Felfedezőútjaim következő állomása visszavezetett a Tiananmen Térre, de ma a keleti oldalon elhelyezkedő Kínai Nemzeti Múzeumot kerestem fel. Ezt a helyet is régóta meg szerettem volna már nézni, de az ilyen beltéri nézelődéseket inkább a télre halasztottam és kihasználtam a melegebb őszi napokat a szabadtéri látnivalókra. Az egyes országok nemzeti múzeuma általában is érdekelnek, hiszen általában itt nagyon széleskörű és sok látnivalóban lehet részünk, ha van türelmünk bejárni a múzeumokat. Nincs ez másként a Kínai Nemzeti Múzeummal sem, hiszen ez a világ egyik legnagyobb múzeuma. Eredetileg szintén a Népköztársaság tizedik évfordulójára épült az ország főtere mellé. Aztán egy jelentős felújítást és kibővítést követően tavaly tavasszal nyílt meg ismét a látogatóközönség előtt. Az épület jellegzetesen a kínai kommunista építészet jegyében készült, így jelentős hasonlóságot mutat a Nép Nagycsarnokával is a tér túloldalán. A belső terek azonban már egy nagyon modern épületet tárnak elénk. A hatalmas csarnokokban az ember mindössze apró pontnak érezheti magát. A belépés után tehát a lelki hatás máris megvan, ami a hely nagyságát hivatott kiemelni.
A belépés egyébként ingyenes, bár elvileg van valamilyen napi kvóta hányan kereshetik fel a múzeumot. Érdemes délelőtt menni, már csak azért is, mivel itt aztán tényleg egy egész napra elveszhet az ember. Nekem közel négy és fél óra után lett elég a nézelődésből, de alaposabb szemlélődőknek egy egész nap sem lesz elég. Itt még átfutni is órákba telik a kiállításokat. A központi nagycsarnokból nyílik a Központi Kiállító Csarnok, amiben a Kommunista Párt diadalmas hatalomra jutásáról nézhetünk meg egy festménykiállítást néhány szoborral. Ezután a második emeleti második központi csarnokba mentem megnézni az antik Kína és antik buddhista tárgyú kiállítást. Nagyon szép fémedények, kő és nemesfém szobrokkal találkozhatunk a kiállítás során. Sajnos a fényképezőgépek használata csak vaku nélkül megengedett tekintettel a műemlékvédelemre, így nagyon sokat láthatunk, de a fényképek gyakorta életlenek maradnak, vagy csak sokszori próbálkozásra sikerül egy elfogadható képet készíteni a kiszemelt kiállítási darabról. Szerencsére a megvilágítás elég jó a tárgyak megörökítéséhez, ha éppen szerencsénk van.
A nagycsarnokok mentén mind az északi, mind a déli szárnyon további tematikus kiállítások találhatók a földszinten, az első és második emeleteken. Bár ottjártamkor nem mind volt nyitva, de így is temérdek látnivalóban volt részem. Tematikus kiállítás foglalkozik a kínai pénzek történetével, a vászonfestményekkel, a jáde faragványokkal, a kalligráfiákkal és a porcelánokkal a második emeleti termekben. Az első emeleten csak a déli oldal volt látogatható, ahol az európai műkincsek kaptak helyet. Ezeket viszont még fényképezni sem volt szabad. A kiállítócsarnokokban európai festmények, műtárgyak, ékszerek, korai tudományos felfedezések kellékei kaptak helyet. Mindez nekünk talán már ismerős lehet, de a tárlatok minőségben még európai szemmel is megérnek egy körsétát. A földszint déli oldalán most egy posztmodern kínai alkotó kiállításai kaptak helyet, amik nagyjából felölték az elképzelhető mindenféle művészeti ágakat: porcelánok, festmények, kalligráfiák, szobrok és néha egyéb kategóriába be nem sorolható darabok. Némelyik szerintem nagyon jó ötvözete az antik kínai művészetnek, kicsit érezhetően modernebb kivitelben. De ne legyenek illúzióink, a kortárs művészet nagyrésze szerintem nem egy múzeumba való giccs. Így itt is sok olyan akadt, ami egy fényképet se ért meg, meg persze nagyrésze talán plázai giccsnek jó, már ha akad ember aki megveszi. Az északi oldalon kínai karikatúrák kerültek kiállításra, és ami igazén érdekes volt szerintem az a régi ruházati leletek kiállítása.
Az egész alapsort pedig egyetlen hatalmas kiállítást foglal magába, amely végigkalauzol bennünket Kína több ezer éves történelmén. Nekem épp visszafelé sikerült haladnom benne, így az utolsó kínai császári dinasztiától haladtam visszafelé. Az egyes kiállítási csarnokok általában egy dinasztia tárgyi anyagait ölelték fel. Míg az elmúlt századokból inkább papír alapú iratokkal találkozhattam, addig nem meglepően az írásbeliség a későbbi termekben már vésett kőtábláknak adta át a helyét. Emellett nagyon jelentős mennyiségben edények, porcelánok, szobrok és dísztárgyak akadtak minden egyes teremben. Ezek dinasztiánként valamelyest változtak ugyan, ám például a kínai harangok egészen a fémmegmunkálás kezdetéig szinte változatlanok maradtak. Egészen bámulatos, mekkora és milyen minőségben készítettek a régi kínaiak fémből és agyagból kis szobrokat, harangokat és edényeket. Ráadásul a díszítés az időben visszafelé haladva sem lesz rosszabb. Napjaink sok magát művésznek nevező embere irigykedhetne a színvonalra, amit a kínaiak évezredekkel ezelőtt már megalkottak. A néha embernagyságú edények díszítése magért beszél, és a legtöbbet bizony látni kell. Míg végül egészen a barlanglakó ősemberekig jutottam visszafelé a múzeumi időutazásban.
Az utolsó kínai császár bukásától a jelenkorig tartó történeti kiállítás a Megújulás című tárlatban kapott helyett a Nemzeti Múzeum északi szárnyát kitöltve. Nem meglepő módon itt elég hangsúlyos a császárkor megdöntéséről tanúskodó festmény, fénykép és tárgyi anyag. A modernizáció és a meginduló fejlődés, amit a japánokkal vívott harc és a Kommunista Párt hősies küzdelmének és hatalomra jutásának tárlatai követnek. De a modern kori történeti bemutatás nem ér véget Mao elvtárssal, hanem egészen a jelenig vezet az államfők eredményeinek és korszakainak bemutatása. Mígnem a kiállítás végén már a kínai űrprogram sikereiről arról, hogy Kína is elérte a világűr végtelen határait. Míg bejárat a nyugati főkapu, a kijárat az északi kapu, így a modern Kínáról szóló kiállítás végeztével távoztam a múzeumból. Aminek felkeresését mindenkinek tudom ajánlani, hiszen sokszínű, sok és érdekes tárlatban lehet részünk, amíg el nem fáradunk. Bár padok mindenfelé akadnak pihenés céljából.
