A félév véget ért, ahogy a vizsgaidőszak is véget ért a megelőző héttel az egyetemi campus falai között. Ez pedig nekem sajnos azt is jelentette, hogy népes környezetem fogyatkozásnak indult. Karácsony előtt mindössze páran távoztak kínai barátaim közül, köztük egyik kínai nyelvgyakorló társam és barátom, akivel egyszer az Illatos Hegyet jártam meg, és egy másik barátom akivel együtt utazgattam az ősz folyamán a városban felfedezni Pekinget és legalább négyszer indultunk együtt útnak a városban, például a Tiltott Városba vagy a Mennyek Templomába. Az igazán látványos út az egyedüllétig azonban csak az elmúlt héttel kezdődött meg, amikor valóban véget értek a vizsgák, amikor a félév valóban véget ért és kínai diáktársaim, barátaim rendre befejezték a félévet. Nekik ez csak a félév befejezését jelentette, ami a közelgő Holdújév jegyében a gyors hazaindulást is magával hordozta.
Hónapok teltek el, és a kezdeti ismeretségek barátságokká alakultak. Sok embert ismertem meg, többet is mint amire kezdetben számíthattam. Egy héttel ezelőtt aztán szingapúri szobatársam is nekivágott a hazafelé vezető útjának éjféltájban. Nagy bőröndjét maga után gurítva távozott, és nem tudom valaha viszont látom-e még. Búcsúzóul kaptam pár ajándékot, például az országa jelképéül szolgáló oroszlánt plüss változatban. Remélem egy nap lesz szerencsénk ismét találkozni, talán ellátogat magyar városokba is. Egyedül maradtam a kollégiumi szobára, és esténként hazatérve immár senki nem fogad.
A hét második felére minden napra jutott már egy búcsúzás, búcsú a tollaslabdázó barátoktól egy csütörtöki vacsora keretében, akikre a városgazdaságtan órán tettem szert, és akikkel annak idején együtt kerestem fel az Etnikai Kulturális Parkot. Bár végül úgy hozta az élet, hogy még egyszer külön-külön mindkét barátomat viszont láttam szombaton. Egyikükkel még ellátogattam a Ming Császársírokhoz, a másikkal véletlenül találkoztam vacsorázni menet. Ő is a guruló bőröndjét húzta kifelé az egyetem falai közül. Távoztak, miként sokan mások is. Minden alkalommal amikor az egyetem falai közé lépek, velem szemben néhányan holmijukat felpakolva éppen távoznak. Lassanként néptelenedik el a város a városban, és a campus lassanként szellemvárossá alakul. Ám barátaim távozása valahogy egészen más. Az ember megérzi a hiányukat, hogy az élet most nélkülük folytatódik.
Pénteken este itteni legjobb barátommal is elérkezett a búcsúzás napja. Ma is előttem van első közös utunk, amikor még az iskolai kirándulás keretében ellátogattunk a Nagy Falhoz. Egy nagy utazás első helyi utazása barátokká tett minket. A segítőkészsége, ahogy a regisztráció napjaiban igyekezett megtalálni a keresett itteni tanárt, akitől az ajánlásomat kaptam. Aztán még akadtak közös útjaink Pekingben is: Beihai Park, Yonghegong Templom, Yuanmingyuan romjai. Az októberi nemzeti ünnep alatt a párját is sikerült megismernem. Ha időnk engedte, akkor együtt vacsoráztunk az egyetemi menzán. Gyakori helyünk volt egy kicsi fehér étkezde, ahol főleg rizsételeket lehetett kapni. Barátom távozásával a menza is bezárta kapuit a téli szünetre, pedig a helynek is jelentősége volt. Itt ettem először miután repülővel megérkeztem a városba, itt vacsoráztam majd minden este, és végül a félév utolsó közös fényképe jóbarátommal szintén ide kötődött.
Az új hét kezdetével bezárt ebédjeim gyakori színhelye is, ahol a kínai tésztákat ettem előszeretettel. Különös tekintettel a tojásos-paradicsomos tésztára. Maradt tehát néhány egyéb menza, bár azokat kevésbé kedveltem meg az itteni hónapok alatt, és lehet azok is bezárnak idővel. Kedvenc helyeimtől azonban kényszerű lett a búcsú, februárban fognak csak újranyitni. Vasárnap legrégebbi kínai barátomtól is búcsút vettem. Vele még magyar földön ismerkedtem meg, és magyar szakosként ő volt az egyetlen itteni barátom akivel saját anyanyelvemen is beszélgettem néhanapján miközben én a kínait, ő a magyart gyakorolta. Meg persze vele is akadtak közös utak is a nagy utazásban, elsőként az Állatkertbe, de ő is részt vett a Beihai és a Yuanmingyuan "felfedezésében" is.
Ahogy vasárnapra jutott még egy utolsó síelés is a városgazdaságtan óra egy másik kedves diáktársával. Bár sok helyet kerestem fel egyedül, mégis mennyi és mennyi kedves pillanat köt egyes helyszínekhez, amiket nem egyedül látogattam meg. Felfedezőtársaim, akik velem tartottak Peking egyes szegleteibe, akik az elmúlt hónapokban meghatározták az ittlétemet, akikkel együtt teltek a mindennapok. Köszönet illeti mindannyiukat a közös pillanatokért, amik feledhetetlen emlékként élnek tovább! Hiszem, hogy a búcsú csak időleges, és egy nap viszontlátom valamennyiüket, legyen ez az idő akár rövid, akár hosszú.
