Ma két kínai diáktársammal arra vállalkoztunk, hogy bejárjuk a Kínai Kisebbségek Kulturális Parkját, amely nagyjából megfeleltethető az egész Kínát felölelő Skanzennek, hiszen az ember szegletről szegletre sétálva Kína más tájaira, népcsoportjaihoz lép be. Mindez gyakorlatilag az Olimpiai Park szomszédságában, így aki mégsem teljesen fáradna el a bejárástól, az egyből tudja hol folytatni az útját. A Kulturális Park azonban hatalmas, legalább 5 és fél órát töltöttünk el nézelődéssel és sétával, mire az elejétől eljutottunk a végig. A kínai nemzetiségek hatalmas száma is indokolja ezt a hatalmas időt: 56 nemzetiségi területnek a bemutatására vállalkozik ez a hatalmas park, valamint egy központi kiállítócsarnokkal is büszkélkedhet. A bejárási időnk még így is viszonylag gyors volt, mivel keveset pihentünk, illetve több épület illetve nemzetiségi kiállítóhely is zárva volt. Ennek ellenére az épületek és látnivalók száma talán minden eddigi utamat felülmúlta. Ezt a képek hatalmas száma is tanúsíthatja a fényképalbumban.
A Skanzen, amelynek magyar szemmel a helyet az ember besorolja, két nagy részre tagolódik, egy északi és egy déli területre oszlik ketté, nagyjából egyenlő területre vágva a kiállítási területet. A kettő között egy híd íveli át azt a közutat, amely alapvetően két részre bontja a kiállítási övezetet. Mind a két oldali részen parkok közé ékelt házakkal találkozhatunk, amelyek visszaadják az adott kisebbségre jellemző építészeti stílust, a házakon belül pedig kiállítási tárgyak teszik még életközelibbé a helyszíneket. Fényképek és mindennapi használati tárgyak segítségével kapunk betekintést az adott Kínában élő kisebbség mindennapjaiba, szokásaiba, életébe. Egyik helyről a másikra pedig kellemes a parkon átvezető sétálóutca található, időről időre lépcsőfeljárókkal a magasabban fekvő épületekhez.
Mind az északi, mind a déli övezet közepét vízfelület foglalja magába, így kellemes tavak látványát is megcsodálhatjuk, a tavak mellett felépített házakkal és tornyokkal. Néhány igen kiemelkedő toronnyal is találkozhatunk, amelyek a tavak fölé magasodnak, és igazából az egész Skanzen fölé. Sajnos azonban ezen tornyokba nem lehet felsétálni. Noha magaslati pozíciókat a parkon belül több helyen el lehet érni, hiszen a park szélei mind magaslatot alkotnak, ahol mesterséges domboldali lankák vezetnek a víz felé, ahogy a természetben a hegyekből tekinthetünk alá a vízfolyások mentén a folyókra és tavakra. A kisebbségekről táblák is szolgálnak információval, szerencsére angol nyelven is. Némelyik alig pár tízezres népességet jelent, míg a nagyobbak már több milliós kisebbséget jelentenek, amivel felülmúlják a kisebb európai államok teljes népességét.
Egyedül az első helyen akadt egy hölgy, aki képviselve az adott (Salar) kisebbséget angolul is beszélt a népcsoportról. Ebből megtudhattam, hogy a Skanzenben látott épület eredeti, az egész épületet hozták el eredeti helyéről a Skanzenben. Ha ez általános gyakorlatot jelent, akkor nem csak jó utánzatokat láthatunk Kínai megannyi tájától, hanem valóban idehozták egy helyre Kína megannyi szegletét. Többek között itt találhatók a kínai császári építészettel tökéletesen megegyező Man épületek is, lévén az utolsó dinasztia is ezen népcsoportba tartozott. De a császári stílus mellett felfedezhetők itt a fából ácsolt sátrak és házak, kőépületek, tornyok, jurták, hegyoldalba vájt lakások, vagy épp téglából kirakott muszlim épületek, attól függően melyik szegletében járunk a parknak. Mindössze két dologgal találkozhatunk mindenhol: az egyik a kínai zászló, a másik a szárított kukoricacsövek. Ez utóbbi nem tudom mit szimbolizál, de jószerivel minden épületen ott lógnak kiaggatva.
Helyenként boltok is helyet kapnak egyik-másik nemzetiségi épületben, általában elég sablonos készlettel találkozhatunk. A mennyiség és minőség tekintetében igazából a Tibeti szegletben tudunk érdemben is szert tenni valamire. De jobbnak láttam, ha külföldiként inkább nem gyűjtök be tibeti népviseleteket és járkálok ilyesmiben. Amúgy helyenként különböző népviseletbe öltözött nemzetiségi csoportok bemutatókkal is szórakoztatják az arra járó turistákat. Amelyekbe legalább belenézni szintén érdemes, mind a pazar öltözetek, mind a látványos vagy éppen zenei műsor miatt. Egy nap alatt képletesen beutazhatjuk Kínát. Bár a belépődíj mintegy 2000 Ft, megéri kifizetni ezt az összeget, ha egyszer Pekingben járunk.
Aztán eltekintettünk a további városnézéstől, noha reggel még mindannyiunknak voltak ötletei hova lenne érdemes utána elnézni, de jócskán alábecsültük az Etnikai Park bejárási idejét. Viszont így megéhezve az út után betértünk egy étterembe is, ahol most először volt szerencsém megkóstolni a pekingi kacsát, mint nevezetes ételt. Tényleg finom, noha elég drága is. Érdemes megkóstolni, és ezzel is gazdagítani pekingi élményeink sorát. Bár tartalmaz némi édes szószt is, de az nem olyan bántóan édes, mint sok kínai étel esetében, így a sült kacsa és némi zöldség jó ízvilágot teremt egy kicsi palacsintába göngyölve.
