Nehéz belegondolni, hogy immár 3 hónap eltelt azóta, hogy a repülőgépem landolt a pekingi repülőtéren és megérkeztem Kínába. Néha az egész olyan közelinek tűnik, mintha alig pár hete történt volna az egész, hogy elváltam korábbi életem színtereitől, és elutaztam ide, a világ másik felére. Máskor pedig az egész sokkal régebbi élményként hat, mintha a negyedévvel ezelőtti élet valami régi emlék lenne a múltból. Az igazság azonban valahol a kettő között van, de az idő megélését mindkét nézőpontból sok minden elősegíti. Amikor odahaza beszélek azokkal, akiket hátrahagyva idejöttem, az elválás pillanata még nagyon közelinek érződik. Hiszen alapjaiban nem sok változott, csak a távolság, és a meghallgatott magyar mindennapok híven tükrözik azt az állapotot, amikor felszálltam a repülőgépre Budapesten.
Amikor beleveszek a mindennapokba, akkor tagadhatatlan a tény: legalább részben már magam is pekingi lettem, ahogy megszoktam az itteni mindennapokat. Ahogy a megszokott helyeket már a kollégiumi szoba, az egyetem és a nyelviskola alkotta tér jelenti, ahova naponta visszatérek és ahol valójában a mindennapokat élem. Az idő hosszát jól éreztetik az itt kötött ismeretségek, mindazon kínai barátok, akikkel együtt töltöm a hétköznapokat, és időnként szerencsém volt együtt utazni velük és felfedezni Peking néhány nevezetesebb pontját. Az új helyszínnel kialakult az új élettér, az új napirend és hetirend, hogy mikor milyen órákra készülök, és általában kivel mikor találkozom. Szerencsére elég kínaival ismerkedtem össze, hogy a napok jelentős részében legyen kivel találkoznom, mégha a közös program csak az utóbbi napok megbeszélése is. Ráadásul ebben a három hónapban olyan sok helyet fedeztem fel ebben a városban, annyiszor tettem kisebb-nagyobb utazást különböző nevezetes, látványos, illetve történelmi pontokra, hogy a gyűjtött élmények és emlékek bőven képesek felülmúlni éveket odahaza. Noha még Peking városát sem hagytam el, mert más városok felé nem szívesen indulnék egyedül, de pekingi ismerőseimnek hétvégente is óráik vannak és idejük nagy részét valóban tanulással töltik az egyetemen. Kínában verseny van, a tanulmányok is a verseny részét képezik és ez a teljesítménykényszer itt beleivódik az emberekbe.
Nem tudom még hány helyre fogok eljutni az elkövetkező pár hónapban, de amit eddig láttam az alapján Peking lenyűgöző hely. Remélem az internetre feltett többezernyi kép képes valamit visszaadni mindabból, amit eddig láttam. Személyesen megélni és bejárni ezeket a helyeket azonban minőségileg más szintet jelent, bár bízom benne a fényképek még sok idő múlva is segítenek majd felidézni az itt töltött hónapokat, azokat az élményeket, amikben részem lehetett az ösztöndíjas élet során. Mert a nagy utazás számomra Peking felfedezéséről is szólt, és bevallom ezek az utak jelentik azokat a színfoltokat a hétköznapokban, amik igazán sokszínűvé képesek tenni az itt tartózkodásom. A másik legalább ilyen fontos tényező a már említett találkozások és közös programok a kínai diáktársakkal, ám ezeket sokkal nehezebb lenne egyetlen eseményként kiragadni és leírni, mint egy kirándulást. A hétvégi tollaslabda edzések diáktársaimmal, a nyelvgyakorlási beszélgetések nyelvtanulási partnereimmel, akikkel persze néha más programokat is van szerencsém szervezni, és még lehetne sorolni. Szerencsémre sikerült megismerkednem több kínai diákkal.
Mindeközben persze nem utazgatni érkeztem a városba. A kutatói ösztöndíj bizony tanulásról és munkáról szól. Így az eltelt hónapok során dolgoztam is sokat, hogy az eltervezett kutatást elvégezzem kezdve sok kérdőív kitöltetésével. Dolgoztam nem keveset, hogy azok a cikkek elkészüljenek, amik majd a nevemhez lesznek köthetők. Órákra jártam az egyetemen, hogy mind a kínai kultúrát, mind a kínai gazdaságot is sokkal alaposabban megismerjem és ehhez több angol nyelvű kurzus hallgatása jelent segítséget, amiknek hála minden héten tovább bővítem az ismereteimet az országról. Emellett minden hétköznap kínai nyelvórákra jártam ás járok. Jelenleg most éppen kettőre is, hiszen december elején nekifutok a HSK 4-es kínai nyelvvizsgának, és így vizsgafelkészítő kurzusra is beiratkoztam. A nyelvtudás fejlesztése elengedhetetlen, hogy egy szép napon könnyen tudjak a kínaiakkal a saját nyelvükön kommunikálni. Esetleg egyszer majd kínaiul hallgatni meg egy tanórát, és meg is érteni azt. Szóval időm legnagyobb részében tanulok és dolgozom, de ezeket az élményeket szintén jóval nehezebb történetekké alakítani, mint a kirándulásokat. Pedig mindez fontos, és legkésőbb az út végeztével ezek is történetekké kerekednek.
Bár nem csak pozitív élményeim vannak az eltelt negyedévből, de összességében nagyon örülök hogy vállalkoztam erre az utazásra. Azt hiszem sokat tanultam, láttam és tapasztaltam már eddig is, és még többet fogok az előttem álló időszak alatt. A tanulásba beleértve milyen az élet egy nagyon távoli helyen. Megszokni, hogy fehér embert itt csak ritkán látni, ami számomra valahogy sosem volt zavaró. Itt természetes, hogy csak ázsiai arcok veszik körül az embert. Rövid időn belül pedig a mindennapok apróbb eltérései is megszokhatók, mint a közlekedési kártya a bérlet helyett, vagy hogy forint helyett minden yuan-ben van. A blogon a jegyárakat az induláskori 1 yuan = 30 forint árfolyamon számítom mindig, hiszen forintot nem láttam jó ideje, és a mindennapok során már nem is váltom át az árakat. Nincs értelme, a pénzt yuan-ben kapom, és abban is költöm el. Az időjárás meglepően ugyanolyan, mint Budapesten. Bár itt szerintem a szmog miatt is gyakoriak a ködös napok, és itt is beköszöntött a tél. A Nagy Falat még rövidnadrágban másztam meg, most meg már kabát, sál és kesztyű indokolt az utcára lépéskor. Az évszakok változása érzékelteti,hogy bizony eltelt három hónap, és a nyár végéből elérkeztem a tél kezdetéhez.
Meglepő, ahogy természetessé válik az idő múlásával a mindennapokat alkotó környezet, ezt valahol tényleg megélni lehet csak, igazán elmesélni lehetetlen. Mert ezt inkább érezni lehet, mint érteni. Remélem a folytatás éppen ilyen gazdag időszakot tartogat, amire később is szép lesz visszagondolni. Beleértve más városok felfedezését is, amire eddig nem volt alkalmam.
