A hét újabb utazásra csábított a Városban. Ezúttal azonban nem a magányos felfedező szerepét vettem magamra, hanem másik két cserediákkal együtt vágtam neki Peking szívének. Utunk a Tiananmen téren kezdődött, bár ott rövid szemlélődés után már a Tiltott Város kapuja felé vettük az irányt, ahol Mao elvtárs hatalmas portréja tekintett le az alant hömpölygő tömegre. Hiába pénteken, vagyis hétköznap délelőtt érkeztünk meg, bizony a tömeg elkerülhetetlen volt. Jobb nem belegondolni, vajon mi fogadott volna bennünket hétvégén. Egyébként meg folyamatosan biztonsági ellenőrző pontok fogadtak minket, amiből a negyediket is elhagyva érkeztünk meg a Tiltott Város, az egykori császári palota belső területére, magunk mögött hagyva a palotanegyedet övező vizesárkot. Természetesen a középső hídon csak a császár közlekedhetett, így azt most gárdisták állják el, és a turisták a köznépnek kijelölt oldalsó hidakkal kell beérnie. A Tiananmen téri múzeumok idő hiányában most elnapolásra kerültek.
Egész napos utunkat a Tiltott Városban folytattuk le, ahol minden eddiginél hosszabb séta és kalandozás közepette sikerült bejárni a helyszínt, legalábbis már ami a látogatók számára aznap elérhető volt, mert egyes kisebb paloták éppen felújítás alatt álltak, valamint a Tiltott Város közel harmada a látogatók elől elzárt területet képez. Így a képeken nagyjából azt a kétharmadát tudom megmutatni, amelyet szerencsénk volt megnézni. A magyar múzeumokkal ellentétben, itt különösen szembeötlő volt, ahogy a megannyi történelmi épület nem is elhanyagolható részében (kb minden sarkon) múzeumi boltok kaptak helyet. Némelyikben lehetett alkudni, másikban nem (és általában ezek még alku nélkül is olcsóbbak, mint az alkudozásra alkalmas helyek alkuval együtt). Az egyikben kb 6000 Ft-ért vettem egy tradicionális fekete alapon sárga sárkányokkal kivarrt selyem zakót, amit talán egyszer majd alkalmam lesz felvenni. Esetleges vásárlók figyelmébe: minél inkább a közepén van egy bolt a palotanegyednek, annál jobbak az árak, mivel alapesetben délről északra vezet az turistaút visszafordulás nélkül. Bár mi eléggé cikk-cakkban közlekedtünk.
A déli kapun Mao elvtárs tekintetétől övezve léptünk be a Tiltott Városba, és míg az előtérben áthaladtunk pár kapun, és megszemléltük a tűző napon futkosásra ítélt katonákat, akik nem tudom mennyi vizet izzadhatnak ki pár óra ingben futkosás nyomán. Szerencsére sikerült diákjegyet venni, így 600 Ft-ért bejutottunk fejenként, és később még további 300 Ft-ért jártunk be a kincstári bemutatótermeket, vagyis a Tiltott Város keleti oldalát. A középső rész képezi a látogatható övezetet, és a nyugati oldal látogatók elől elzárt rész. A középső főútvonal hatalmas paloták egész sorát jelenti, amelyek hihetetlenül lenyűgöző látványt jelentenek, mind megjelenésben, mind méretben. A terek és az épületek hatalmasak, az ember mindössze apró ponttá zsugorodik ebben a térben. Így hiába a hatalmas mennyiségű turista, a Császári Paloták mindenki fölé magasodva hirdetik ma is egykori építtetőik, a kínai császárok nagyságát, amivel a nép és az átlag emberek fölé magasodtak.
A kincstári negyed, valamint az oldalsó paloták esetében a méretek hirtelen emberléptékűvé csökkennek, és az ember átkerül a helyszín város jellegű oldalára. Ettől még persze ezek az épületek sem képviselik az átlagos kínai építészeti színvonalat, hiszen hihetetlenül díszes épületekkel találkozhatunk, amelyek felépítése szintén egy vagyonba kerülhetett darabonként. A bútorzatuk nem különben, amelyet gyakran csak üvegen keresztül lehet ugyan megszemlélni, de mindenképpen érdemes megnézni. A kiállítási tárgyakról már nem is beszélve, hiszen némelyik jáde vagy arany szobor a látogatóknál nagyobb, ahogy mindezek sejtetni engednek egy keveset az egykori császárok gazdagságából. Az egyes kis palotákat, házakat szintén díszes kapuk és falak választják el egymástól, és sajnos néha bezárt kapuk jelzik mely épületek esnek most kívül a látogatható övezeten.
Ide ellátogatni tehát mindenképpen és mindenkinek érdemes. Egy egész napos program keretében nagyjából lesz esélye bejárni a helyet. Pár óra alatt a bejárás eleve esélytelen, de lassan kezdek hozzászokni hogy egy Pekingi történelmi helyszín nagyjából egyetlen napos program, hiszen a végére bizonyosan elfárad az ember a sok órás sétától. Miután útitársaimmal körbejártuk az épületeket, tárlatokat, és szintén nagy mennyiségű szuvenír boltot, ahol kb mindent meglehet venni (szerencsére elemet is sikerült a kamerámba), elérkeztünk utunk végéhez, és az Északi kapun át távoztunk, ahol egyetlen nagy híd ívelte át a vizesárkot. Sajnos aznap már túl fáradtak voltunk, és későre is járt, így nem folytattuk utunkat észak felé. De remélem hamarosan a császári parkok, és a parkok épületegyüttesei is sorra kerülnek, melyek a Tiltott Várostól északra és észak-nyugatra két részben terülnek el, mintegy a császári negyed kiterjesztéseiként.
