyitva, de így is temérdek látnivalóban volt részem. Tematikus kiállítás foglalkozik a kínai pénzek történetével, a vászonfestményekkel, a jáde faragványokkal, a kalligráfiákkal és a porcelánokkal a második emeleti termekben. Az első emeleten csak a déli oldal volt látogatható, ahol az európai műkincsek kaptak helyet. Ezeket viszont még fényképezni sem volt szabad. A kiállítócsarnokokban európai festmények, műtárgyak, ékszerek, korai tudományos felfedezések kellékei kaptak helyet. Mindez nekünk talán már ismerős lehet, de a tárlatok minőségben még európai szemmel is megérnek egy körsétát. A földszint déli oldalán most egy posztmodern kínai alkotó kiállításai kaptak helyet, amik nagyjából felölték az elképzelhető mindenféle művészeti ágakat: porcelánok, festmények, kalligráfiák, szobrok és néha egyéb kategóriába be nem sorolható darabok. Némelyik szerintem nagyon jó ötvözete az antik kínai művészetnek, kicsit érezhetően modernebb kivitelben. De ne legyenek illúzióink, a kortárs művészet nagyrésze szerintem nem egy múzeumba való giccs. Így itt is sok olyan akadt, ami egy fényképet se ért meg, meg persze nagyrésze talán plázai giccsnek jó, már ha akad ember aki megveszi. Az északi oldalon kínai karikatúrák kerültek kiállításra, és ami igazén érdekes volt szerintem az a régi ruházati leletek kiállítása.

Az egész alapsort pedig egyetlen hatalmas kiállítást foglal magába, amely végigkalauzol bennünket Kína több ezer éves történelmén. Nekem épp visszafelé sikerült haladnom benne, így az utolsó kínai császári dinasztiától haladtam visszafelé. Az egyes kiállítási csarnokok általában egy dinasztia tárgyi anyagait ölelték fel. Míg az elmúlt századokból inkább papír alapú iratokkal találkozhattam, addig nem meglepően az írásbeliség a későbbi termekben már vésett kőtábláknak adta át a helyét. Emellett nagyon jelentős mennyiségben edények, porcelánok, szobrok és dísztárgyak akadtak minden egyes teremben. Ezek dinasztiánként valamelyest változtak ugyan, ám például a kínai harangok egészen a fémmegmunkálás kezdetéig szinte változatlanok maradtak. Egészen bámulatos, mekkora és milyen minőségben készítettek a régi kínaiak fémből és agyagból kis szobrokat, harangokat és edényeket. Ráadásul a díszítés az időben visszafelé haladva sem lesz rosszabb. Napjaink sok magát művésznek nevező embere irigykedhetne a színvonalra, amit a kínaiak évezredekkel ezelőtt már megalkottak. A néha embernagyságú edények díszítése magért beszél, és a legtöbbet bizony látni kell. Míg végül egészen a barlanglakó ősemberekig jutottam visszafelé a múzeumi időutazásban.

Az utolsó kínai császár bukásától a jelenkorig tartó történeti kiállítás a Megújulás című tárlatban kapott helyett a Nemzeti Múzeum északi szárnyát kitöltve. Nem meglepő módon itt elég hangsúlyos a császárkor megdöntéséről tanúskodó festmény, fénykép és tárgyi anyag. A modernizáció és a meginduló fejlődés, amit a japánokkal vívott harc és a Kommunista Párt hősies küzdelmének és hatalomra jutásának tárlatai követnek. De a modern kori történeti bemutatás nem ér véget Mao elvtárssal, hanem egészen a jelenig vezet az államfők eredményeinek és korszakainak bemutatása. Mígnem a kiállítás végén már a kínai űrprogram sikereiről arról, hogy Kína is elérte a világűr végtelen határait. Míg bejárat a nyugati főkapu, a kijárat az északi kapu, így a modern Kínáról szóló kiállítás végeztével távoztam a múzeumból. Aminek felkeresését mindenkinek tudom ajánlani, hiszen sokszínű, sok és érdekes tárlatban lehet részünk, amíg el nem fáradunk. Bár padok mindenfelé akadnak pihenés céljából. 

Peking szívében található a Nép Nagycsarnoka, ahova már nem először próbáltam bejutni, ám ezúttal sikeresen eljutottam a Tiananmen Tér nyugati oldalán elhelyezkedő hatalmas épületbe. Sajnos rendezvények és állami ünnepségek idején az épület zárva tart, és a magyar Parlamenthez hasonlóan ez az épület is csak részben látogatható, mivel fontos kormányzati központnak ad helyet. A Nagycsarnokot a Népköztársaság tizedik évfordulójának tiszteletére adták át még 1959-ben, és jelentőségét talán az is jelzi, hogy a legnagyobb kínai papírpénz hátoldalán ez az épület kapott helyet a címletre jellemző piros színezetben. A pénzek elülső oldalán minden esetben Mao Zedong arcképe található, bár az egyes címletek színei eltérőek.

Lévén azonban ez fontos kormányzati épület, így még szerencsés esetben is csak kisrészben látogatható, és meglehetősen rövid nyitvatartási időben. Érdemes tehát délelőtt menni, hiszen 13-kor ma be is zárták, és közel egy órát vesz igénybe a látogatható rész bejárása. A belépő diákjeggyel közel 450 Ft-ba került. A keleti főkapun léphettem be a többi turistához hasonlóan a Nép Nagycsarnokába, ahova egy szűk elkerített folyós vezet. A bejárat után a nagy fogadócsarnokba jutottam az elengedhetetlen biztonsági vizsgálat után. Táskát egyébként be sem vihettem, azt a csomagmegőrzőben kellett hagynom a jegypénztárak mellett a kerítésen kívül. Az épület egyébként hatalmas, ebből elég keveset sikerült turistaként megnézni. Hiszen minden kínai tartományról található egy arról elnevezett nagy fogadóterem, azonban körbejárásom során ebből legfeljebb ha nyolcat láthattam. A fogadótermeknek így is csak az ajtó melletti kis sávjába léphetünk be, a termek nagy része kordonokkal elkerített, marad tehát a nézelődés és fényképezés.

Bár sajnos a kamerám nehezen viselte a beltéri fényképezést, és így meglehetősen rossz minőségben sikerült megörökítenem a látottakat. A beltéri, sok lámpa fényével küzdő vaku villanások sajnos megannyi fehéres foltot hagynak a képeken. Bár biztos jobb kamerával ez áthidalható. A bejárást érdemes megtenni, hiszen nagyon szépen berendezett fogadótermekbe nyerhetünk betekintést, amelyek díszítése mindig utal is a tartományra, amelyről elnevezték. Mint például a panda díszítés a Szecsuán Teremben. A turistafolyosó mentén áthaladhatunk a központi csarnokon is, ahol alighanem a legrangosabb kongresszusok nagygyűlései kapnak helyet. Jelentős pluszpénzekért egyébként több a rendes látogatási övezet mentén található, de attól némileg elzárt helyen is csináltathatunk magunkról fényképet emlékbe. De inkább kihagytam az ilyen lehetőségeket darabonként 1500-2500 Ft közötti összegekért. Inkább igyekeztem megörökíteni a díszes csillárokat, oszlopokat, folyosókat, termeket, amik egy gazdag Kína képét vetítik elénk.

Jó ideje már annak, hogy utoljára írtam, ahogy annak is jó ideje már, hogy leültem volna a számítógép elé néhány percnél hosszabb időre. Az egyetemi órák a tanév végeztével befejeződtek. Egyik a másik után, és az utolsó órák egyben mindig búcsút is jelentettek az elmúlt hónapokban megszokott közegtől. A hetente megszokott rutin építőkövei belefakultak a múltba, ahol már csak emlékként maradnak meg. Elérkeztek hát a búcsú napjai, de bízom benne az elmúlt közel négy hónap megannyi tanórája nem múlik el nyomtalanul. A megszerzett tudás, a Kínával kapcsolatos megannyi ismeret még sok idő múltán is megmarad. Sokat tanultam az országról, ahova érkeztem, és valószínűleg ez még mindig csak apró töredéke mindannak, amit megtanulni lenne érdemes. Az idő azonban véges. Ahogy az itteni kutatásommal kapcsolatos cikkeknek is pont került a végére, a tanórák is befejeződtek. Az őszi félév tanulmányai véget értek az egyetem falai között, bár diáktársaim még nem lelegezhetnek fel, hiszen egy ideig még vizsgaidőszak van. Az egyetem tehát még élettel teli marad, bár azt hiszem ez már csak közel tíz napig marad így. Aztán a vizsgák véget érnek, és a közelgő kínai Holdújév végleg kiüríti a Campust.

Ez a Karácsony ért eddig legmesszebb otthontól. Magyarország innen meglehetősen messze van. Az Ünnepek elérkeztével elhagytam Pekinget, hogy a még fagyosabb észak felé vegyem az útirányt. Várt a Fagyföld. Heilongjiang tartomány, amelynek fordítása a Fekete Sárkány Folyó Kína legészakibb határvidéke. Itt már az ősz végén sem sem találkozhatunk fagypont feletti hőmérséklettel. Innen északra már Oroszország található, és a szibériai hőmezők. Oroszország közelsége egyébként az építészeten is meglátszik, mivel a megszokott Mandzsu kínai stílust felváltják az orosz mintára épült házak. Ez különösen érződik a tartomány fővárosában: Harbinban. Az ember mintha hirtelen Kelet-Európába érkezne, már ami az épületeket, szobrokat és az ember alkotta környezetet illeti. Amiből persze lehet tudni, hogy ez mégsem Oroszország, hiszen fehér emberrel gyakorlatilag nem találkozhatunk. Pekingben is viszonylag kevés akad a kínaiakhoz viszonyítva, de itt már igazán ritkaság számba megy. Bár a vasútállomáson azért feltűnt néhány, a beszédből ítélve oroszok.

Magyar szemmel nehéz leírni ezt a területet. Harbin befagyott folyója felér legalább két Dunával együttesen. Mindez olyan keményre fagyva, hogy lovaskocsival lehet furikázni a jégpáncélon. Bár a lovashintők bizonyosan csak a turisták miatt lelhetők fel, amit 300 Ft ellenében én is kipróbáltam. A folyó jegén sétálni még a várossal összehasonlítva is fagyos élmény. Napközben a hőmérséklet látogatásom alkalmával -10 fok körül ingadozott, de a folyó felett ahol a fagyos északi szél süvít, biztosan ennél is kevesebb. Éjszaka aztán ez tovább csökken -20 fokig, vagy az alá. Érdemes tehát előre készülni réteges ruházattal a látogatásra télvíz idején. A város főutcája valamivel több mint száz éve épült, és kizárólag orosz épületek övezik. Emellett hagyományos orosz templom épületet is láthatunk a főutcától nem messze: a Szófia Templomot. A főutca közepén találkoztam megannyi jégszoborral. Harbin híres a téli jégszobrokról, amelyek ilyenkor elborítják a várost és megannyi pazar látványt biztosítanak a látogatóknak. Különösen éjszaka, amikor a jégszobrok némelyikében színes fények világítanak. Jégszobrok vannak az utcákon, az utak mellett, a nagyobb épületek előtt és mellett. Helyenként egész épületeket láttam jégből kifaragva, amik belsejében meglepően meleg ételt is vásárolhattam volna.

Éjszaka sikerült aztán eljutnom Harbin másik nevezetességéhez a Sárkány Toronyhoz, amely több száz méteres magasságával rálátást biztosít egész Harbinra. Éjszaka ráadásul látványos kivilágítás teszi még szebbé az épületet. Mintegy 200 méter magasban egy étterem is helyet kap a toronyban, ahol svédasztalos vacsorában is részem volt. A hagyományos kínai ételektől kezdve mindenféle tengeri csemegéből lehetett szemezgetni, míg jól nem lakik az ember. Nincs mennyiségi megkötés, bár egy ilyen vacsorával egybekötött toronylátogatás közel 9000 Ft-ba kerül. Az asztalok mellett kinézhetünk a kivilágított városra, amely ilyenkor megannyi színes fénypontnak látszik a fekete éjszakában. Ráadásul az asztalok lassan körbeforognak, így apránként mindig kicsit más szegletét látjuk a városnak. Majd az étteremből lépcsőn felsétálhatunk a szabadtéri kilátóba és lenézhetünk a városra. Emellett még néhány érdekes kiállítási körgyűrű is helyet kapott a toronyban. A bejárati fogadócsarnokban pedig egy dinoszaurusz csontváz is kiállításra került. Egyszóval megéri felkeresni a tornyot, hiszen kiváló látnivaló fogadott, mégha az éjszakai sötétség miatt fényképezni nem igazi. 

A tartományi fővárost elhagyva kisebb iparvárosok és falvak népesítik be az északi tartományt. Sajnos az iparváros jelleg miatt a busz ablakán kitekintve látszódott a komoly szmog, amelyek megülték az útba kerülő városok egét. A városok nyüzsgésén túl a falu már más világ. Békésebb és tisztább a levegő. Bár Pekingben nem volt hó Karácsonykor, fenn északon ez is megváltozott. Harbint elhagyva feltűntek a hómezők. Az utazás persze sok ideig tart, hiszen egy egész éjszaka tart a vonatút Pekingből Harbinba, ahol háromemeletes alvókocsikon juthatunk el másnap reggelre 11 óra vonatozást követően az úticélhoz. Innen pedig távolságtól függően további órákig lehet buszozni más városok és falvak felé. A fokozódó hidegre persze készülni kell, ahogy észak felé megyünk. De szerintem megéri az utazást, és látni a tiszta hómezőket is. A hó itt ellepte az utakat, a szántóföldeket és gyakorlatilag mindent.

Egy újabb egész éjszakás vonatozást után az Új Év már megint Pekingben ért utol. Ahol az interneten megnézve megtudtam, hogy sikerült a HSK 4-es nyelvvizsgám. Megérte tehát a sok tanulás, hiszen a végén 72%-os eredménnyel átmentem a vizsgán, ami a kínai középfoknak felel meg. Örülök, hogy sikerült elsőre átmennem a vizsgán! Illetve jó, hogy most lesz egy hivatalos referencia is a kínai tudásomról, bár ez egyben ki is jelöli a következő célt, hogy elkezdjek majd készülni a HSK 5-ös megmérettetésre. Bár minthogy az már a felsőfokot jelenti, nem tudom mikor jutok el odáig.

Kínában egyébként a nemzetközi időszámítás szerinti mostani Új Év nem tartozik a jeles ünnepek közé. Hihetetlenül csendes volt a város az év utolsó napjának éjszakáján. A városban minden a megszokott állapotokat tükrözte. Itt az Új Év majd a január végi Holdújév lesz, amikor igazán nagy ünneplésre lehet számítani, és amikor minden kínai hazatér együtt ünnepelni a családjával. Mivel az új év nem sokat jelent errefelé, így a diákok sem sokat ünnepelhettek, hiszen a vizsgák mind az ünnepek között, mind után egyaránt jelen vannak, ahogy ismerőseimtől megtudtam. Így én sem egy hangos mulatság közepette vettem búcsút a 2011-es évtől. Maradt a csendes megemlékezés barátok között egy közös vacsora keretében. De remélem 2012 is majd sok szép pillanatot tartogat!

A mai reggel eredetileg a Nép Nagycsarnokába terveztem ellátogatni, ám sajnos megérkezésemkor az egész épület kordonokkal volt körbekerítve a Tiananmen tér felől, és így sajnos nem jutottam el a kiszemelt helyszínre. De szinte biztos, hogy pár héten belül sort fogok keríteni a Tiananmen tér két oldalán elhelyezkedő két jelentős épület bejárására, hiszen a Kínai Nemzeti Múzeum is érdekes helynek ígérkezik. A mai nap tapasztalata viszont annyi, hogy értelmetlen a posztoló rendőrt megkérdezni, be lehet-e jutni ma valahova. A kordon dacára is képest azt mondani, hogy igen. Pedig a hely jellegéből adódóan szerintem jobban meg kéne fontolni mennyire hasznos a turisták szívatása ilyen válaszokkal. Nekem egy újabb körbesétálást jelentett a téren, ami persze szép látvány volt most is. A Mao Mauzóleum is nyitva volt, amit a sor is jelzett.

A teret elhagyva először a híres turistapiac felé vettem az irányt és kicsit körbenéztem a Wangfujin-on. Engem nem nyűgözött le nagyon, bár biztos ebben benne van, hogy messze nem ez az első kínai piac amit látni volt szerencsém. Nem rosszabb igazából más piacoknál, de nem is jobb, hogy kiérdemelje azt a hírnevet, amire szert tett. Az egyetlen előnyének így betudható a Tiltott Város közelsége, ám sok tekintetben minden idelátogató turista figyelmét felhívom, hogy jelentős mennyiségű igazán kínai holmit a Tiltott Városban is be lehet szerezni. Ráadásul a Palotamúzeum boltjaiban bár nincs alkudozás, mégis valószínűleg a legjobb áron megvehetők ezek a holmik. Legyen szó kínai tradicionális mintás ruháról, vagy bármely egyéb szuvenír tárgyról a képeslaptól a jáde szobrokig vagy étkészletig.

Aztán nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy ne térjek vissza a Tiltott Városba, ahol negyedéve jártam utoljára. Most mintegy négy és fél órát időzve a falak között. Többet azért nem, mert csak délben mentem be és a fél ötös zárás nyomán el kellett hagynom a helyet. A hőmérséklet legfeljebb alulról súrolta a fagypontot, de ennek ellenére a látogatók tömege most is igen jelentős volt mindenhol. Leginkább a főfolyosón volt érezhető a tömeg. Amin most először kitérő nélkül haladtam végig. Át az összes tróntermet magában foglaló palotán egészen az északi kertig. Azonban legutóbbi ottjártam óta akadtak változások is, így eddig nem látott részeibe is eljutottam a Tiltott Városnak, vagy ahogy itt nevezik a Palotamúzeumnak. Ebből kettő igazán említésre méltó is akad.

Az egyik a porcelánkiállításnak helyet adó rész a Palotamúzeum délkeleti szegletében, mivel most a nyilvánosság előtt is megnyílt a Keleti Kapu. Bár a Kapu felújítás alatt áll, de így most ez a szeglet is bejárhatóvá vált. A porcelánok mindenféle méretben, díszítésben, színben és formában fogadják a látogatót. Igyekeztem is sokat lefényképezni a kiállítási darabokból. Az egész régi leletektől a modern alkotásig megcsodálhatjuk a kínai kultúra alkotásait. A másik megnyílt rész a hely közepétől kicsit keletre található. Egyfelől már az épülete is lenyűgöző, hiszen ugyanazt vagy nagyon hasonló a hatalmas fából ácsolt palotát láthatjuk kicsit kisebben, mint az Elődök Templomában vagy a Changling Mauzóleumnál, ám itt ehhez egy második ikerpalota is csatlakozik egy középső folyosóval. Ebben az épületben kapott helyett a császári óraművek kiállítása. Vannak itt kisebb óratornyoktól kezdve mindenféle díszesen megmunkált szerkezetek, amiket egyszerűen látni kell. A sok aranyozott szerkezet pazar látnivalót jelent, milyen kincseket halmoztak fel az egykori császárok.

Emellett bejártam ismét a kisebb palotákat tömörítő a főfolyosótól kissé keletre illetve nyugatra található rezidenciákat is, igyekezve minél több fényképet készíteni ezekről a helyekről, hiszen bár csak az ablakon belesve, de elénk tárul a császári negyed megannyi kelléke. A bútorok és napi használati tárgyak, amik az itt élők mindennapjainak környezetét alkották. Bár néhány ezek közül most is zárva volt, de szerencsére így is elég sokat sikerült megnézni ezekből a a rezidenciákból. Bár a végén az idő szorítása miatt már nem maradt időm mindegyikre, hanem a kijárat felé kellett vennem az irányt. A keleti oldalon található Nemzeti Galériát alkotó negyedbe most nem jutottam be. Valószínűleg a teljes látogatható szakasz megnézése együtt mintegy 6-7 óra látogatási időt igényelne, most hogy a keleti oldal is nagyrészt már megnézhető. Bár a keleti oldal részen is van még középen egy rész, ami elzárt terület és tűzvész hiányában egy kigördülő tűzoltóautóból jól megjósolható mi található arra. A nyugati oldal most sem volt nyitva a közönség előtt. Miután az 5. pár elemem is lemerült, így az utolsó pár percben már nem tudtam így sem fényképezni, így az északi kapuról és a befagyott vizesárokról már nem lettek képeim.

Két sikertelen kísérlet után úgy határoztam, hogy felhagyva magányos utazó szerepemmel egy kisebb turistacsoporthoz csapódok és idegenvezetés mellett jutok el a Ming császárok mauzóleumaihoz: A Ming Sírok a Pekinget körülvevő hegyek tövében találhatóak, pontosabban egy hegyektől övezett völgyben helyezkedik el a 13 császári síremlék, amely építészeti stílusában teljesen megegyezik a császári épületekkel más helyeken, amilyen a Tiltott Város. Az egybeesés nem véletlen, hiszen a császárok a túlvilágon is igényelték megszokott épületeiket, eszközeiket, és még a feleségeiket is (akiket melléjük temettek). Bár a Ming császárok száma több volt a 14 és 17 század közötti uralkodás alatt, mint 13, de a jelesebb császárok kaphattak itt saját emlékhelyet. A mai idő ráadásul a szélnek köszönhetően nagyon tiszta volt, ami fényképezésre kiváló feltételeket biztosított. Bár hideggel párosult.

A turistacsoporttal való utazásnak persze vannak előnyei és hátrányai is. Az előnyei közé tartozik, hogy az idegenvezetésnek köszönhetően az ember többet megtud a helyszínen, és a jelen helyszín esetében egyáltalán eljut a helyszínre. A pekingi tömegközlekedés csak virtuálisan csatlakozik a Ming Sírokhoz, a gyakorlatban nem érdemes nekivágni, csak majd a legújabb közvetlen metró elkészülése után. A hátrányai közé tartozik viszont az időkorlát, ami miatt a 3 látogatható sírból csak a legnagyobb központi síremléket kerestük fel a Changling-ot. Bár a hegy felé eltekintve a többi is nagyjából ugyanilyen kisebb méretben, de engem érdekelt volna a másik 2 megtekinthető sír is. A Szent Út nemkülönben, amely 7 km hosszú, bár látogatásra igazán érdemes csak a 7 szoborpáros állatait és a kapukat érdemes a Sírok előtt. A hely méretei óriásiak, még pekingi viszonylatban is, hiszen a völgyben kilométerekre egymástól helyezkednek el az egyes mauzóleumok, amik egyébként kisebb palotáknak felelnek meg. A Changlingnak is van központi pavilonja a kapuk mögött, majd egy hatalmas toronykapu mögött található maga a sírhegy. A sírhegybe azonban nem lehet bejutni, így maradtak a császári kiállítási tárgyak a nagy központi pavilonban. Meg természetesen a környező hegyek és rajtuk az aprónak látszó további császári mauzóleumok.

A kínai idegenforgalom kevésbé érdekes része volt a Jáde gyár, ahol a megmunkálás megnézése viszonylag kisebb szerepet kapott, ellentétben a turistáknak mindent magas áron eladni kívánó hatalmas eladási csarnokkal. Ahol az ember megvehet mindent, és főleg olyat, amire semmi szüksége sincs, és nem is lesz soha az életben. De mindezt legalább nagyon drágán. A pénzem viszont nem kívántam a mai nap nemesfémbe és drágakövekbe fektetni, így számomra az egész megmaradt az érdekes kövek kiállításánál és a csoport közös ebédjének színhelyeként. A minibuszos csoportunk összesen 6 turistát, az idegenvezetőt és a sofőrt jelentette. A többi turista átutazóban volt a városban, tényleg mint látogató. Egyébként némelyik jáde szobor esetében a szállíthatósághoz lehet az egész minibusz kellett volna, ha elbírta volna egyáltalán. Bár biztos akad aki emberméretű sárkány, oroszlán, vagy hajószobrot vesz.

Az út délutáni szakasza a Nagy Falhoz vezetett. Hallomásból már tudtam, hogy a Nagy Fal nem mindenhol ugyanolyan, már csak azért sem, mert az egymást követő császárok és egész dinasztiák építkezései nem feltétlenül követtek teljesen megegyező stílust. A Nagy Falhoz ezúttal Badaling-nál jutottunk el. Ez a korábbi Mutianyu-nél lévő szakaszhoz képest több eltérést is mutatott. Kezdetnek például nem kellett hegyet mászni, hanem egy út feletti bástyánál szerény mennyiségű lépcső után már a falon voltunk. Itt ugyanis egy kisebb erőd található a Nagy Falnál, amin egy út is keresztülhalad. A tornyok között található több nagyobb is, viszont a falon viszonylag kevés lépcső található. Ez néhol igen meredek helyeken is igaz, ami szerintem lefagyva nagyon balesetveszélyes lehet. Még szárazon is tanácsos lehet a korlátba kapaszkodni. A kilátás is elsősorban a hegygerincen végigfutó Nagy Falra és a környező hegyekre néz, és nem Peking egyes lakott térségeire. Érdemes tehát ezt a szakaszt is felkeresni, mert igazán szép látványban lehet részünk. Bár most kevesebb, mint egy órát időztem a falon sétálással. A szél miatt ugyanis olyan hideg volt, amit nagyon nehéz elviselni, hosszú távon meg lehetetlen. A hegytető eleve hidegebb, és télen erős szél mellett ez igen fagyos élményt jelentett. Az erődben szuvenírboltok a szokásos felszereléssel, de a környéken akad néhány egyéb épület is. A Nagy Fal esetében ez az elsőszámú turistahely, és a látottak alapján nem véletlenül. Lenyűgöző látvány volt látni, miként kanyarog végig a Fal a hegygerincen a Birodalom egykori határvonalaként a mongolok ellen. Micsoda hihetetlen teljesítmény volt megépíteni, és aztán fenntartani a századok során.

A városba visszaérkezve még részünk volt egy teaszertartás bemutatójában. Ami után megint egy halom pénzt lehetett volna teafüvekre költeni. De engem a történelmi látnivalók érdekeltek a mai nap, és többre értékeltem volna hosszabb időzést a Ming Síroknál megnézve a többi látogatási helyszínt. Bár kétségtelen, hogy a jáde és a tea is Kína része és a turistáknak ezek bemutatása szintén érdeklődésre tart számot, ha csak pár napjuk van a városban. Nekem is érdekes volt, mégha a történelmi látnivalókat jobban is kedvelem. Talán egyszer majd felfedezem a Ming Sírok többi részletét is, de mindenképpen tartalmas és szórakoztató nap volt. Tudom ajánlani az ilyen egynapos fizetett utakat a helyszínekre.

Elérkezett a megmérettetés pillanata, amikor mérlegre kerülnek az eddigi kínai tanulmányok. Az évek odahaza, és főként a hónapok ideát Kínában. Néha egészen meglepő belegondolni, hogy nagyjából 2 év otthoni tanulás jelent annyit összesen, mint amit itt az elmúlt 3 hónapban tanultam a kínai nyelvből. Sokat számít, hogy minden hétköznap órákat vagyok nyelvtanfolyamon és a való életben is alkalmam nyílik sokakkal kínaiul beszélni. Nem lebecsülendők persze az otthoni felkészítő évek sem, hiszen ha nem kezdek el már jóval régebben kínaiul tanulni, akkor nem lett volna mire építkeznem az elmúlt hónapokban. Az alapok pedig sokat számítanak, hiszen egy erős alapra sokat lehet építeni.

Az elmúlt 6 hétben ráadásul megdupláztam erőfeszítéseimet a kínai tanulás terén, ami a látogatott tanfolyami órák mennyiségét illeti, hiszen két másfél órás idősávban tanultam kínaiul. Az egyik kifejezetten a nyelvvizsgára való felkészítő kurzus volt, ahol ráadásul kiváló tanárhoz sikerült kerülnöm. Ha a mai vizsga eredményét megtudva lesz okom örülni, az részben neki is köszönhető. Aktív és lelkes tanárt ismertem meg a személyében, aki tényleg teljesítményre képes sarkallni az embert és egyben meg is tesz mindent, amit egy tanár megtehet, hogy megtanítsa ami a nyelvvizsgához szükséges. Ez a képzés persze így erősen célirányos, de világos cél esetén sokkal motiváltabb vagyok, hogy miért is küzdök és látok egy cél magam előtt, amit remélek elérni. Ezzel szemben a társalgási kínai óra haladt a maga megszokott medrében, és bár a dél-amerikai hallgatótársak elmaradtak és ezzel csökkent a spanyol hatás az órán, de kazahsztáni hallgatók jöttek és most már tényleg 4 spanyol, és 4 oroszul beszélő csoporttársra jutok egyedüli magyarként, akit csak az értetlenség övezne, ha az anyanyelvén szólalna meg.

A nyelvvizsga felkészítő tanfolyam üteme a vizsga közeledtével gyorsult, és ez mind több napi szótárazásra kényszerített rá. Az utóbbi hetekben már 3 órát voltam kínai órákon és másik 3-4 órát készültem a szállásomon. Beleértve a hétvégét is, hiszen múlt hétvégén is a nyelviskolában időztem egy próbavizsgán, majd annak a tanárommal közös megbeszélésén. Korábbi vizsgákat oldottunk meg egymás után, és így a különböző próbavizsgák alapján kirajzolódott a kép, hogy valahol pont a határvonalon mozgok. Néha kicsivel a határ alatt maradtam, máskor meghaladtam azt. Így szerintem a mai vizsga eredménye is nagy valószínűséggel valahol 55-65% közé várható, ahol 60% a küszöb. Bízom benne, hogy ezúttal az eredményem inkább kicsit több lett, mint kevesebb, de most egy három hetes várakozás következik az eredményekre, pedig a döntően feleletválasztós, összepárosítós kérdések miatt akár azonnal tudható lenne a dolgozat 95%-ának eredménye.

A vizsga mindenképpen helyzetképet ad majd arról meddig jutottam eddig, és a sok felkészüléssel töltött óra eredményeként biztosan javult a nyelvtudásom, márpedig a fő cél a nyelvtudás elsajátítása. A nyelvvizsgák ennek eszközei, részint igazolások a nyelv ismertéről, részint ösztönzők, amikre készülve megtettem, ami időm és erőm szerint lehetséges volt a cél érdekében. Az intenzív tanulást ezután sem szeretném abbahagyni, hiszen holnap is vár egy kínai óra. A mai eredmény egy pillanatkép lesz, de az élet és a kínai tanulás is megy tovább. Belül sajnálom is nyelvtanulási szempontból, hogy az ösztöndíj döntések eredményeként nem lehetek itt én is egy teljes évet, hiszen több idő alatt többet is tanulnék, főként a nyelvtudás gyorsuló ütemét számításba véve. Fél év azonban nagy lehetőség, amit ki kell használni és hitem szerint jól használom ki az ittlétemet.

A december kezdetével Pekinget is utolérte a tél. Bár a helyiek szerint általában már november elején lehet számítani ilyen időre és az idei év szokatlanul enyhe, szerintem teljesen időben érkezett a tél és a hideg idő. Örülök, hogy novemberben még lehetőségem volt utazgatni és nem már október végén a szobából merengeni, hogy még mi mindent lehetne felkeresni, ha nem lenne olyan hideg. Jó, hogy még november legvégén is akadtak napok, amikor a hőmérséklet utazásra alkalmas volt, sütött a nap, és bár már hidegebb volt, de nem elviselhetetlenül. Az idő fokozatosan haladt a tél felé, így az október közepétől november végéig tartó időszakban nagyjából minden két hetes periódusban 5 fokkal csökkent egyik napról a másikra az idő, majd nem sokat változott két hétig. Szerencsére nem ugrált a hőmérséklet túl nagyot, vagy túl sokat és így fokozatosan lehetett felkészülni és megbarátkozni a télvíz beálltával. Máskor az elbeszélések szerint már november legelején hóesés van kilátásban.

A hónapok változását azonban mégis megérezte a város, hiszen alighogy beköszöntött a december, már most a második napon leszakadt az idei első hó. Reggel még csak a fehér dér látszott a házak tetején, és hihetetlenül sűrű köd, ami szinte teljes egészében kitakarta még a szomszédos toronyházat is. A fényképek tehát garantáltan fehéret mutatnának, de nem feltétlenül a hó miatt. Aztán a délelőtt elkezdett esni a hó is. Bár korábban a dér sem jelentkezett, így az időjárás egyértelműen jelezte, hogy az ősznek vége, itt a tél. Aztán ahogy majd kitisztul az ég, remélem elindulhatok a téli Pekinget felfedezni, és ezúttal már a havas arculatában bemutatni a várost.

Kína más tájain már esett a hó korábban is, mind az északi fagyföldeken, mind valamivel délebbre a hegyekben. A várost azonban csak most érte utol a napközben is fagypont közeli hőmérséklet és ezzel párosulva a hó lehetősége. Bár tudni kell, hogy a pekingi klíma alapvetően nem kedvez a hóesésnek, hiszen a levegő meglehetősen száraz, a páratartalom elenyésző. A száraz levegőt az ember könnyen a torkán is érezheti, ha erre érzékeny. Míg a szmog vagy más tényezők miatt tehát a köd elég gyakori vendég, addig a csapadék nem jellemző. Szinte egy kezemen meg tudnám számolni hányszor szembesültem itt esővel a megelőző negyedév alatt. A nagy ködök idején persze mindig remélem, reméltem, hogy feltámad a szél vagy esni fog az eső, csak szüntesse meg a ködöt. A mai tanulság viszont annyi, hogy a hóesés nem jár együtt a köd eloszlásával.

Örülök a hó megérkezésének. Ezt szeretem a legjobban a télben, hogy a havas táj kellemes fehérségbe von mindent. A világ olyan tisztának látszik ilyenkor. Elérkezett a fehér Peking ideje.

A tél elérkezett Pekingbe, de ezen a vasárnapon az őszi nap utolsó kísérletét vezényelte a közelgő tél feltartóztatására. Így a hőmérséklet még ez egyszer az évben utoljára tíz fok közelébe került, ami már elég jó egy szabadtéri sétához, ha az ember kabátot vesz. Az időjárás előrejelzés még holnapra jósol enyhébb időt, aztán keddtől drasztikusan fagypont közelébe érkezik az idő még a nap legmelegebb időszakában is. Délelőtt ismét kínai diáktársakkal tollaslabdáztam, amíg odakint a táj kiheverhette az éjszakai fagy utóhatásait. Aztán egy jellegzetes pekingi parkba tartottam: a Taoranting Parkba.

A park története még a középkori Kínába vezethető vissza, amikor a Taoran Pavilon épült, és amely további épületekkel együtt ma a Park közepén elhelyezkedő sziget szélén található épületegyüttesben található. De még ennél is régebbi dinasztiák pár lelete is megtalálható a sziget szélén lévő épületegyüttesben, amely ma múzeumként szolgál. Az ismertetők alapján ez a 700 évnél is régebbi Cibei Templom, ám templomra nem igazán hasonlít, mivel semmi vallásos jelleg vagy tartalom nem található a helyen. A belépő 120 Ft a múzeumba, illetve 60 Ft a parkba, de együtt sem hatalmas összeg. A történelmi kiállítótér ma nem kis részben kínai írásos posztereket takar, amik díszítésük alapján a kommunista pártot hivatottak méltatni. Sajnálatomra igazán érdekesnek tűnő kiállítási tárgyakkal nem igazán találkoztam és ha nem tájékozódtam volna a helyről, akkor a a szigetszéli épületegyüttes sem igazán tér el a park további részétől. Ahol rendre kis pavilonokkal találkozhatunk a természetbe ágyazva. Az ismertető táblák alapján viszont ezen pavilon ugyan régi stílusban épültek és réginek is látszódhatnak, de valójában az elmúlt húsz évben épültek. Szerintem a főszigetre vezető híd két oldalán elhelyezett két hatalmas és díszes hármaskapu sem tekinthet vissza túl nagy múltra, ám kétségtelenül igazán mutatósak.

A park így felidézi a klasszikus nagy parkokat, amelyek a történelmi Pekinget jellemezhették, de igazából a hely meglehetősen újonnan felszerelt. A történelmi Peking határán található, amely még éppen az egykori városfalon belül helyezkedhetett el annak idején. Ma a kínai lakosok élik itt mindennapjaikat, így helyenként zenével vagy mutatványokkal szórakoztatják egymást és magukat a parkba látogató kínaiak. Bár megjegyzem ez némely klasszikus kínai hangszer esetében inkább az elviselhetetlen zaj képzetét keltette bennem. A park sétálóösvényeinek középpontjában egy tórendszer helyezkedik el, amik kellemesebbé teszik a természeti környezetet. Viszont mostanra a part mellett veszteglő csónakok csak jelzik, hogy jobb időben bizony a víz nem marad kihasználatlanul. A természet ottjártamkor még hódolt be teljesen a télnek, így elég zöld természetet is láthattam, amik szebb évszakokban jelentős mennyiségű rózsakerttel egészülnek ki. Bár a hely AAAA besorolását biztos még valami más is indokolhatta.

A hely kellemes kikapcsolódási hely lehet, én csak közel két óra alatt körbenéztem. Egy igazán kellemes természeti környezetbe látogathatunk el, bár a virágkertek mértékéből kiindulva valószínűleg a hely igazi szezonja nyáron lehet, amikor a kis pavilonokat nem csak fás liget, hanem virágzó rózsakertek is szegélyezik és a csónakkal lehet átszelni a központi szigetet körbeölelő tavat. Egyben az igazi pekingi életet is fellelhetjük, ahova a helyiek látogatnak ki jó időben élvezni a szabadidejüket.

Egy szabad délelőtt alkalmával felkerekedtem, hogy kihasználjam a Pekingben szokatlanul tiszta eget és a napsütést. Bár az idő csalóka, hiszen már benne járunk a télben és a hőmérséklet éjszaka már fagypont alá süllyed. Így a történelmi Peking egy újabb nevezetességéhez látogattam el: a Lugou hídhoz, amely Marco Polo híd néven igazán ismert Kínán kívül. A hidat még a középkori Kína idején építették és 1192-ben adták át. Tudni kell ugyanis, hogy a történelmi Peking a városközponttól dél-nyugatra volt megtalálható, ám a későbbi dinasztiák már a Tiananmen köré rendezték be a birodalmi központot. A híd azonban kijelölte a városhatárt, így a város régi határhídja ez, mellette a Wanping Erőddel, amely a város védelmét volt hivatott ellátni a folyó felől.

A Marco Polo híd igazi nevezetességét a kőhíd korlátjain ülő megannyi különböző oroszlánszobor adja. Az egész hídon nincs két egyforma szobor, és a híd teljes hosszán át mindkét oldalon megannyi érdekes kis szoborral találkozhatunk. Többet lefényképeztem közülük, de mindet megörökíteni túlságosan sok fényképet jelentett volna. A híd tövénél az egyik oldalon nagy kőoroszlánok, a másik oldalon kőelefántok jelölik ki az oroszlánszobrokkal díszített korlát végét. Emellett az egykor császárok jóvoltából a helyszínen szintén találunk nagy kőtáblákat is, és a jelenkori híd múzeumövezet jellegét erősítendő van történeti kiállítás. Bár a történeti kiállítás szerintem elég szegényes, de szerencsére a helyszínre a belépőt letudtam 300 Ft-ból. A híd előtti téret pedig pár szobor és ágyú övezi. Sajnos a folyópartra nem jutottam le, de még így is sikerült pár oldalképet készítenem a hídról.

A híd melletti látogatási övezet további két részre bontható, az egyik egy park, a másik a Wanping Erőd, amelynek kőfalai nem sok kétséget hagynak a hely egykori rendeltetését illetően. Ma azonban az erőd kapui inkább történelmi látványosságok és a nyugati és keleti kettős kapu között egy a régi Pekingre is olyan jellemző bevásárlóutca található, klasszikus kínai építészeti kivitelben. Az erőd tornyai és szürke kőfalai igazán masszívak, és a kettős kapubástyák is szép képviselői a kínai építészet alkotásainak, ám ottjártamkor sajnos nem sikerült felmenni a bástyákra. A bevásárlóutca elég kihaltnak bizonyult, a szezon itt már véget érhetett, noha turistákkal is találkoztam a hídon. Szebb időben biztos hosszasan lehet itt nézelődni, vásárolni és alkudozni. Az erőd lakóépületeket is tartogat, de az ottlakók feltehetően kisebb örömére a sikátorokba bepillantva ezek is a régi Pekinget hutongjait idézték.

A hely tehát történelmi emlék az egykori városhatárról. De mint olyan sok helyet, ezt is beszennyezte a 20. század. A Marco Polo híd ma leginkább arról híresült el, hogy itt kezdődött igazán a japán-kínai háború. 1937-ben a japán csapatok a hídon és a Wanping erődön keresztül vonultak be Pekingbe és foglalták el a várost. Az erőd melletti park szobrai egytől egyig ennek a háborúnak az emlékét őrzik és az erőd szívében a Japán agresszió elleni ellenállás emlékmúzeuma található. A főtér egyik oldalán a felvont kínai zászló, a másikban az emlékmúzeum, amely egyszerre állít emléket a második világháború szörnyűségeinek, a japánok kegyetlenségének, a kínai nemzeti párt tehetetlenségének és természetesen a kommunisták felszabadító hadjáratainak, amik végül elvezettek az ország visszafoglalásához. A belépéshez elég volt az útlevelet felmutatnom, mert szerintem a hajdani kommunista csapatok hősies küzdelmének népszerűsítéséhez tartozik a kiállítás. De a legtöbb múzeummal ellentétben az itteni fegyverek egykor valóban emberéleteket ontottak ki. A japán kegyetlenséget megörökítő fényképek pedig engem személy szerint inkább elborzadásra késztettek, így a tárlat ezen része kikerült a lefényképezett helyek közül. Szerintem rosszabb képet festenek, mint az európai koncentrációs táborok elhíresült képei, és őszintén szólva inkább az elfelejtésükben reménykedem. A helyet felkeresni érdemes, hiszen a hely történelmi részén végigsétálva kis időutazást tehetünk a régi Pekingbe, de az emlékmúzeum megtekintését mindenki maga fontolja meg.

Egy hete idő hiányában nem jutottam el a 4-es metró déli szakaszán fekvő három a turistatérkép tanúsága szerint is jelentősebb templomhoz, azonban az idő tiszta maradt és még elviselhetetlenül hideg idő sem köszöntött be, így felkerekedtem megnézni ezeket a helyeket. Elsőként a Fayuan Templomba tértem, be amely egy teljesen szokványos Buddhista Templomnak bizonyult. Sem jelentősebb szobrokkal, sem épületekkel nem találkoztam. Közel fél órás látogatásom alatt körbejártam a helyet, és megnéztem a már megszokott kialakítást. A templomegyüttes oldalai mentén kisebb épületsor, míg középen egyre növekvő méretű pavilonok emelkednek, amik előtt füstölőket lehet gyújtani és belépve a Buddhista istenségekhez imádkozni. A történelmi kiállításoktól eltérően azonban itt valóban találkozhatunk szervezetesekkel is, akiket sárga köpenyük folytán nehéz nem észrevenni. Ottjártamkor is az egyik egy csoportot vezetett körbe a templomban. Igazán érdekes persze az egyik pavilon közepén ülő és szónokló szerzetes volt, akinek üzeneteiből semmit nem fogtam fel. A helyszín történelmi jellege mellett nekem inkább ma is aktív vallási gyülekezőhelynek látszott.

Innen rövid sétával jutottam el Peking legrégebbi muzulmán templomához: a Niujie Mecsethez. Ami egyébként szintén aktív vallási gyülekezőhely, hiszen távozásomkor sok muzulmán sapkát viselő kínait láttam megérkezni a helyre, feltehetően a közös imádkozás végett, ami miatt a delet megelőző fél órában a hely zárva tart. Arab írásokkal díszített klasszikus kínai stílusban épült tornyok és pavilonok között vezetett az utam, és a mecset hátsó részében három kiállítócsarnok várja az ide látogatókat, bepillantást engedve a muzulmán vallás kínai múltjába és jelenébe. A helyet még 996-ban alapították, és legutóbb 1976-ban teljesen felújították az ismertető alapján, hiszen nagyon régi vallási központ. A hely tehát megér egy látogatást, bár az imaszönyegekkel fedett női és férfi imacsarnokba csak muzulmánok léphetnek be. Így ide nem léptem be, ellenben a kiállítási anyag és az épületek valóban szép élményekkel gazdagították a mai utazást egy másik közel fél órás körbejárás alatt. A belépő 300 Ft volt, aminek megfizetése inkább erkölcsi jellegű, de a jegypénztárosnak megvallva, hogy nem vagyok muzulmán, aki imádkozni jött, úgy éreztem ennyivel teljesen jogos hozzájárulni a mecsethez.

Majd nagyjából egy újabb útkereszteződés után érkeztem meg a Baoguo Templomhoz, amit helyesebb lenne Baoguo Piacnak hívni. Bármely istenhez is imádkoztak itt egykoron, az istenei elhagyták ezt a helyet és a történelmi templom pavilonjai között ma egy régiségpiacot találunk. Rengeteg az árus, a potenciális vásároló, tehát a zsúfoltság jóval nagyobb, mint az a templomokban szokás. Mindenféle régi vagy réginek látszó vallásos vagy épp kommunista ereklye megvásárolhatónak tűnt a helyen, de nekem elég volt egy közel 10 perces séta, amíg körbenéztem és távoztam. A hely turisztikai jelentőségét értem, ám bevallom nem erre számítottam és nem is szándékoztam kegytárgyakra alkudozni a piacon.

Inkább továbbmetróztam a régi Peking egy másik nevezetességét megnézni, a Régi Csillagvizsgáló épületét. Bár a makett tanulsága szerint a jelenlegi csillagvizsgáló torony, csak az egykori ikertornyok egyike. A másik toronynak mára nyoma veszett. Ez a hely sem túl nagy, nagyjából fél óra alatt bejárható. 600 Ft-ért jutottam be, minthogy diákjegy itt nem volt. A belépődíj azonban nem kidobott pénz, hiszen három kiállítás csarnokban nézelődhetünk a kínai csillagászat múltjával kapcsolatban. Valamint a szabadtéri kiállítás sok lenyűgöző szerkezetet tartogat, amiket érdemes megnézni. A napórákat viszonylag könnyen felismertem, ellenben a több embernagyságú sárkánydíszes gömbszerű eszköz működésére nem jöttem rá. Miután mind a kiállítás csarnokokat, mind a kert kiállítást megnéztem, felmentem a toronyba is, aminek a tetején további hatalmas csillagászati szerkezeteket szemlélhetünk meg. Annak idején ez a torony biztos alkalmas hely volt a csillagok tanulmányozására, ahogy a régi épületek fölé magasodott. Ma már sajnos pár toronyház áll a közelben, és ezt a magaslati előnyét részben elvesztette a Csillagvizsgáló tornya. Ma tehát viszonylag sokat utaztam és mentem egyik helyről a másikra, de megérte ezeket a kisebb, ám érdekes helyeket is felkeresni a belváros közelségében.

A világ kicsiben. Talán ez fejezi ki legjobban azt, ami a Pekingi Világparkba látogatva az ember megtapasztalhat. A világ felgyorsult és valahogy összement, és bár ebben a parkban a világ tájainak legjellemzőbb épületei tényleg mindössze egy parkba sűrítve vannak jelen, azért egy pillanatra érdemes elgondolkodni mennyire közel került a világ hozzánk. A megannyi jellegzetes épület, a különböző országok szimbólumai között sétálva ugyanis arra is ráébredhetünk, hogy alig pár generációval ezelőtt ez a park mennyire nem lett volna ismerős az odalátogatónak. Most gyakorlatilag a táblák és ismertetők nélkül is pontosan tudjuk mit látunk, pedig az egyes helyszíneket a valóságban ezer és tízezer kilométerek választják el egymástól és tőlünk is.

Ahogy a modern Pekingben megtaláljuk Kínát lemásolva egy helyen, nincs ez másként a világgal sem. A közel húsz éve megnyílt parkban megannyi makett, amik egy emberhez képest még mindig hatalmasak, elhozza egészen közelre a múlt és a jelen legnagyszerűbb emberi alkotásait. A kínaiak lemásolták a világot, és ezúttal szinte szó szerinti értelemben. Noha Magyarországot sajnos semmi nem képviseli, nincs jelen a Világpark világtérképén. Bár a közel 2000 Ft-os belépő elég magasnak számít, de megéri jegyet váltani és belépni a parkba. Amelynek bejárata egy európai kastély kapuját idézi, és a kapun túl feltűnnek Európa legjellemzőbb alkotása, középpontban egy hagyományos olasz kerttel. Aztán ahogy körüljárunk, elsétálhatunk a moszkvai Vörös Téren, a holland szélmalmok és a Stonehenge mellett, hogy aztán a Goldan Gate híd stílszerűen vezessen át Észak-Amerikába a Grand Canyon-tól övezve. Itt még állnak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai Manhattan szigetén, és az amerikai Szabadságszobor mögött. Majd Washingtonba érkezve a Capitolium és a Fehér Ház társaságában beöltözhetünk amerikai polgárháborús katonának is egy fénykép erejéig. Innen továbbsétálva pár Latin-Amerikai érdekességet is megnéztem az Inka piramissal és mexikói szobrokkal.

Aztán a Tower híd visszavitt Európába, hogy a brit Parlament épülete mellett szinte egyből a Notre Dame mellett állhassak. A Világpark közepén pedig ott magasodik az Eiffel torony kicsiben, és még mindig óriásként magasodva az emberek főlé, és nem messze tőle a párizsi Diadalív is ott található kicsiben. Továbbhaladva pedig elérkeztem előbb Olaszországba, ahol a Szent Péter Bazilika, a Pisai Ferdetorony és a Colosseum megtekintése után a görög Akropolisz és a trójai Faló tűnjön fel. A hely igazi történelmi múltidézése azonban ezután kezdődik, hiszen Ázsiában ott találjuk Persepolis romjait, a Babiloni Kaput és a távolkelet nevezetességeit egyaránt, mint például Ancorwat templomát és a legjelentősebb muzulmán templomokat is a világ több pontjáról, mint Mekka, Isztanbul vagy Jeruzsálem. Emellett természetesen Kína is képviselheti magát több klasszikus épülettel, amik közül talán a Ying torony és a Nagy Fal másolatai a legimpozánsabbak. Viszont egy rendes kínai keret is megcsináltak életnagyságban, elvégre Kínában vagyunk.

A Boszporusz kicsinyített másolata itt azonban Afrikába vezetnek, ahol Egyiptom különösen nagy hangsúlyt kapott a Park kialakításakor, és a múltból megelevenedik az Alexandriai Világítótorony is a Gizai Piramisok társaságában. További 300 Ft-ért jutottam le a Piramisok földalatti katakombáiba, ahol afrikai és jelentős mértékben egyiptomi tárlat található, az ókori egyiptomi falifestményeket utánzó díszítéssel ellátva a folyosót. Bár a a lovak látványa is már érdekes volt, itt igazi tevékre ülhetünk fel némi pénzért és lefényképeztethetjük magunkat hagyományos arab viseletben is. A jelentős egyiptomi rész mellett a többi afrikai kiállítási tér viszonylag kicsi, néhány afrikai törzsi kunyhó és állatszobor jelképezi itt fekete-Afrikát. Majd továbbsétálva elérjük a Sydney-i Operaház makettjét, és mellette egy ausztrál híd makettjén visszatérhetünk Ázsiába. De inkább kis kitérővel még megnéztem a Húsvét szigetek szobrait és egy Mauri kunyhót mielőtt a park közepe felé vettem volna az irányt.

Az, hogy ennyi helynek a neve itt a bejegyzést olvasónak és nekem is sokat mond, már bizonyítja, hogy mennyire sokat tudunk a világról, hogy virtuálisan mennyire közel van hozzánk minden. A most említett épületeken túl persze ennél többet is láthatunk, inkább csak a világ bejárását igyekeztem illusztrálni egyes helyek nevesítésével. Ebben a parkban tényleg közel került egymáshoz a világ megannyi pontja. Tudatosul mennyire sokszínű a világ, amelyben élünk, és mennyi lenyűgöző építészeti alkotást tudhat az emberiség magáénak. A helyet bejárni közel két és fél órámba telt, és a nyitás uráni órákban ugyan még eléggé hideg volt, de kevés látogató akadt, ami fényképezéskor előnyös tud lenni. A távolságok terén a másik meglepetés az volt, hogy nagyjából egy óra alatt eljutottam a helyre busszal, pedig jelentősen távolabb fekszik minden korábbi helyszíntől. A pekingi körgyűrűk és gyorsjáratok a várost is képesek sokkal közelebb hozni.

Az idő nagyon kedvező volt a mai nap, hiszen kellemes őszi napsütés és meleg nap volt, így szinte lehetetlen volt kihagyni a kirándulás lehetőségét. Két kínai barátommal együtt vágtunk neki a Yuanmingyuan felfedezésének. Első utam alkalmával rengeteg természeti látnivalót vettem már szemügyre, beleértve a tórendszert és a kellemes ligeteket. A tél közelségében azonban a hatalmas park természeti környezete már jelentősen megadta magát az elkövetkező tetszhalott állapotnak. A vízszint legalább egy métert apadt, sok helyen a fák már lehullatták a leveleiket. A kertekben elidőzni tehát már kevésbé lett volna érdemes, már csak azért is mert a tóparti sétálóösvények közül is többnek a felújítását most végzik. Útitársaimmal azonban ma a történelmi romok közé indultunk.

A legtöbb európai számára persze a Yuanmingyuan nem sokat mond, még akkor sem ha hozzátesszük, hogy ez volt hajdanán a Nyári Palota. Ami nagyon történelmi múltnak hangzik, pedig gyakorlatilag a mostani Nyári Palota már csak az utolsó császárok idejében szolgált Nyári Palotaként. A Yuanmingyuan méretében is nagyobb, mint a Nyári Palota és egészen 1860-as elpusztításáig ez jelentette a kínai császárok nyári rezidenciáját. Ugyanis a nyugati hatalmak megjelenése Pekingben, és végül a második ópium háború elvezetett az egykori hatalmas Nyári Palota pusztulásáig. A brit csapatok gyakorlatilag porig égették és rombolták az egykori császárvárost, ami fénykorában még a Tiltott Városnál is ötször nagyobb területen elterülő paloták egész láncolatát jelentette. Nem csoda tehát, ha ez a történet kikerült az európai történelemoktatás gyakorlatából. A világörökség számára okozott, egyébként értelmetlen pusztítás gyakorlatilag felbecsülhetetlen, felfoghatatlan és leírhatatlan. Egy már legyőzött ország, egy vesztes háború után még végszóként szenvedte el a hely megsemmisülését. Ha a Tiltott Várost a világörökség egyik legnagyobb részének tekintjük, akkor talán egy keveset megsejtünk mi volt egykor ez a hely.

A kerteken túl a helyszín északi szegletében találhatók a még megmaradt romok, amik még ledöntött állapotukban is árulkodnak az egykori város nagyságáról. A hajdani kínai császárok szebb napjairól, amikor még nem jelentek meg az európai gyarmatosítók. Az északi részben ráadásul pont az európai rokokó stílusban épült impozáns kastélyok romjai találhatók, amik közül mindössze egy kisebb labirintussal körbevett tornyocska enged sejtetni valamit az épületekről. A rekonstrukciók és pár nagyon archív fénykép persze visszatekint a helyen a valódi állapotokba is. A romok között tapintható az elmúlás, és a kínaiak számára a hely története kötelező tananyag. Mert a Yuanmingyuan egy jelkép, a romjai jelképezik mindazt a szenvedést és megaláztatást, amelyet Kína elszenvedett a horizonton túlról érkező Nyugattól. Jelkép és emlék, hogy egy gyenge ország mire számíthatott egykor, és miért fontos ma is az országot erőssé tenni. A helyreállítása tehát egyhamar nem is valószínű, mert a jelen romjai ma is visszavisznek minket a múltba. Néma tanúként őrzik a történelem egy pillanatát. Van valami megrázó szembenézni a romokkal akkor, ha tudjuk mit látunk. Nekem valahogy érthetetlen, hogy miért kellett a helynek elpusztulnia, és hogyan lehetett valaki olyan barbár hogy elpusztítsa. 

Az északi részt elhagyva egy hatalmas templom alapjaihoz érkezünk. Az alapjaihoz, mert a helyet valóban a földdel tették itt egyenlővé a nyugat európaiak. Az egykori hatalmas palotának most csak a kőpadlója árulkodik az eredeti méretekről. Bár a földmunkákból talán arra következtethetünk, hogy talán a hely klasszikus kínai stílusú negyedeiből valamennyi helyre lesz állítva, miként a déli bejárat melletti egykori templomegyüttes: amely ma talán az egyetlen helyreállított része a helynek és egyben egyfajta helytörténeti múzeumként szolgál. Idegenként tehát talán nehéz megérteni a hely jelentőségét, de érdemes felkeresni és szemlélődni.

Az idő megkezdte a lehűlést, ahogy a november közepével mind közelebb kerül az idő a télhez. Bár napközben még kellemes az idő, azért esténként már meglehetősen hideg van. Az első éjszakai fagyok is elérkeztek. Délelőtt pár kínai csoporttársammal tollaslabdáztam. Ez lassan már heti rendszerességgel ismétlődő program lesz. Így bár a a hétvégi kirándulásom nem bizonyult hosszúnak, viszont a nap legmelegebb időszakában sikerült megejtenem, amikor a legtöbb a napfény és a legkellemesebb az idő. Ha több időm lett volna, még biztosan folytathattam volna a városi terepszemlét, de még van időm. Az épületek megvárnak.

Az Illatos hegy oldalában emelkedő Azúr Felhők Temploma után kíváncsi voltam a Fehér Felhők Templomára is. A belépő közel 300 Ft, és itt először találkoztam beléptető kártyával és azt elnyelő kapuval. Ez a jogosult belépést megkönnyíti, ám jegyet így nem lehet emlékbe eltenni. Buddhista templomokból egyébként is már sokat sikerült megnéznem, bár valószínűleg még többet nem láttam még. A Fehér Felhők Temploma azonban a taoista vallás kegyhelye, és bár bevallom nem vagyok túl jártas a keleti vallások mibenlétében egyelőre, de turista szemmel nézve új színt vitt a kínai vallásos élet megismerésébe ennek a helynek a felfedezése is. A köntös helyett az itteni szervezetesek klasszikus kínai fekete köntösben jártak, és vigyázták a termek nyugalmát. Mivel minden kisebb és nagyobb pavilon is az imádkozás kegyhelye volt, ez egyben a fényképezés tilalmát is jelentette. Így sajnálatomra a legalább, vagy még inkább érdekes belső tereket nem sikerült érdemben megörökítenem, csak az épületek sokaságát. Pedig a sok díszes szobor és oltár megtekintése igazán érdekes és értékes élmény volt.

Buddha szobraival nem, ellenben mindenfelé emberalakot ábrázoló szobrokkal tele volt a Templomegyüttes. Tehát elvont keleti bölcsek és sok karú mitikus istenség helyett a taoista istenek kifejezetten emberszerűek. Némelyik inkább keleti bölcshöz hasonlít, mások pedig elég harcias istenségek lehetnek a fegyvereikből ítélve. A legtöbb azért békés istenségnek hatott, mint a mindennapok emberalakjai. Minden kis pavilonban imazsámolyok, amiken a kínaiak általában térdre vetették magukat, vagy a szobrok előtt hajlongva imádkoztak. Feltételezem a jó szerencse és a siker érdekében, mint minden más kínai templomban szokás. A különböző taoista isteneket sajnos nem igazán ismerem, de a szobrok érdekes látványt nyújtottak. A pavilonok előtt hatalmas szelencékben gyújtottak meg füstölőket az ide látogató imádkozók. A füst átható töménysége pedig nem csak az ártó szellemeket, de engem is néha gyors távozásra kényszerített egynémely népszerű pavilon közeléből. A hely tehát aktív vallási központ. A fő pavilonsor mellett pedig további két melléksor is indul a templomegyüttes közepe környékétől, amik mintegy félkörívként veszik körbe a hely központi pavilonját: egy több emeletes pavilont. A hely így a nagyobb templomegyüttesek egyike, amit közel hetven perc alatt jártam be. A kínaiaknak ez biztos több, ahogy sok-sok helyen megállnak imádkozni.

Innen alig negyed óra sétával értem el a Tianning, szabad fordításban az Égi Nyugalom Templomát. A Fehér Felhők Templomának utcájából egyébként már látszik is a buddhista templom jelképe: egy hatalmas ég felé törő pagoda, amely vetekszik bármely eddig látott hatalmas kőpagodával. Ám ezúttal ez a nagy pagoda a város szívében emelkedett, nem egy hegytető vagy annak oldalában. A templom egyébként kicsi, a pagodát mindössze néhány kisebb épület övezi, amelyekben a különböző buddhista istenekhez lehet imádkozni és megvásárolható áldozatokat bemutatni. Húsz perc alatt kényelmesen körbejárható. A Nagy pagoda oldalát buddhista faragások is díszítik, ám sajnos a legtöbb igen romos állapotban van jelenleg. A hely nem kifejezett turista célpont, nincs is belépő és a kínai gyerekek kiemelt figyelme jelzi, hogy fehér ember itt nem gyakran fordul meg. Viszont a nagy pagoda megtekintése szerintem megért egy kis kitérőt. Aztán az időm fogytával visszaindultam a kollégiumba, néha a "legendás" 4-es metró déli szakaszában további jelentősebb három templom még visszavár a mostani helyektől nem messze. Terveim szerint hamarosan ezek is elkövetkeznek.

Már régóta terveztem ellátogatni a Birodalmi Főterére, hiszen első alkalommal egy nagyon gyors látogatásban volt csak részem a Tiananmen téren, majd egyből bementünk a Tiltott Városba, s már vissza sem tértünk a térre. Így tehát nem sokat láttam Peking leghíresebb teréből, amire azonban érdemes sok időt rászánni, ha az ember legalább az egykori császári idők birodalmi műemlékeit látni akarja a helyből, amellett hogy egyszerűen csak megáll a tér közepén és vet egy pillantást a teret szegélyező épületekre. Nekem négy és fél órát sikerült eltöltenem a helyszín bejárásával. Ha a környező összes múzeumot is végigjárná az ember, akkor pedig egy nap sem lenne elég.

Ugyanis ha szakítunk azzal a turista hagyománnyal, hogy egyből a főfolyosón át besétálunk egészen a Tiltott Városig, akkor a Tiltott Város előterében bizony jelentős mennyiségű a birodalmi időket idéző látnivaló akad még a kínai császárok idejéből. A nyugati oldalon helyezkedik el a Zhongshan Park, amelyben azonban minden pavilont zárva találtam, így csak megnézhettem a hatalmas parkban található épületeket, közöttük a Föld és Búza oltárt is. A pavilonokkal kiegészülve az egész hely sokban hasonlított a korábban látott Föld Oltárhoz is. Itt található az utolsó kínai császárt megdöntő Sun Yatsen szobra is, és az egész hely igazából egyetlen hatalmas park szerte kisebb pavilonokkal és jelentős mennyiségű növényzettel. A park végében pedig már a Tiltott Várost határoló vizesárkot és falakat is megtekinthetjük egészen közelről. Mivel az épületek rendre zárva voltak, így benézni sehova sem sikerült. A régi épületek mellett néhány új is található, és ezek közül szerintem a dodzsem pálya a leginkább túlzás egy ilyen helyen. Amúgy turista itt kevés akad, inkább a kínaiak gyakorolják a bottáncoltatást az oltár melletti pavilonnál, vagy közös tánc és formagyakorlatokat tartanak a park terein. A leglátványosabbak talán a zászlókkal végzett formagyakorlatok voltak, bár a csoportos botos zsonglőrködés kínai népviseletben szintén megéri a látogatást. Az oltár melletti teniszezés nem tudom mennyire bevett gyakorlat, vagy csak én fogtam ki. Szóval Peking belvárosi lakosai alighanem itt élik ki magukat, és folytatják szabadidős kikapcsolódásukat a zöld övezetben.

A keleti oldalon található a Császári Ősök Temploma, ami kínai nevén a Pekingi Dolgozó Emberek Kulturális Palotája. Ám nem véletlenül a turisztikai térképen inkább az előbbi név olvasható mindenhol. Itt a zöld övezet inkább csak egy sávot jelent körben a Templom együttes körül, amelyet egy belső fal határol körbe. Nagyobb park inkább az előtérben található, ahol egy fás liget húzódik meg, amin átvágva elérhetjük az Ősök Templomának bejáratát. A fás ligetben szintén kínaiak csoportosan végzik formagyakorlataikat. A körkörös zöld övezetben pedig a kínai katonák tartottak futóedzést körbe-körbe. A Templomkapun belépve egy elülső pavilon fogadja az embert a kapun túl és kínai zene csendül fel, ahogy ráérős kínaiak éppen hangszereiken gyakorolnak. A kínai élet tehát jelen van itt: a mindennapok kínai élete, és nem a turistáknak szánt kirakat. Szinte hihetetlen, ahogy egyetlen fallal odébb a Tiltott Város felé vezető főfolyosó már mekkora ellentétben áll ezekkel a helyekkel. Kínát megismerni tehát lehet a keleti és nyugati előtérben lehetséges, a többit fogjuk fel interaktív múzeumként. Az Ősök Templomának közepén egy hatalmas pavilon foglal helyet, amelyet minden irányban tovább pavilonok is határolnak. Az előtérben egy tér is helyet kap, ahol ottjártamkor épp egy házaspár esküvői képeit csinálták az Ősök Templomának központi pavilonjával a háttérben. Esküvői fotózások egyébként nem olyan ritkák a nevezetes helyeken, még az egyetemi parkban is láttam párszor ilyet. A központi pavilonba közel 300 Ft a belépő, ám szinte teljesen üres belülről. Így sok látnivalóban nem lesz részünk odabenn, csak néhány régi edény és hangszer alkotja a kiállítást.

Az Ősök Templomának északnyugati kapuján kilépve már a Tiltott Város előkapuja fogad minket, rengeteg turistával, akik mind a Tiltott Város felé hömpölyögnek, hogy megtekintsék a Császárok egykori lakhelyét. Azonban én éppen az ellenkező irányba tartottam, és csak keveset időztem el a Tiltott Város előterében. Ez már a nyüzsgő turista rész volt, a falon belül. Először az Oldalsó Kaput kerestem fel a Tiananmen tér felé haladva, ahova szintén 300 Ft volt feljutni, hogy magaslati pozícióból szemléljük meg a környéket. A kiállítás azonban szegényes, és pont a Tiltott Város felöli oldalon nem lehet egészen a széléig kimenni. A torony erkélyéről pedig a császári bábuk tekintenek alá az előtérre. A toronyban persze jó pénzért mi magunk is lehetünk egy fénykép erejéig aranytrónon pózoló császárok, vagy legalább császár imitátorok. Majd 150 Ft-ért a Tiananmen Kapu következett diákjeggyel. Azonban a táskát le kell adni a csomagmegőrzőben és csak motozás után léphet be valaki a kapu feljáró részéhez. A biztonsági intézkedések tehát jelentősek a Tiananmen nevét adó helyszínre (Men kaput jelent kínaiul), aminek frontoldalán Mao elvtárs tekint le a térre. A Kapu felső része szépen berendezett kis konferenciaszobákat rejt, meg egy maoista kegytárgy boltot. Míg a kilátás egyszerre adott a Tér és az Oldalsó Kapu irányába is. Megéri tehát felmenni, mégha a szigorú biztonsági intézkedések miatt nehézkesebb is a feljutás.

A Tiltott Város előkapuit elhagyva aztán kijutottam vissza a térre, ahol délnek vettem az irányt. Az aluljárón átkelve jutottam el a Tiananmen Térre. Az út mellett a Nemzeti Zászló lobogott, ahol pár katona is álldogált díszőrségben. Időről időre egyébként a téren kínaiak szólítottak le, hogy honnan jöttem és mennyi ideje vagyok a városban. Eddig általában nem kaptam különösebb figyelmet, mint külföldi. De a mai nap ez is kijutott, ahogy a Tiananmen-t bejárva rendre rövidebb beszélgetésbe bonyolódtam a kínaiakkal. Legalább a napi nyelvgyakorlás is megvolt, bár kezdésként általában pár mondatot angolul is beszéltek a kínaiak. Délnek haladva a következő a Nép Hősök Emlékműve volt, aminek magasságában megnézhetjük a Tér mellett húzódó Nemzeti Múzeumot, és a Nép Nagy Csarnokát. A múzeumlátogatásokat azonban majd a hidegebb téli napokra tervezem, így ezeket egyelőre csak kívülről szemléltem meg. A Tiananmen tér közepén pedig Mao Zedong Mauzóleuma magasodik a tér fölé. A látogatási időről egyébként lekéstem, az csak délig tart és a kiírásokból még a korábbiaknál is komolyabb biztonsági ellenőrzésre számíthatnak az odalátogatók, mivel kb semmit nem lehet bevinni.

A tér mentén továbbhaladva feltűnik pár nyugati mintára épült óratorony, amik kisebb múzeumokat foglalnak magukba, majd a Mauzóleum déli oldalával szemben a Zhengyang Kapu majd az Elülső Kapu (Qianmen) kettőse tekinthető meg. Ez a két hatalmas kapu alighanem jelentősen a régi Peking fölé magasodhattak, egyben jelképezték is a főtér és a császárok nagyságát. A két kapun túl dél felé már a főút vezet a történelmi Peking épületei közé, ahova azonban ma már nem látogattam el. A mai út érdekessége volt, hogy rendre a drágább belépők jelentették a gyengébb látványosságokat, míg a nyugati park 30 Ft-os, és a nyugati templomegyüttes 45 Ft-os belépői csekély összeget tettek ki, a látnivalók zömével itt találkozhatunk, illetve magán a téren, ahova belépő sem kell. Ráadásul pont jókor mentem ki, mert a délután közepére valahogy sűrűsödött a szmogköd és romlott a látótávolság is.

Az idő ma rendkívül tiszta volt, és így nem volt szívem kihagyni a kínálkozó lehetőséget egy újabb utazásra. Bár egyedül vágtam neki az útnak, hiszen másoknak ilyenkor javában tanítás van, ahogy késő délután nekem is az volt. Az ég tiszta volt, és a nap közepére kellemesen meleg is lett, így igazi őszi időjárás uralta ezt a napot, ami azért nem volt jellemző az elmúlt hetekre. A térképen kinézett és később turisztikai honlapokon is a klasszikus császári építészet példájaként számon tartott Yuquan Shan: A Jáde Tavasz Hegye felé vettem az utam. Mindössze egy nagyon lényeges "apróságot" felejtett el megemlíteni a turisztika honlap és a turisztikai térkép is: mégpedig hogy a Hegy látogatók számára tiltott övezet, mivel ma a kínai hadsereg bázisa található ott. Mondanom sem kell, nem jutottam fel a hegyen található klasszikus épületekhez, amelyek egyébként bizonyosan templomként szolgáltak hajdanán, hiszen a fehér pagoda a Beihai-t, a másik torony a Badachu főtornyát idézte szinte egy az egyben. Így csak igen távolból csinálhattam pár fényképet, hiszen már a hegy tövében végig fal húzódik meg, szakaszonként katonai őrposztokkal. Nekem meg egy élménnyel, amint a katonai járőrök egyikének élesben kínaiul magyaráztam, hogy tényleg a turista térképen szerepel a bázisuk. Az épületek még a távolból is nagyon szépek, és így a naív turista akár el is hiheti, hogy jó helyen jár, amíg túl közel nem gyalogol. Mivel be nem lehetett menni, így ráment az időm a semmire, és ezért látogatásra nem javaslom a helyet. 

Így aztán közel egy órás sétával jutottam el a Nyári Palota északi kapujához, ahol végre régi adósságomat törlesztendő bejártam a Nyári Palota eddig felfedezetlen részeit is. Most nem az állandó tárlatok megnézésével töltöttem el közel négy és fél órát, mint szeptemberben, hanem inkább kihasználtam, hogy egyből az északi kapunál kezdtem a túrámat és elsőként igyekeztem bejárni a hatalmas park nyugati oldalát, ahova legutóbb már nem jutottam el. Noha érdekes látnivalók itt is akadnak, köztük talán a leghíresebb a Márvány Hajó, ami egy hatalmas kőből faragott hajó a tóparton. Úgy festett a vízi szezon már véget ért, hiszen nem a tavat most nem borították mindenhol kisebb-nagyobb csónakok, mint legutóbb. Illetve a vízi kereskedőutca is zárva tartott az északi kapu szomszédságában. A nyugati oldalon szintén található egy nagy kőtorony, ugyanúgy mint a hegy keleti oldalán és a tóparton. Illetve épületegyüttesek is. Azonban egy részük zárva volt.

A Márvány Hajótól indulva a tó mentén párhuzamosan futó Hosszú Folyóson haladtam keresztül egészen a Nyári Palota szívéig. Bár helyenként azért letértem a folyosóról megnézni egy-egy pavilont. Sőt egy hegyoldalba épített nagy kilátótornyot is felkerestem, amiről pazar kilátás nyílik mint a Jáde Tavasz hegyére, mint a Nyári Palota szívében elhelyezkedő Kuming Tóra. Valamint a tiszta időnek köszönhetően végig a tópart mentén szerencsém volt elég messze ellátni, és megszemlélni a Peking belső részét övező hegyvonulatokat. A Nyári Palota szívét most is felkerestem, ám ezúttal a Palota lépcsőig használva jutottam fel a hegyre, és nem pedig lejöttem ezeken keresztül. Menet közben az épületekbe belesve megnézhettem a császárkori bútorzatot is, ami egyébként nem csak itt volt megtalálható. Ám sajnos a bebútorzott szobákat mindig csak üvegen belesve lehetett szerte a Nyári Palotában megszemlélni, így a fényképek nem sikerültek valami jól.

A hegytetőn elértem a központi Buddha Tornyot, ami az első számú jelképe a helynek, majd a hegytetőn egy valódi Buddhista Templomot is. Bár ezeken a helyeken már jártam egyszer, ám másodszor is lenyűgözött az épületek látványa és szépsége. Aztán hegynek lefelé most a keleti oldal palotanegyedébe is jobban besétáltam, nem csak a tó mentén haladtam végig. Néha a hegyoldalban található részeket is felkerestem, így szinte teljesen vissza is tértem a hegy megkerülésével az északi kapuhoz, hogy aztán egy kisebb hegyi séta után teljesen bejárjam a keleti oldal palotanegyedét. A hegyen egyébként kikövezett utak vezetnek egyik helyről a másikra, s az egyik ilyen út mentén ismét felkerestem a Zöld Pagoda tornyot is, ami magyar szemmel nagy, de a helyhez és más templomtornyokhoz képest csupán kisebb építmény. A Palotanegyedben most nem a külön kiállításokat kerestem fel, hanem inkább az épületek között sétálgattam, rendre belesve az ablakokon is.

Bár aztán tettem egy sétát a tóparton is, hogy végül a 17 lyukú hídon átkelve megérkezzem a tó közepén található épületegyütteshez és szemből is megszemlélhessem a Nyári Palota központi épületegyüttesét, az egész hegyet és a háttérben a környező hegyeket is. A sok fenyő miatt alapvetően zöld volt a táj most is, illetve a tóparton sárga színben pompázott a többi fa. Majd visszasétáltam a keleti kapu irányába, ahol még nézelődtem egy keveset mielőtt elhagytam volna a Nyári Palota helyszínét. Bár most is sok időt töltöttem el a helyen, mégis sok újat is sikerült még felfedeznem az egykori császári rezidencián. Illetve most már jártasabban sikerült körbenéznem, így bár a külön belépős kiállítási helyszínek alapvetően kimaradtak, de mégis bejártam a legtöbb helyszínt. Talán most már teljesebb képem van a helyről, de szerintem még sokadjára is remek kikapcsolódás lenne idelátogatni és elidőzni a sok klasszikus kínai műemlék között.

A történelmi Peking a város szívében szintén érdekes látnivalókat tartogat, és bár a sikátorokat (hutong) nem sorolnám a nagy látványosságok közé, azért felkeresni ezeket a helyeket szintén érdemes, hiszen a klasszikus kínai építészetnek ezek talán jobban a részét képezik, mint a császári paloták. Betekintést engedve, hogyan éltek a kínaiak hajdanán. Általában riskával körutazást is lehet tenni a nevezetes hutongok között, átszáguldva az utcák között. Néhány utcát sikerült is ma megtekintenem, hiszen jelentősen be kellett sétálnom a hutongok alkotta klasszikus városrészbe, ahhoz hogy elérjem a keresett helyszínt: Gong herceg kastélyát. Ami a történelmi Peking egyik kiemelt látványosságának számít. Bejárni közel két óra, a diákbelépőm meg 600 Ft volt.

Az idő is elviselhető volt, bár a teljes felhős égbolt csökkentette a napfényt és néha pár perc erejéig szemerkélő esővel is akadt dolgom. Ám összességében kirándulásra alkalmas nap volt ez is. A hercegi kastély itt sem egyetlen nagy épületet jelent, a külső falak inkább csak kijelölik a kastély belső területét, amin belül még számtalan pavilon és nagyobb klasszikus kínai épület található. Az épületek ennyi helyszín meglátogatása után már kísértetiesen hasonlítottak más helyszíneken látott épületekhez, elsősorban a Konfucius Templom és a Birodalmi Történeti Templom mutat jelentős hasonlóságokat a Gong Hercegi Kastéllyal. Bár itt templom egyikben sincs. A kastély több kisebb rezidenciára oszlik, amik a helyszín dél felét töltök ki három sorban. A középső sorban találhatók a nagyobb rezidenciák. Az épületekben pedig különböző kiállítások fogadják a látogatót, például a hagyományos nemesi viseletekről vagy a kínai kalligráfiáról. Tehát több érdekes tárlat is megtekinthető az épületekben. De egyes nagyobb rezidenciák őrzik eredeti funkciójukat, mint például a hercegi trónus terme, vagy a könyvtár. Más épületekben meg boltok húzódnak meg, amely már szintén nem volt meglepetés.

A hercegi kastélyt középen kelet-nyugati irányban hatalmas fal választja ketté, amely azonban inkább újabb épületek egész sorát jelenti, amelyek mintegy falat alkotnak a korábbi lakosztályok alkotta déli oldal végénél. Ahol a kapun átlépve a kastély kertjébe jutunk. Épületek, kisebb és nagyobb pavilon azonban a kertövezetben is jelentős számban akadnak, és bár kevés a nyitva lévő épület, az ablakon belesve a hercegi rezidencia klasszikus bútorokkal felszerelt szobáira bukkanhatunk több helyen is. A kertben ráadásul jelentős mennyiségű zöld növényzet is helyet kapott, ami egyelőre még dacolva az időjárással kellemes kerti hangulatot teremtett ma is. Kis mesterséges kőhalmok is akadnak, amikre fel lehet kapaszkodni, és egy nagyobb mesterséges tavacska is akad itt a közepén egy pavilonnal. A tóban pár lúd és kacsa is lakik, további érdekességet jelentve. Sor egyedül egy kis barlang előtt alakult ki, ám belül a laikus számára csak a szerencse kínai írásjegyének kőbe vésett változatát pillanthatja meg, amit a kínaiak nagy áhítattal simítottak végig a kezükkel egymás után a jó szerencse reményében.

Hazafelé jövet aztán még beiktattam egy megállót a 4-es metró útvonalán, ami szerintem nagyon sok híres hely mellett halad el. Felkerestem az Állatkert szomszédságában található Öt Pagoda Templomot. Ami hasonlóan a Nagy Harang Templomhoz szintén kevésbé szolgál ma már vallási célokat, ellenben látványosságként a kínai kőfaragás múzeumaként szolgál. A hely közepén található az Öt Pagoda Temploma, a tetején az öt pagodával, az oldalán megannyi Buddha vésettel. A helyet azonban körbeveszik a szabadtéren kiállított kőtáblák, a kisebbektől az egészen óriási méretű táblákig. Ám akadnak itt változatos szobrok emberekről és állatokról is. Az északi végében pedig három kiállítási csarnokra osztva további vésetek és szobrok tekinthetők meg. A leletek így az őskortól napjainkig felölelik a kínai kőfaragás történelmét. A helyet fél óra alatt így is könnyen körbe lehet járni 300 Ft-ért.

A köd kicsit engedett szorításából Pekingben, bár nem tűnt el. Az átható köd feloszlása után is a szmogköd itt maradt, és a horizont továbbra is láthatatlanságba vész, de legalább a belátható távolság elég nagy lett ahhoz, hogy ismét értelme legyen kimozdulni a kollégiumi szobából és a természet felé venni az irányt. A szmogos város után egyébként jól esik kicsit a természetbe kirándulni és valamivel frissebb levegőt is belélegezni. Így két szintén a félévet Pekingben töltő diáktársammal nekiindultunk az Illatos hegy megmászásának. Elvégre mégis ez a város legajánlottabb természeti látványossága. Ráadásul még két napig tart hivatalosan a vörös levelek időszaka a hegyen, tehát még éppen időben voltunk a leglátványosabb szezonban felkeresni a helyszínt.

Péntek lévén a tömeg is mérséklődött valamelyest, bár még így is rengeteg ember látogatott el az Illatos Hegyhez ezen a napon, elvégre a látványos sárga és piros levelek látványa sok embert érdekel. Belépve a park övezetbe, egyenesen a park középső tengelye mentén felfelé vezető útnak indultunk. A lényeg igazából az volt, hogy az útba eső épületek együttesén lehetőleg mindig keresztülhaladjunk, és közben egyre magasabbra kapaszkodjunk fel a hegyen. Közel fél óra alatt elértük a hegy alsó részének középpontját, ahova még legutóbbi alkalommal eljutottam, aztán már az ismeretlen részek következtek felfelé a hegyen. Az erdő a legszebb arcát tartogatta még ezen a napon az idelátogatóknak, de a csupaszodó fák mértékéből arra következtetek, hogy a hét végére valóban véget ér a színes levelek uralma a hegyoldalakon. Már nagyon közelít a tél, bár még sok fa tartogat zöld színeket is, és nem csak a mindig zöld fenyők. Azonban a legtöbb fa már a piros és sárga különböző árnyalataiban jár és megkezdte a lombhullatást.

Hegynek felfelé valamivel túl a félúton egy kisebb teraszos részhez érkeztünk, ahonnan egyszerre nyílt rálátás a hegyoldal erdőségeire, a libegőre, és persze valamennyit megsejthettünk a még előttünk álló útból. A platóig eljutni ugyanis viszonylag még egyszerűbb feladat és megnézni a mellette található épületegyüttes hagyományos kínai épületeit. Azonban onnantól kezdve az út neheze következik, mert meredek lépcsők végtelen során kell felkapaszkodni a hegytetőre. Az út egyszerre hosszú, nehéz és rendkívül fárasztó. Aztán lefelé menet megtapasztaltuk hogy van hosszabb, de lankásabb út is a hegytetőre. Mi kifogtuk a legrövidebb és legkimerítőbb útvonalat. Kifulladva érkeztünk meg a hegytetőre. Ahonnan aztán rálátásunk nyílt az Illatos Hegy erdőségeire felülnézetből. Valamint a szomszédos hegyekre is, amelyek már a park határain túl magasodnak a környező táj fölé.

A kilátásba ugyan a szmogköd még így bezavart, azonban így is jó kilátás nyílt a tájra. A libegőt aztán lefelé sem vettük igénybe, mert közel 1800 Ft lett volna. Jól körülnéztünk a hegytetőn, majd egy lankásabb útvonalat választva elindultunk lefelé. Bizony közel egy órába telt mire leértünk a hegyről, hiába lefelé mindig könnyebb az út. Helyenként nem csak az erdő szolgált látnivalóul, hanem a hegyen élő mókusok is. Bár párat sikerül lencsevégre kapni, általában a mókusok rendre hajlamosan messze maradni, bemozdulni vagy elszaladni fényképezés esetén, így nem nyújtanak könnyű célpontot az őket megörökíteni vágyó turisták számára. Néha szerencsém volt, legtöbbször persze nem. A lefelé út végén már ismerős helyszíneket kerestünk fel: az Illatos hegy jelképének számító Zöld tornyot az éppen felújítás alatti álló templom mellett és a kis tó köré épület épületegyüttest.

Utunk viszont nem vezetett tovább az Azúr Felhők Temploma felé, hanem az északi kapunál megfordultunk és hazaindultunk. A teljes hegyet most sem jártuk be, ellenben sokmindent láttam, amit legutóbb nem sikerült. Bár még maradtak kisebb felfedezetlen foltok az Illatos Hegy térképén, de érdemben azt hiszem sikerült megismerkednek a hellyel. Ráadásul a legszebb őszi tájképet is végre jobb időben szemlélhettem meg, még éppen időben, mielőtt a lombhullás miatt véget ért volna az idei őszi szezon. Bepillantást nyerve abba is, miért a legajánlottabb természeti látványossága ez a hely a városnak, hiszen a színes erdőség bejárása valóban nagy kaland. 

A városra megint sűrű köd borult, és most először fordult elő, hogy ebben a hatalmas ködben is az indulás mellett döntöttem. Egyszerűen azért, mert mostani úticélom: az Illatos Hegy október végén a legszebb, ahogyan a hegyet borító erdőség sárga-piros-zöld színekbe változik. Az előző hétvégén is az idő akadályozott meg a látogatásban, és igazából már legalább ez volt a negyedik kitűzött indulási nap erre a helyszínre. Nem akartam tehát tovább halogatni az indulást, míg végül csak a kopár sziklákat és halott tájat láthatom a közelgő télben. Az átható köd jócskán csökkentette a hely varázsát és a túra elvezhetőségét is. Ám mindezen körülmények ellenére most először tapasztaltam igazi tömeget egy helyen. A mai nap idelátogató kínaiak száma valami hihetetlen mennyiséget és koncentrációt ért el. Még a hely hatalmas kiterjedése sem volt képes mérsékelni a mindent elborító tömeghatást, amely mondanom sem kell tovább rontotta a kirándulás élményszerűségét. Talán most először távoztam egy helyről úgy, hogy a hely felét nem láttam, és ha valaha lesz lehetőségem, akkor biztosan visszatérek még egy alaposabb körültekintés végett. Noha így is 5 órásra nyúlt a kirándulás a helyszíneken.

Ennek ellenére a hely szépsége még így is vitathatatlan, és megérte ellátogatni megnézni az Illatos hegyet, ahol szép színes lombkoronákat tudtam megnézni, bár a hegynek inkább az alsó szegmensét sikerült körbejárnom egyik kínai barátommal, akinek a rólam készült képek köszönhetőek. Az előre nyomtatott térképnek sajnos gyakorta nem sok haszna volt, mivel a helyszínen más utak is vezettek különböző irányokba, és az egyik rosszul bevett kanyar után majdnem sikerült az egész hegyet is megmászni, mire kiderült, hogy rossz irányba tartok a kiszemelt helyszín tekintetében. Ám így legalább magaslati helyről és a természetbe jobban begyalogolva vethettem pillantást a hely természeti szépségére, ami így is szép látványt jelentett. Mindenesetre sikerült megnézni több egykori templom romjait is a kijelölt útvonalak mentén, amelyek azonban itt annyira rom formában találhatók meg, hogy szinte csak a kő padlózat maradt meg, semmi más. Emellett a hegy tövében megtekinthető Mao elvtárs egykori rezidenciája is, amely természetesen most inkább múzeumként funkciónál az egykori kínai vezérről. Bemutatva forradalmi munkásságát, és hogy milyen helyen élt és dolgozott még a polgárháborús időkben.

A hegy tövében elhelyezkedő legnagyobb templom is építés alatt áll, és talán pár év múlva már helyreállított formában lesz megtekinthető, azonban ma pár romos és felállványozott fallal határolt építési területet jelent, de szerencsére a zöld színekben pompázó Buddha szobrokkal kirakott torony így is lenyűgöző látványt jelent, és a templom mellett egy kis tóval ékesített épületegyüttes is fogadja a látogatókat. Kisebb tavacska is akad pár a hegyen, amik mellett érdemes kellemes idő esetén elidőzni. Valamint kilátó pavilonok is rendre akadnak a helyszínen időről időre. Máshol klasszikus kínai épületek vesznek körbe kisebb-nagyobb kerteket. Nagy sajnálatomra azonban a hegy természetközelibb északi felét nem sikerült bejárnom a mai nap. Valahogy kételkedem benne, hogy az erdő látképe a nagy ködben élvezhető lett volna, bár még az erdő részletei is nagy élményt jelentettek. De talán legközelebb majd befizetek a libegőre, és eleve a tetőről indulva járom be a helyszínt. Hiszen az északi oldalon ha nem is olyan sok, de további látnivalók akadnak, amiket érdemes lenne megnézni.

A hegyről az északi kapun át távoztunk, ahonnan szinte ki sem léptünk a kapun már az Azúr Felhők Templomának bejárati kapuja fogadott bennünket, amely nem az Illatos Hegy parkjaiban található, bár elhelyezkedését tekintve igazából része az helyszínnek, hiszen a libegő másik oldala mentén kapaszkodik fel a hegyre a templomegyüttes. A belépő ide is 300 Ft, ahogy az Illatos Hegy parkjaiba is. Az Azúr Felhők Templomában a szokásos buddhista templomokhoz képest is talál az érdeklődő látványosságokat. Ezek közé tartozik egy hatalmas fekete Buddha szobor, egy egész templom, amelynek belterét két körkörös folyosón végig szerzetes szobrok szegélyezik. De itt található az utolsó császári dinasztiát megdöntő Sun Yatsen emlékterme is, és kiállítási szobák az egykori forradalmárról. Az emlékteremben pedig a vezér szobrával. A templomegyüttes tetején pedig hatalmas díszes kőpavilonok magasodnak az egész hely fölé, amik igazán látványosak külön-külön is. Sajnos mivel ez a legmagasabb pont, így nem sikerült egyben lefényképezni az összes tornyot. De emellett további imádkozási csarnokok is találhatók vallási szobrokkal gazdagon felszerelve, ahol a kínaiak imádkozhattak és füstölőket gyújthattak. Sok már korábban látott buddhista istenség szobra köszönt vissza a helyszíneken.

Peking nagyon messze van Magyarországtól, és így bizony nem sok magyarral találkozhat az idelátogató. Azonban ez a hét erőteljesen a Haza vonzásában telt el. Hétfőn ünnepi összejövetel volt a Magyar Nagykövetségen, és meglepően sok magyarral lehetett ott találkozni. Bár ünnepi műsorok és beszédek nem voltak, amelyet a forradalmi évforduló kapcsán várnánk, ám az a tény, hogy egy egész fogadócsarnokot megtöltöttek a látogatók mindenképpen pozitívnak mondható. Ráadásul nagyrészt magyarokkal is találkozhattam, nem csak a diplomáciai képviseletekkel, akik hivatalosak voltak az estére. Mintegy két hónap után először sikerült ismerős ízekkel találkoznom, hiszen az este alkalmából magyar ételekből lehetett válogatni. Az ember bizony két hónap után már nagy dolognak tekint itt egy magyar sült kolbászt is. Noha a választék azért ennél természetesen jóval nagyobb volt. Illetve találkoztam pár eddig ismerőssel és szót váltottam jó pár eddig nem ismert emberrel is. Már meglepő volt egy egész estét magyarul végigbeszélgetni.

A Magyar Nagykövetség estéje után ma elérkezett a Peking Egyetem Nemzetközi Kulturális Fesztiváljának a napja is. Már jó ideje erre készültünk szinte minden szabad percükben a másik magyar hallgatótársammal, aki szintén kutatni van itt fél évre. Meg egy kínai segítőnk is volt, aki nagyon sokat segített és lelkesen dolgozott velünk a rendezvény sikere érdekében. Másik kínai segítőnk csupán ma a rendezvényre bukkant fel. A nap korán indult, hiszen 7-kor már a magyar kiállító pavilont kezdtük el feldíszíteni. Amiben nagy köszönet illeti meg a követségünket, akik rengeteg anyaggal láttak el bennünket. Csak azt sajnálom, hogy olyan elfoglaltak lettünk mindannyian a mai nap alatt, hogy nem volt érkezésem fényképeket készíteni a rendezvényről.

A magyar pavilon kimagasló eredményt mondatott magáénak. Sikerült a sorsoláson az egyik központi helyet megszereznünk, és így közvetlenül a rendezvény szíveként szolgáló fellépő színpad mellett kaptunk helyet. Ehhez társult a hatalmas képes plakátmennyiség is, amelyekből a kínaiak megismerhették Magyarországot, hiszen felbukkantak a jellegzetes épületek, helyszínek, kulturális elemek. Egy hatalmas poszteren pedig Budapest ékeként a Lánchíd és a Budai Vár képe fogadta az érdeklődőket. További posztereken pedig az érdeklődők bepillantást nyerhettek részletesebben az ország történetébe, irodalmába, kultúrájába. Kérdőíves vetélkedővel igyekeztünk is motiválni a részvételt a elolvasni az anyagokat, ahol különböző nyereményekért a kínaiak versenghettek, hogy ki tud többet Magyarországról. Emlékként pedig kis matricákat ragasztottunk a látogatókra szintén a Lánchíd és a Budai Vár képével ékesítve.

Nagy volt az érdeklődés tehát Magyarország iránt, hiszen nem is minden évben akad magyar, aki képviselhetné az országot, és ez valami igazán újat tud mutatni a kínaiaknak. Így aztán hiába készültünk hatalmas mennyiségű szóróanyaggal, matricákkal, kérdőívekkel, hiszen már a nap felére gyakorlatilag elfogyott minden. Ehhez azért hozzá kell venni, hogy a rendezvény nem csak az itteni diákoknak szólt, hanem hatalmas mennyiségű látogató is érkezett az egyetemre a mai nap alkalmából. Ők ráadásul jelképes útlevelet is válthattak, amelyet minden országnál le kellett pecsételtetniük. Bár előzetes tudtuk, hogy lesznek ilyen útleveles emberek, de az meglepő volt, hogy 8.30-tól a 16 órás zárásig szüntelenül pecsételnem kellett, annyian jöttek. Jószerivel ki sem tudtam mozdulni a pavilonunkból, amit végig piros-fehér-zöld lufik is szegélyeztek felhívva a figyelmet a standra. Ráadásul kis Tokaji borokat is kitettünk a frontra.

Emellett jöttek látogatók, akik nem csak elvettek pár szóróanyagot, vagy letudták Magyarországot egyetlen pecséttel, hanem beléptek a pavilonba és megnézték az anyagokat, kérdéseket tettek fel az országról, és valóban érdeklődtek hazánk iránt. Összességében ilyen is akadt nagyon sok, és örülök hogy sikerült hazánkat népszerűsíteni ilyen távoli tájakon is, és vannak érdeklődők az ország iránt, akik remélem idővel személyesen is felkereshetek a most csak képeken látott tájakat. Az meg már nagyon megható epizód volt, amikor a nap folyamán két magyarul beszélő kínaival is találkoztunk. Az egyikük az egyetem mostani diákja, a másik egy idős bácsi volt, és mindkettejükről kiderült hogy bizony hosszú éveket töltöttek tanulással korábban Magyarországon. Megindító pillanat volt találkozni az országot ma sem feledő emberekkel ilyen távol a szülőföldtől, pedig a bácsi elmondása szerint 1955-61 között tanult fizikát és ma is kiváló magyarsággal tudott erről beszámolni.

Az ország imázsát igyekeztünk teljesebbé tenni az Étel Fesztiválon való részvétellel is, ahol a babgulyással, párolt káposztával és fasírttal ismerkedhettek a látogatók. Ebben magyar hallgatótársamnak elévülhetetlen érdeme volt, hiszen leginkább ő csinálta ezt a részt, és elmondása szerint már a kezdés előtt egy órával sor kígyózott kifejezetten a magyar stand előtt, majd pecek alatt elkapkodtak mindent. Sajnálom, hogy nem láthattam ezt a részt. Azt hiszem nagy sikerünk volt, és nagyot alkotva jó hírét vittük hazánknak ilyen messzi helyen. Sok munka volt vele, de nagyon látványos, tartalmas és igényes pavilon lett a miénk, ami nem csak elfogultságból írva is kitűnt a legtöbb stand közül, az európai standok közül pedig bizonyosan a legigényesebben és színesebben kivitelezett volt. 

A tél egyre érezhetőbben közelít, és a hőmérséklet közel 10 fokot esett vissza alig két nap alatt, bár az előrejelzések még biztatnak mérsékelt melegedéssel. Azt hiszem a helyeiknek lesz igaza és a november már inkább a tél jegyében fog eltelni. Mivel szerdán esedékes egyetlen órámra se kellett bemennem, így még beiktattam egy kisebb kirándulást. Sajnos a Ming dinasztia sírjai elérhetetlennek látszanak a tömegközlekedés eszközeivel. Már másodszor töltöttem el egy órát azzal, hogy jó messzire utazzak, majd kénytelen-kelletlen visszaforduljak a további csatlakozások hiányában, amik úgy fest inkább csak elvben léteznek.

Miután reggel így inkább csak Peking külvárosaiban volt szerencsém gyönyörködni, és megnézhettem milyen messzire visz a külvárosi vasút. Persze nagyon messzire, de mégsem eléggé, hiszen a Mind sírok sajnos messze esnek a városközponttól. Viszont még délelőtt hazaérkezve inkább egy a Peking térképem által kiemelt helyszín felé vettem az irányt. Ez pedig a Nagy Kilátás Parkja, ahol a lakótelepek közép ékelve hirtelen visszaköszön a császárkor hangulata. A tradicionális épületek, kapuk, pavilonok sokasága egy kellemes parkban. A parkban található épületekben ráadásul rendre a császárkort idéző bábuk fogadják a látogatót, bepillantást engedve abba, milyen lehetett a kínai nemesség élete hajdanán.

A hely természeti szépsége is ilyenkor még megéri a látogatást, hiszen a sárgába és vörösbe forduló őszi levelek színes forgataga tartogat élményeket. Miközben még jelentős mennyiségű zöld természet is tartja magát a közelgő tél ellenére. A parkban ráadásul itt is találkozhatunk egy tórendszerrel, és a tó mellett elmaradhatatlan vízparti épületekkel. Illetve helyenként kőhalmokra lehet felkapaszkodni, és felkeresni a kis dombok tetején magasodó épületeket. Hiszen a nagyobb palotaépületek mellett találhatók kisebb villák is. Sőt még egy kicsi buddhista templommal is találkozhatunk, ahol szerencsét hozó piros talizmánok sokasága borítja be a helyet és meggyújtott füstölők illata lengi be a kis tér közepét.

A hagyományos császárkori élethez tartozó árusokkal is találkozni fogunk, a többi helyszínen megismert szuvenírekkel felszerelve. Némi győzködés után elég jutányos áron pár fényképet is csináltattam magamról, mint kínai császár. Lett két turista fényképem, darabonként 300 Ft-ért, és a kamerámmal díjmentesen még pár. A helyszínre a diákbelépő volt még másik 600 Ft. Összesen két óra alatt sikerült a helyet körbejárnom, mivel pekingi viszonylatban ez a helyszín nem számít túl nagynak. Jobb időben, és amikor a virágzó kertek is több látnivalót tartogatnak, lehet ez persze ennél hosszabb időzés helyszíne is.

Bár a héten még lettek volna ötleteim, hogy hova szerettem volna eljutni, azonban az időjárás igazán nem a jobbik arcát mutatta ezekben a napokban. Először ismét beköszöntött a nagy köd ideje, amely a látótávolságot annyira lecsökkenti, hogy 50 méteren túl szinte minden belevész a ködbe, és a szomszéd ház is csak homályosan látszik. Ma végre elmúlóban van a köd, és helyette szitáló eső és szél kerekedett, amely szintén nem egy igazi kirándulóidő. A fehér ködöt felváltotta a fehér égbolt. Remélem, hogy még a késő őszi időszakban lesznek szebb napok, amikor az elkövetkező hetekben végül sikerül még eljutnom pár érdekes helyre. Bár a helyiek szerint a november itt már hideg időt hoz, és az időjárás előrejelzések szerint már a jövő hét is átlag 7 fokkal hidegebb lesz, de a 15-16 fok még mindig elviselhető tartományt jelent.

Mivel az időjárás megfosztott a kirándulások lehetőségétől, így aztán több időm maradt az iskolai-tanulmányi dolgokkal foglalkozni. Ezekkel egyébként is haladni kell, hiszen a kutatói ösztöndíjban benne van hogy dolgozzak és persze képezzem magam. A hetekben ráadásul elérkeznek a negyedéves számonkérések is az egyetemen, megvizsgálandó ki milyen eredményesen tanult az elmúlt hetekben. Az egyetemi elfoglaltságokat növeli a jövő hét szombatra tervezett Nemzetközi Kulturális Fesztivál előkészületi munkái is, hiszen az egyetemen mindössze két magyar található velem együtt. Egy kínai önkéntessel kiegészülve így sem vagyunk sokan, más népesebb delegációval rendelkező országokkal összehasonlítva. Bízom benne a jövő hétvégén jól fog sikerülni hazánk képviselete az egész napos rendezvényen. Külön köszönet illeti meg a Magyar Nagykövetséget, akik jelentős mennyiségű anyaggal járultak hozzá leendő standunkhoz.

Az egyetemen sajnos nem tanulhatok kínai nyelvet, így a nyelvi képzésem egy innen néhány megállóra lévő nyelviskolában sikerült megoldani. Viszonylag olcsó, kevesen vagyunk egy csoportban, és nagyjából onnan folytattuk a kínai tanulást, ahol ideutazásom előtt tartottam. A mindennapos tanfolyam összességében azért már jelentősebb összeget tesz ki, de hiszem hogy megéri és sikerülhet rendesen megtanulnom kínaiul előbb-utóbb. Ráadásul elég sok spanyol tanfolyami csoporttársam van, és kezdem már bánni hogy három év intenzív nyelv nem használat miatt mostanra gyakorlatilag teljesen elfelejtettem spanyolul. Most bezzeg tudnám ezt is gyakorolni, ám most a kínai megtanulása a fő cél, és nem a spanyol felfrissítése. Hétfőn meg akarok nézni egy vizsgafelkészítő kurzust is, és akkor napi másfél helyett három órában tanulhatnék kínaiul, és a végén talán esélyem lenne decemberben egy HSK 4-es kínai nyelvvizsgát is megszerezni. A HSK-nak 6 fokozata van, amiből az 5-6 szint jóval nehezebb, felsőfokot jelentő nyelvi szinteket jelentenek.

Ha összejön a dupla kínai tanulás, akkor nekem is fokozódik a tanulmányi terhelés, noha a fokozódó terhelés egyébként meglátszik itteni kínai barátaim szabadidején is. Ami egyre fogyatkozik, bármilyen programról legyen is szó. Legalábbis hosszú kirándulásra már nem igen van idejük, így maradnak az egyetemi, vagy egyetem melletti programok. Szerencsére együttesen így is sok időt sikerül kínaiak társaságában eltöltenem, ami jó alkalom a kínai nyelvhasználat gyakorlására is. Hiába lakok a külföldi diákok kollégiumi negyedében, más külföldivel nem igazán ismerkedtem meg. A helyiekkel jóval inkább. Örülök, hogy sikerült itt új emberekkel megismerkednem.

Pekingben már nem nagy szám külföldinek lenni, és noha sokak fejében él még az a kép, hogy majd minden kínai nézi a fehér embert az utcán. Erre itt nem sok esélye lesz az európai turistának, mert semmivel nem fognak a kínaiak több figyelmet szentelni rá, mint bárki másra. Ezt teszi a sok külföldi jelenléte. Bár múlt hétvégén kedvenc egyetemi parkomban pihenve tucatnyi kínai középiskolás képében utolért engem is a kitüntetett figyelem, amikor egész csoportok csináltak velem fényképet. Így szinte biztos, hogy kínai iskolai turistacsoportok szemelték ki maguknak a Peking Egyetem parkjait aznap. Ezt az egy eset is inkább a különlegessége, mintsem a tipikussága miatt lett emlékezetes.