Egy fárasztó hét volt esedékes az iskolában, ahol a választható tárgyakból kellett vizsgáznom, de remélem megfelelő eredményem lesz a hallgatási készség illetve az üzleti kínai tárgyakból is. Miközben a héten alapvetően kellemes őszi idő volt, sajnos a hétvégére elérkezett a rossz idő. A tavalyi fél évben nem tapasztaltam olyan kellemetlenül rossz időt, mint ami ma délben szakadt rá a városra. Erős esőzés, lehűlés és mindez még széllel tetézve, vagyis házon kívül lenni rendkívül kellemetlenné vált, különösen estefelé, amikor már kisebb tavacskákat alkottak a pocsolyákat.
Azonban reggel még jó idő volt, ezért vállalkoztam egy utazásra, hogy ismét Peking egyik történelmi nevezetessége felé vegyem az irányt, bár alighanem hamarosan majd megint visszatérek oda, mert az eleredő eső sajnos jelentősen mérsékelte az utazási élményt, pedig most régóta és nagyon vártam már az alkalmat egy rendes kimozdulásra, a kemény munkával töltött hetek után. Végre felkerestem az egykor egész Peking történelmi belvárosát körbekerítő városfal utolsó még meghagyott darabját, amely ma a központi vasúti pályaudvar mellett fut mintegy másfél kilométer hosszan. A fal utolsó állásait nagyjából másfél óra volt megnézni, de ebben az eleredő esőnek is szerepe volt. A belépő olyan 360 Ft. A Városfal 500 évig kerítette körbe a birodalmi fővárost, és a Tiltott Várossal egyetemben a Ming császárkorban kezdődött az építése a középkor végén, amikor a harmadik Ming uralkodó Nanjingból Pekingbe tette át a birodalom fővárosát.
A kőtéglákból épült városfal egészen 1965-ig övezte a fővárost, túlélt két császári dinasztiát, a nyugati gyarmatosítókat, a császárság bukását, a japán megszállást és az azt követő polgárháborút. Túlélt mindent, csak a "modernizációt" nem élhette túl. Mégha számomra felfoghatatlan is, hogy alig több mint fél évszázada békeidőben ilyen léptékű és múltú műemléket hogyan lehetett szándékosan elpusztítani. Még akkor is, ha ma az egykori fal helyén a metróvonal és körút található. Tehát az utókornak maradt az emlékpark, amely az egykori keresztfal keleti szegletét jelenti, mert a fal nem csak a várost vette körbe, hanem a Tiananmen tér magasságában futott egy kelet-nyugat irányú keresztfal is, amelyből ma a város szívében maradt az Előkapu és a Zhengyang kapu. Itt ezen a kicsi, és még így is nagy területen láthatjuk a fal maradékát, amelyet azért már kikezdett az idő is. Bár szívből remélem, hogy időben ezt is restaurálják, mint annyi minden mást.
A fal mellett sétálva kellemes parkban járhatunk, fákkal, és gyalogösvénnyel és a fal időről időre megvastagodni látszik, ahol régen a kis bástyák álltak. A szürke kőtéglák alkotta falakat így kellemesen feldobja a természeti környezet közelsége. Még romjaiban is szép látnivaló az egykori fal. A fal végénél pedig egy múzeumot is találunk, amely az egyik egykori őrtoronyban található. Régen számtalan ilyen nagy őrtorony övezte a falat, ma már csak ez az egy, amelyiket a fal is övezi. Amit ha egyszer restaurálnak biztos sétára is alkalmas lesz, hiszen a fal vagy tíz méter széles, valóban aktív védműként funkcionált az egykor a falain szolgáló őrséggel együtt. A nagy őrtoronyban főként makettekkel az egykori városfalról, a történelem egy másik korszakából, amikor a fal még büszkén hirdette a város védelmét. Az építészeti stílus egyébként erősen a Nagy Falra emlékeztet, és a restaurált saroktorony alapján olyannak képzelem, mint ami ma is látható Xianban. Elvégre ugyanakkor épült, ugyanarra a célra, csak éppen nagyobb léptékben.
