Az egyik dolog, ami az embernek biztosan eszébe jut Kínáról, az alighanem a Nagy Fal. Szerencsére az egyetem szervezésében lehetőségem nyílt már rögtön az első vasárnapon ellátogatni ehhez a műemlékhez. Az út mintegy két óra volt busszal, ami kínai viszonylatban igen közelinek tekinthető, hiszen az ember két órát simán eltölthet a pekingi közlekedésben is, anélkül hogy átérne a város egyik oldaláról a másikra. Útközben legalább elbeszélgettem az időt egyik kínai kísérődiákkal. Egyelőre angolul, de remélem a félév végére már kínaul is sikerül akár órákat és nem csak mondatokat beszélgetni.
Az út végén érkeztünk meg MuTianYu-nél a Nagy Falhoz. Mivel építményt védelmi céllal építették, ezért talán természetes, hogy a hegygerincen található, ahova a busz már nem mehet fel út hiányában. Az érkezés után így két lehetősége van az embernek. Az első, hogy siklóval felmegy, vagyis fizet azért hogy ne tegye ki magát fizikai igénybevételnek. Ezt választotta a legtöbb turista is, elsősorban a fehér emberek, akik azt hiszem igencsak elkényelmesedtek. Szerencsére én is pár társam, köztük az uton megismert kínai segítő diákkal együtt gyalog fedeztük fel a felvezető utat. Ami 20 perc meredek lépcsőzést jelentett a legrövídebb úton. Természetesen lettek volna lankásabb, de hosszabb utak is.
Féluton megizzadtunk ugyan a tereptől, de elmondhattuk, hogy mi valóban megmásztuk és nem siklóval megjártuk a Nagy Falat. Valamint a környező természeti közeget, az erdős vidéket is kicsit jobban megláthattuk. A Falra érkezve aztán megint a felfelé vezető utat választottuk kezdésként. A hegygerinchez idomulva a Fal is hol felfelé, hol lefelé tart, néha egészen meredek lépcsőket is beleértve. A kilátás nagy szép, ahogy a zöld hegyek körbeveszik a Falat, amely már évszázadok óta magasodik a táj fölé. Bár most már nem katonák, csak turisták szemlélik az alant elterülő vidéket. A katonai jelleget viszont jól visszaadják a bástyák, lőrések, és helyenként az ágyuk. Az építmény tényleg lenyügöző. Szóval aki teheti, az látogasson el ide.
A Fal alatt a fogadóvárosban pedig szuvenírárusok egész sora, ahol az ember beszerezhet pár emléket, ha sok felesleges pénzt hozott magával. Alkudni persze kötelező, ha valaki a vásárlás mellett dönt. Köztük helyenként az ételárusok, és hogy a nyugati dolgok mennyire elérnek még ide is, azt talán egy Subway étterem jellemzi legjobban. Ahol nemmeglepő módon sok európai turstát lehet fellelni. Itt ettem egyébként én is, néhány német és egy hong-kongi cserediákkal együtt. Bár ezt az egy alkalmat leszámítva még csak kínai étkezdében jártam. A kínai vállalkozószellemet az is példázza, hogy még a Falon is találhatók vízárusok, gondolom a gyalog érkezőkre gondolva.
Az út végén aztán csoportfotózás következett, a legalább száz kilátogató cserediákról. Remélem esetleg én is viszontlátom ezeket a képeket. Majd újabb két órás út volt a visszaút.
