Az idő nagyon kedvező volt a mai nap, hiszen kellemes őszi napsütés és meleg nap volt, így szinte lehetetlen volt kihagyni a kirándulás lehetőségét. Két kínai barátommal együtt vágtunk neki a Yuanmingyuan felfedezésének. Első utam alkalmával rengeteg természeti látnivalót vettem már szemügyre, beleértve a tórendszert és a kellemes ligeteket. A tél közelségében azonban a hatalmas park természeti környezete már jelentősen megadta magát az elkövetkező tetszhalott állapotnak. A vízszint legalább egy métert apadt, sok helyen a fák már lehullatták a leveleiket. A kertekben elidőzni tehát már kevésbé lett volna érdemes, már csak azért is mert a tóparti sétálóösvények közül is többnek a felújítását most végzik. Útitársaimmal azonban ma a történelmi romok közé indultunk.
A legtöbb európai számára persze a Yuanmingyuan nem sokat mond, még akkor sem ha hozzátesszük, hogy ez volt hajdanán a Nyári Palota. Ami nagyon történelmi múltnak hangzik, pedig gyakorlatilag a mostani Nyári Palota már csak az utolsó császárok idejében szolgált Nyári Palotaként. A Yuanmingyuan méretében is nagyobb, mint a Nyári Palota és egészen 1860-as elpusztításáig ez jelentette a kínai császárok nyári rezidenciáját. Ugyanis a nyugati hatalmak megjelenése Pekingben, és végül a második ópium háború elvezetett az egykori hatalmas Nyári Palota pusztulásáig. A brit csapatok gyakorlatilag porig égették és rombolták az egykori császárvárost, ami fénykorában még a Tiltott Városnál is ötször nagyobb területen elterülő paloták egész láncolatát jelentette. Nem csoda tehát, ha ez a történet kikerült az európai történelemoktatás gyakorlatából. A világörökség számára okozott, egyébként értelmetlen pusztítás gyakorlatilag felbecsülhetetlen, felfoghatatlan és leírhatatlan. Egy már legyőzött ország, egy vesztes háború után még végszóként szenvedte el a hely megsemmisülését. Ha a Tiltott Várost a világörökség egyik legnagyobb részének tekintjük, akkor talán egy keveset megsejtünk mi volt egykor ez a hely.
A kerteken túl a helyszín északi szegletében találhatók a még megmaradt romok, amik még ledöntött állapotukban is árulkodnak az egykori város nagyságáról. A hajdani kínai császárok szebb napjairól, amikor még nem jelentek meg az európai gyarmatosítók. Az északi részben ráadásul pont az európai rokokó stílusban épült impozáns kastélyok romjai találhatók, amik közül mindössze egy kisebb labirintussal körbevett tornyocska enged sejtetni valamit az épületekről. A rekonstrukciók és pár nagyon archív fénykép persze visszatekint a helyen a valódi állapotokba is. A romok között tapintható az elmúlás, és a kínaiak számára a hely története kötelező tananyag. Mert a Yuanmingyuan egy jelkép, a romjai jelképezik mindazt a szenvedést és megaláztatást, amelyet Kína elszenvedett a horizonton túlról érkező Nyugattól. Jelkép és emlék, hogy egy gyenge ország mire számíthatott egykor, és miért fontos ma is az országot erőssé tenni. A helyreállítása tehát egyhamar nem is valószínű, mert a jelen romjai ma is visszavisznek minket a múltba. Néma tanúként őrzik a történelem egy pillanatát. Van valami megrázó szembenézni a romokkal akkor, ha tudjuk mit látunk. Nekem valahogy érthetetlen, hogy miért kellett a helynek elpusztulnia, és hogyan lehetett valaki olyan barbár hogy elpusztítsa.
Az északi részt elhagyva egy hatalmas templom alapjaihoz érkezünk. Az alapjaihoz, mert a helyet valóban a földdel tették itt egyenlővé a nyugat európaiak. Az egykori hatalmas palotának most csak a kőpadlója árulkodik az eredeti méretekről. Bár a földmunkákból talán arra következtethetünk, hogy talán a hely klasszikus kínai stílusú negyedeiből valamennyi helyre lesz állítva, miként a déli bejárat melletti egykori templomegyüttes: amely ma talán az egyetlen helyreállított része a helynek és egyben egyfajta helytörténeti múzeumként szolgál. Idegenként tehát talán nehéz megérteni a hely jelentőségét, de érdemes felkeresni és szemlélődni.
