A mai reggel eredetileg a Nép Nagycsarnokába terveztem ellátogatni, ám sajnos megérkezésemkor az egész épület kordonokkal volt körbekerítve a Tiananmen tér felől, és így sajnos nem jutottam el a kiszemelt helyszínre. De szinte biztos, hogy pár héten belül sort fogok keríteni a Tiananmen tér két oldalán elhelyezkedő két jelentős épület bejárására, hiszen a Kínai Nemzeti Múzeum is érdekes helynek ígérkezik. A mai nap tapasztalata viszont annyi, hogy értelmetlen a posztoló rendőrt megkérdezni, be lehet-e jutni ma valahova. A kordon dacára is képest azt mondani, hogy igen. Pedig a hely jellegéből adódóan szerintem jobban meg kéne fontolni mennyire hasznos a turisták szívatása ilyen válaszokkal. Nekem egy újabb körbesétálást jelentett a téren, ami persze szép látvány volt most is. A Mao Mauzóleum is nyitva volt, amit a sor is jelzett.
A teret elhagyva először a híres turistapiac felé vettem az irányt és kicsit körbenéztem a Wangfujin-on. Engem nem nyűgözött le nagyon, bár biztos ebben benne van, hogy messze nem ez az első kínai piac amit látni volt szerencsém. Nem rosszabb igazából más piacoknál, de nem is jobb, hogy kiérdemelje azt a hírnevet, amire szert tett. Az egyetlen előnyének így betudható a Tiltott Város közelsége, ám sok tekintetben minden idelátogató turista figyelmét felhívom, hogy jelentős mennyiségű igazán kínai holmit a Tiltott Városban is be lehet szerezni. Ráadásul a Palotamúzeum boltjaiban bár nincs alkudozás, mégis valószínűleg a legjobb áron megvehetők ezek a holmik. Legyen szó kínai tradicionális mintás ruháról, vagy bármely egyéb szuvenír tárgyról a képeslaptól a jáde szobrokig vagy étkészletig.
Aztán nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy ne térjek vissza a Tiltott Városba, ahol negyedéve jártam utoljára. Most mintegy négy és fél órát időzve a falak között. Többet azért nem, mert csak délben mentem be és a fél ötös zárás nyomán el kellett hagynom a helyet. A hőmérséklet legfeljebb alulról súrolta a fagypontot, de ennek ellenére a látogatók tömege most is igen jelentős volt mindenhol. Leginkább a főfolyosón volt érezhető a tömeg. Amin most először kitérő nélkül haladtam végig. Át az összes tróntermet magában foglaló palotán egészen az északi kertig. Azonban legutóbbi ottjártam óta akadtak változások is, így eddig nem látott részeibe is eljutottam a Tiltott Városnak, vagy ahogy itt nevezik a Palotamúzeumnak. Ebből kettő igazán említésre méltó is akad.
Az egyik a porcelánkiállításnak helyet adó rész a Palotamúzeum délkeleti szegletében, mivel most a nyilvánosság előtt is megnyílt a Keleti Kapu. Bár a Kapu felújítás alatt áll, de így most ez a szeglet is bejárhatóvá vált. A porcelánok mindenféle méretben, díszítésben, színben és formában fogadják a látogatót. Igyekeztem is sokat lefényképezni a kiállítási darabokból. Az egész régi leletektől a modern alkotásig megcsodálhatjuk a kínai kultúra alkotásait. A másik megnyílt rész a hely közepétől kicsit keletre található. Egyfelől már az épülete is lenyűgöző, hiszen ugyanazt vagy nagyon hasonló a hatalmas fából ácsolt palotát láthatjuk kicsit kisebben, mint az Elődök Templomában vagy a Changling Mauzóleumnál, ám itt ehhez egy második ikerpalota is csatlakozik egy középső folyosóval. Ebben az épületben kapott helyett a császári óraművek kiállítása. Vannak itt kisebb óratornyoktól kezdve mindenféle díszesen megmunkált szerkezetek, amiket egyszerűen látni kell. A sok aranyozott szerkezet pazar látnivalót jelent, milyen kincseket halmoztak fel az egykori császárok.
Emellett bejártam ismét a kisebb palotákat tömörítő a főfolyosótól kissé keletre illetve nyugatra található rezidenciákat is, igyekezve minél több fényképet készíteni ezekről a helyekről, hiszen bár csak az ablakon belesve, de elénk tárul a császári negyed megannyi kelléke. A bútorok és napi használati tárgyak, amik az itt élők mindennapjainak környezetét alkották. Bár néhány ezek közül most is zárva volt, de szerencsére így is elég sokat sikerült megnézni ezekből a a rezidenciákból. Bár a végén az idő szorítása miatt már nem maradt időm mindegyikre, hanem a kijárat felé kellett vennem az irányt. A keleti oldalon található Nemzeti Galériát alkotó negyedbe most nem jutottam be. Valószínűleg a teljes látogatható szakasz megnézése együtt mintegy 6-7 óra látogatási időt igényelne, most hogy a keleti oldal is nagyrészt már megnézhető. Bár a keleti oldal részen is van még középen egy rész, ami elzárt terület és tűzvész hiányában egy kigördülő tűzoltóautóból jól megjósolható mi található arra. A nyugati oldal most sem volt nyitva a közönség előtt. Miután az 5. pár elemem is lemerült, így az utolsó pár percben már nem tudtam így sem fényképezni, így az északi kapuról és a befagyott vizesárokról már nem lettek képeim.
