Megunva, hogy több hetet eltöltöttem a városban és még egyetlen helyi nevezetességet sem kerestem fel, így a napokban nekiláttam a város felfedezésének. Ezt nagyban elősegíti, hogy a pekingi metróhálózat tényleg behálózza a várost. A nevezetességekhez is elvezetnek a metróvonalak. Itt bizony nem 10 évig tart felépíteni egy metrót, mint Budapesten. Jelenleg is 3 vonal van építés alatt, amelyet nem régen kezdhettek, mert az olimpia kori (2008) térképeken még nem szerepelnek, de mára már félig átadták őket és üzemben vannak. Nálunk bezzeg évtizedes vállalkozás egyetlen metróvonal első szakaszát is megcsinálni.
Első utam a YuanMingYuan Parkba vezetett, amely elképesztően hatalmas. Közel 3 órán át barangoltam a parkok, sétányok és víziutak rengetegében, ám bizton állíthatom, hogy ezalatt sem sikerült bejárnom a teljes területet. Viszont ennyi idő alatt már jócskán elfáradtam, és feladni kényszerültem azt a vállalkozásomat, hogy sikerüljön az egész Parkot bejárnom. A méretek valami egészen más távlatokban vannak. Itt a parkon belüli kompok és sétaautók nem pusztán a turisták sznobizmusa miatt állnak a látogatók rendelkezésére. Hanem mert a Park egyes elkülönülő övezetei bizony tényleg kilométeres távolságokba nyúlnak el egymástól. Helyenként táblák is segítik, melyik övezet merre van, már ez kínaiul nem tudó látogatóknak nagyjából semmit nem mond. Csak a távolságok, hogy hány száz méterre van valami, vagy inkább kilométer feletti távolságban.
A látnivaló gyönyörű, rengeteg hatalmas tó található itt, amelyeket vízi folyosók kötnek össze. Rajta akkora zöld növényzettel, hogy némelyik levélen lehet én is elterülhetnék (persze valószínűbb hogy elmerülnék a vízben). A víz mellett tábla is figyelmeztet, hogy az ember ne ússzon, ne horgásszon a tavakban. Az külön érdekesség, vajon miért feketék itt a hattyúk? Erre nem jöttem rá. A belépő kb 750 Ft, de helyenként külön kiállítások is vannak extra pénzért, de ezeket kihagytam, nem ígérkeztek sokat hozzáadni az élményhez.
A régi festmények tanulsága szerint ebben az övezetben rengeteg kisebb-nagyobb ház bújt meg a zöldövezetben hajdanán, de ebből mostanra alig maradt valami. A hídak is mind restaurációk, egyetlen kivétellel, amely viszont nem használható. Illetve egy romkertbe is bemehettem volna további pénzekért. A helyreállítás ma is tart, rengeteg helyen látni elkerített részeket, ahol ma is dolgoznak. Talán 10 év múlva már teljes pompájában lesz látható a Nyári Palota mellett elterülő hajdani városrész.
A hét másik útja a mai volt, amely a Nyári Palotába vezetett. A méretek itt is a korábban leírtakhoz hasonlatosak. A távolságok magyar szemmel elképzelhetetlenül nagyok még a Palota egyes övezetei között is. Szerencsére ide is el lehet jutni metróval, ahonnan már csak egy kis séta a palota egyik bejárata. A turisták száma meglehetősen sok, a tábla tanulsága szerint tegnap (pénteken) 22.000 volt, de ez a mai hétvégi napon szerintem ennél is magasabb. Persze ennyi ember elég nagy területre oszlik meg. A belépő alapesetben 900 Ft, de ha az ember az összes tárlatra és belső részre is be kíván jutni, akkor 1800 Ft. Én az utóbbit választottam, és ki is használtam, hiszen a jegyem végig lett lyukasztva az összes tárlatnál. Sajnos a tárlatokról nincsenek fényképeim, mivel ott ez tilos volt. Külföldi lévén persze a bejutásig meg kellett szabadulnom pár "önkéntes" kínaitól, akik a metróállomás és a bejárat között fuvaroznák az embert, vagy épp idegenvezetést vállalnának.
A magam részéről egyedül indultam neki az ösvényeknek, és mivel rendre jobbra tartottam, így elsőként a Harmónia kertjébe érkeztem meg. Kis tavacska, körben épületekkel. Igazi pihenőövezet, amit utána további épületegyüttesek követtek időről időre. Beleértve egy a velencei vízivároshoz hasonlatos vízparti bevásárlóutcát is. Ahol bolt van rengeteg, hogy a boltokhoz való bejutás miért számít az egyik tárlatbelépőnek azt nem tudom. Nézelődtem egy kicsit, és alig tudtam megszabadulni a fényképész saroktól, akik fizetség ellenében császári ruhában lefotóztak volna. De mielőtt meggyőzhettek volna, hogy az illusztrációk tanulsága szerinti női császári udvari viselet milyen jól állna rajtam is, inkább leráztam őket. A vízi sétálóutcából félúton távoztam, beleunva a szuvenírek rengetegébe.
Innen hegymászás következett, hogy megérkezzek a Buddhák házába, ahol fényképezni szokás szerint tilos volt. Míg az ázsiai látogatók rendre elmormoltak egy imát, nekem ez megmaradt az érdekességek szintjén. Aztán a hegytetőről a Fellegvárba tartottam, ahol egy a szokásosnál is hatalmasabb pavilont vett körbe az épületkomplexum. A pavilonban valamely sokarcú és még több kezű buddhista istenség szobra lakozott. Majd meredek ereszkedéssel érkeztem meg egy hatalmas tóhoz. Amelynek a partján végigsétálva végül egy kis szigetre is eljutottam. A legtöbb turista láthatóan a vízpartra csoportosult, helyenként idegenvezetők zászlókkal terelgettek egész csoportokat. A tavon hajók egész sokasága látható. A ki szigetig elérve nagyjából félútig se jutottam a Tóparton, de onnan már inkább a visszafordulást választottam.
Noha négy és fél órán keresztül bolyongtam a Nyári Palota különböző részei között hegynek fel és lépcsőkön lefelé, de még így sem jutottam el minden szegletébe a helynek. Lehet talán egy egész nap ehhez is elég lenne, de a Palota egyes negyedei tényleg igen távol esnek a többitől. Máskor meg közel lettek volna, de épp lehagytam egy részt és már nem maradt erőm bepótolni. Meg elemmel is szűkösen állt a kamerám, miután 8 teljesen lemerült, az utolsó kettő pedig gyanítom még pár kép után le fog merülni legközelebb. De szerintem a képek magukért beszélnek, szóval javaslom az oldalt megadott linken felkeresni a képes élménybeszámolót. Mégha sajnos mindig sokkal kevesebb is kerül megörökítve képekben, mint amit tényleg látni lehet.
