Peking nagyon messze van Magyarországtól, és így bizony nem sok magyarral találkozhat az idelátogató. Azonban ez a hét erőteljesen a Haza vonzásában telt el. Hétfőn ünnepi összejövetel volt a Magyar Nagykövetségen, és meglepően sok magyarral lehetett ott találkozni. Bár ünnepi műsorok és beszédek nem voltak, amelyet a forradalmi évforduló kapcsán várnánk, ám az a tény, hogy egy egész fogadócsarnokot megtöltöttek a látogatók mindenképpen pozitívnak mondható. Ráadásul nagyrészt magyarokkal is találkozhattam, nem csak a diplomáciai képviseletekkel, akik hivatalosak voltak az estére. Mintegy két hónap után először sikerült ismerős ízekkel találkoznom, hiszen az este alkalmából magyar ételekből lehetett válogatni. Az ember bizony két hónap után már nagy dolognak tekint itt egy magyar sült kolbászt is. Noha a választék azért ennél természetesen jóval nagyobb volt. Illetve találkoztam pár eddig ismerőssel és szót váltottam jó pár eddig nem ismert emberrel is. Már meglepő volt egy egész estét magyarul végigbeszélgetni.
A Magyar Nagykövetség estéje után ma elérkezett a Peking Egyetem Nemzetközi Kulturális Fesztiváljának a napja is. Már jó ideje erre készültünk szinte minden szabad percükben a másik magyar hallgatótársammal, aki szintén kutatni van itt fél évre. Meg egy kínai segítőnk is volt, aki nagyon sokat segített és lelkesen dolgozott velünk a rendezvény sikere érdekében. Másik kínai segítőnk csupán ma a rendezvényre bukkant fel. A nap korán indult, hiszen 7-kor már a magyar kiállító pavilont kezdtük el feldíszíteni. Amiben nagy köszönet illeti meg a követségünket, akik rengeteg anyaggal láttak el bennünket. Csak azt sajnálom, hogy olyan elfoglaltak lettünk mindannyian a mai nap alatt, hogy nem volt érkezésem fényképeket készíteni a rendezvényről.
A magyar pavilon kimagasló eredményt mondatott magáénak. Sikerült a sorsoláson az egyik központi helyet megszereznünk, és így közvetlenül a rendezvény szíveként szolgáló fellépő színpad mellett kaptunk helyet. Ehhez társult a hatalmas képes plakátmennyiség is, amelyekből a kínaiak megismerhették Magyarországot, hiszen felbukkantak a jellegzetes épületek, helyszínek, kulturális elemek. Egy hatalmas poszteren pedig Budapest ékeként a Lánchíd és a Budai Vár képe fogadta az érdeklődőket. További posztereken pedig az érdeklődők bepillantást nyerhettek részletesebben az ország történetébe, irodalmába, kultúrájába. Kérdőíves vetélkedővel igyekeztünk is motiválni a részvételt a elolvasni az anyagokat, ahol különböző nyereményekért a kínaiak versenghettek, hogy ki tud többet Magyarországról. Emlékként pedig kis matricákat ragasztottunk a látogatókra szintén a Lánchíd és a Budai Vár képével ékesítve.
Nagy volt az érdeklődés tehát Magyarország iránt, hiszen nem is minden évben akad magyar, aki képviselhetné az országot, és ez valami igazán újat tud mutatni a kínaiaknak. Így aztán hiába készültünk hatalmas mennyiségű szóróanyaggal, matricákkal, kérdőívekkel, hiszen már a nap felére gyakorlatilag elfogyott minden. Ehhez azért hozzá kell venni, hogy a rendezvény nem csak az itteni diákoknak szólt, hanem hatalmas mennyiségű látogató is érkezett az egyetemre a mai nap alkalmából. Ők ráadásul jelképes útlevelet is válthattak, amelyet minden országnál le kellett pecsételtetniük. Bár előzetes tudtuk, hogy lesznek ilyen útleveles emberek, de az meglepő volt, hogy 8.30-tól a 16 órás zárásig szüntelenül pecsételnem kellett, annyian jöttek. Jószerivel ki sem tudtam mozdulni a pavilonunkból, amit végig piros-fehér-zöld lufik is szegélyeztek felhívva a figyelmet a standra. Ráadásul kis Tokaji borokat is kitettünk a frontra.
Emellett jöttek látogatók, akik nem csak elvettek pár szóróanyagot, vagy letudták Magyarországot egyetlen pecséttel, hanem beléptek a pavilonba és megnézték az anyagokat, kérdéseket tettek fel az országról, és valóban érdeklődtek hazánk iránt. Összességében ilyen is akadt nagyon sok, és örülök hogy sikerült hazánkat népszerűsíteni ilyen távoli tájakon is, és vannak érdeklődők az ország iránt, akik remélem idővel személyesen is felkereshetek a most csak képeken látott tájakat. Az meg már nagyon megható epizód volt, amikor a nap folyamán két magyarul beszélő kínaival is találkoztunk. Az egyikük az egyetem mostani diákja, a másik egy idős bácsi volt, és mindkettejükről kiderült hogy bizony hosszú éveket töltöttek tanulással korábban Magyarországon. Megindító pillanat volt találkozni az országot ma sem feledő emberekkel ilyen távol a szülőföldtől, pedig a bácsi elmondása szerint 1955-61 között tanult fizikát és ma is kiváló magyarsággal tudott erről beszámolni.
Az ország imázsát igyekeztünk teljesebbé tenni az Étel Fesztiválon való részvétellel is, ahol a babgulyással, párolt káposztával és fasírttal ismerkedhettek a látogatók. Ebben magyar hallgatótársamnak elévülhetetlen érdeme volt, hiszen leginkább ő csinálta ezt a részt, és elmondása szerint már a kezdés előtt egy órával sor kígyózott kifejezetten a magyar stand előtt, majd pecek alatt elkapkodtak mindent. Sajnálom, hogy nem láthattam ezt a részt. Azt hiszem nagy sikerünk volt, és nagyot alkotva jó hírét vittük hazánknak ilyen messzi helyen. Sok munka volt vele, de nagyon látványos, tartalmas és igényes pavilon lett a miénk, ami nem csak elfogultságból írva is kitűnt a legtöbb stand közül, az európai standok közül pedig bizonyosan a legigényesebben és színesebben kivitelezett volt.
